Teljes újrarendeződés a palesztin politikában?

2015. augusztus 28.

Izrael heves tagadása mellett Khaled Mashal, a Gázai övezetet uraló Hamasz politikai szárnyának vezetője bejelentette, hogy kedvező irányba haladnak a tartós tűzszünet kötésére irányuló tárgyalások a zsidó állammal. Miközben a Hamasz látszólag Izraelhez közeledik, ellenlábasa, a Fatah igyekszik megújulni és támogatást szerezni a felemelkedőben lévő Irántól.

A Hamasz Izraellel folytatott háttértárgyalásainak bejelentését követte a nem kevésbé meglepő hír, miszerint a Hamasz politikai szárnya Bejrútba hívta a palesztin frakciók képviselőit, hogy az Izraellel kötendő tíz éves időtartamra szóló tűzszünet feltételeiről tárgyaljanak. A kiszivárgott hírek szerint Tony Blair, korábbi brit miniszterelnök közvetítésével körvonalazódó megegyezés biztosítaná Izrael számára a tartós fegyvernyugvást, cserébe a Hamasz tengeri kijáratot kapna Ciprus felé és enyhítenék a Gázai övezetbe szállítható áruk korlátozását. A hír igazságtartalmát alátámasztja, hogy a héten több rakétát is kilőttek Izraelre a Gázai övezetben székelő, a Hamasszal is szembenálló terrorszervezetek, amelyek természetesen bármilyen megegyezést elleneznek a zsidó állammal. A tűzszüneti terv megértéséhez hozzátartozik, hogy le kell számolni azzal a tévhittel, hogy a Hamasz egy egységes szervezet lenne. A politikai szárnyat képviselő Khaled Mashal abban érdekelt, hogy a Hamasznak stabil bevétele legyen, képes legyen kifizetni a közalkalmazottakat és biztosítani a Gázai övezet lakosságának igényeit. Ezzel szemben a Hamasz katonai szárnyának zsidó állammal szembeni fegyveres konfrontáció a lételeme, ezért a két frakció között is folyamatos és kényes közvetítési kísérletek folynak.

palesztinbeke1.jpg

("Háború helyett békét akar" - Khaled Mashal, f: presstv.ir)

Az Izraellel való kiegyezés egyrészről biztosítaná a gázai vezetés jövedelmét a felélénkült kereskedelmi tevékenységből, azonban ennél jóval fontosabb, hogy a mostani politikai taktikázás sokkal inkább szól Szaúd-Arábia regionális érdekeiről, mint a palesztinok vagy az izraeliek sorsáról. A küszöbön álló, Irán és a nagyhatalmak közötti nukleáris megegyezés fényében Rijád egy szunnita arab koalíciót kíván megteremteni, amellyel felveheti a küzdelmet a perzsa állam hatalmi törekvéseivel és az Iszlám Állam terjeszkedésével szemben. Szaúd-Arábia ebbe a szövetségbe kívánja belekényszeríteni és megvásárolni a Hamaszt és kiszorítani Iránt. Ezzel együtt a Hamaszban szerzett befolyás ahhoz is hozzásegíti Szaúd-Arábiát, hogy Izrael és Egyiptom szemében a Közel-Kelet megkérdőjelezhetetlen vezetője legyen, bármilyen, a Hamaszt érintő ügyben Rijádon keresztül vezessen az út. Ehhez azonban vissza kell fognia a Hamaszt, ennek egyik eleme lenne a tíz éves tűzszüneti megállapodás. A Hamasz szempontjából különösen fontos rendezni a viszonyát Egyiptommal és Izraellel, hiszen mind a Gázai övezetben, mind a Sínai-félszigeten komoly fenyegetést jelentenek az Iszlám Államhoz köthető terrorcsoportok, amelyek meglepő kényszerházasságra kényszerítik Egyiptomot, Izraelt és a Hamaszt.

Ennek a folyamatnak a legnagyobb vesztese Irán mellett a Palesztin Hatóságot vezető Fatah palesztin nacionalista politikai erő, és legfőképpen annak idős vezetője, Mahmúd Abbász. A Palesztin Hatóság elnökének reakciója az Izrael és a Hamasz közötti kiegyezés hírére kettős volt, egyrészt szeptemberre rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelynek során a Palesztin Nemzeti Tanács megválasztja a Palesztin Felszabadítási Szervezet új végrehajtó bizottságát, amely a remények szerint új, fiatal és dinamikus vezetést fog adni a Ciszjordániában székelő palesztin erőknek. A rossz nyelvek szerint Abbász egyben a visszavonulásra készül, és így kíván méltóságteljesen távozni. Másrészt nagy port kavart a Palesztin Hatóság elnökének eheti kijelentése, miszerint hamarosan Iránba látogat, amelyet testvéri országnak nevezett. Bár Teherán tagadta ezt a hírt, a Hamasz ellenlábasaként nem meglepő, hogy Abbász megpróbál a felemelkedő Irán kegyeibe férkőzni. Kérdéses azonban, hogy Szaúd-Arábia ezt a közeledés szó nélkül hagyná-e, hiszen éppen arra irányul az összes politikai manővere, hogy Iránt megfossza minden lehetséges szövetségesétől.

