Kényszerpályán mozog az izraeli külpolitika

2015. augusztus 18.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök minden igyekezete ellenére az Iránnal kötött nukleáris megállapodás hamarosan életbe lép, így a következő évtizedben Izrael ádáz ellenségének befolyása jelentősen megnövekszik a Közel-Keleten. A zsidó állam vezetőinek be kell látniuk, hogy országuk hosszú távú fennmaradása kizárólag azon fog múlni, hogy a Nyugat és a szunnita arab államok mennyire tartják hasznosnak Izrael létét.

Barack Obama amerikai elnök szerint soha nem avatkozott még bele olyan mértékben az Egyesült Államok belpolitikájába külföldi vezető, mint ahogy azt az elmúlt hónapokban Netanjahu teszi. Az izraeli miniszterelnök kampánya, amellyel igyekszik az amerikai Kongresszusban elérni, hogy leszavazzák a nagyhatalmak és Irán között megszületett nukleáris megállapodást, komoly fejfájást okoz az amerikai elnöknek. Természetesen a Republikánus párt képviselőit nem kell nagyon győzködnie, ők amúgy sem bíznak abban, hogy az Obama által keresztülvert megállapodás képes megakadályozni, hogy Irán idővel atomfegyverhez jusson, azonban a napokban több vezető Demokrata képviselő is bejelentette, hogy nemmel fog szavazni. Komoly presztízsveszteség mellett mindenesetre Obama - minden bizonnyal - képes lesz vétóerejét felhasználva keresztülvinni a megállapodást, ez az azonban az amerikai kormány és a zsidó állam közötti viszonyt évtizedek óta nem tapasztalt mélypontra juttatja majd.

Annak ellenére, hogy a nemzetközi sajtóban kizárólag Netanjahu politikai manővereivel foglalkoznak, Izraelben is komoly kritika éri a miniszterelnök stratégiáját. Mind a parlamenti ellenzék, az értelmiség jelentős része, és ami ennél is fontosabb, a katonai és hírszerzési elit is azt kívánja, hogy a miniszterelnök a szélmalomharc helyett igyekezzen a megállapodás életbelépését követő napra fókuszálni. A Netanjahu politikáját ellenzők szerint a számos sebből vérző megállapodás alkalmat ad arra, hogy a zsidó állam minden korábbinál nagyobb mértékű segítséget kérjen, és kapjon az Egyesült Államok kormányától, amely csúcsminőségű katonai eszközökben és a nemzetközi politikai színtéren, különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsában nyújtott amerikai támogatásban nyilvánulhatna meg.

izraeliran1.jpg

("Mindenhol mindent bevet" - Netanjahu az ENSZ-ben, f: hu.euronews.com)

Az izraeli kritikusok szerint Netanjahu politikája elhibázott, mivel még abban a fiktív esetben is, ha az Egyesült Államok elállna a szerződés megkötésétől, az üzletre és befolyásra éhes európai államok, és különösen Kína és Oroszország már ugrásra készen állnak, hogy lebontsák az Iránt gazdaságilag gúzsba kötő szankciók rendszerét. Magával a nukleáris megállapodással szemben az izraeli közélet egységesen szkeptikus, kétséges az abban lefektetett ellenőrzési mechanizmus hatékonysága, Irán továbbra is fejlesztheti ballisztikus rakétáit és a legnagyobb kérdés, hogy mi fog történni 10-15 év múlva a megállapodás lejártával, amikor Irán újra szabadon végezhet nukleáris tevékenységet, mindenféle kiemelt ellenőrzés nélkül. A szerződés ellenzői egyetlen tényezőt hajlamosak elfelejteni, hogy Irán már jelenleg is csupán karnyújtásnyira, legfeljebb egy évre van az atomfegyver kifejlesztésétől és egy nukleáris létesítményei ellen végrehajtott katonai támadás se vetné vissza programját néhány évnél nagyobb mértékben. Így a bő egy évtizedes nyugalom minden bizonnyal a legtöbb, amire Izrael jelenleg számíthat. Ez a nyugalom természetesen viszonylagos, hiszen Irán, a szankciók lebontásával járó megnövekedett anyagi lehetőségeivel jelentősen növelheti befolyását Libanonban, Szíriában, Irakban és Jemenben, ezzel mind Izraelnek, mind a vele kvázi szövetséges szunnita arab államoknak számolnia kell és a mögöttük álló Nyugatnak is.

A legfontosabb tényező, amely az izraeli közszereplők számára sokszor nem nyilvánvaló, amikor országuk fennmaradását féltik az, hogy Izrael sosem lesz képes szigorúan önerőből katonailag megvédeni magát, akár van Iránnak atomfegyvere, akár nincs. Amikor 120 évvel ezelőtt a budapesti születésű Herzl Tivadar megalkotta a politikai cionizmus ideológiáját a mozgalom lobbi tevékenységének alappillére volt, hogy a zsidó állam létrejötte és fennmaradása attól függ, hogy a külső hatalmak mennyire tartják azt hasznosnak saját érdekeik szempontjából. Ennek megfelelően Herzl egy német, majd angol protektorátusként képzelte el Izraelt, amelyre a Nyugat szövetségesként és a keresztény szent helyek védelmezőjeként jobban lehet számítani, mint az omladozó Oszmán Birodalomra, másrészt felszívja Európa, különösen az Orosz Cárság nem kívánt zsidó tömegeit, harmadrészt anyagi támogatást nyújt a Török Birodalomnak és végezetül az európai zsidósággal együtt beáramló tőke és technológia felvirágoztatja a zsidó állam és az azzal határos területek arab közösségeit.

izraeliran2.jpg

("Valaki szerinte csak ennyi volt az iráni megállapodás", f: zerohedge.com)

Izrael fennmaradása ma is ugyanezektől a tényezőktől függ, csupán a szereplők változtak meg némileg a térképen. A zsidó állam léte elsődleges fontosságú, mint az Európai Unió délkeleti kapuja, a jelenlegi migrációs nyomás és a Közel-Kelet destabilizáció közepette már jobban értékelhető, hogy a Nyugatnak egy stabil és kellően kiszolgáltatott szövetségese van a Földközi-tenger keleti végén. Obama elnök stratégiája épít is erre a kiszolgáltatottságra, hiszen a zsidó állam éppen az a tényező, amely egyszerre nagyon gyenge a régió másik három hatalmi blokkjához képest (Törökország, a szunnita arab államok és a most felemelkedőben lévő Irán), ugyanakkor katonai képességeit tekintve elég erős ahhoz, hogy bármelyik oldalra állva komoly fenyegetést jelentsen a többiekre. Így válik a hidegháború után Izrael újra az Egyesült Államok közel-keleti hatalmi egyensúly tervében fontos elemmé, ennek a folyamatnak az eredménye a mostani szaúdi-egyiptomi-izraeli közeledés is. Végezetül földrajzi elhelyezkedése, tőkegazdagsága és fejlett technológiája miatt elsőrangú kereskedelmi partnere lehet a szomszédos arab államoknak, ezt láthatjuk napjainkban az izraeli földgázexport külpolitikai szempontok szerinti szabályozásában, hiszen a zsidó állam gazdasági érdekeit félretéve Egyiptom és Jordánia megkerülhetetlen energiabeszállítója kíván lenni 2018-tól kezdődően, emellett a vízgazdálkodás területén is igyekszik összefonódni arab szomszédjaival.

Netanjahu jogosan retteg Irán felemelkedésétől, azonban mint Dore Gold, az Izraeli Külügyminisztérium főigazgatója is elmondta egy nyilatkozatában, bár kormánya az utolsó pillanatig harcolni fog az nukleáris szerződés elfogadásával szemben, amint az valósággá válik, úgy megkezdik az egyeztetést szövetségeseikkel Irán feltartóztatásának garantálásáról, különösen a nukleáris program területén. A mostani válsághelyzet ellenben újra rávilágít Izrael örök dilemmájára, amely független szeretne lenni, azonban külső garantor nélkül képtelen biztosítani fennmaradását. Az izraeli döntéshozóknak ezért az elkövetkezendő évtizedben erősíteniük kell külpolitikájuk azon vonalát, hogy kéretlen-kelletlen eljátsszák a most kialakuló új közel-keleti hatalmi egyensúlyban rájuk szabott szerepet és hasznosságukkal biztosítsák a Nyugat katonai garanciáját és arab szomszédaik jóindulatát.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr87714496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panasonic1 2015.08.18. 14:37:25

Az iszlám számos szent helye Izrael területén található. Ez nem zárja ki azt, hogy Irán valaha atomot vessen be Izrael ellen, bármennyire is szálka a szemében? Ha azért félnek az iráni atomtól, mert az a terroristák kezébe kerülhet, akkor miért nincs ilyen félelem a pakisztáni atommal kapcsolatban, hisz itt már tizenx éve van bomba, ráadásul Oszama is itt "bujkált" éveken át a legnagyobb luxusban?

fehérfarkas 2015.08.18. 17:03:24

Irán egyáltalán nem akar megtámadni senkit, főleg nem atommal. Irán kereskedni akar, gazdagodni, ahogy teszi ezt 4000 éve, amikor nincs mások által megszállva vagy elfoglalva (vagy nemzetközileg szankcionálva mint az elmúlt 3 évtizedben).

szkepi 2015.08.18. 17:49:30

Irán szemtől szemben gyáva. nagy pofával kiabál. soha nem merné megtámadni izraelt, viszont bőségesen támogatja a terrorizmust. Europa és Barack Oszama nem is tudja még mekkora faxságot csinált.
Amikor megválasztották B. oszamát tudtam, hogy a muszlimok fekete előretolt spiclije. Nem amerikai, nem keresztény, nem a béke embere.
Hozzá képest Teréz anya a fiatal Bush.
Ha szerencsésen alakul a helyzet, Izrael a szaudiakkal, az emirátussal, ománnal, esetleg katarral megalakitja az irántolfosók koalícióját. Kérdés a törökök hova teszik le a voksukat.

szkepi 2015.08.18. 17:53:50

@Éhes ló: remélem egyszer arab testvéreid felrobbantják azt a kávézót, buszt, repülőt, piacot, ahol csücsülsz. Eddig nem vetette be amugy Izrael az atomot és mint az igazi harcművész NEM ÉL VISSZA AZ EREJÉVEL. csak a tahó suttyó betyár kérkedik erejével.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2015.08.18. 18:09:11

@Éhes ló: Öcsém, ez olyan szép kerek összeszedett hozzászólás volt, hogy megkérem anyámat, hímezze egy falvédőre!

