Vlagyimir Putyin, a nemzetközi együttműködés új "bajnoka"

2015. szeptember 29.

Az orosz elnök az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott hétfői beszédében közös fellépésre szólította fel a nyugati államokat a szír polgárháború megoldásában. Putyin közel-keleti politikai manővereinek fókuszában azonban valójában az ukrán helyzet és országa hanyatlásának megállítása áll.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap az ENSZ Közgyűlés hetvenedik ülésszakának megnyitóján elhangzott beszéde szinte szívhez szóló volt, melyben azt fejtegette, miként kell visszatérnie a nemzetközi közösségnek a közös fellépéshez a világot érintő megannyi konfliktus megoldásában, különösen a szír konfliktus tekintetében. Az orosz vezető kiváló időzítéssel érkezett New Yorkba, ahol szavainak komoly súlyt adott az elmúlt hetekben Szíriába áttelepített orosz katonai kontingens, harci gépek és egyéb katonai felszerelés, melyek Aszad szír elnököt támogatják a polgárháborúban. Oroszország gyakorlatilag a szír kormányzatnak nyújtott katonai támogatásának eddig nem látott szintre emelésével vásárolta meg a helyét a konfliktus rendezésében. A napokban kirajzolódó Oroszország, Irán, Irak és az Aszad-kormányzat (plusz ne feledkezzünk meg a Hezbollah libanoni terrorszervezetről se) közötti szövetség teljesen átírta a szíriai polgárháború hatalmi térképét, komoly ellenpólust jelentve a nyugati államok, a szunnita arab országok és Törökország alkotta pólusnak, amely Aszad elnökkel szemben harcoló felkelőket támogatja a konfliktusban. A szíriai polgárháború, Irak szétesése és az ennek nyomán megerősödött és borzalmas tettek végrehajtó Iszlám Állam jelensége olyan menekülthullámot indított el Európa felé, amely minden bizonnyal megadta a végső lökést a Nyugatnak, hogy fogékonyak legyenek az oroszokkal és irániakkal kötendő kompromisszumra.

A fő kérdést látszólag Aszad elnök személye jelenti, hiszen míg Oroszország ragaszkodik a „legitim” elnök hatalmon maradásához, addig a Nyugat azonnali távozását kívánja a saját népét előbb csupán elnyomó, majd az utóbbi években tízezerszámra lemészároló diktátornak. Aszad természetesen csupán szimbóluma a valódi tétnek, mégpedig, hogy mely befolyási övezet része lesz a polgárháború utáni Szíria, amely stratégiailag kulcsfontosságú területen helyezkedik el a török-arab-perzsa érdekszférák metszéspontjában.

putin01.jpg

("Békével jöttem..")

Oroszország valódi motivációi összetettebbek a regionális hatalmakénál. Putyin, retorikájával ellentétben, nem annyira a nemzetközi együttműködés érdekében, mint inkább Oroszország konfliktusgeneráló külpolitikája miatti erősödő elszigeteltségén kíván változtatni a szíriai konfliktus megoldásában való részvétellel. Oroszország azonban olyan lezárásban érdekelt, ahol megmarad számára egy újabb bábállamocska, amelyen keresztül hatást gyakorolhat a világpolitikára. Az oroszok akár Aszaddal, akár Aszad nélkül olyan rendezést tudnak elfogadni, ahol a tengerparti alavita kisebbség uralta sáv az orosz érdekszféra része marad. Itt található az oroszok utolsó, a hajdani szovjet határokon kívül eső katonai bázisa, amely fontos nyomásgyakorló eszköz a Földközi-tenger medencéjében, így azt mindenképpen meg kívánják őrizni. Ezt a feltételt észben tartva, az orosz „segítő kéz” felajánlásának egyetlen ára van, az ukrajnai konfliktus rendezése, ahol Oroszország súlyosan elszámította magát, ezzel felgyorsítva a nyersanyagexportból élő állam hanyatlását. A Nyugat nemhogy meghunyászkodott volna az orosz agresszió előtt, hanem erősítette a NATO keleti harckészültségét, Ukrajna még inkább elköteleződött a Nyugat mellett és nem következett be az átfogó oroszpárti felkelés, amely Moszkva ölébe lökte volna Ukrajna számottevő részét. Amit Oroszország „elnyert”, azért jelenleg hatalmas árat fizet, a Krím-félsziget bekebelezéséért és az ukrajnai oroszpárti szakadárjainak támogatásáért olyan szankciórendszer vetett ki rá az Egyesült Államok és az Európai Unió, amely jelenleg súlyosan veszélyezteti az orosz gazdaság működőképességét és így az állam biztonságát.

