Libanon: Ismét két tűz között

2016. március 04.

Libanonra nemcsak a „cédrusok országa” kifejezést szokták használni, hanem azt is, hogy a „Közel-Kelet lökhárítója”. Ezt a nevet azért kapta, mert a térségben zajló fegyveres konfliktusok, forradalmak, menekültválságok, vagy a vallási felekezetek közötti összecsapások mindig komoly következményekkel érték el az országot. Nem meglepő hát, hogy mára már a legfrissebb, iráni-szaúdi viszály hullámai is beterítették a kis közel-keleti országot.

A szaúdi kormány február 19-én felfüggesztette a Libanonnal – és egyben Franciaországgal – kötött megállapodását, miszerint 3 milliárd dollár értékben francia fegyverekkel látták volna el a Libanoni Fegyveres Erőket (LAF). Rijád továbbá bejelentette, hogy nem utalja át a libanoni rendőrségnek ígért 1 milliárd dolláros támogatást sem. Pár nappal később Szaúd-Arábia felszólította a közel-keleti országban tartózkodó állampolgárait, hogy „biztonsági okokból” hagyják el Libanont, és a közeljövőben ne is térjenek vissza. A többi Perzsa-öböl menti monarchia – Omán kivételével – követte Rijád lépéseit, sőt az Egyesült Arab Emírségek visszahívta a legtöbb diplomatáját Bejrútból.

Nemcsak a diplomáciai térben zajlik azonban hadjárat Libanon ellen: az Öböl-menti monarchiák leállították a libanoni befektetéseiket, egymás után adják el libanoni ingatlanaikat, és még a GCC (Öböl-menti Együttműködési Tanács) tagállamai is elkezdték kivonni a tőkéjüket a libanoni bankszektorból. Odáig fajult a helyzet, hogy eddig közel 100 libanoni vendégmunkást toloncoltak ki Szaúd-Arábiából. De ez még csak a kezdet, mivel a többi monarchia is hasonló lépéseket fontolgat.

A kérdés megválaszolása előtt, hogy mi is állhat a szaúdi döntés hátterében, pár mondatban fontos kitérni a két ország kapcsolatára: Libanon az 1946-os függetlensége óta jó viszonyt ápolt Szaúd-Arábiával, dacára annak, hogy az országban erős volt az arab nacionalizmus. A lakosság jelentős része szekuláris nézeteket vallott, és amolyan „ütközőállamként” funkcionált az arab nacionalista államok és monarchiák, valamint a két szuperhatalom – Egyesült Államok és a Szovjetunió – között. Az 1975-ben kitört libanoni polgárháború idején Rijád a szunnitákat támogatta, de vállalta a felek közötti közvetítést. Szaúd-Arábiának nem kis szerepe volt az 1989. október 29-én Taifában elfogadott Nemzeti Megegyezés Okmány létrejöttében, ami segített lezárni ezt a véres konfliktust (bár a fegyverek csak egy évvel később hallgattak el).

l_php.jpg

"Libanon kettős nyomás alatt" (f: The Economist)

Ezt követően évekig, különösen Rafik al-Haríri libanoni elnök ideje alatt, Szaúd-Arábia és a többi Öböl-menti monarchia dollár milliárdokkal támogatta a libanoni újjáépítést. Csakhogy Haríri 2005-ös meggyilkolásával és a 2006-os libanoni – avagy Hezbollah-izraeli – háború után jelentős megerősödtek a síita mozgalmak és Teherán is nagyobb érdeklődést kezdett mutatni Bejrút iránt. Habár az előző szaúdi uralkodót, Abdullah ibn Abdul-Aziz al-Szaúdot is nyugtalanította Irán növekvő befolyása és a Hezbollah látványos megerősödése, nem állt érdekében a libanoni politikai és társadalmi egyensúly megbontása. Helyette sokkal inkább gazdasági eszközökkel igyekezett rá nyomás gyakorolni: a libanoni külkereskedelem forgalmának több mint egynegyedét a Perzsa-öböl menti országokkal bonyolította le; Szaúd-Arábia volt Libanon legfontosabb exportpartnere; 2015-ben Libanonban az arab beruházások több mint kilencven százaléka (12 milliárd dollárt) az Öböl-menti monarchiák tették ki, miközben a libanoni üzletemberek körülbelül öt milliárd dollár értékben invesztáltak a GCC tagállamokba.

