Jobboldali fordulat járja be Dél-Amerikát?

2015. december 01.

Mauricio Macri, Buenos Aires polgármesterének második fordulós győzelme igazi sokként érte nem csupán a leköszönő Cristina Fernández de Kirchnert és a nevéhez fűződő „kirchnerizmus” híveit – mely „irányzat” 12 éve kormányozza Argentínát –, hanem a kontinens más országainak baloldali vezetését: legyen szó akár a magát XXI. századi szocializmusnak nevező baloldalról (Venezuela, Ecuador, Bolívia), vagy annak mérsékeltebb, reformpárti változatáról (Brazília, Chile, Uruguay). Ezen országok vezetése attól tart, hogy Argentína után országaikban is jobboldali fordulat következik be, és „visszatér a neoliberalizmus”, ahogy baloldali körökben gyakran nevezik az ellenzéket és annak pártjait. Ezen felül, Argentína példája ékes bizonyítéka annak, hogy amennyiben a baloldalnak nincs egy karizmatikus, integráló és a politikai kommunikációban verhetetlen jelöltje, sokkal nehezebb legyőzniük jobboldali ellenfelüket, mint azt elsőre gondolnánk.

Argentína esetében persze tévedés lenne csupán kormányváltásról beszélni, sokkal inkább helyénvalóbb a rezsimváltást szót használni. És abban is egészen biztos vagyok, hogy Macri nem testesíti meg a mindenki számára jól körülírható jobboldali politikust. Pártja, a Propuesta Republicana (Köztársasági Javaslat) a 2001-es államcsőd közvetlen következménye, amikor is a meghatározó tényező nem az ideológiai hovatartozás volt, hanem az, hogy minden régi arc tűnjön el a közéletből. Hatalomba kerülésével meggyőződésem, hogy a tradicionális jobb-bal felosztásnak, a liberális és konzervatív jelzőknek nem sok értelme lesz. A nemzetközi sajtó nagyobbik része leegyszerűsítve Macrit liberális (vagy konzervatív) elnöknek írja le, aminek az argentin szakemberek, elemzők nem igazán örülnek. Joggal, hiszen akarva-akaratlanul a nemzetközi sajtó a térség baloldali politikusainak fejével gondolkozik, amikor Macrit üzletembernek, jobboldalinak és neoliberálisnak nevezi.

argentina_1_1.jpg

("Amit akart, megkapta", f: elconfidencial.com)

Kétségtelen azonban, hogy a „kirchnerizmus” vége Argentínában más térségbeli országok esetében is változásokat indukálhat, gondolok elsősorban Venezuelára, ahol december 6-án parlamenti választásokat tartanak, vagy Ecuadorra, amely ország jelenkori történelmének – talán nem túlzok ha ezt írom – legnagyobb krízisét éli. Rafael Correa ellen pont azok fordultak, akiknek köszönheti, hogy elnökké választották: az őslakosok, azaz az indiánok. Persze Brazíliában az ott regnáló – és az előbb említett két országnál kétségkívül – mérsékeltebb baloldal számára is komoly veszélyeket hordozhat az argentin ellenzéki győzelem. Főleg most, amikor Dilma Rousseff elnök feje fölött Damoklész kardjaként ott lebeg egy esetleges jövő évi közjogi felelősségre vonási eljárás (impeachment). Ez esetben Brazíliában előrehozott választások lennének, amely egyáltalán nem kedvezne a baloldalnak, és Argentínához hasonlóan ellenzéki győzelemre lenne nagyobb esély. Egy kevésbé dramatikus forgatókönyv lehetne, ha a jelenleg 9 százalékos támogatottsággal rendelkező Dilma Rousseff elébe menne a dolgoknak, és egy nemzeti egységkormányt hozna létre, ezzel kitölthetné mandátumát.

brazilia1.jpg

("Milyen ország ez?" - A brazil baloldal is kezd billegni, f: elconfidencial.com)