Mikka-Makka 2015.08.18. 18:47:38

Iránt nem őrültek irányítják, senki nem fogja megtámadni nemhogy atommal de konvencionális sereggel sem Izraelt, főleg h Izraelnek több száz atomtoltete van amivel simán leradirozna bárkit a térképről. Szaúd-Arábia a terroristák legnagyobb támogatója mégis az amcsik puszipajtása. Izreal hiába ontja a félelemkeltő propagandát, nem tudják az amcsikat belehajszolni egy háborúba, senki sem akar még egy irakot

Mikka-Makka 2015.08.18. 18:51:22

Jaj de szép amikor felvilágosult liberális izraelita habzó szájjal terroristáz mindenkit aki nem veszi be az izraeli propagandát
Nem is tudom kikre emlékeztet hirtelen..

fehérfarkas 2015.08.18. 22:50:41

@szkepi:
Irán nem is akarja megtámadni Izraelt. A cionista rezsimje eltűnését akarja, ahogy a hidegháború/kommunizmus idején mi magunk is, és a nyugati világ is a komcsi vezetés eltűnését akarta. És nem pedig az adott országok és népeik eltűnését.

Izrael szinte minden évben megtámadással fegyeneti Iránt, és cionista lobbisták kampányolják teli a világ azzal, hogy miért szükséges minél hamarabb megtámadni Iránt. 3 évvel ezelőtt 2012-ben Magyarországon is volt ilyen kampány, és az ATV élőben közvetítette, majd heteken keresztül ismételte a Budapesten szervezett cionista világkongresszus eseményét, ahol Kanadától Dél-Afrikáig ide jött cionisták magyarázták a kamerába Irán megtámadásának sűrgösségét (és a közönség teli volt magyar politikusokkal - jobb és baloldali politikusok egyaránt ott ültek a VIP sorokban).
Mit szólnál, ha Irán csinálná ugyanezt?
Vagy amit Netanjahu csinál az elmúlt hónapokban az micsoda? Folyamatosan arról beszél, és még az USÁ-ba is elutazik, hogy arról győzze meg az USA vezetését, hogy ne kössenek békét Iránnal, hanem békekötés helyett inkább támadják meg.
Ki is itt a háborús uszító? Ki is akar itt háborút? Ki is akarja a másikat megtámadni? Ki is a gyáva?
A cionista vezetés, amely jól tudja, hogy Izrael egyedül gyenge Irán ellen. Pár iráni várost le tudna bombázni, és pár millió iránit is képes lenne elpuszítani, de magát Iránt legyőzni nem tudná. Max népírtást tudna csinálni, de az a győzelemhez kevés. Ezért próbálja Izrael évek óta meggyőzni a nyugati világ kormányait arról, hogy álljanak mellé Irán megtámadásában. Csak eddig szavakon kívül egyik nyugati kormány sem teljesítette ezt. Még az USA vezetése is csak szavakban mer Irán elleni háborúról beszélni, mert a valóságban nagyon jól tudják, hogyha Afganisztánban és Irakban sem tdutak nyerni, csupán káosz okozása után el kellett onnan ballagniuk, akkor az 1,6 millió km2 területő, és 75 milliós lakosságú, és Afganisztánnál meg Iraknál sokkal erősebb hadsereggel rendelkező Irán ellen még annyi eselyük sem lenne. Városok lebombázása, és emberek millióinak elpusztítása nem egyenlő a győzelemmel. Ezzel az USA csak azt bizonyítaná, hogy semmivel sem különb az ISIS-nél.

És lehet, hogy az iráni nép elégedetlen a saját vezetésével, de ha az országukat megtámadnák, akkor egy emberként védenék meg az agresszortól, ahogy Szaddam Husszen vezette Irakkal (amit akkoriban az USA támogatott és fegyverzett, sőt még az Irán és a kurdok ellen bevetett vegyifegyvereket is az USA adta el Iraknak) szemben is tették.

Irán pedig nem a terroristákat támogatja, hanem a Nemzeti Gárdájával maga is harcol az ISIS ellen. Ezzel szemben Izrael a Közel-Keleten az egyetlen ország, amely nem vesz részt a szíriai és iraki háborúk terrorista szervezetei ellen. Sőt, ahogy a VICE doksifilmje bemutatta, maga Izrael gyógyítja a kórházaiban a terroristákat (pl. az al-Nusra Front harcosait), hogy azok minél hamarabb visszamehessenek a frontra harcolni. Ezek után Iránt vádolni terrorizmussal maga a képmutatás és szemforgatás.
Aki az al-Nusra Frontot támogatja, akár a sebesültjeinek az ellátásával (kivégzésük és halálra ítélésük helyett), az jobb ha nem vádol másokat terrorizmussal, hanem a tükörbe néz, és megállapítja saját magáról, hogy ő maga a terroristák egyik fő támogatója.
(ezzel szemben a terrorizmus támogatásával vádolt Iránban, ha valakiről kiderül, hogy al-Kaida vagy ISIS, vagy bármly terrorszervezet tagja, akkor azért kivégzés jár)

fehérfarkas 2015.08.18. 23:09:11

@szkepi: Irán nem arab, hanem perzsa. És egyáltalán nem rokai a sémi araboknak. A sémi aranoknak tudod kik a rokonaik? A szintén sémi zsidók. A perzsák ugyanis ugyanúgy indo-európai nép, mint a germánok meg a szlávok. És nem is szeretik a perzsák, ha az arabokkal összemossák őket.
Irán neve nem más mint: az árják földje. Az árják pedig a valóságban nem a Hitler által használt magas szőke kék szemű germánok, hanem az alacsonyabb, kreol színű óperzsák, médek, bakriaiak, szogdok. Az indo-európai családon belül ezek az árják.

Ugye tudod, hogy az a nép/civilizáció amiellen háborús uszítasz a világ egyik legősibb folyamatosan létező civilizációja?
A sumerokkal egyidős elámi civilizáció utódja. Egy 6000 éves civilizációról van szó (de ha csak a perzsákat nézzük, akik a médektől vették át a hatalmat, akkor is 2550 évesről beszélhetünk). Elam népe a Bibliában is szerepel: Noé egyik fia volt Sém, akinek a legidősebb fia volt Elám. Az elámitákat váltották a médek, a médektől pedig ie. 559-ben Nagy Kürosz (más átírásban II. Kurus) vette át a hatalmat és alapította meg a saját birodalmát, az Achaimenid Birodalmat, amely a világtörténelem első szuperbirodalma lett 3 kontinensen elterülve Trákiátől (ma Észak-Görögország és Bulgária; de emellett Európából Románia és Ukrajna Fekete-tengeri partvidéke, a Krím-félsziget és a Kaukázus déli része is alájuk tartozott) az Indus-völgyéig (ma ez Pakisztán és India határa) tartott, Afrikában pedig a mai Egyiptom, Észak-Szudán és Líbia területe tartozott alájuk. A területe 8 millió km2 volt (nagyobb volt mint a Római Birodalom).
Nagy Kürosz volt az, aki a Bibliában is szerepel azzal, hogy kiszabadította zsidókat a babilóniai fogságból. Xerxes szintén szerepel a Bibliában (ő volt Eszter férje), de a 300 c. filmmel ellentétben a Bibliában pozitívan.

Persze egy több ezer éves civilizációban virágkorok és hanyatlások váltják egymást. Az utolsó virágkora a Szafavidák uralma alatt volt (1502-1736). Alattuk tért át Perzsia a shíita Iszlámra (előtte szunniták voltak). Ekkor Perzsia a világ egyik tudományos, gazdasági, kereskedelmi, és művészeti központja volt.
A Kádzsár dinasztia (1796–1925) alatt Perzsia elvesztette világpolitikai jelentőségét, Khoresszan területének nagy részét (ma Khoreszan területén 6 orzág osztozkodik), és az ország északi részét az oroszok, a déli részét pedig a britek szállták meg.
1906-ban a perzsák megpróbálkoztak a demokráciával, de az oroszok leverték a perzsa forradalmárokat, és a parlament épületét is lerombolták.

1947-től újra demokrácia lehetett Irán (most egy kicsit tovább mint 1906-ban) egy alkotmányos monarchia létrehozásával (úgy mint jelenleg pl. Nagy Britannia, Hollandia, Spanyolország, Svédország is működik). Csakhogy 1953-ban a CIA és az MI6 az Ajax hadművelet keretében megpuccsolta a Moszaddek-kormányt, és Reza Pahlavi sah kezébe korlátlan hatalmat adott (cserébe az olajszektor brit és amerikai olajcégek tulajdonába való átjátszásáért). Így az USA a demokráciát megpuccsolva a sahból a saját bábdiktátorát hozta létre.