Abdullah halála és Szalman hatalomra kerülése ellenben véget vetett ennek az óvatos szaúdi nyomásgyakorlásnak, és Rijád egyre inkább nyílt színvallásra késztette az Irán és Szaúd-Arábia között egyensúlyozó Libanont. Ez a fellépés azonban nem járt sikerrel, hiszen Bejrút látványosan nem a szaúdi elképzeléseknek megfelelően cselekszik. Libanon például kimaradt – és egyben bírálta – a szunnita koalíció hadműveleteit Jemenben; a háttérben együttműködött Bassár el-Aszad szíriai elnökkel; támogatta az iráni atommegállapodást; valamint jelentősen befolyásolta a két ország viszonyát, amikor letartóztatták a drogcsempész szaúdi herceget és a mai napig nem adták ki Szaúd-Arábiának. A libanoni kormány továbbá egyike volt azoknak, akik a leghangosabban tiltakoztak Nimr an-Nimr síita vallástudós január 2-i kivégzése ellen. A január 10-én tartott Arab Liga találkozón Gibran Bászil libanoni külügyminiszter nem fogadta el a Teherán elleni határozatokat, és sokkal inkább Rijádot tette felelőssé a szunnita-síita viszony elmérgesedéséért, mintsem a teheráni vezetést.

Ennek ellenére Rijádnak nem a libanoni kormánnyal, hanem sokkal inkább a Hezbollah nevű síita szervezettel volt a legfőbb problémája, amely a libanoni politikában megkerülhetetlen tényezővé vált, miközben fegyveresei jelen vannak azokban a regionális konfliktusokban, amelyekben Szaúd-Arábia közvetve vagy közvetlenül érintett. A Hezbollah már 2012 óta harcol Bassár el-Aszad oldalán, Irakban segítenek a helyi síita milíciák kiképzésében, sőt egyes Öböl-menti politikusok és katonai vezetők beszámolói szerint a jemeni húszikkal közösen harcolnak a szaúdi szárazföldi haderők ellen Jemenben. A Szaúd-Arábiából eddig kitoloncolt libanoniakat is mind a Hezbollahhal hozták összefüggésbe, a szervezettel kapcsolatos cégeket és bankokat helyeztek tiltólistára. Rijád nem titkolt célja, hogy az általa létrehozott „iszlám NATO” egyik fő célja legyen a Hezbollahhal való leszámolás, mivel a GCC március 2-a óta terrorista csoportként tartja nyilván.

Kétségtelen, hogy a segélyek leállításával Szaúd-Arábia célja, hogy kicsit visszafogja Bejrút „túlzott” Irán-orientációját és csökkentse a Hezbollah befolyását. Könnyen lehet viszont, hogy az ország próbálkozásai fordítva sülnek el. Lehet, hogy Bejrút még szorosabbra fűzi a kapcsolatait Iránnal, együttműködik Damaszkusszal és nem a Nyugathoz, hanem majd Oroszországhoz fog fordulni fegyverekért. Rijád és a többi monarchia intézkedéseivel pont a LAF-ot gyengíti meg a legjobban, amely a libanoni egyensúly és az egység legfőbb képviselője. A hadsereg a szaúdi pénzek nélkül képtelen modern francia fegyvereket vásárolni, amivel viszont csökkenhet a terrorista csoportok elleni harc intenzitása és sikeressége. Libanon már évek óta ezeknek a radikálisoknak a célkeresztjében van, leginkább a vallási sokszínűség (54 százalék muszlim, ennek fele szunnita és fele síita, 40 százalék pedig keresztény) és a gyengének titulált államhatalom miatt. 2014-ben az Iszlám Állam az an-Núszra Fronttal közösen betört a „cédrusok országába” és egy hétig megszállás alatt tartotta Arszál városát, és a libanoni haderőnek – némi szíriai segítséggel – sikerült kiűznie a városból a terroristákat, de a mai napig itt zajlanak itt a határon fegyveres összecsapások.