Ugyancsak komoly veszélyben van Michelle Bachelet kormánya Chilében, ahol hibát-hibára halmoznak kormányzásuk alatt. Nagy kérdés és dilemma a baloldali elnökök és pártjaik számára, hogyan viszonyuljanak az újraválasztás problematikájához, hiszen bebizonyosodott, hogy nélküle nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a karizmatikus baloldali vezetők Latin-Amerikában. Maga Cristina is kétségbeesetten és kitartóan próbálkozott egészen 2013-ig azzal, hogy egy alkotmánymódosítással 2015-ben is indulhasson az elnökjelöltségért. A leköszönő argentin elnök ebbéli kudarca világos üzenet a térség baloldali vezetésű országai számára, hogy amennyiben nem akarják tálcán kínálni az ellenzéknek az elnöki széket, „el kell intézniük”, hogy újraválaszthatóvá váljanak. Bolíviában Evo Morales már javában dolgozik ezen, egy népszavazással szeretné kieszközölni az alkotmánymódosítást, amely garantálná számára az újraindulás lehetőségét. Bolívia vezetése számára egyébként elkönyvelt tény, hogy más lett volna a végeredmény Argentínában, amennyiben Cristina nem a partvonalról nézhette volna a történéseket, hanem aktív résztvevője lehetett volna azoknak. Ecuador elnöke Rafael Correa még az argentin elnökválasztások előtt jelentette ki, hogy nem indul újra az elnöki székért a 2017-ben esedékes választásokon, hiszen az ecuadori ellenzék igencsak fragmentált, ép és támogatható javaslatok nélkül szeretné szerinte Ecuadort kormányozni. Minden bizonnyal az argentin eredmény hatására időközben Correa meg fogja gondolni magát, hiszen ugyancsak Argentína szolgált arra is példával, hogy egy fragmentált és megosztott ellenzék is képes egy beágyazódott rezsimet leváltani, hiszen Macri, Massa és Margarita Stolbizer hívei is egyaránt a „kirchnerizmus” végét szerették volna elérni, és lám, összefogás nélkül is leváltották Cristinát a hatalomból pontot téve egyszer és mindenkorra a „kirchnerizmus” végére.

Miért óriási jelentőségű továbbá az argentin eredmény, és miért lehet hatalmas bajban december 6-a után a venezuelai elnök? Szinte bizonyos, hogy egy teljesen „tiszta” választáson Nicolás Maduro vereséget szenvedne. A legutóbbi választásokon, amikor a venezuelai ellenzék legenyhébben fogalmazva is megkérdőjelezte az aktuális hatalom győzelmét, Maduro komoly támogatást kapott Argentínától és Brazíliától, akik azonnal elismerték az eredményeket. Ebben az esetben biztosan nem így lesz, persze Maduro csalással megnyerheti a december eleji választásokat, és ravasz módon villámgyorsan összehívhatja az UNASUR (Dél-amerikai Nemzetek Uniója, Unión de Naciones Suramericanas) államait, hogy elismertesse a választások eredményét, hiszen december 10-ig még Cristina Fernández de Kirchner Argentína elnöke (ezért írtam, hogy ravasz módon). Meglátásom szerint azonban az UNASUR mérsékeltebb tagjai, mint Kolumbia, Uruguay és Chile megakadályozhatják az azonnali összehívást, és így arra december 10-e után kerülhetne sor, amikor már Mauricio Macri Argentína elnöke. És hiába a brazil baloldali „baráti” kormány, a brazilok nem küldenek választási megfigyelőket a december 6-i venezuelai parlamenti választásokra azzal az indokkal, hogy a választási rendszer nem átlátható és nincsenek kellő garanciák annak demokratikus lebonyolítására. Ezért aztán Venezuela a kontinens két legbefolyásosabb országának támogatása nélkül maradhat az év végére, és ez felgyorsíthatja a venezuelai demokratikus folyamatokat.

venezuela1.jpg

("Változást akarnak Venezuelában is", f: razon.com.mx)

Az argentin ellenzéki győzelem az első szög kétségkívül a latin-amerikai baloldal képzeletbeli koporsójába, nagyon valószínű azonban, hogy a folyamat megállíthatatlan lesz Latin-Amerikában. Macri győzelme véget vethet az 1999 óta (kezdve Venezuelával) sorra alakuló korrupt és populista kormányoknak a kontinensen, amelyek kevés kivételtől eltekintve az összeomlás szélére sodorták országaikat. Alig pár hónapja kevésbé tartottak még maguk az elemzők is valószínűnek egy hasonló kimenetelű forgatókönyvet, de mára már mindenki kivétel nélkül a kontinens politikai fordulatáról értekezik. Persze a másik oldalon az is igaz, hogy ezek a baloldali, populista kormányok a kilencvenes évekbeli neoliberális, megszorító intézkedések tömkelegét a dél-amerikaiak nyakába zúdító politika nyomán kerültek hatalomba tömegtüntetéseket követően, időközben aztán minden országban más-más politikai vezetőt termelt ki az „utca”: hol egy szakszervezetist (Brazília), hol egy volt gerillaharcost (Uruguay), hol pedig egy analfabéta indiánt (Bolívia). És ezek az akkoriban alakult baloldali, populista kormányok a XXI. század első évtizedében pozitív eredményeket tudtak felmutatni a gazdaságban, iparban, szinte mindenhol. A helyzet mára gyökeresen megváltozott, és a változást kiváltók kerültek hátrányos helyzetbe elhibázott politikájuk miatt. Pedig Latin-Amerikában a jobboldal mindig nehéz helyzetben volt, ugyanis a katonai diktatúrákat követően őket azokkal asszociálta nem csupán a baloldal, hanem  a választópolgárok túlnyomó része is. Immár az a kérdés csupán, hogy melyik ország lesz az, amely Argentínát követi?

Erőss Bulcsú

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr38129978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.