Tegnap reggel megtámadták Európát

2016. március 23.

Tavaly januárban, a Charlie Hebdo elleni merénylet után írtam, hogyha Nyugat-Európa nem lesz hajlandó végre szigorú szabályokat hozni a radikalizmus elleni harcban, akkor a különféle terrorcselekmények nem szomorú kivételek lesznek, hanem az állandó gyakorlat elemei. Úgy gondolom, hogy a tegnap reggeli brüsszeli események bebizonyították, hogy az európai döntéshozók az utóbbira voksoltak. Lehet, hogy nem ezt akarták, de idejutottunk.

Tegnap délelőtt, miután minden ismerősöm, akik Európa fővárosában élik életüket biztosítottak arról, hogy jól és biztonságban vannak, arra gondoltam, hogy innen egyszerűen nincs tovább. Négy hónappal a szintén gyomorforgató és szörnyű párizsi merénylet után, az iszlám radikálisok újra lecsaptak. De nem egy népszerű koncertteremben, vagy forgalmas belvárosi vendéglátóhelyek környékén, hanem egy elvben kiemelten védett reptéren és az EU intézmények közvetlen szomszédságában. Az e mögött meghúzódó motiváció megértéséhez pedig már nem kell szimbolizmus, hogy a párizsi éttermet ért golyók Európa alapértékeinek szívébe hatoltak. Ez az egyenlet ugyanis mindenki számára világos üzenet hordoz: Európát megtámadták. Persze a kontinens megannyi lakosa számára ez nem az elmúlt 24 órában történt, hanem korábban, valahol a madridi és londoni merényletek környékén a 2000-es évek elején, de a mostani eset semmi kétséget nem hagy a támadók céljait illetően: Brüsszel vérbe- és rettegésbe fojtása Európának szól.

brusszel1.jpg

Most Belgiummal sírunk együtt. És holnap? (f: globalnews.ca)

Az ISIS szunnita terrorszervezet és szimpatizánsai minket akarnak. Az álmainkat, a szabadságunkat, a nyugalmunkat, a jólétünket, vagyis mindent, ami számunkra fontos és értékes. Tavaly januárban azt írtam, hogy határozott, szigorú fellépés kell ahhoz, hogy ebben megakadályozzuk a radikálisokat. Ez a lépés azonban elmaradt, és ennek az árát most mindannyian megfizetjük. Főleg, ha a tegnap csak egy átfogó terrorkampány véres nyitánya volt, és közel sem láttunk még mindent, amit az elkövetők terveznek. Tegnap Brüsszel, holnap újra Párizs, jövő héten pedig lehet, hogy Koppenhága. Ma ugyanis már inkább az a kérdés, sőt, inkább néhány éve, hogy „na és vajon holnap ki következik?”. Tragikus leírni és belegondolni, de tény: lesz következő. Lesz, mert Madrid után jött Moszkva. Moszkva után London. London után újra Moszkva, majd Párizs. De eközben volt Burgasz, Tel Aviv, Jeruzsálem, Isztambul, és így tovább, egészen Brüsszelig. Miért? Mert a radikális iszlamizmus hadat üzent nekünk.

Lehet persze ezt a kihívást finomabb szavakkal is körülírni, de kell-e? Akarjuk-e? Szerintem nem. Meggyőződésem, hogy az iszlamisták tegnap átlépték az utolsó határt, amit a politikai korrektségben fulladozó nyugat-európai döntéshozói kör és sajtó még elviselhet. Nyilván lesznek olyanok, akik ennek ellenére ragaszkodni fognak majd ahhoz, hogy finomabban bánjunk a bevándorlókkal, finomabban bánjuk az iszlámmal, és ehhez minden joguk meg is lesz. Meg lesz, mert Európában ez a joguk meglehet. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a többség is az ő felfogásuk szerint kell, hogy élje az életét, vagy vonja kérdőre választott vezetőit. A többségnek ugyanis követelnie kell a szigorú fellépést. Követelnie kell, hogy a politikusok végre álljanak a sarkukra és hozzanak kemény, államférfiakhoz méltó döntéseket. Kerüljön végre kimondásra, ahogy évekkel ezelőtt Angela Merkel német kancellár is kimondta, hogy a multikulturalizmus halott. A virágozzék száz virág és a mindenkit befogadunk elvárások nélkül attitűd tegnap délelőtt Belgium földjén elesett. Ma Európa-szerte számos városban párhuzamos társadalmak élnek egymás mellett, pontosabban, egymással szemben.

brusszel2.jpg

"Miért történhetett meg megint?" Válasz a döntéshozóknál. (f: metro.co.uk)

És ez a párhuzamosság nem a londoni magyarokat, vagy a zürichi portugálokat, esetleg a frankfurti olaszokat érinti, hanem a párizsi, brüsszeli és stockholmi muszlimokat. Szélsőségesség ezt kimondani és leírni? Előfordulhat. De az igazság ettől még ez. Természetesen erről nem csak a helyi muszlim kisebbségek tehetnek, hanem mi is, európaiak, mert tudni kellett volna már jó 35-40 évvel ezelőtt is, hogy feltétel nélküli muszlim bevándorlás idevezet. Ha nincs kötelezővé téve a helyi nyelvek elsajátítása. Ha nincsenek világossá téve és betartatva a helyi törvények, normák, akkor a felebaráti szeretet és elfogadás nem barátságot, hanem kegyetlen ellenséget fog szülni. Ezt pedig mi, európaiak, sikeresen elértük. Ideje lenne változtatnunk. Követendő példák vannak, mint Ausztrália, ehhez viszont fel kell venni a kesztyűt. Vajon van még Európában annyi erő? Bízzunk benne.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr418518374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bokrif 2016.03.23. 15:35:44

Szívemből szólt.