Putyin mostani beszéde egyértelműen arról szólt, hogy vissza kíván térni a nemzetközi porondra, mintha mi sem történt volna az elmúlt években Ukrajnában. A szíriai konfliktus lezárását egy csomagban kezelte az ukrajnai válság megoldásával és a szankciórendszer lebontásával és Oroszország elszigeteltségének felszámolásával. Egyetlen, azonban valóban nyomos érve, hogy Oroszország nélkülözhetetlen partner a világpolitika fő kérdéseinek megoldásában és bizonyítékul ott állnak és valószínűleg hamarosan akcióba is lépnek a Szíriába telepített orosz katonai erők. A következő napokban kiderül, hogy a nyugati vezetők belátják-e Putyin érvei bizony valósak, még ha végtelenül cinikusak is és hajlandóak-e enyhíteni az oroszokra gyakorolt gazdasági és politikai nyomáson, vagy látva Putyin kétségbeesett helyzetét még „megforgatják-e benne párszor a tőrt”, ami viszont a szír és iraki nép szenved meg leginkább, másodsorban pedig azok az országok, amelyeknek a hatalmasra dagadt menekülthullámmal kell megbirkóznia.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr297861494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beeerencvagy 2015.09.29. 13:15:24

@bircafereg: dehogy is. az ukrajnaban tizezrek halalaert felelös, a sziriai beavatkozast az elmult evekben többször is megvetozo tömeggyilkos Putlert teljesen komolyan titulaltak a nemzetközi együttmüködes bajnokanak.

Toportyán Zsóti 2015.09.29. 16:17:43

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Paródia vagy télleg homofób kérődző,feleslegesen tart putingazda.

exterminador 2015.09.29. 17:34:47

Putyinnak még igen komolyan keresztbetehetnek a szaúdiak is, mivel tovább is csökkenthetik az olajárat. Érdekes lesz megfigyelni 2017-ben ennek a csodaembernek a népszerűségi mutatóit, addigra alighanem kifullad a nacionalista propaganda.

Alick 2015.09.29. 17:36:58

@beeerencvagy: azért a neonácik által támogatott ukrán puccsistáknak is van némi felelősségük a helyzet elfajulásában.

hackmac27 2015.09.29. 18:08:38

Oroszország hanyatlása gondolom finom irodalmi túlzás, ha érzelmektől mentesen, higgadtan és reálisan nézzük meg a dolgok mai állását. Helyezzük kontextusba a dolgokat és hasonlítsuk össze a 2005-ös és 2015-ös helyzetet. 2005 óta politikai fronton Putyin megszerezte Dél-Oszétiát és Abháziát (ezzel kilőve Grúzia NATO-közeledését), Grúziával normalizálta a kapcsolatokat, visszaszerezte Krim-et, stabilizálta a belorusz, kazah, örmény és azeri befolyást, létrehozta az Evrazeszt, felfuttatta a kínai kapcsolatokat, megépítette a kék áramlatot Törökország felé, kilőtte a Nabuccót, felhúzta az északi áramlatot, viszont valóban elbukta Ukrajnát (viszont NATO-tagság addig tuti nem lesz, amig van Donbassz, ergo még sokáig ott marad a DNR és LNR). Persze az EU-val és az USA-val most nagyon fagyos a kapcsolat, meg a déli áramlatnak is annyi.