1979-ben a forradalom elsöpri a sahot és rezsimjét, és Iszlám Köztársaságot vezetnek be. Valamint államosítják az olajszektort.
1 évre rá az akkoriban USA
szövetséges Szaddam Husszein Irakja megtámadja Iránt, és 8 évig háborúznak (amíg Szaddam USÁ-tól kapott vegyifegyvert is bevetett Irán ellen, addig Irán nem vetett be vegyifegyvert Irak ellen!!!). És már a háború alatt megkezdődtek az Irán elleni nemzetközi szankciók, amelyek azóta tovább szigorodtak (a szankciók legutóbbi szigorítása 2012-ben volt). Valamint majdnem minden évben az USA és Izrael részéről elhangzik, hogy Iránt meg kellene támadni. Bush elnök pedig a 2002. január 29-i kongresszusi beszédében a Gonosz tengelyének (Axis of Evil) nevezte Iránt.
Ebben a Gonosz tengelyének nevezett Iránban a keresztényeknek, zsidóknak és zoroasztróknak alanyi jogon jár a parlamenti képviselői hely, valamint a vallásukat szabadon gyakorolhatják (és míg a muszlimoknak teljesen tilos, addig a vallási kisebbségeknek rituális célokra engedélyezett az alkohol).

Spidy.hu 2015.08.18. 23:50:00

@szkepi:
Hát, eléggé nagyfokú tudatlanságra vall Iránt learabozni. Az átlag index-es cikkeknél ez belefér, de ez egy igényes blog, amit általában intelligens emberek olvasnak.

Más: Izrael maximálisan él a katonai erejével, talán csak az USA kezdett több háborút nála a létezése alatt. Hihetetlenül agresszív ország, de bejön nekik.

Mielőtt félreérted: Izrael mindettől függetlenül a szövetségesünk, és úgy is tekintek rá.

Ne az elvakult indulataid hajtsanak, inkább gondolkozz.

fehérfarkas 2015.08.19. 00:10:08

@fehérfarkas:

Kiegészítés a fentihez:
Irán nukleáris programját még Pahlavi sah alatt kezdte el az ország.
Azóta annyi történt, hogy az iraki-iráni háború után orosz segítséggel felépült Irán első atomerőműve, és több kutatóreaktor és urándúsító, valamint a világ egyik legnagyobb rákkutató intézete (ahol szintén dúsított uránt használnak). De atombombát, vagy atombomba készítésére való bizonyítékot az ENSZ és a NAÜ szakemberei 11 évnyi (2003 óta) vizsgálatai alatt nem tudott bemutatni.
Vagyis amit az USA bábdiktátorának (és az ország olajszektorát a brit és amerikai olajcégeknek elprivatizáló) Reza Pahlavi sahnak szabadott, azt a mostani vezetésnek (amelyik államosította az olajszektort, és a brit és amerikai olajvállalatoktól visszavette az olajszektort nemzeti tulajdonba) tilos, és nemzetközi szankciókkal büntetik (pontosabban csak a nyugati országok, mert Oroszország, Kína, India, Dél-Korea nem tartják be a szankciókat).
2.bp.blogspot.com/-PFHs3qhA6Hs/TwxioL65IxI/AAAAAAAAEgA/XBkeF_qAJAs/s1600/shah+of+iran+nuclear+power+plants.jpg
thewhitedsepulchre.blogspot.hu/2012/01/shah-of-iran-nuclear-good-other-iranian.html
peoplesgeography.com/2007/08/19/neocon-historical-revisionism-revisited/

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 07:54:33

@panasonic1: Nincs számos szenthelye csak egyet neveznek annak: a Szikla mecsetet de azt is csak akkor amikor nem muszlim kézen van. A Korán egyetlen egyszer sem említi.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 07:55:49

@fehérfarkas: Ehhez képest már három proxy háborút generált Izrael ellen, harcolnak Szíriában és Jemenben.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 07:57:45

@Éhes ló: A köddé vált arab országok az arab világ válsága miatt van. Az USA csak gyorsította.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 08:10:24

@fehérfarkas:
1. Mivel közvetlen nem akarja megtámadni ezért háborúkat szervez ellene. Ezt hívják proxy háborúnak
2. Cionista rezsim eltüntetése egyenlő a zsidó nép kiirtásával a közel keleten. Úgy tűnik fogalmad sincs mi a cionizmus de véleményed az van róla.
3. Annyira akartátok, hogy amint lehetett 1989-ben magyar kezdeményezésre vettétek fel vele a kapcsolatot.
4. Mármint Irán fenyegeti folyamatosan. Fordítva csak álmodtad.
5. Mivel nem láttad az említett hitgyülekezeti programot nem is lehet véleményed róla. Magyarul: hülyeségeket írogatsz.
6. Irán Holokauszt tagadó konferenciákat rendez.
7. Naná, hogy Bibi ezt csinálja. Felelősségteljes vezető akit érdekel a hazájának biztonsága. Ezt a szót magyar viszonylatban már nem is ismered.
8. Irán nem csak az ISIS hanem a barbár szíriai rendszer elleni felkelők ellen is harcol és vele szövetségesként terrorszervezet Hiszbollah.
8. Izrael nemzetközi kötelezettségének eleget téve mindenkit gyógyít aki a határon túlról átmennek és segítséget kérnek. Ugyanazt tette a tavalyi gázai háború idején. A te logikád szerint Izrael a Hamasz támogatta.

Összesítve: innen onnan összeollózott frázisokat pufogtatsz szerény ismeretek mellet.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 08:11:42

@fehérfarkas:
Több ezeréves civilizációra rátelepedett az iszlám. Ez a mai Irán.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 08:15:51

@Éhes ló:
Amerika milliók életét mentette meg az atombomba bevetésével.
Toki bombázása (100ezer halott) japán részről és Iwo Jima elfoglalása amerikai részről bemutatót tartott mekkora veszteség lett volna mindkét oldalon ha az amerikaiak partra szállnak a Japán anyaszigeten.
Te csak ismételgeted a kommunista, baloldali hashbarát anélkül, hogy utána gondoltál volna, anélkül, hogy megértetted volna a háború logikáját.

fehérfarkas 2015.08.19. 11:43:17

@Thor Kalapácsa:
Szíriában és Irakban valóban harcol Irán a Nemzeti Gárdájával. De kik ellen is? A ISIS, al-Nusra Front és egyéb terrorista szervezetek ellen. Talán Izraelnek is be kellene kapcsolódnia a terroristák elleni háborúba, és nem pedig izraeli kórházakban gyógyítani a terroristákat (al-Nusra Front harcosai), hogy azok minél hamarabb újra vissza tudjanak menni harclni, és pusztítani és gyilkolni.

Jemen egy kicsit bonyolultabb helyzet. De iráni szempontból meg a Szaúd Arábia vezette katonai koalíció az agresszor. Egyébként pedig Irán a békés megoldst támogatja, de azt is megmondta, hogy megvédi a megtámadott siítákat és nem hagyja őket magukra.

Izrael Irán egyetlen egyszer sem támadta meg. Amire te tévesen utalsz, az nem volt más mint az 1982-ben az izraeli megszállás ellen létrejött Hezbollah támgatása a megszállók ellen. Izrael 22 évig megszállás alatt tartotta Libanon déli területeit (1978-2000). Egyébként a Hezbollah aktívan harcol az ISIS és az al-Nusra Front ellen Szíriában és Irakban is.
A Hamasz 1986-ban jött létre a Gázát megszálló Izrael ellen. És itt szintén a megszállók elleni szervezetet támogatja Irán. Mivel Gáza a mai napig idegen elnyomás alatt van (teljes izraeli blokád), így Irán a helyi őslakosság hrci szervezetét támogatja az idegen agresszor ellen. És az idegent szó szerint kell érteni: leginkább Európából, Oroszországból és a volt Szovjetunió utódállamaiból bevándoroltakból, és azok gyermekeiből, unokáiból áll az izraeli hadsereg 90%-a. A mai izraeli zsidó lakosság 95%-nak semmi közel-keleti vér nem csörgedezik az ereiben. Sőt, a mai izraeliek megvetik és lenézik a valódi közel-keleti embereket. De közben mégis jogot formálnak a felettük való uralkodásra.
A legtöbb valódi közel-keleti őslakos zsidó pont az általad utált és ellenségnek tartott Iránban él. És jól érzik ott magukat. A legtöbben a 79-es forradalom és a 8 éves iraki-iráni háború alatt (és nem Irán volt a támadó, hanem Iránt támadták meg!!!) menekültek el Iránból - de akkor nemcsak zsidók, hanem muszlimok is tömegesen menekültek el az országból. Azóta nem menekülnek a zsidók Iránból. Az elmenekült zsidóknak pedig nem Izrael volt a célpontjuk, hanem elsősorban az USA, másodsorban valamelyik nyugat-európai ország.
És míg egyetlen egy izraeli politikus sem látogatott Iránba a 79-es forradalom óta, addig az iráni vezetés több alkalommal is találkozott külföldi zsidó vezetőkkel: New Yorki rabbikkal ugyanúgy mint izraeli rabbikkal. Az izraeli haszídok vezetői pedig rendszeresen szoktak az iráni vezetőkkel találkozni. Tudom, ti cionisták a haszidokat még az palesztoniknál is jobban megvetitek és lenézitek és a zsidóság meg izrael szégyenének tartjátok. De hát ez nem judaizmust szigorúan betartó haszidokat minősíti, hanem titeket cionistákat, akik a zsidó vallásra hivatkoztok folyton, miközben megvetitek és lenézitek azokat, akik szó szernt betartják a judaizmus törvényeit. De egy dolgot vegyél figyelembe: Izraelben aa legnagyobb szülesszámot a haszidok adják. A más kontinensekről és országokból való mesterséges bevándoroltatás pedig nem tartható fent örökké. Márcsak azért sem a világ zsidóságának a felét már bevándoroltattátok Izraelbe. Hosszú távon pedig az számít, hogy a bevándoroltak közül kik szülnek több utódot. És az 1-2 gyereket szülő cionista izraeli, meg a 6-8-10 gyereket szülő haszid izreli közül szerinted kik lesznek többségben 2100-ban? 2100-ban a haszidok által uralt, és a judaizmust szigorúan betartató Izrael a mai cionisták utódai számára rémálom lesz. 2100-ben a haszidok által uralt Tel Aviv már nem az alkoholizálás, drogozás, diszkózás, kurválkodás, singli életód, és abortusz-kultusz nemzetközi központja lesz, hanem olyan lesz mint Jeruzsálem haszid negyede.

