A '90-es években, ha volt olyan ország, amelyről a nemzetközi hírekben csak rosszat lehetett hallani, az Etiópia volt. A kelet-afrikai ország akkoriban két dologról volt híres: egyfelől, a kávéjáról, másfelől a súlyos szegénységről és éhínségről. 2016-ra azonban nagyot fordult a világ, hiszen az IMF adatai alapján Etiópia idén az egyik leggyorsabban fejlődő ország lesz a világon, a maga körülbelül 8 százalékos várható GDP növekedésével. És hogy ez minek köszönhető? A kínai típusú államfelfogásnak minden jel szerint van hozzá köze.
Melesz Zenavi néhai etióp miniszterelnök és koalíciós szövetségének (Etióp Népi Forradalmi Demokrata Front) neve, nagy valószínűséggel a keményvonalas hazai külpolitika-külgazdaság rajongóknak sem mond sokat. Holott, Zenavi tizenhét kormányfői székben töltött éve alatt nem csak, hogy egy teljesen új politikai/társadalmi berendezkedést ismertetett meg a helyiekkel (pl. többpártrendszer, vallás- és sajtószabadság, női egyenjogúság pártolása) a korábbi katonai diktatúra kegyetlenségei után, de a szegénységből, éhezésből, jövőnélküliségből is lényegében elkezdte kivezetni népét. Ez persze leírva remekül hangzik. A történethez azonban hozzátartozik, hogy ugyan ő volt az, aki, ha nem is egy az egyben az egykor volt junta módszereivel, de azoktól azért nem is annyira távoli módszerekkel újabb, súlyos belpolitikai elnyomásba taszította országát. Ez utóbbi folyamat azonban, ellentétben a junta átfogó, minden területre kiterjedő brutális elnyomásával, a gazdasági (és sok esetben társadalmi vagy egészségügyi) fejlődést egyáltalán nem akadályozta. Sőt.
"Etiópia átformálója" - Melesz Zenavi (f: britannica.com)
A Zenavi utód jelenlegi miniszterelnök, Hajlemariam Deszalegn, ugyanis ma már egy olyan Etiópiát vezet, amely GDP vonatkozásában évente 8-12 százalékkal növekszik (ez a folyamat, nem mellékesen, 2004 óta tart, amivel az ország Afrika egyik éltanulója), ahol az írni és olvasni nem tudok aránya drámain csökkent (’90-es évek elején az etióp társadalom alig több mint 20 százaléka tudott írni és olvasni, ma ez közel 50 százalék), és amely jelentősen visszaszorította az éhínséget. Nem beszélve arról, hogy az ország egyik élharcosa a radikális iszlamizmus elleni küzdelemnek, és fontos szerepe van a régió stabilitásának biztosításában (pl. Dél-Szudán, Szomália) az Afrikai Unión keresztül. A sikernek viszont, mint a legtöbbször, Etiópia esetében is két oldala van. Hiszen a GDP adatok valóban impozánsak, ahogy az agrárium fejlesztése is, és ezáltal a szegénység visszaszorítása. De említhetnénk még azt a sok-sok nagy állami infrastrukturális beruházást (hidak, utak, gátak, stb.), ami az elmúlt bő évtizedben amellett, hogy pörgette a gazdaságot, millióknak adott megélhetést.
Az elsőre makulátlan és sok területen folyamatos fejlődést mutató mérleg képét azonban jelentősen rontja a tény, hogy 2005 óta a korábbi demokrácia irányába mutató lépések vagy megálltak, vagy ellenkező irányba kezdtek haladni. Ebben az évben ugyanis az ellenzék majdnem (az ellenzék szerint inkább biztosan) legyőzte a választásokon a Zenavi vezette pártszövetséget, amit a kormány kőkemény erődemonstrációval honorált. Az így kialakult zavargásokban és utcai harcokban durván 200 ember vesztette életét, és egyes hírek szerint további néhány ezer, mások szerint viszont közel 20 ezer ember került – sok esetben koholt vádak alapján – börtönbe. Bár az események hatására Zenavi tett még egy jelképes gesztust az ellenzék és a demokrácia irányába, 161 helyett biztosítva számukra az 547 fős parlamentben, ezen mandátumok száma először (2010-es választások) egyetlen egyre, majd egy kövér nullára (2015-ös választások) olvadtak. A drámai csökkenés persze korántsem a véletlen, vagy az ellenzék szervezetlenségének műve, sokkal inkább a hatalom kitartó munkájának, amely az emberi jogokat, illetve a szólás- és sajtószabadságot mára már szinte semmire sem tartja.
"Korábbi munka gyümölcsének aratója" - Hajlemariam Deszalegn (f: africamag.com)
Az „etióp-út” tehát egyre inkább bizonyos ázsiai országok politikai berendezkedésére és gazdasági irányítására hasonlít, akik közül Kína, egyértelműen kiemelkedik – ami nyilván nem független attól a ténytől, hogy a kommunista állam Etiópiában is jelentős befektetésekkel bír. Ez az irány amúgy a fekete kontinens más országaiban is népszerű, hiszen Etiópia mellett például Ruanda vagy éppen Angola sem a holland demokrácia fejlődés rögös útját választotta, hanem a kínai államkapitalizmusét. Kérdés persze, hogy hosszú távon fenntartható-e ez a modell, és hogy Etiópia adott esetben a következő 10-15 évben is olyan fejlődési görbét fog-e / tud-e leírni, mint amilyet az elmúlt 15-ben. Egyelőre a válasz az, hogy minden jel szerint igen. A politikai széljárás azonban ma már Afrikában is változik (lásd: Arab-tavasz és Észak-Afrika), akár egyik pillanatról a másikra, szóval Deszalegn vélhetően jobban teszi, ha nem alszik túl mélyen.
Németh Áron Attila