Gazdasági fronton, a GDP 2005-ös 764 milliárd dollárról megnőtt 1861-re (2014), a népesség, a sztereotípiákat félretéve 141 millióról 146 millióra nőtt, az úthálózat 40 százalékkal bővült, az átlagos, egy főre jutó jövedelem megtriplázódott. Ugye mindenki észrevette, hogy 2005 után az orosz turisták ellepték egész Európát, Budapestet, Londont, Berlint. Ja, 2005-ben a GDP 70 százaléka származott kőolajtermékekből (földgázt is ide sorolom), míg 2014-ben már csak a GDP 48 százaléka. Ha az olaj ára 2015-ben leesett a felére, de valahogy a GDP csak 3,5 százalékkal, akkor 2015-ben a kőolajszármazékok aránya a GDP-ben még alacsonyabb lesz (saccra 40 százalék körül). Főleg hogy 2014-től beindították a hazai ipar és mezőgazdaság felfuttatását gőzerővel. Elég megnézni a hústermelés felfutását 2005 és 2015 között: 10-szeres növekedés. Pedig a bázis sem volt alacsony. Vagy a gépgyártás, számait megnézni, az is eléggé beszédes. A gépjármű gyártás 20-szeresen felfutott (jó, a bázis istt tényleg alacsony volt). Ugyan ez a helyzet a repülőgyártással, elektronikával, hajógyártással, stb. Erre a gyenge rubel most épp rá is segít.

Aki járt Moszkvában vagy Szentpéterváron, Szocsiban, vagy akár Jekatyerinburgban az elmúlt években, az láthatja, hogy Oroszország eléggé felfutott, és a haláláról szóló hírek finoman túlzóak.

Wildhunt 2015.09.29. 18:14:33

@Alick: Akik közben zsidó gyíkemberek Soros pénzéből, ki ne hagyd.

különvélemény2 2015.09.29. 18:18:16

"a saját népét előbb csupán elnyomó, majd az utóbbi években tízezerszámra lemészároló diktátornak"

Erre valami linket?

különvélemény2 2015.09.29. 18:21:17

@beeerencvagy: "az ukrajnaban tizezrek halalaert felelös"

Nem is tudtam, hogy Putyin robbantotta ki az ukrán felkelést.
Mellesleg összesen nem haltak meg tízezren Ukrajnában. (hadsereg+felkelők+civilek)

exterminador 2015.09.29. 18:33:32

@különvélemény2: pedig ő volt. A brutális orosz propaganda és az átdobott "zöld emberkék" nélkül semmi sem történt volna.

exterminador 2015.09.29. 18:39:00

@különvélemény2: az meg lehet, hogy nem haltak meg 10 ezren Ukrajnában (bár az orosz propaganda szerint tízezerszámra irtották a náci ukrán katonák a helyi lakosságot, vagy azóta már új brosúra van?), de az 7-8000, ahol pillanatnyilag áll a helyzet, pontosan 7-8000-re több az elfogadhatónál.

különvélemény2 2015.09.29. 18:48:56

@exterminador:
Értem, tehát Putyin uszítására tüntettek Janukovics ellen.
Minden nap tanulok valamit...

exterminador 2015.09.29. 20:03:17

@különvélemény2: Joguk volt tüntetni Janukovics ellen, ha nem tetszett a politikája. (Vagy akkor Magyarországon talán jogtalanul hőbörögtek annak idején Gyurcsány ellen? Minden nemzeti ünnepen csatatér lett Budapestből. Pedig ki volt a legitim kormányfő?) Az viszont baromira nem volt jogos, hogy miután Janukovics leszerepelt és eltakarodott, az oroszok sunyi módon megszállták a Krímet. Oké, az csak Hruscsov meggondolatlansága folytán került Ukrajnához. Ezt még mindig meg lehet magyarázni. De amit utána Kelet-Ukrajnában kezdtek, azt a magam részéről már sehogy sem bírtam lenyelni. (Persze nektek és eszmetársaitoknak sikerült. Sok sikert hozzá.)

exterminador 2015.09.29. 20:03:53

@Alick: nem is tudtam, hogy McCain van hatalmon az USÁ-ban.

Ad Dio 2015.09.29. 20:33:38

Nagyon nem szimpatizálok az oroszokkal. Onnan jó nekünk nemigen jött még. Viszont az érzelmek egy dolog, a helyzetelemzés meg egy másik. Az Ukrán problémát nem ők idézték elő, hanem a mi Nyugatiak. Ők pont azt tették amit tenniük kellett és szerencsére nagyon hatékonyan, így minimális áldozattal járt az ügy. Persze áldozatból egy is sok, főleg ha te vagy az, de világpolitika nem lányregény.

Európa mostani helyzetében is azt látom, hogy feltétlen fel kell melegíteni a kapcsolatot velük. A globális migráció nélkülük nem kezelhető.