De ez a jövő, viszont ott a jelen. Etiópiából (a történelmi Abbesszínából) pár évvel ezelőtt z uolsó zsidót is átköltöztettétek Izraelbe. Az izraeli sajtó diadaittas gyűzelem ünnepként tudósított erről, hogy az utsó etióp zsidót is sikerült aliyáztatni. Ezzel Afrika legrégibb zsidó közösségét ti saját magatok számoltátok fel. Ezzel Afrika legrégibb történelmi zsidó diaszpórája eltünt.
Ugyanakkor meg a néger etióp zsidókat a fehér zsidók nem hajlandók elfogadni, és csak másodrendőként kezelik. Egy palesztinnal jobban bánnak a cionisták mint a néger etióp zsidókkal. Ez a szomorú valóság. A judaizmusnak és a zsidóságnak nem Irán a nagy ellensége, hanem a cionizmus. A cionista háborús uszító politikusok a zsidók legnagyobb ellenségei. El kellene zavarni az összes háborús bűnös cionista vezetőt a kormányotokból, és valódi demokratákkal feltölteni a kormányotokat, és valódi demokráciát bevezetni, amely etnikai és vallási hovatartozástól független valódi demokratikus egyenlő jogokat biztosítani minden izraeli állampolgárnak, és a megszállt területeken pedig felhagyna a megszállással (amit az ENSZ évtizedek óta jogellenesnek tart).

fehérfarkas 2015.08.19. 11:59:34

@Thor Kalapácsa: "5. Mivel nem láttad az említett hitgyülekezeti programot nem is lehet véleményed róla. Magyarul: hülyeségeket írogatsz."

Dehogynem láttam. Sőt, az ismétlést is láttam 2x.
Egyébként pedig nagyon sok zsidó ismerősöm van, az első főnököm is zsidó volt, később munkatársaim közül is többen zsidók voltak. A nagyszüleim pedig Auschwitzot túlélő zsidó párnak adtak menedéket és újrakezdési lehetőséget (miközben akkor a nagyszüleim maguk is menekültek voltak, csak ők a Benes-dekrétumok miatt). Én pedig tavaly mentettem meg egy 84 éves (szintén auschwitzi túlélő) zsidó nő éltetét. Előtte pár hónapal pedig diákoknak szerveztünk kiscsoportos előadást, ahol ez az ismerősöm mesélte el milyen volt zsidóként átélni és túlélni a zsidóüldüzést és holocaustot.

Azt ugye tudod, hogy Herzl Tivadar nem az őslakosság elüldözésével akart a zsidóknak saját államot? És ugye tudod, hogy Herzl Tivadar az oszmán szultánhoz is elment tárgyalni, hogy adja oda a Német Császárságnak Palesztinát, hogy az német protektorátus lehessen? Csak a szultán ezt visszautasította.
És azt ugye tudod, hogy a Palesztinában lakó zsidók nem harcoltak az Oszmán Birodalom ellen az első világháborúban? Hanem csak a britek által fellázított arabok? És így Palesztinát az Ottomán Birodalomtól az arabok függetlenítették?
Csakhogy függetlenség helyett az őket a törökök ellen fellázító britektől és franciáktól feldarabolást és gyarmatosítást kaptak.
Palesztina akkoriban már 1800 éve Szíria része volt. Szíriát a britek és franciák darabolták fel:
Aleppo Vilayet és Dayr az-Zor vilajetek északi részei az újonnan megalakult Török Köztársaságnál maradtak, déli részei Damascus Vilayettel együtt a mai Szíriát képezik. Valamint Damascus Vilayetből lett Ciszjordánia keleti része és Jordánia nyugati fele is. Beirut Vilajetből lett a mai Libanon, valamint a mai Izrael és Ciszjordánia északi része. A Jerusalem Mutasariffiyetből meg Izrael és Ciszjordánia déli része lett.
A mai Izrael és Ciszjordánia 1948-ig a Brit Palesztin Mandátumterület lett.

Itt a térképe, hogy az 1. világháború végéig a mai Izrael (és Ciszjordánia/Palesztina), Libanon, Szíria, és Jordánia nyugati része az Ottomán Birodalom része volt, és azon belül pedig Szíriáé:
geocurrents.info/wp-content/uploads/2011/04/Ottoman-Syria-Map.jpg

Szíria területe az ókorban:
qifanabki.files.wordpress.com/2012/06/syria-map.jpg

A Sykes-Picot egyezmény szerinti felosztás 1916-ban, amely szerencsére nem lett megvalósítva:
lostislamichistory.com/wp-content/uploads/2012/12/Sykes-Picot-1916.gif

A Nemzetek Szövetsége általi feldarabolás 1920-ban (mai is érvényes):
lostislamichistory.com/wp-content/uploads/2012/12/mandate.jpg

fehérfarkas 2015.08.19. 12:20:02

@Thor Kalapácsa: "Cionista rezsim eltüntetése egyenlő a zsidó nép kiirtásával a közel keleten. Úgy tűnik fogalmad sincs mi a cionizmus de véleményed az van róla."

Miért lenne az? Miért jelentené a zsidó nép kiirtását az, ha valóban demokratikus kormánya lenne Izraelnek? Amely nem ultrasoviniszta, és nem rasszista, és nem háborús uszító, és nem ENSZ határozatait megszegő más népeket megszállás alatt tartó és területeiket kolonizáló?
Miért lenne a zsidó nép kiirtásával egyenlő az, ha az izraeli kormány valóban demokratikus lenne, amely minden állampolgárának egyenlő jogokt biztosítana vallástól és szrmazástól függetlenül? És felhagyna az ENSZ szabályaival ellentétes megszállással és kolonizálással, telepépítésekkel?
Ezzel inkább biztonságosabbá tenné Izraelt, és a szomszédai szemében is baráttá tenné és nem ellenséggé.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 12:26:19

- A szír terrorista kormány nem csak terroristák hanem rendszerellenes erők ellen is harcol ráadásul terroristák igénybevételével
-Izrael napi szinten harcol a terroristák ellen
- Izraelnek a genfi egyezmények miatt kötelessége orvosi ellátásba részesíteni aki átjön a zöld határon. A tavalyi gázai háború idején is így volt. A határ mentén kórházat állítottak fel. Valószínűleg nem tudod de a Hamasz vezetőének, Haijének a rokonai Izraelben gyógyíttatják magukat. A te logikád szerint Izrael támogatja a Hamaszt.
- Irán a siiták oldalán szált be. Nem olyan bonyolult ez. Vallásháború
- Rosszul tudod. 2006, 2009 és 2014. Proxy háborúk amiket Irán tervezett, pénzelt.
- Izrael saját biztonsága miatt alakított ki ütköző zónát Libanonban az onnan kiinduló gyilkos terrortámadások megakadályozására.
- Amióta 1987-ben Ahmed Jaszin sejk megalapította, a Hamasz arra törekszik, hogy elpusztítsa a zsidó államot és egy iszlamista, nagy-palesztin államot hozzon létre a helyén. A Hamasz az Iszlám Ellenállási Mozgalom elnevezésből képzett betűszó, jelentése lelkesedés, buzgóság.
A Hamasz 1987-ben, röviddel az első intifáda előtt alakult meg az egyiptomi Muzulmán Testvériség nevű, az iszlám végső győzelmét célul kitűző vallásos társadalmi-politikai szervezet mintájára.
- Gáza ellen csak tengeri blokád van. A szállítmányok Ashdodban kivannak pakolva, átvizsgálják és kiemelik az előre közölt tiltólistán levő termékeket aztán mehet az árú. A háború alatt is folyamatos volt az ellátás.
- Nincs idegen elnyomás. Izraeli haderő és adminisztráció nincs Gázában.
- Mind a zsidó, mind az arab egyszerre őslakos és bevándorló. 200 éve arab csak elvétve fordult elő.
- Ezt a 90%-ot nem jól tudod.
- Az izraeli zsidó lakosság úgy került Izraelbe, hogy a befogadási törvény értelmében mindenki jöhet Izraelbe aki zsidó származása miatt üldöztetésben részesülhet.
- Honnan szedted, hogy megvetik a keleti zsidókat. :-)))
- Iránban az ott rekedt zsidók súlyos felekezeti elnyomásnak van kitéve. Rabbi képzés már megszűnt.
- Elmenekülni nem tudnak mert túszként visszatartják a családjukat.
- Iráni vezetők olyan fanatikus vallásos zsidó vezetőkkel találkoztak akik nem ismerik el Izraelt. Van köztük izraeli és van new yorki. Kisebbségben vannak, nem képviselik a zsidó társadalmat pláne nem az államot.
- 3 gyerek a család modell a nem vallásos zsidóknál.
- Ezek a szélsőségesen vallásosak is kezdenek beilleszkedni a társadalomba. Már a Cahalban is szolgálnak és sokan elkezdtek dolgozni. A mából nem tudod megjósolni a jövőt különösen ilyen ismeretekkel
- Nem kellett volna üldözni és nyomorban tartani az Etióp zsidókat. Még most is ott lennének. A kommunista rendszer eladta őket úgy mint Románia.
- Szerinted az összes fekete bőrű elfogadja a fehér bőrű zsidókat? Te csak az egyik irány ismered én meg a másikat IS.
- Valódi demokratákkal van feltöltve a kormány. Te semmit nem tudsz az egészről. A cionizmust meg végképpen nem ismered úgy mondasz véleményt.
- A megszállás befejezésének egyetlen akadálya, hogy nincs olyan palesztin vezetés aki hajlandó lenne békét kötni és azt betudná tartatni. Egy békeszerződés aláírása napján felkoncolnák.
- Izraelben minden polgárnak egyenlők a jogai. Az általad is ajnározott palesztinok nem izraeliek következésképpen nem lehetnek izraeli polgári jogai. Ez Magyarországon is így van.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 12:35:48

