A német kancellár vasárnapi nyilatkozatában adósságkönnyítést helyezett kilátásba Görögország számára, azonban kizárta, hogy annak akár egyetlen eurócentjét is elengednék. A német rugalmasság hangsúlyozása egyszerre szolgálja a görögök gyors lefegyverzését a harmadik mentőcsomagról szóló tárgyalásokon, és a görög válság kezelése kapcsán Németország és Franciaország között kialakult feszültség enyhítését.
Hiábavaló volt az idén januárban megválasztott, radikális baloldali pártnak tartott Sziriza által vezetett görög kormány európai hitelezőivel szembeni küzdelme. A fél éves kálvária végére egy megalázó parlamenti szavazás tett pontot, ahol a görög törvényhozók, szembemenve a nép július 5-én kinyilvánított akaratával, elfogadták a nagyrészt hitelezői diktátumot. Az ellenzéki pártok segítségével átvitt gazdasági reformcsomag-javaslattal sikerült elkerülni, hogy az Európai Központi Bank beszüntesse a görögök euróval való ellátását és gyakorlatilag bekövetkezzen a görög államcsőd. Nem lélegezhet azonban még fel az EU, hiszen a korábbi hetek harcias tárgyalásai csupán a Görögországnak nyújtott harmadik mentőcsomagról szóló tárgyalások nyitányát képezték. Ennek a most induló tárgyalási körnek az alaphangját kívánta most megadni Angela Merkel vasárnapi kijelentése, amely továbbra is megfosztja a görögöket attól a reménytől, hogy a gazdaságuk zsugorodása miatt folyamatosan duzzadó adósságrátájukból levághassanak. Ugyanakkor a német vezetés rádöbbent, hogy túl messzire mentek a görög népszavazás után Athén megtörésében, és hatalmas politikai árat kellene fizetniük, amennyiben az adósságkönnyítés pártján álló Franciaországot és a Nemzetközi Valutaalapot elidegenítik.
("Rajtuk áll vagy bukik minden")
A görög válság sokkal inkább szól az Európai Unió jövőjéről, mint egyetlen tagország sorsáról. A több mint fél évtizede húzódó európai gazdasági krízis számtalan eddig lappangó törésvonalat hozott felszínre az EU-n belül. Ezek között a legfontosabb a fiskális szigort alkalmazó Németország vezette északi államok és a Földközi-tenger mentén elhelyezkedő, gyenge hatékonyságú tagországok között feszül. Az Unió jövőjét azonban legfőképpen a Berlin-Párizs kapcsolat határozza meg, míg Németország gigászi exporttöbbletét kívánja fenntartani az Unió egyben tartásával, addig Franciaország számára azonban sokkal inkább politikai, mint gazdasági szempontból létfontosságú az EU. A második világháborút követően egyedül ez a szupranacionális szervezet képes megőrizni az európai nagyhatalmak globális befolyásának maradékát és megelőzni, hogy azok újra egymás ellen forduljanak, magukkal rántva a kisebb szomszédjaikat. Franciaország éppen ezért nem hagyhatja, hogy a déli tagállamokat Németország kedvére megfegyelmezze, és adott esetben kirúgja a monetáris unióból csak azért, hogy ne jöjjön létre precedens az északi hitelezők követeléseinek semmibevételére, a politikai racionalitás elé helyezve a szűklátókörű gazdasági érdekeket és a német lakosság populizmusba hajló igényeinek kielégítését.
Németország azonban pontosan tudja, hogy nem mehet közvetlenül szembe Párizzsal, így minden bizonnyal teret fog engedni némi könnyítésnek a görögöknek nyújtott harmadik mentőcsomag odaítélése feltételét képező gazdasági reformok terén. Az északi hitelezők által erőltetett megszorítási politika Görögország esetében egyáltalán nem vált be, a nemzeti össztermék idén akár négy százalékkal is csökkenhet. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált a görög államadósság „kinövése”. A görögök talpra állásának egyetlen esélye, hogy az adósságszolgálatukat átütemezik, időt adva Görögországnak, hogy nemzetgazdaságát újraépítse, versenyképességét növelje, majd pedig egy erősebb pénzügyi pozícióból fizesse vissza a hiteleket. Angela Merkel vasárnapi nyilatkozata ennek a mindenki számára kedvező megoldás előtt nyitotta meg az utat, azonban igen szűk mozgástere marad a német vezetésnek a fiskális szigort követelő német közvélemény, a görög teherbíró képesség és a francia nyomásgyakorlás között.
Csepregi Zsolt