Alick 2015.09.29. 21:01:32

@exterminador: az USA egyik legbefolyásosabb szenátoráról beszélünk (elnökjelölt volt, a katonai bizottság elnöke, stb.), remek katonai és hírszerzési kapcsolatokkal, ami - akár nem hivatalos - külföldi akciók, támogatások politikai kezdeményezéséhez az egyik legütősebb pozíció.

különvélemény2 2015.09.29. 22:34:16

@exterminador:
"Joguk volt tüntetni Janukovics ellen"
"De amit utána Kelet-Ukrajnában kezdtek"

Látod a kettős mércét?
Tehát Janukovics ellen lehetett, Porosenko ellen nem lehetett.
Minden modern népfelkelés csak addig legitim a média által megbabonázott tudatlanok szemében, ameddig azt a "nagy és bölcs nyugat" támogatja.
Amint megválasztanak egy nyugatcsicska oligarchát, rögtön terrorista lesz aki TOVÁBB tüntet.

Ha Assad nyugatbarát lenne, a "Nyugat" leverne minden "terrorista lázadót", aki ellene harcol.
A másik példa Koszovó: a koszovói albánok túlszaporodtak a térségben, erre a "Nyugat" úgy gondolta, adjuk már ezeknek a jöttmenteknek Koszovót és verjük le a csúnya oroszbarát szerbeket. Erőszakkal kiszakítottak egy országrészt egy államból. Ez pont ellentéte az ukrán helyzetnek, ott az oroszok vannak többségben a térségben és nem azért, mert szaporodnak, mint a tudjukkik, mégis ott mégsem bombázza le Ukrajnát a NATO, felszabadítva szegény orosz "kisebbséget".

D/Csepregi Zsolt 2015.09.29. 22:45:06

@különvélemény2: igen, érdemes szétnézni és összeadogatni a rezsim által megöltek számát:

1. sn4hr.org Syrian Network of Human Rights, azért őket linkelem első helyen, mert láthatóan jobban foglalkoztatja őket, hogy hány embert ölt meg a nyugati-arab koalíció, mint a rezsim vagy az Iszlám Állam...

2. kissé Nyugat-barátabb a Syrian Observatory for Human Rights www.syriahr.com/en/ csak itt nehezebb összeadogatni

3. végezetül www.vdc-sy.info Violation Documentation Center, itt 88000 civil mártírt listáznak név szerint, akiket a rezsim gyilkolt meg

azon vitatkozhatunk, hogy a rezsimet támogató síita milíciák által meggyilkoltak Aszad lelkén száradnak-e, de a lényegen nem változtat

exterminador 2015.09.29. 22:52:51

@különvélemény2: miért ne lehetett volna? Csakhogy keleten nem álltak meg a tüntetésnél, hanem ki tudja, honnan előpattant fegyveresek nekiálltak középületeket elfoglalni. Ez nem kettős mérce.
Továbbá: egy szóval sem mondtam, hogy Koszovó jogos volt. Nem volt az, és nagy hiba volt függetleníteni. Ám a nagy Szlobó bőven tett róla, hogy oda jusson, ahová jutott. Különben meg ott 90 %-nyi albán állt szemben 10 % szerbbel. Kelet-Ukrajnában 50-50 körül állnak az arányok.
De a fejtegetésedből látom, hogy te csont nélkül bevetted a szélsőjobbos, oroszbarát propagandát. És még engem nevezel média által megbabonázottnak. Jó vicc.

D/Csepregi Zsolt 2015.09.29. 22:53:29

@hackmac27: nem ér 2005-tel kezdeni, az olajár zuhanásától és az ukrán konfliktus kirobbantásától kezdve jól látható, hogy az orosz gazdaság, rubel, büdzsé, tartományok eladósodása, minden kedvezőtlen irányba változik. Nem azt állítom, hogy Oroszország összeomlik, azt viszont igen, hogy fenntarthatatlan gazdasági modellt követ és túlterjeszkedett, nem lesz képes megtartani a kínkeservesen megregulázott érdekszféráját, amit nem is neveznék érdekszférának, csupán olyan területeknek, ahol szakadár bábállamocskákkal és a földgázexporttal gyakorol nyomást és akadályozza a nyugati integrációt.

Fehéroroszország jó példa, hogy néhány évvel ezelőtt mindenki arról beszélt, hogy egyesült Oroszországgal, most meg Lukasenko szépen eltáncolt Moszkva mellől és igyekszik híd szerepet betölteni az EU és az oroszok között.

különvélemény2 2015.09.29. 22:53:45

@D/Csepregi Zsolt:

Ja, mindegyik gittegylet, akik "állítanak" dolgokat.
Hitelesebb nemzetközi szervezetek sehol sincsenek, ha tényekről kell beszélni.