- Ott stratégiai szerződést ajánlottak a kereszténységnek az iszlám terror terjedése ellen.
- az 1948-as függetlenségi háborúban a többség a háború elől, a saját vezetőik felszólítására és egy kisebb rész akik harcoltak azok ellettek zavarva a francba.
Mahmud Abbász 2003 nyarán a Wall Street Journalnak a következőt mondta: az arab hadseregek "kényszerítették a [palesztinokat], hogy emigráljanak és elhagyják otthonaikat, és azokhoz a gettókhoz hasonló börtönbe vetették őket, amilyenekben a zsidók szoktak élni.
És még egy (van még jó pár!)
"…ágyúinkkal leromboljuk az országot, és elpusztítunk minden helyet, ahol a zsidók menedéket keresnek. Az arabok kísérjék asszonyaikat és gyermekeiket biztonságos helyre, amíg a harcok véget nem érnek." (Nuri Szaid iraki miniszterelnök - idézi Nimr el-Hawari, "Szir Am Nakbah," 1952, Názáret.) "
Példamutató Haifa és Tibérias kiürítése.
- Az 1947-es ENSZ határozat a mérvadó amit az arabok elutasítottak és megtámadták az akkor megalakuló Izraelt. A palesztinoknak kijelölt területet Egyiptom és Jordánia elfoglalta és annektálta
- A palesztinai arabok Husszeini főmuftival az élén Hitler mellé álltak. Még látogatást is tett Hitlernél.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 12:43:17

@fehérfarkas:

2001 decemberében , Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani, Irán korábbi elnöke fektette le az Izraellel megvívandó nukleáris háború alapjait: "Ha egy nap eljön amikor az iszlám világa kellő időben felfegyverkezik a fegyverrel, amelynek Izrael is a birtokában van, a kolonializmus stratégiája holtpontra jut, mert az atombomba alkalmazása Izraelből semmit sem hagy, de ugyanaz a dolog a muszlim világban csak kisebb károkat okoz.” A jeruzsálem-napi katonai parádén az Izraelt is elérni képes Sahab-3 ballisztikus rakéták ezzel e jelszóval vonultak fel Teheránban : "Izraelt le kell törölni a térképről.”

Tehát mese csak cionista rezsim eltörlése. Ha ismernéd mi az a cionizmus akkor számodra is egyértelmű lenne.

Valóban demokratikus kormánya van Izraelnek. Mivel nem ismered nem is igen lehet fogalmad róla. A Kneszetben 12 arab képviselő van ez tükrözi a számarányukat a társadalomban.

A kormány nem ultranacionalista, nem rasszista. Fogadjunk ha baloldali kormány lenne hatalmon akkor is ezt mondanád.

Szomszéddal barát? Aki hajlandó volt megegyezni azokkal jó kapcsolatok vannak. Egyiptomi és Jordánia volt. A többi muszlim ország el sem ismeri Izraelt. Te milyen biztonságról beszélsz? Csak felmondod amit az újságok írnak.

aser 2015.08.19. 16:24:38

Irán "nukleáris létesítményei ellen végrehajtott katonai támadás se vetné vissza programját néhány évnél nagyobb mértékben"
-De vissza vetné.
Amennyiben sikerül eltalálni az elkészült atombombát és az felrobban a gyárral együtt!
Akkor lesz 100 000 évig feladata az Iráni vezetésnek,hogy elszigetelje a robbanás környékét.

fehérfarkas 2015.08.19. 18:48:24

@Thor Kalapácsa:

Az nem zavar téged, hogy az Ottomán Birodalom felbomlásáig 1300 éven keresztül a zsidók békében éltek a muszlimokkal és arabokkal.
Omár kalifa (a 2. kalifa) engedte vissza Jeruszálembe a korábban a bizánciak által elüldözött zsidókat. Később Szaladin, a nagy muszlim hadvezér, Egyiptom és Szíria uralkodója engedte vissza Jeruzsálembe az európai keresztesek által elüldözött zsidókat. Majd az Ottomán is folytatták ezt a hagyományt, és ők meg a 16. sz-i spanyolországi keresztény rekonkviszta során elüldözött zsidókat engedték letelepedni. Majd a 2. világháború alatt a Török Köztársaság több tízezer nácik által üldözött zsidót fogadott be (az Isztambuli Egyetem egyik karát is egy menekült zsidó alapította).
De a 2. világháború alatt Irán is több ezer nácik elől menekült zsidót fogadott be (akkor amikor pl. Svájc lezárta a határait a menekülő zsidók elől, hogy oda ne tudjanak belépni/menekülni). Persze a perzsáktól egyáltalán nem távoli a zsidók befogadása, mert a perzsa Achameinida Birodalmat megalapító Nagy Kürosz volt az, aki Babilóniát legyőzve a babilóni fogságban levő zsidókat visszaengedte Jeruzsálembe. Majd az 1-2. sz-ban a Római Birodalom által üldözött zsidókat a perzsa Pártus Birodalom fogadta be. Ennek köszönhetően él a mai Irán területén a legtöbb őslakos közel-keleti zsidó. Izraellel ellentétben ők nem a 20. sz-ban vándoroltak be más kontinensekről (a mai izreli zsidók több mint 90%-a Európából, Észak-Afrikából, és a volt Szovjetunió területéről vándorolt be a 20. sz-ban), hanem 1900 éve folyamatosan ott élnek. És a mai Iránban, amit Izrael meg akar támadni (csak egyedül nem meri), a zsidóknak alanyi jogon jár a parlamenti képviselet, és a vallási hagyományaikat és rítuáléikat szabado gyakorolhatják.

Ez hihetetlennek tűnik, és a Nyugat nem is propagálja, ahogy Izrael sem, de az 1. világháború kitörésekor Németország, Auszria, Szlovákia, Magyarország, Szerbia, Bulgária, Törökország, Szíria, Irak, Libanon, Izrael, Jordánia, Szaúd Arábia közös vasútrendszerben voltak összekötve.
Ezen kívül a mai Izrael-Ciszjordánia területen is működött vasút: a kikötőváros Haifát vasút kötötte össze Akkóval, Nablusszal, Afulával, Baysannal. Valamint Jeruzsálemet meg kikötőváros Jaffoval (ma Tel Aviv elővárosa).
Az ún. Hidzsáz vasút (Hejaz Railway) vonalán jól látszik a mai Izrael és palesztin területek 1. világháború előtti vasúthálózata (amelyet az 1. vh-ban a brit szövetséges Arábiai Lawrence vezette arab seregek semmísítettek meg):
upload.wikimedia.org/wikipedia/en/c/c5/Ferrocarril_del_hiyaz_EN.PNG
A 19. sz-ban a Német Császárság, az Osztrák-Magyar Monarchia és az Ottomán Birodalom egymás szövetségesei voltak, és közös vasúthálózatot építettek ki Berlin-Bagad vasút néven, amely valójában az Északi-tengert a Perzsa-öböllel kötötte volna össze (azért a feltételes mód, mert az 1. világháború kitöréséig a Nusaybin-Moszul szakasz még hiányzott). Északi-tenger - Berlin - Bécs - Pozsony - Budapest - Belgrád - Szófia - Isztanbul - Aleppó - Bagdad - Perzsa-öböl közvetlen vasútvonallal volt majdnem (a fenti kis szakasz híján) összekövte.
Aleppónál meg elágazott délre Damaszkusz - Bejrút - Amman -Haifa - Medina irányba.
A belső határok nélküli egységes gazdasági övezetet jelentene a Perzsa-öböltől akár egészen Budapestig. Amennyiben Magyarországot beleértjük.
newsimg.bbc.co.uk/media/images/47313000/gif/_47313875_berlin_iraq_railway_466.gif
www.ctesiphon.com/auctions/Diplomatic-History-Bagdad-Railroad-b.jpg
Jól látszik a térképen, hogy az 1. világháborúig a Közel-kelet nagyvárosait vasút kötötte össze az Ottomán Birodalomban: Isztambult (ma Törökország) - Aleppót és Damaszkuszt (ma Szíria legnagyobb városa, meg a fővárosa) - Bejrútot (ma Libanon fővárosa), Ammant (ma Jordánia fővárosa), Haifát (ma Izrael), Medinát (ma Szaúd Arábia), és a háború kitöréséig majdnem Moszulig (ma Irak) elért.
De volt ezeken kívül vasút még Jaffo-Jeruszálem (ma mindkettő Izrael) között, valamint Baszra-Bagdad-Szamarra között (ma mindhárom Irak).

Az Ottomán Birodalom, az utolsó kalifátus feldarabolása és megszüntetése óta nincs egységes közel-keleti vasútrendszer és gazdasági övezet. pedig 100 évvel ezelőtt ezek még léteztek. Izrael a világon az egyetlen ország, amely mind a közvetlen szomszédjaival, mind pedig a régiójának országaival szinte alig kereskedik és helyette más kontins országaival folytat csupán kereskedelmet. Ennél még Észak-Korea is akítvabb kereskedelmet folytat a szomszédaival és a régiós országokkal. És erről nem Irán tehet, de nem is az arab országok. Erről egyedül a cionista vezetés tehet, amely a mai napig ellenségként kezeli a perzsákat és arabokat, és a megszállt területeket (amiért az ENSZ többször is elítélte Izraelt, és a megszállt területekről való kivonulásra szólította fel határozatban) a mai napig akarja visszaadni a tulajdon országaiknak.
(Dél-Libanon és a Sinai-félszigetet sem önként adta vissza, hanem a nagyhatalmak fenyegetésére, hogy megvonják Iraeltől katonai és pénzügyi támogatást)

fehérfarkas 2015.08.19. 19:04:52

@Thor Kalapácsa:

Akkor néhány konkrét idézetet a cioista vezetőktől:
"Mozgalmunk egykori vezetői tiszta üzenetet hagytak hátra nekünk: Meg kell tartanunk Izraelt a tengertől a Jordánig – a jövendő nemzedékeknek, a bevándorlóknak és a zsidó népnek, akik itt ezen a földön fognak gyülekezni."
Former Prime Minister Yitzhak Shamir declares at a Tel Aviv memorial service for former
Likud leaders, November 1990. Jerusalem Domestic Radio Service.

