A hollandok lehetnek Ukrajna végzete

2016. január 26.

Április 6-án népszavazást tart Hollandia az EU-ukrán társulási szerződésről. A szerződés életbe lépésének megakadályozására, illetve az ukrán EU-s tagság általános ellenzéseként tavaly októberben a GeenPeil bizottság sikeres aláírásgyűjtésbe kezdett, majdnem félmillió embert maguk mellé állítva. A társulási szerződés elfogadásáról így népszavazást kell tartani, és a jelenlegi felmérések szerint egy ilyenen a többség nemmel szavazna. A népszavazás eredménye ugyan nem jogerős, de Mark Rutte kabinetjének súlyos érvekkel kellene alátámasztania az eredmény esetleges elutasítását. A kampány 2016-ban gőzerővel beindult, az ügyben pár hét alatt megszólaltak az aláírásgyűjtés szervezői, neves holland professzorok, sőt, Jean-Claude Juncker is.

Az EU és Ukrajna közötti társulási szerződést ugyan a Viktor Janukovics utáni ukrán vezetés és az EU 2014 szeptemberében már ratifikálta, a hivatalos hatályba lépésre terv szerint csak 2016. január 1-jén került volna sor. Eddig volt ideje a 28 EU-tagállamnak külön-külön is jóváhagynia a szerződést. Mivel Hollandia, Belgiummal és Ciprussal egyetemben még nem ratifikálta a megállapodást, az hivatalosan még nincs érvényben. „Ideiglenes alapon” azonban a szerződésben foglaltak legfontosabb része már 2014-ben életbe lépett. Ez azt jelenti, hogy a megállapodás azon részei, amelyek az EU hatáskörébe tartoznak, például a szabad kereskedelem és vámok eltörlése, az összes tagország hivatalos ratifikálása nélkül is érvényesek.

hollandi1.jpg

("Valóban a demokrácia őrzői?" - GeenPeil alapítók, f: rtlnieuws.nl)

A GeenPeil aktivistái szerint ez a mechanizmus azonban összeegyeztethetetlen a holland demokratikus alapértékekkel és csak Brüsszel javát szolgálja. Thierry Baudet, konzervatív publicista és a GeenPeil bizottság egyik alapítója január 18-án írásban követelte a kormánytól, hogy az azonnali hatállyal szüntesse be a szerződés Hollandia általi végrehajtását, amíg a holland nép erről véleményt nem nyilvánít. Továbbá az Európai Tanács soros elnökeként Hollandiának mind Ukrajna felé, mind az EU felé világosan ki kell mondania, hogy a szerződés a népszavazásig érvénytelen.

A holland parlament ugyan már elfogadta a ratifikálásról szóló törvénymódosítást, viszont ha a lakosság többsége a törvény ellen szavaz, fennáll a lehetőség, hogy a javaslatot visszavonják. Egy nemleges eredményre a statisztikák szerint egyébiránt elég nagy az esély. A Volkskrant mérése szerint 8800 megkérdezett 54 százaléka nemmel szavazna. Ebben az esetben Mark Rutte kabinetje nehéz döntés elé kerül. A kabinet dönthet úgy, hogy a népszavazás eredményét ugyan megfontolja, de azzal ellenkezve életbe lépteti a ratifikálásról szóló törvényt. Ezt egyrészről megteheti, mivel a népszavazás eredménye nem jogerős. Másrészről viszont ezzel a lépéssel a kormánypárt, a konzervatív-liberális VVD további szavazókat veszthet az egyébként is egyre népszerűbb nacionalista PVV-vel szemben. Amennyiben a kormány úgy dönt, hogy a népakaratnak engedve nem ratifikálja a társulási szerződést, az nemzetközi szinten teljesen új helyzetet teremtene, mivel még sosem fordult elő, hogy egy EU-s tagállam nem fogadott volna el egy nemzetközi megállapodást.

hollandia2.jpg

("Mentsük meg a demokráciát! Csatlakozz.")

Jean-Claude Juncker uniós bizottsági elnök szerint ez kontinentális válsághoz, és az orosz befolyás megerősödéséhez vezetne. Ezért reméli, hogy a hollandok nem fognak nemmel szavazni „olyan okok miatt, amelyeknek nincs közük a társulási szerződéshez”, utalva az egyre növekvő holland euroszkepticizmusra.  A leideni és utrechti egyetemek nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértői szerint azonban egy ilyen népszavazás csak csalódással végződhet. Szerintük a GeenPeil aktivistái egy olyan folyamatba próbálnak meg beleszólni, amely nagyrészt Hollandián kívül történik, így erre egy holland népszavazás nem lesz hatással. Ha egy olyan kis ország, mint Hollandia egy ilyen nagyságú nemzetközi folyamatra nyomást tudna gyakorolni, az a mindenkori holland kormány folyamatos erőfeszítéseinek eredménye lenne, amely politikának folyamatosan és rugalmasan kellene kapcsolódnia az új nemzetközi fejleményekhez.  Az NRC Handelsblad EU-s tudósítói is ezen a véleményen vannak, szerintük nemleges eredmény esetén az EU diplomáciai megoldásra törekedne és a társulási szerződés főbb részei továbbra is hatályban maradnának. Ideiglenes alapon.

Szilágyi János Máté

János kommunikációs szakértő, kiemelt kutatási területe a holland belpolitika, a multikulturalizmus-kulturfundamentalizmus kérdései, valamint a muszlim kisebbségek európai integrációja. Diplomáit a Debreceni Egyetemen, valamint az Utrechti Egyetemen szerezte. CEEPUS és Erasmus-ösztöndíjas. 

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr848316988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

FF 2016.01.27. 09:48:59

Kib@szott fafejű provincializmus.

Conchobar 2016.01.27. 10:28:56

"Továbbá az Európai Tanács soros elnökeként Hollandiának mind Ukrajna felé, mind az EU felé világosan ki kell mondania, hogy a szerződés a népszavazásig érvénytelen" - Hol élnek ezek a hollandok?! Ezek a fafejűek népszavaztatnak, ezek a fafejűek nem képesek felfogni, hogy a nyugati típusú demokrácia csak lózung. Az fog történni, amit Brüsszelben, Washigtonban néhány kiválasztott már eldöntött (akár migrációról legyen szó, akár Ukrajna társulásáról)

tobias2 2016.01.27. 11:34:19

Az EU koporsójában Ukrajna, sőt Törökország csatlakozása már csak egy-egy újabb szeg lenne. Az EU így is, úgy is belerokkan az iszlám hordák pusztításába és a bankválságba. Egyes EU országok -- amerikai példára -- már a készpénz megszüntetését tervezik, hogy könnyebben ellophassák a bankbetétesek pénzét.

tunein.com/radio/Chiang-Mai-Radio-9375-s155760/

FF 2016.02.01. 13:06:00

@tobias2: és persze erről mindenkit értesítenek előre...

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu