Spanyolország: Nem lett tisztább a kép

2016. június 29.

Az előző parlamenti választások után, még december végén írtam, hogy nehéz idők köszöntenek Spanyolországra, ugyanis a demokrácia beköszönése óta először koalíciós kormányzásra kényszerül a politikai elit. A múlt hétvégén, fél év elteltével megismételt második választás – amelyre éppen azért volt szükség, hogy feloldja a koalíciós kényszert, lévén ez idő alatt sem sikerült kormányt alakítani – bár hozott újdonságokat, továbbra is koalícióra ítéli a feleket. A szavazásra jogosult 36,5 millió spanyol választópolgár 350 parlamenti és 208 szenátusi hely sorsáról döntött június 26-án, amely újfent a Partido Popular (Néppárt) győzelmét hozta. Ráadásul úgy, hogy a PP javítani tudott tavaly decemberhez képest, dacára annak, hogy a közvélemény-kutatások előrejelzései nem számoltak előzetesen Mariano Rajoy pártjának erősödésével. A választások nagy vesztese pedig a baloldali koalíció, az Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá), akik decemberhez képest jelentős visszaesést könyvelhettek el, miután egymillió szavazójuk pártolt el tőlük. Ám a másik feltörekvő, a Ciudadanos (Polgárok) sem lehet boldog, ők is veszítettek támogatottságukból. Az elkövetkező időszak legnagyobb kérdése tehát, hogy sikerül-e stabil kormányt felállítani, vagy a politikai patthelyzet folytatódik az országban?

Az Unidos Podemos, a Podemos és az Izquierda Unida (Egyesült Baloldal) koalíciója, amely nagy reményekkel futott neki a június végi parlamenti választásoknak, hatalmas csalódást okozott. A választások óta eltelt három napban Pablo Iglesias Podemos vezér személyét folyamatosan támadják - párton belül is, nagy számban. Iglesias szerint - talán erre is válaszul - inkább hamarabb, mint később tartana egy kongresszust, ahol ott át kell gondolni és beszélni mindent, akár az IU-val kötött koalíció jövőjét is beleértve. Rossz eredményüknek több oka is lehet, azonban a fő ok mindenképpen az, hogy a választópolgárok a Podemos erősödésében veszélyt láttak a spanyol demokráciára nézve. A párt Venezuelához kötődő kétes kapcsolatát, és az ottani rezsim elfogadását a szavazók nem tartották jó iránynak. Főleg azok a jobboldali, konzervatív szavazók nem, akik decemberben otthon maradtak, most azonban úgy érezték, hogy részt kell venniük a döntésben. A mostani kampányban ugyanis erőteljesen jelen volt a latin-amerikai vonal, főleg Venezuela, míg ez decemberben nem volt így, akkor csupán Rajoy tartotta fontosnak néhányszor megemlíteni a térséget. Természetesen a Podemos és Nicolás Maduro reszimje közti kapcsolat volt a kampány központi témája.

spanyolorszag_1_2.jpg

("Bebetonozva" - Mariano Rajoy miniszterelnök, f: lavozlibre.com)

Némi meglepetést azért így is okozott, amikor Albert Rivera, a Ciudadanos vezetője kiutazott Caracasba, hogy támogatásáról biztosítsa Leopoldo Lópezt, és az összes politikai fogvatartottat. Emellett persze nem hagyta ki, hogy a Podemos és a venezuelai rezsim kapcsolatáról megemlékezzen: „Egyesek azért jöttek ide, hogy pénzt és kiképzést (ideológiai – a szerk.) kapjanak, míg mi, mások azért jöttünk ide, hogy segítsünk azoknak, akiknek ez a kormány szenvedést okozott. Én büszkeséget és méltóságot viszek el innen, nem pénzt” – üzente a politikus. A négypárti tévévitán még élesebben fogalmazott Rivera: „Ön nem kér pénzt a bankoktól – mondta Iglesiasnak –, mert Maduro kormánya adja Önnek azt, hétmilliót az alapítványának, a CEPS-nek” (Centro de Estudios Políticos y Sociales – Politikai és Társadalmi Tanulmányok Központja). Rajoy és a PP nem állt bele ebbe a Podemos ellenes hangulatkeltésbe, inkább azt hangsúlyozták, hogy a kolumbiai és perui vízumkényszer megszüntetése után az EU irányába most Ecuador következik, és már folynak erről a tárgyalások. Fontos a spanyol pártoknak Latin-Amerika többek között azért is, mert Spanyolországban több százezer szavazó van a térségből, akik állampolgársággal, és ezzel együtt szavazati joggal is rendelkeznek, igaz azonban az is, hogy ők inkább a baloldalra szavaznak.

spanyolorszag_2_1.jpg

("A baloldal régi-új urai" - a szocialisták első embere, f: lavozlibre.com)

A Néppárt saját győzelmét egyfajta feltámadásként élte meg, és minden oka meg is volt erre, hiszen ő az egyetlen a nagy pártok közül, aki növelni tudta képviselői számát a Kongresszusban. Míg decemberben 123 képviselői helyet szereztek, addig vasárnap 137-et. Ezzel szemben a PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt) 85 (decemberben 90), az Unidos Podemos 71 mandátumot szerzett (decemberben egyedül szereztek 69-et), míg a Ciudadanos 32 képviselőt juttatott a Kongresszusba, az előző választáson pedig 40-et. Persze még így is nagyon messze van Rajoy a parlamenti többséghez szükséges 176 képviselői helytől.

