Lemondott a török miniszterelnök – az ország külpolitikai reorientációja ettől nem áll le

2016. május 06.

Csütörtökön bejelentette távozását Ahmet Davutoglu török kormányfő, a világsajtó pedig már a lemondása körüli politikai találgatásoktól hangos. Emiatt elterelődik a figyelem a hét két fontosabb eseményéről: öt közel-keleti állam irodanyitása a NATO brüsszeli főhadiszállásán, illetve az Európai Bizottság migránsválsággal kapcsolatos pozitív hangvételű jelentése, amelyek mind Törökország újrakalibrált geopolitikai szerepére mutatnak rá.

Ahmet Davutoglu Törökország egyik legmeghatározóbb politikai gondolkodója és politikusa immáron másfél évtizede. A török külpolitikai stratégia újrafogalmazásával megalapozta, hogy országa elfoglalhassa az azt megillető regionális nagyhatalmi státuszt a Közel-Keleten, amelyre mind történelme, földrajzi fekvése, illetve gazdasági-katonai ereje predesztinálja. Igaz ez akkor is, hogyha sokan felrótták neki, hogy az általa kidolgozott „zéró probléma a szomszédokkal” külpolitikai irányelv nem állta ki az „Arab Tavasz”-nak nevezett jelenség próbáját és egy néhány éves viszonylagos külpolitikai elszigeteltség után Ankarának újra vissza kellett térnie az atlanti szövetségeseihez, szembekerült Oroszországgal és Iránnal, illetve feszültté vált a viszonya Egyiptommal.

1024x1024.jpg

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök bejelentette lemondását (forrás: www.houstonchronicle.com)

Törökország geopolitikai érdekei nem változnak Davutoglu távozásával, és bár Recep Tayyip Erdogan török államfő minden bizonnyal olyan miniszterelnököt fog választani, aki jobban fogja támogatni az ország politikai rendszerének átalakításában, a belpolitikai lépések jelentősége eltörpül Ankara most zajló külpolitikai reorientációja mellett. Két fejlemény is jól jelzi a most zajló folyamatot, amely alapvetően meghatározza majd Európa és a tágabb Nyugat sorsát a XXI. században. Az Európai Bizottság szerdán kiadott jelentése szerint Ankara jól halad az EU-val március 18-án megkötött, a migránsválságot kezelni kívánó paktum rá eső feladatainak végrehajtásával, így nyáron minden bizonnyal eltörölhető lesz az uniós vízumkényszer a török állampolgárokkal szemben. Törökország hosszú évek mellőzöttségét követően bizonyítani tudta, hogy Európa biztonsága, beszéljünk akár a migránskérdésről, akár a növekvő instabilitásról a Közel-Keleten, nem teremthető meg Ankara nélkül. Magyarország számára elsődleges érdek, hogy Törökország közeledése egy olyan Unió kialakulásával párosuljon, amely képes kezelni egy ilyen változatos országcsoport hatékony együttműködését.

A hét a Nyugat másik nagy szervezete, a NATO terén is fontos fejleményt hozott, hiszen öt közel-keleti állam, Izrael, Jordánia, Kuvait, Bahrein és Katar irodát nyithatnak a világ legerősebb katonai szövetségének brüsszeli főhadiszállásán és így minden korábbinál szorosabbra fűzik együttműködésüket a NATO-val. Ez a lépés jelzi, hogy az Orosz Föderációval Ukrajna miatt kialakult feszültség mellett a NATO, felismerve a veszélyeket, amelyek a Közel-Keletről erednek, délkelet felé fordul. Izrael és Jordánia kiváló partnerek, hiszen míg előbbi technológiai-katonai nagyhatalommá fejlesztette magát az elmúlt évtizedekben, Jordánia a stabilitás szigetének számít a forrongó Közel-Keleten. Mindkét állam elkötelezett támogatója a terrorizmus elleni harcnak, hiszen az létükben fenyegeti őket. Az Öböl-menti arab államok pedig ugyancsak a NATO fontos partnerei lehetnek a délkeleti erőkivetítés területén. Nem jöhetett volna létre ez a történelmi lépés Ankara hozzájárulása nélkül, amely jelenleg a diplomáciai kiegyezésen dolgozik Izraellel és korábban megvétózta az izraeli képviselet megnyitását a NATO-ban, Izrael nélkül pedig nehezen képzelhető el az együttműködés Jordániával. Törökország az észak-atlanti szövetség délkeleti törekvéseinek a fő motorja lesz, köszönhetően mindazoknak a tulajdonságainak, amelyek regionális nagyhatalommá teszik a Közel-Keleten.

A nemzetközi média és az emberi természet jellemzően politikai személyiségekkel és nyilatkozatokkal van elfoglalva, azonban a mai globalizált világpolitikát sokkal inkább befolyásolják az államok azon geopolitikai érdekei, amelyeknek megértése „nincs a génjeinkben”. Törökország mostani útját is szükségszerű, hogy ne az Erdogan-Davutoglu személyes kapcsolaton keresztül vizsgáljuk, hanem Ankara hosszú távú érdekeit szem előtt tartva. Márpedig ezek az érdekek egy olyan regionális nagyhatalomhoz vezetnek, amely, feltételezve egy erős és magabiztos Nyugatot, arra támaszkodva széleskörű partnerségeket épít ki a Közel-Keleten. A következő hónapokban ennek a folyamatnak lesznek fontos állomásai Törökország részéről az Európai Unióval való együttműködés elmélyítése, az izraeliekkel való kiegyezés, illetve a ciprusi béketárgyalások remélhetően sikeres lezárása. Ahhoz azonban, hogy Törökország betölthesse az térség biztonságát garantáló szerepét Európa és Ázsia határán nekünk, az Európai Uniónak is fel kell nőnünk a feladathoz.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr868690444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.