A szaúdiak lépései már most komoly belpolitikai válságokat okoztak az országban: Asraf Rífi igazságügyi miniszter lemondott, a szunnita és a keresztény falangista csoportokat összefogó március 14-i koalíció azonnal nekiesett a síitáknak, a Hezbollahot és Michel Aoun vezette keresztényeket tömörítő március 8-i koalíciónak, ismét megbénítva az ideiglenes kormány működését és tovább növelve a politikai bizonytalanságot. Libanonban ugyanis 2014 óta politikai vákuum van, mivel a választások alatt senki sem szerezte meg a kétharmados többséget. A második fordulót nem tartották meg, így azóta nincs elnöke az országnak, csak „ügyvezetője” Tammám Szalám személyében. Ráadásul a GCC döntései ismét zavargásokat és összecsapásokat idézhetnek elő Libanonban, ami a nyár óta zajló „szemétválsággal” együtt szinte megoldhatatlan kihívások elé állítaná a bejrúti kormányt.

libanon-szemet.jpg

"Szemét cunami " (f: telegraph.co.uk)

Végül pedig fontos még megemlíteni, hogy a szaúdi és a többi monarchia szankciói komoly hatással lesznek a libanoni gazdaságra is. A szíriai menekültek száma elérte a 1,3 milliót, a nagyjából 4,5 millió lakosú Libanonban, miközben évtizedek óta jelenlévő mintegy fél millió palesztin menekültek ellátásáról is kénytelenek gondoskodni. A világ egyik leginkább eladósodott országa Libanon, aminek már eddig is közel 10 milliárd dollárjába került a menekültek ellátása, és emiatt Bejrút kénytelen volt újabb hiteleket felvenni a Világbanktól és több segítséget kérni az ENSZ szervezeteitől. Ám Bejrútnak a menekültválsággal együtt más gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie: az elmúlt években közel 300 000-en szegényedtek el, kevés munkalehetőség, valamint lakosság több mint egynegyede – 1,3 millióan – külföldön vállalt munkát. Pont ez utóbbi miatt Libanon számára súlyos következményekkel járna, ha az Öböl-menti monarchiák elkezdenék kiutasítani a libanoni állampolgárokat, mivel közel 500 000 – szunnita, síita, de még keresztény is - dolgozik ezekben az országokban, akik a bevételük jelentős részét hazautalják a családjaiknak. Egyes becslések szerint a libanoni vendégmunkásak szerte a világban közel 8 milliárd dollárnyi tőkét utalnak haza, ebből 5,5 milliárd csak a GCC tagállamokból érkezik. Továbbá társadalmi feszültséget is előidézne ekkora libanoni munkaerő hazaküldése: egyrészt a kormánnyal szembe nőne az elégedetlenség, másrészt pedig a szíriai menekültekkel szemben, akik gyakran éhbérért is elvállalják ugyanazt a munkát, és így kiszorítanák őket a hazai munkaerőpiacról.

Alig telt el két hónap a 2016-os esztendőből, a libanoni kormány máris olyan helyzetben találta magát, ami középtávon a kényes politikai és társadalmi egyensúly felborulásával járhat. Rijádnak és Teheránnak is tudatosítania kellene, hogy Libanon békéjének és egységének fenntartása, sokkal fontosabb a közel-keleti befolyásáért vívott regionális párharcnál. Közel-Kelet legsokszínűbb – mintegy 18 felekezetet magába foglaló – társadalma egy tizenöt éven át tartó konfliktus alatt már megtapasztalhatta azt, hogy mit jelent „Közel-Kelet Lökhárítójának” lenni. Pont ezért nem szabad, hogy a történelem megismételje magát és Libanon ismét nagyhatalmi játszmák áldozata legyen.

Krajcsír Lukács

Lukács nemzetközi kapcsolatok elemző, elemzési területe a közel-keleti és kelet-ázsiai országok kapcsolata. Diplomáit a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, valamint a Pannon Egyetemen szerezte. Jelenleg PhD-hallgató a Szegedi Tudományegyetemen.

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr198442734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.