Innentől kezdve három út áll Spanyolország előtt: vagy koalíciós kormányzás lesz, vagy a PP kisebbségben kormányoz, esetleg újabb választásokat írnak ki fél éven belül, ám én ez utóbbira látom most a legkisebb esélyt, bár tény, teljes biztonsággal ez a forgatókönyv sem zárható ki. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, a június 26-i választási eredmények tükrében megállapítható, hogy soha nem volt ekkora távolság politikus és szavazó között Spanyolországban, mint manapság. A PP vezetőit elnézve a madridi Genova utca 13. szám alatti székházuk teraszán, ahol Rajoy még ugrált is egy picit, az volt a benyomásom, hogy semmit nem értettek meg a szavazók üzenetéből: a választópolgárok közül azért szavaztak rájuk majd nyolcmillióan, mert egy stabil kormányt akarnak látni országuk élén egy nagyon nehéz politikai és gazdasági helyzetben. Szó nincs itt arról, hogy a PP helyi kiskirályait elfogadnák, a korrupciót legalizálni akarnák vagy, hogy egyetértenének azzal, amit a PP kormányon csinált eddig, vagy éppen nem csinált.

spanyolorszag_3_2.jpg

("Miniszterelnök. Ja, mégsem." - Pablo Iglesias Podemos vezér, f: lavozlibre.com)

Erős és stabil kormány megalakulására az alábbi lehetőségek vannak, maradva a realitás talaján: a Ciudadanos politikusaival való gyors megállapodás, amely parlamenti többséget is biztosítana, kellenének hozzá még a kisebb pártok, mondjuk a baszk nacionalisták. A másik lehetőség a Ciudadanos bevonása, de kisebb pártok segítsége nélkül, ez esetben kisebbségi kormányzás valósulna meg, ehhez azonban kéne a PSOE tartózkodása, hogy a kabinet zavartalanul működhessen. Jól látszik, hogy mindkét esetben a Ciudadanos szerepe kulcsfontosságú. Albert Rivera pártja azonban akkor lenne hajlandó belépni egy esetleges kormányba, ha Mariano Rajoy helyett a PP másvalakit javasolna kormányfőnek. A Ciudadanos ott téved hatalmasat, hogy a kormányfőt a választópolgárok, és nem más pártok vezetői választják. Ugyanakkor a Ciudadanos arra kéri a PSOE-t, hogy legyen nagyon rugalmas, és ne akadályozza meg Mariano Rajoy beiktatását, ezzel is elkerülve egy harmadik választást. „A PSOE az egyetlen, aki megakadályozhat egy harmadik választást” – jelentette ki Albert Rivera, és teljes mértékben igaza is van. Ugyanakkor a Ciudadanos alapítói arra kérik Riverát, hogy támogassa Rajoy kormányfővé való megválasztását. Az kétségtelen, hogy az elmúlt két választás felfordította az eddig megszokott spanyol politikai térképet, és más európai demokráciákban ezen eredmények után Rajoy személye nem lenne támogatható, de mivel nincs más alternatíva, és az eredmények sem jogosítanak fel senkit a kormányalakításra, minden bizonnyal el kell fogadni Rajoy személyét. Különben is, a spanyol demokrácia közelebb áll a mexikóihoz vagy az argentinhoz, mint a némethez vagy a franciához.

spanyolorszag_4_2.jpg

("Királycsináló?" - Albert Rivera, f: lavozlibre.com)

Eközben a PP is változott még a fél évvel ezelőtti önmagához képest is. Vasárnap este olyan dolog történt, amelyre decemberben és azelőtt húsz évre visszamenőleg nem volt példa. María Dolores de Cospedal, a PP főtitkára felhívta telefonon Andoni Ortuzart, a Partido Nacionalista Vasco (Baszk Nacionalista Párt) elnökét, hogy kicsit körbeudvarolja és tudakozódjon arra nézvést, hogy mit gondol a PP-ről, Rajoy személyéről stb. Utoljára Aznar örült így a baszkoknak, amikor Xabier Arzalluz, a PNV akkori elnöke szavazata is kellett 1996-os beiktatásához. A PNV egyébként vasárnap öt képviselői helyet szerzett meg a Kongresszusban. A politikai érdek azonban nagy úr, és annak ellenére, hogy a két párt kapcsolata közel sem mondható jónak, mindketten tudnak olyat mondani egymásnak, ami a jövőre nézve együttműködésre készteti a feleket. Az újabb választás senkinek sem érdeke, hiszen a választópolgárok így is soknak tartják a választások 131 millió eurós összköltségét, és aki „hibájából” létrejöhet egy harmadik voksolás, arra bizony szépen lehet mutogatni a következő kampányban. Ezt érzésem szerint senki nem vállalja be. Ugyanakkor az biztos, hogy bármilyen kormány is alakul a PP megkerülhetetlen, Rajoy magának akarja a kormányzást, és az eredmények alapján joggal, az más kérdés, hogy kisebbségi kormányzás egy olyan országban, mint Spanyolország majdnem lehetetlen vállalkozás, ráadásul nincs is semmiféle hagyománya. Persze ugyanúgy a koalíciós kormányzásnak sincs, de az még mindig a kisebbik rossz. Egy kicsit mindenkinek fel kell adnia önmagát, ez lesz a legnehezebb, de akinek sikerül, az nem csupán kormányozhat, hanem – jó kormányzás esetén – bebiztosíthatja a következő választásokat, ahol szerencsés esetben egyedül kormányozhat.

Addig azonban még nagyon sok álmatlan éjszakája lesz mind a négy nagy párt vezetőjének.

Erőss Bulcsú

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr608855126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.