"Az arabokat el kell űznünk és településeiket el kell foglalnunk."
David Ben Gurion, future Prime Minister of Israel, 1937, Ben Gurion and the Palestine Arabs, Oxford University Press, 1985

"Addig kell palesztint gyilkolnunk, amig bele nem törődnek nálunk rabszolgaként élni."
Chairman Heilbrun of the Committee for the Reelection of General Shlomo Lahat, the mayor of Tel Aviv, October 1983.

"Terrorral, merénylettel, megfélelmitéssel, föld elfoglalásával és minden társadalmi szolgáltatás beszüntetésével kell elérnünk, hogy Galiläa megtisztuljon az arab lakosságától."
Israel Koenig, "The Koenig Memorandum"

"Zionist colonization must either be terminated or carried out against the wishes of the native population. This colonization can, therefore, be continued and make progress only under the protection of a power independent of the native population -an iron wall, which will be in a position to resist the pressure to the native population. This is our policy towards the Arabs…"
A cionista kolonizációt vagy be kell szüntetni, vagy tekintet nélkül a bennszülött lakosság igényeire kell végrehajtani. Azonban a kolonizáció csak egy a bennszülöttektől független erő védelme alatt hajtható végre – egy vasfüggöny, amely ellenáll a bennszülöttek nyomásának. Ilyennek kell lennie a politikánknak az arabokkal szemben.
Vladimir Jabotinsky, The Iron Wall, 1923.

"Jewish villages were built in the place of Arab villages. You do not even know the names of these Arab villages, and I do not blame you because geography books no longer exist. Not only do the books not exist, the Arab villages are not there either. Nahlal arose in the place of Mahlul; Kibbutz Gvat in the place of Jibta; Kibbutz Sarid in the place of Huneifis; and Kefar Yehushua in the place of Tal al-Shuman. There is not a single place built in this country that did not have a former Arab population."
A zsidó településeink arab falvak helyén lettek felépítve. Önök már nem ismerik ezen arab falvak neveit és én nem hibáztatom ezért önöket, hiszen már nincsenek földrajzkönyvek helyeik megjelölésével és az arab falvak sem léteznek többé. Nahlal az arab Mahlul helyén lett felépítve, Gvat kibbuca Jibta helyén, Sarid kibbuc a néhai Huneifis és Kefar Yehushua falai Tal al-Shuman romjaira épült. Nincs ezen a földön olyan hely, ahol ne éltek volna már elöttünk arabok.
Moshe Dayan, address to the Technion, Haifa, reported in Haaretz, April 4, 1969

In 1899, Davis Triestsch wrote to Herzl: "I would suggest to you to come round in time to the "Greater Palestine" program before it is too late… the Basle program must contain the words "Great Palestine" or "Palestine and its neighboring lands" otherwise it’s nonsense. You do not get ten million Jews into a land of 25,000 Km2."
1899-ben Davis Triestsch írja egy levelében (Theodor) Herzl-nek: ”Azt tanácsolom, hogy addig nézzed meg a ”Nagy Palesztina” tervet, amig nem késő... a bázeli tervnek tartalmaznia kell olyan szavakat, hogy ”Nagy Palesztina”, vagy ”Palesztina és szomszédos területek", ugyanis ezek nélkül a terv egy nonzensz. Nem zsúfolhatsz össze 10 millió zsidót 25ezer négyzetkilométeren."

"Palesztina mai térképét az angol mandátum rajzolta. A zsidó népnek egy másik térképe van – az ifjúságnak és a felnőtteknek ennek megvalósítására kell törekedniük. A Nilustól az Eufráteszig."
Ben Gurion

"A háború előkészítése a nép vállait terheli, viszont a hadsereg feladata a harcot megvívni – egy izraeli birodalom kialakításának céljával."
Moshe Dayan (Israel Defense and Foreign Minister), on February 12 1952. Radio "Israel."

"...legalább egy Nagy-Izrael nyugati mintára a Jordántól nyugatra és arabok nélkül. Ebben nincs helye kompromisszumoknak... sem egy falut, sem egy törzset nem szabad megkímélnünk."
Joseph Weitz, Director of the Jewish National Fund, the Zionist agency charged with acquiring Palestinian land, Circa 1940. Machover Israca, January 5, 1973 p.2

"Tisztán látnunk kell, hogy ebben az országban nincs elég hely két nép számára. A célunkat soha nem fogjuk elérni, ameddig a palesztinok (is) ezt a kis országot lakják be. Nincs más lehetőség, mint hogy a palesztinokat a szomszédos államokba költöztessük ki – mindet. Sem egy falunak sem egy törzsnek nem szabad visszamaradnia.”
Joseph Weitz, head of the Jewish Agency’s Colonization Department in 1940. From "A Solution to the Refugee Problem"

És még hosszan tudnám sorolni az idézeteket.

fehérfarkas 2015.08.19. 19:58:43

@aser:

A nem létező atombombát elég nehéz eltalálni. A 30 évnyi nemzetközi szankció ellenére Irán orosz segítséggel felépített egy atomerőművet. Valamint felépített számos kutatóreaktort, és rákgyógtásra használt reaktort. Ha akart volna, akkor atombombát is tudott volna 30 év alatt, ha mindezeket meg tudta építeni.
Ezen kívül a szankciók ellenére a világ első 10 országa közé tartozik, amely saját műholdat saját rakétával juttatott az űrbe.
Ráadásul a NAÜ 2003 óta folyamatosan vizsgálódik Iránban - sőt a legtöbb munkaórát a NAÜ szakemberei Iránban töltötték vizsgálódással és több tízezer oldalnyi jelentést írtak. De sem elkészült, sem készülőfélben levő atombombára nem tudtak bizonyítékot hozni.
3 évtizede szankciózza a Nyugat Iránt, és ezen idő alatt Pakisztán is és Észak-Korea is atomhatalommá vált. De Iránnak még sincs atombomjája.

Ráadásul mivel az atombomba rádióaktív felhője nem ismer országhatárokat, így néhány Iránnal szomszédos országot is rádióaktív szennyezédés érne. Tudom, hogy egy cionistának mások élete nem számít, és bárkit feláldoznának a szent cél érdekében. De ki kell ábrándítsalak: Iránnak nincsen atombombája, így a tömegpusztítási javaslatod szerencsére nem tud megvalósulni.

Egyébként pedig az a cionista hazugság is simán cáfolható, hogy ha Irán atombombára tesz szert, akkor azzal az a célja előszörIzrael, majd a Nyugatot puszítsa el.
1. az Izraelre ledobott atombomba rádióktív felhője nem ismer országhatárokat, és az Iránnal szövetséges muszlim országok lakosságát is pusztítaná. Ráadásul az iszlám 3. legszentebb helyét Jeruzsálemet is elpusztítaná egy izrael elleni atomtámadás.
2. Irán Európával szomszédos (Kaukázus országai), így Európa keleti felére a rádióktív felhő miatt tilos lenne atomot dobnia, hacsak a saját országának észak-nyugati részét nem akarja kiirtani.
Nyugat-Európára már biztonsággal dobhatna atombombát, de minek? Irán ugyanis kereskedni akar Nyugat-Európával, ahogyan a szankciók 2012-es szigorítása előtt is kereskedett Franciaországgal és Németországgal meg Svédországgal. És ezen országok is jelentős tőkét fektettek be Iránban. Sőt a franciák, németek és svédek autógyárakat is építettek Iránban. És most a szankciók feloldásának hírére újra megindultak az üzleti tárgyalások Irán és a nyugat-európai országok és vállalataik között. Miért akarná Irán egy jelentős kereskedelmi partnerét elpusztítani? Egy 6000 éves civilizáció miért akarná elpusztítani a kereskedelmi partnereit?

Az, hogy egy többségében európai és észak-afrikai bevándorlókból álló 60 éves ország nem tud és nem is akar kijönni a szomszédaival, az egyedül ezt a 60 éves országot minősíti. A 6000 éves civilizáció, ahol a legősíbb városok, a sumerokkal egyidős Elam romjai találhatóak viszont teljesen más mentalitást képvisel.
Ráadásul a cionisták azokat a perzsákat pusztítanák el, akik az elmúlt évezredekben többször is megmentették a zsidókat a teljes kihalástól azzal, hogy befogadták őket és menedéket adtak nekik az üldözőik elől.

fehérfarkas 2015.08.19. 21:31:24

@Thor Kalapácsa: " A szír terrorista kormány nem csak terroristák hanem rendszerellenes erők ellen is harcol ráadásul terroristák igénybevételével"

Erre külön is válaszolok, és nem csak általánosságban. A nyugati sajtóban a véreskező diktátor ellen a demokráciáért szabadságharcoló szír ellenzék valójában kb 80 országból odament szélsőséges csűrhe, és csupán a töredékük szír. Több mint 80 országból mentek oda szélsőségesek, akik civileket gyilkolnak, lakóházakat, boltokat, kórházakat, iskolákat, mecseteket, templomokat, gyárakat, munkahelyeket rombolnak le. A net teli van képekkel hogyan néz ki Szíria most. Összehasonlíthatod hogyan nézett ki 2011 előtt és hogyan most:
Damaszkusz:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/4a/Umayyad_Square%2C_Damascus.jpg/800px-Umayyad_Square%2C_Damascus.jpg
img119.imageshack.us/img119/2034/img0022qo5.jpg
f0.thejournal.ie/media/2013/02/mideast-syria-353-390x285.jpg
i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02123/damascus-syria-2_2123388b.jpg

A nyugat által véreskezű diktátornak nevezett Assad védi a szír keresztényeket.
Tavaly júniusban volt Szíriában az elnökválasztás, amelyet a nyugati média által "lázadóknak" tartott területeken, meg néhány USA szövetséges ország nagykövetségén (az azokban az országokban élő szíreknek) nem engedtek megtartani.
A szírek 73%-a ment el szavazni tavaly (15,85 millió szíriai választópolgárból 11,63 millió járult az urnákhoz múlt kedden) - miközben a szélsőségesek folyamatosan próbálták távol tartani az embereket a szavazástól a rakétáikkal és a gépfegyvereikkel (csak Aleppóban több mint 30 föld-föld rakéta csapódott be civilek által lakta területeken a választás napján). Csak Libanonban negyed millió szír menekült ment el szavazni.
Miért szavazott volna a szír szavazók 88%-a Assadra (köztük ott van a háború miatt kb 2 millió külföldre menekült is), ha a saját népét mészárló gyilkos lenne?
Egyáltalán miért mentek el szavazni ilyen nagy arányban (köztük a háború miatt külföldre menekültek is), ha a rezsimet nem akarták volna legitimálni, és a választásokat úgyis csalásnak tartották volna?
Azért 73%-os részvétel egy háború idején igencsak elgondolkodtató adat.

