Nem várt fordulat Szlovákiában

2016. március 07.

Az egyenesen elképesztőnek nevezhető eredmények közül érdemes kiemelni, hogy a kormányzó Smer-SD a várt 32-34 helyett 28,3 százalékos eredményt ért el, a második helyre a SaS (Szabadság és Szolidaritás) futott be, a negyedik-ötödik helyen pedig szélsőséges (Marián Kotleba pártját tekintve hovatovább neonácinak nevezett) pártok kerültek be a pozsonyi parlamentbe.

Ugyan a kormányalakítás kimenetelét egyelőre nem lehet megjósolni, azt kijelenthetjük, hogy – hiába nyert – a választás legnagyobb vesztese Robert Fico és a Smer-SD. A választók egyértelműen jelezték, hogy nincsenek megelégedve teljesítményével, hiába a szociális csomagok bevezetése, vagy a menekültkérdés előtérbe helyezése (utóbbi inkább a szélsőséges pártokat hozhatta helyzetbe). A kiábrándultságot jelzi az SNS és az NS eredménye, továbbá egy három hónapja gründolt párt, a Boris Kollár vállalkozó vezette Sme rodina (Család vagyunk) 6,6 százalékos eredménye, vagy a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kiesése is. Fico ezzel együtt, mint a legjobb eredményt elért párt vezetője, kijelentette, hogy megpróbálkozik a kormányalakítással. Azonban egyfelől egy partner kevés lenne ehhez, másfelől a választásokat megelőzően mind ő maga, mind ellenfelei eleve kizártak jó pár lehetséges konstellációt.

sk_eredmeny.jpg

(forrás: mno.hu)

Amennyiben Ficónak nem jön össze a kormányalakítás, a szétforgácsolt jobboldal próbálkozhatna meg ezzel, azonban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és Kotleba Mi Szlovákiánk (NS) pártja bejutása jelentősen átalakították a mezőnyt. A szélsőséges, rendszerellenes Mi Szlovákiánkkal mindenki kizárja az együttműködést, viszont a jobboldali pártoknak akkor sincs meg a többségük az SNS nélkül, ha mindannyian összeállnak. Ráadásul emlékezhetünk a 2010-ben összeállt jobboldali koalíció 2012-es bukására, amit az a Richárd Sulík robbantott ki, aki most a második helyre vezette az SaS-t. Amennyiben nem jutnak dűlőre a pártok, egy megismételt választás sem teljesen kizárható fejlemény.

A Magyar Közösség pártja 2010 után a harmadik sikertelen parlamenti választását könyvelheti el. Berényi József kijelentette, hogy nincs győztese a választásnak (egyébként Marián Kotlebát és híveit kivéve nagyjából mindenki ezen a véleményen van), hiszen nagyon nehéz – ha nem lehetetlen – lesz stabil kormánytöbbséget hozni. A szlovákiai magyarság viszont egyértelműen a választás vesztesének tekinthető, hiszen a Most-Híd 6,5 százalékot, és ezzel 11 képviselői helyet szerzett, amelyből mindössze heten magyarok, és ez a legrosszabb eredmény Szlovákia fennállása óta.

Az igazi izgalmak tehát a választások után kezdődnek északi szomszédunknál, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Abelovszky Tamás

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr78450572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.