palesztinbeke2.jpg

("A geopolitikai realitás talán végre békét hozhat", f: brookings.edu)

A Hamasszal kötendő tíz éves tűzszünet Izraelnek lehetőséget adna arra, hogy párosulva az iráni nukleáris megállapodás biztosította ugyancsak tíz-tizenöt éves viszonylagos nyugalommal, újrarendezze erőit és kiterjessze regionális szövetségeit. A Gázából periodikusan érkező fenyegetés szünetelése egyben mozgásteret biztosítana ahhoz, hogy az izraeli hadsereg végrehajtsa az idén augusztusban elfogadott új Nemzeti Biztonsági Stratégiában lefektetett ambiciózus haderőreformot és felkészüljön a nukleáris megállapodás lejártával adott esetben újra napirendre kerülő iráni atomfenyegetés akár önerőből történő katonai elhárítására.

Összességében látható, hogy az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás teljesen újrarendezi a regionális kapcsolatrendszert és a Közel-Kelet összes szereplője keresi az új, lehetőség szerint a korábbinál előnyösebb helyét a most kialakulóban lévő hatalmi rendben. Ennek során meglepő, de logikus kapcsolatok épülnek ki és ez alól a palesztin erők se jelentenek kivételt.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr307740202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

STIRLITZ 2015.08.29. 19:05:11

A Hamasz valóban egy vállalkozásként működik, mégpedig olyan szervezetként, mely maffiamódszerekkel tartja el, és gazdagítja legfelső vezetőit. Vagyis egy korrupt, gerinctelen pénzéhes maffia valójában. A poszt ezen része és Mashal céljainak taglalása stimmel. Ám a Szaúd-Arábia és Irán versengése a palesztin szervezetekért, merő találgatás csupán. Őszintén szólva jókora túlzás akkora jelentőséget tulajdonítani a palesztin csoportoknak, hogy két helyi nagyhatalom ennyire törekedne a saját oldalára állítani őket. Akkora tőkéjük, befolyásuk, vagyonuk és erejük azért nincs sem Mashalnak, sem Abbasznak, sem az egymással viszálykodó Hamasznak és Fatahnak.

Punxsutawney Mormota 2015.08.29. 21:46:23

@STIRLITZ: A cikkben foglaltaknál egyszerűbb a helyzet - szerintem. USA és Irán kiegyezésének egy nem nyílvános mellékszála lehetett, hogy Irán megszünteti vagy csökkenti a Hamasznak nyújtott támogatást. Ugyanakkor a Hamasz egyre több helyen akaszkodik össze az IS-szel. Az előbbinek létfontosságú, hogy ne folytasson kétfrontos háborút, hiszen a Hamasz a harc mellett tényleges, állami szintű infrastruktúrát működtet Palesztínában és egyszerűen nem bírják sem anyagilag, sem emberanyagban.

A kérdés az, hog ismervén az izraeli paranoid gondolkodást mennyire bíznak meg a Hamaszban (valószínűleg semennyire) és mennyire bízhatnak meg a Hamaszban (valószínűleg semennyire). Egy tízéves tűzszüntet beláthatatlanul hosszú idő, ha egy évig nem lőnek ki rakétát, már az is csoda lenne.

A legnagyobb probléma ezekkel a szervezetekkel, hogy a vezetőség érzékeli a problémákat és tudják, hogy ki kell egyezniük, de a szervezet fanatikusai az ügy árulásának fogják tekinteni a tűzszünetet és úgy gondolják majd, hogy ugyan tegnap még az IS állásait lőtték, de holnap inkább átállnak a másik oldalra, ha ígéretet kapnak arra, hogy folytathatják a harcot az izraeliek ellen. De ha nem, akkor ugyanolyan lelkesen fogják gyilkolnai a siita kurdokat.

bkkzol 2015.08.30. 05:50:13

Végre jó hírek. Akkor minden bizonnyal szükségük van az újjáépítéshez a sok jól képzett, diplomás, nyelveket beszélő szírekre. Még kulturális szakadék sincs!

l ember 2015.12.27. 19:21:30

És igazából Netanjahunak is az újraválasztása függ a feszültség fenntartásától. Ugyanúgy nagyon sok zsidó szeme elé húzza fel a vörös ködöt a palesztinokat használva, ahogy a bkkzol-félék szeme elé Orbán a szírekkel.

Jó hír, hogy vannak ilyen Khaled-félék is arrafelé, ha igaz
süti beállítások módosítása