Nem azt mondom, hogy Assad egy szent, mert nyilván irtotta az ellenzéket, mint minden jó diktátor, de ezeket a gittegyletes számokat nyugodtan oszthatod x-el.

Ami viszont tény, hogy Assad alatt több, mint négyszereződött a szír GDP.

Ha össze akarjuk hasonlítani mennyi kárt okoz egy diktátor erőszakos eltávolítása, arra jó példa bármelyik háború, amit az USA indított, ahol százezrekben mérjük az áldozatok számát és csak káosz marad utána még több áldozattal.

D/Csepregi Zsolt 2015.09.29. 23:21:16

@különvélemény2: mivel egy éve az ENSZ elegánsan abbahagyta a halottak számolását jobbat nem tudok nyújtani, a "több tízezret" viszont fenntartom, ezért nem írtam, hogy százezer vagy 88234...

hackmac27 2015.09.29. 23:21:19

@D/Csepregi Zsolt: Kezdhettem volna 2000-rel (Putyin első éve). Akkor még durvább lenne a különbség. A nyugati sajtóorgánumok és az azt olvasók gyakran értetlenül állnak Putyin 85 százalékos népszerűségi indexe előtt. Azt írják, hogy manipulált adat, meg propaganda. Hát nem. Egyszerűen egy átlagorosz életszínvonala fényévekkel nőtt a 90-as évek vége és 2014 között, akár a vidéki, akár (főleg) a városi lakosság körében. Mindezt úgy, hogy nem is nagyon adósodott el a lakosság, pláne nem devizában. Az átlag orosz katasztrófaként élte meg a 90-es évek zűrzavarját. Erre jött egy fiatal fószer, aki 1-2 év alatt rendet vágott, aminek persze volt negatív hozadéka is, de nettó sikerként éli meg az orosz társadalom a változást.

Ami a gazdasági modellt illeti, egyet értek veled, hogy fenntarthatatlan. De 1: a Kreml beletörődött abba, hogy az olaj ára a közeljövőben nem fogja meghaladni az 50-60 dolláros árszintet. 2: ebből kifolyólag jól visszavágták a kiadásokat (főleg a szociális) 3: 2016-tól megemelik a nyugdíjkorhatárt, mert az tényleg tarthatatlan (jelenleg 55 év a nőknek és 60 a férfiaknak, miközben az átlagéletkor 76 év) 4: próbálják a kkv-kat valahogy stimulálni (pl. első két évben nem kell adót fizetni a kisvállalkozásoknak) 5: hazai termelés felfuttatása az embargó segítségével 6: infrastruktúra fejlesztése

A hozadéka gondolom megjelenik 1-2 év múlva a kimutatásokban. Addig is nézzük mi fog történni. Az oroszoknak rendkívül jó az alkalmazkodókészségük, amit a külpolitikai sikersorozat látványosan reflektál.

Egyébként a külpolitikai sikersztorihoz elfelejtettem hozzácsapni a perzsákkal és az egyiptomiakkal való összeborulást is.

hackmac27 2015.09.29. 23:28:28

@D/Csepregi Zsolt: Lukasenkóról pedig azt, hogy színház, amit csinál. Ha kell 10 százalék kedvezmény a gázszámlából, egyből szalad nyugatra haverkodni, ha pedig Brüsszelben rákérdeznek a politikai foglyok helyzetére, szalad Moszkvába Evrazeszt építeni. Kb. ennyire kell komolyan venni a "híd szerepét".

D/Csepregi Zsolt 2015.09.29. 23:28:53

@különvélemény2: viszont itt érdemes elolvasni néhány ENSZ jelentést, különösen ajánlom a beszámolókat a katonailag igen veszélyes piacok elleni légitámadásokról és a menekülő civilek levadászásáról, amelyeket a rezsim hajtott végre, szóval az "Aszad nem egy szent" azért elég eufemisztikus. Viszont ha az ENSZ is gittegylet, akkor tényleg nem tudok jobbat.

www.ohchr.org/EN/HRBodies/HRC/IICISyria/Pages/IndependentInternationalCommission.aspx
süti beállítások módosítása