2011 előtt a világ egyik legbiztonságosabb országa volt, 2010-ben már 8,5 millió külföldi turistát fogadott. A keresztények számára Maaloula és Saidnaya, ahol a mai napig beszélik Jézus nyevét az arámit zarándokhelyek, ahogyan a damaszkuszi nagymecsetben is Keresztelő Szent János szentélye annak ellenére a mai napig zarándokhely, hogy egy mecsetben van. Deir Ezzor az örmények számára zarándokhely. A Sayyidah Zaynab mecset a shíiták zarándokhelye. És a vád sem igaz, hogy az alevita Assad rezsím szunnita ellenes lenne, mert Aleppóban a 6 minaretes Ar-Rahman mecsetet, meg az 5 kupolás és 4 minaretes Al-Tawhid mecsetet is az Assad rezsim idejében építették.
És ma már teli van a net angol nyelvű cikkekkel amelyek arról szólnak, hogy a civileket gyilkoló, és az utjukba kerülő épületeket (lakásokat, gyárakat, irodákat, templomokat, mecseteket, kórházakat, iskolákat) lerombolók nem is szír állampolgárok, hanem külföldiek - akiknek a többsége még arabul sem tud.
Az aleppói al-Kindi rákkutató központot és a rákos szír állampolgárokat ingyenesen gyógyító kórházat tavaly előtt decemberben robbantották fel a terroristák 7 tonna robbanóanyaggal megrakott teherautóval.

Gazdaságilag ugyan az ország elmaradt jó néhány régióbeli társától. Ez teljesen jogos kritika. De ettől még a kormány nem gyilkolja le a saját népét, és nem pusztítja el a saját országát. És a szír nép sem gyilkolja le magát, és nem pusztítja el a saját országát.
Gazdaságilag ugyan lasabban fejlődött mint a régióbeli társai, de a kormány jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre (csatornázások, áramellátás, tisztított ívóvízellátás, autóutak és autópályák, vasút, stb...), ingyenes kórházakat és iskolákat épített. A gyarmatosítás idején (a korábbi iszlám iskolarendszer megszüntetésével, ami helyett csak egy szűk, Franciaországhoz lojális elitréteg képzését biztosították) az írástudás 10%-os szintre esett vissza. Jelenleg a férfiak 91%-a, és a nők 82% írástudó. 6 állami és 15 magán egyetem van Szíriában. Az állami Damaszkuszi Egyetem a legnagyobb, ahová 180.000 diák jár.
Az egészségügyi kiadásokat a kormány 2001-es GDP 2,5%-ról 2010-re a GDP 3,41%-ra növelte.
Ezeket azért említem meg, mert a józan ésszel és a logikával teljesen ellentétes, hogy az Assad rezsim 2011-ig fejleszti az országot, infrasturktúrát, autópályákat, vasútat, kórházakat, iskolákat, állami lakásokat, stb épít, majd 2011 tavaszán úgy dönt, hogy mindenzt lerombolja, elpusztítja, és a lakosságából is 100.000 embert megöl, és 2 milliót külföldre üldöz.

Mennyire illogikus az, hogy a saját országának történelmi múltjára büszke kormány, amely a sok száz és több ezer éves műemlékeket felújítja meg múzeumba rakja kiállítani, az 2011 tavasztától 180 fokos fordulatot vesz egyik napról a másikra és elkezdi elpusztítani ezeket?

fehérfarkas 2015.08.19. 21:47:28

@Thor Kalapácsa:
Bocsi, de Rafszandzsani 1987-1997 között volt Irán elnöke, és 2001-ben ő már nem volt elnök (Iránban a forradalom óta max 2x5 évig lehet valaki elnök, mert ennire nagy diktatórikus ország). Ráadásul Irán azóta sem épített atombombát. Atomerőművet orosz segítséggel, nukleáris kutatólaboratoriumokat, meg rákkutató intézményt épített, de atombombát nem. És Izraellel szemben Irán alárta az atomsorompó egyezményt, és 2003 óta folyamatosan vizsgálódnak az országban a NAÜ ellenőrei. Ezek tények.

Ráadásul az az ország vádolja Iránt atombombával és atomtámadási kísérlettel, amelyiknek van atombombája, és mégsem hajlandó aláírni az atomsorompót és beengedni a NAÜ ellenőreit. Ezek tények.

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 21:47:41

@fehérfarkas:

- Szír diktatúra már második generáció. Tény kérdése, hogy a fegyvertelen tüntetők közé lőttek. Tüntetők oldaláról csak ezután nyúltak fegyverhez.
- araboknál minden oldalon az van amit írtál de ez nem írja felül a szír rendszer barbár mivoltát.
- Keresztényeket azért védi mert szövetségesei tehát nem a két szép szemükért. Ettől még barbár maradt a rendszer.
- Vegyi fegyvereiket csak jelentős nyomásra voltak hajlandók leszerelni.
- 2011 az a múlt. Nem mond semmit a máról.
- A mostani közel keleti háborúk résztvevői között nem sok a különbség ez azonban semmiféle felmentést nem ad az Asszad rendszernek. Relativizálás nem csökkenti egyetlen félnek sem a felelősségét.
- Gazdaságfejlesztés még nem mond semmit egy ország állapotáról lásd Iránt ahol a Sah fejlesztette az országot mindezt elnyomással.

Amit most látunk az arab világ teljes válsága amibe az iszlamisták kihasználva a hatalmi interregnumot betüremkedtek. Egy biztos: a világ számára jobbak az arab diktatúrák mint a helyükbe lépő iszlamisták.

fehérfarkas 2015.08.19. 22:00:26

@Thor Kalapácsa: "Szír diktatúra már második generáció. Tény kérdése, hogy a fegyvertelen tüntetők közé lőttek. Tüntetők oldaláról csak ezután nyúltak fegyverhez."

A sok hazugság közül ez is az egyik legnagyobb. A háborút nem Assad kezdte azzal, hogy civileket elkezdte mészárolni, hanem a békés tüntetők között ott voltak fegyveres szélsőségesek, akik a rendőrökre lőttek és 7 rendőrt megöltek. És nem Assad vetett be vegyifegyvert a civil lakosság ellen, hanem a külföldi terroristák, és ezt tavaly nyáron az ENSZ és az OPCW is elismerte.
A nyugati sajtó onnantól kezdett el tudsítani, amikor a hadsereg beavatkozott.
(a márciusi rendőri összecsapásokkal alig pár cikk foglalkozott, mert akkor az egyiptomi és líbiai eseményekkel volt teli a nyugati média)

"Minderről Sógor Dánielt, az ELTE korábbi arab szakos diákját, jelenlegi megbízott oktatóját kérdeztük, aki nem csak élt a Közel-Keleten, de 2010-ig évente járt vissza Szíriába.
(...)
– A szíriai Daraaban, ahol a hivatalos verzió szerint az első békés tüntetést a rendőrség brutálisan szétverte, videófelvételek tanúsítják, hogy ismeretlenek motorral belehajtanak a tömegbe, és rálőnek a rendőrökre, akik a levegőbe lőve kezdik oszlatni a tömeget. A rendőrségtől ezután beszedték a fegyvereiket és csupán tonfát kaptak. A hatóság elleni fegyveres támadások elszaporodtak, így bevetették a hadsereget. Ezután már nem volt megállás. Ami a leggyanúsabb az egészben, hogy az al-Dzsazíra és az al-Arabíja televíziók már kész anyagokkal várták a történéseket. Hatalmas médiatámogatást kaptak a felkelők a részükről, az események elfajulásában nekik, a BBC-nek, vagy a France24-nek is óriási a szerepük.
(...)
A felkelőknél bevett módszer a fejlevágás. Ugyanígy elterjedt, hogy kivágják ellenségeik szívét, beleharapnak, a kimetszett testrészekkel pedig pózolnak a videókon. Sűrűn előfordul, hogy 5-10 éves gyerekek kezébe fegyvert adnak. Az agyonlőtt kicsik holttestéről persze felvételt készítenek a milicisták, és a BBC, a CNN, az al-Dzsazíra már a hadsereg által elkövetett szörnyűségekről tudósít."
mno.hu/kulfold/gyerekharcosok-lefejezesek-es-1000-tonnanyi-gaz-ime-sziria-belulrol-1188311

"Media coverage has focused on the Syrian police and armed forces, which are accused of indiscriminately shooting and killing unarmed “pro-democracy” demonstrators. While these police shootings did indeed occur, what the media failed to mention is that among the demonstrators there were armed gunmen as well as snipers who were shooting at both the security forces and the protesters."
friendsofsyria.co/enemies-of-syria/who-is-behind-the-protest-movement/

"“Seven police officers and at least four demonstrators in Syria have been killed in continuing violent clashes that erupted in the southern town of Daraa last Thursday. … and the Baath Party Headquarters and courthouse were torched, in renewed violence on Sunday. (Gavriel Queenann, Syria: Seven Police Killed, Buildings Torched in Protests, Israel National News, Arutz Sheva, March 21, 2011, emphasis added)

(...)

The Lebanese Ya Libnan report quoting Al Jazeera also acknowledged that protesters had “burned the headquarters of the Baath Party and the court house in Dara’a”

(...)

These news reports of the events in Daraa confirmed that from the very outset this was not a “peaceful protest” as claimed by the Western media. There was evidence of acts of arson directed government buildings as well sniper firing from rooftops, shooting at police and demonstrators, similar to what occurred in late February 2014 in Maidan square. Moreover, from an assessment of the initial casualty figures (Israel News), there were more policemen than demonstrators who were killed."
www.globalresearch.ca/syria-who-is-behind-the-protest-movement-fabricating-a-pretext-for-a-us-nato-humanitarian-intervention/24591

"What the AP and Guardian Reports fail to mention.

1. Seven policemen were killed according to the Lebanese and Israeli reports, which suggests that several of the demonstrators were not demonstrators but armed gunmen who were shooting at the police.

2. The AP and Guardian reports do not mention the terrorist acts committed by several demonstrators including the torching of the courthouse and the Baath party headquarters as well as the attacks on the communications headquarters and the hospital. These occurrences are acknowledged by both the Israeli and Lebanese reports.

The two Western reports convey the impression that the demonstrators in Daraa were peaceful and non-violent as in Egypt. The fact that there were demonstrators with firearms involved in an armed attack on government buildings including acts of arson is not mentioned.

The protests took place in a small town of 75,500 inhabitants within 10 km of the Jordanian border [the AP report states that Daraa has 300,000, that is the population of the province not the city]. "
www.globalresearch.ca/media-disinformation-the-protest-movement-in-syria/24016

Thor Kalapácsa 2015.08.19. 22:00:26

@fehérfarkas:

- az iráni politika Izraellel kapcsolatban azóta sem változott. Napi hírekből ez egyértelműen kiderül csak figyelni kell.

- nem épített atombombát mert még nem tudott. Köszönhető a technológia bonyolultságának és a Stuxnet vírusnak ami a centrifugák 20%-át szétverte.

- Irán felé a bizalom megvolt, azonban Irán ezzel a bizalommal visszaélt. Kihasználva azt hogy bíznak benne titokban nukleáris fegyverprogramba kezdett. Ennek első jele volt amikor a nyugat 2003 ban felfedezte, hogy Iránnak van két elrejtett, és be nem jelentett nukleáris létesítménye. Ezek egy urándúsító, és egy nehézvíz előállító üzem volt. Visszaellenőrizve a korábbi műholdfelvételeket kiderült, hogy már több mint tíz éve fejlesztik ezeket az üzemeket, és olyan kapacitásúak, ami messze meghaladja az esetleges Iráni nuki erőművek igényét.
Felvetődik a kérdés, hogy akkor mire kelhet a dúsított hasadóanyag ? Na vajon mire , mert hát kenyeret nem lehet vele direktbe sütni. Értelem szerűen az egyetlen válasz a nukleáris fegyver volt.
Khatami Iráni elnök a lebukás után nyíltan a belföldi tévében beszélt a két üzemről és azzal védte a mundért, hogy a nemzetközi bejelentési kötelezettség csak akkor kötelező ha dúsított uránt állítanak elő benne. Kijelentette, hogy ott ilyen , sött Iránban sose történt. Ennek megerősítésére meghívta a NAÜ csapatát vizsgálatra.
2003 nyarán a NAÜ csapata meg is vizsgálta az üzemeket és dúsított urán nyomaira bukkant.
Extra bukta !
Ez után nem is az USA hanem az Iránnal jó kapcsolatokat ápoló EU-s vezértrojka Francia o. Német o. Nagy-Britania kezdett tárgyalásokat Iránnal, a helyzet BÉKÉS megoldása érdekében. Ez 2004-2005 ben folyamatosan mentek, de semmilyen ajánlata nem volt "elfogadható" Iránnak,mely ingyen erőművet, vagy bármi mást ígért ha a csak hogy a fegyverminőségű urán gyártásáról lemondjon.

Még a messze Irán barát Oroszország is beszállt ajánlatot téve, hogy INGYEN szállítja a nuki fűtőanyagot Iránnak. Ez sem lett elfogadva.

Összességében: Irán sumákolt, hazudott, megpróbálta átverni a nemzetközi közösséget tette ezt úgy, hogy a saját aláírásával szentesített szerződést hágta át.

- Izrael van fenyeget következésképpen teljesen legitim a vádaskodása ráadásul nem is alaptalanul.

fehérfarkas 2015.08.19. 22:43:48

@Thor Kalapácsa:

Mi az, hogy titokban nukleáris programba kezdett Irán? Tettem be cikkeket, hogy Irán nukleáris programját még Pahvlavi sah idején kezdték el, és akkor ezért a nyugati média még hősként ünnepelte. 1979-es forradalom után (miután az új rezsim az olajszektort államosította és a brit és amerikai olajcégeket az országból kizavarta) ugyanez már bűn lett és Iránt nemzetközi szankciókkal kellett sújtani + Szaddam Husszein Irakját még vegyifegyverekkel is támogatni Irán ellen.

Érdekes, hogy a nemzetközi közösség mennyire máshogy látja a dolgokat, ha nyugati országról van szó, és ha keleti országról van szó. Oroszország, Kína, Dél-Korea, Japán, India, Brazlia, Bolívia, Chile, Venezuella folamatosan megszegik a szankciókat. Sőt, 2012-ig, a szankciók szigorításáig még Franciaország, Németország és Svédország is megszegte a szankciókat.

Egyébként Irán 20%-ra dúsította az uránját, ami nukleáris kutatóintézetekben atomkutatási célokra, illetve rákgyógyítás kutatási célra Kínától Németországon át az USÁ-ig teljesen bevett dolog. Egyedül Irán számára bűn ez.
A 20%-ra dúsított urán igencsak messze van az atombombától, ugyanis az atombombához 90%-nál is nagyobb dúsítású uránra van szükség;
azért 30 év alatt a 20%-ból lehetett volna 90% fölé dúsítani, ha akarták volna - de a tények azt mutatják, hogy mégsem dúsította irán 20% fölé az uránjait,
pedig a NAÜ jelentések szerint Irán ugyanúgy rendelkezik a hozzá való technológiával mint Magyarország vagy Németország, de Irán mégsem dúsította 20% főlé az uránjait. Logikailag milyen következtetést vonsz le ebből?
Hogy Irán megtehette volna, hogy gyárt atombombát, de mégsem gyártott.

Ugyanezen 3 évtized alatt viszont India, Pakisztán és Észak-Korea meg ténylegesen szert tettek atombombára (Izrael meg a 60-as években), és egyikük sem írta alá az atomsorompó egyezményt, és egyik sem engedi be a NAÜ ellenőreit vizsgálódni.
Iránnak nincs atombombája, az atomsorompó egyezéményt is aláírta, és a NAÜ ellenőre is 12 éve folyamatosan vizsgálódnak az országban. Mégis Irántól retteg a nyugati világ és Izrael, és mégis Iránt vádolják atombombával és azzal, hogy atombombával akarja elpusztítani Izraelt meg a nyugati civilizációt.
Te tényleg nem látod az ellentmondást és kettős mércét? Tényleg nem látsz át a hazúg propagandán? Te tényleg ennyire primitívnek nézed a perzsákat?

És Irán miért atombombázná le Izraelt? Miért?
Hogy elpusztítsa azon palesztinokat, akiket támogat? És elpusztítsa azon libanoniakat és szíreket, akik a szövetségesei? Hiszen Izrael kis területű ország, és egy atombomba hatósugara sok tíz km. A rádióaktív felhőé pedig több száz km.
Ráadásul az atombomba ledobása Izraelben az iszlám 3. legszentebb városát, Jeruzsálemet is elpusztítaná. Meg számos olyan helyet, amelyhez a Koránban említett esemény vagy próféta köthető.
Arról nem is beszélve, hogy az Izraelre ledobott atombombák arabokat is elpusztítanának Jeruzsálem mellett, így az egész arab világ Irán ellen fordulna. Sőt, Jeruzsálem elpusztítása miatt az egész iszlám világ is. Szerinted Irán tényleg ezt akarja? Te a perzsákat tényleg ennyire primitívnak, civilizálatlannak, barbárnak nézed?

Irá valóban regionális hatalom akar lenni, de nem atombombával és a régió elpusztításával, hanem gazdaságilag és tudományosan.
(igen, tudományosan is: Irán a volág top15 tudományos országa között van, és az iszlám országok tudományos eredményeinek 40%-át Irán adja;
Irán nem olyan primitív mint azt ti cionisták ország-világ számára hazudjátok;
Avicenna, Omar Khajjam, és al-Khwarizmi népe az ellene indított háború, az ellene bevetett vegyifegyverek és a több évtizedes nemzetközi szankciók ellenére is meg tudott maradni tudományos központnak;
nem véletlenül Irán a világ első 10 országának egyike, amelyik saját műholdat saját rakétán juttatott az űrbe, és nem véletlenül a nanotechnológia terén pedig a 7.,
és rendszeresen rendeznek Iránban robotversenyeket, és az iráni fiatalok pedig külföldön is szép sikereket érnek el a robotikában, tavaly a brazíliai robotikai versenyen számos kategóriában az iráni egyetemisták nyerték meg az első helyezéseket)
süti beállítások módosítása