Beszélgetés az Iráni Nukleáris Egyezmény kapcsán Tom Cotton szenátorral

2017. október 13.

„A fenyegetést nem Irán fegyvereinek, hanem rezsimének jellege adja.” – mondta Tom Cotton arkansasi szenátor, akivel okfejtő interjú készült az amerikai-iráni atomegyezménnyel kapcsolatban.

Az Obama elnökség alatt megkötött atomegyezmény éles kritikusaként Cotton számos érvet felsorakoztatott a további egyezmények kötése ellen, mondván, hogy az Obama-féle szerződés sem zárta el az utat az iráni atombomba elkészülte elől, sőt, inkább kikövezte azt.

„A logikus lépés tehát az egyezmény hitelesítésének megtagadása lenne, megkezdve annak szigorítását és az iráni agresszió szankciókkal és katonai nyomásgyakorlással való ellensúlyozása, amennyiben szükséges.”

„Az ajatollahi rendszer egy radikális, forradalmi, iszlamista hátterű berendezkedés, ami nemzetállami erők támogatását bírja, s ez mindig is így volt. Röviddel hatalomátvétele után Khomeini ajatollah megalakította az Iráni Forradalmi Gárdát, hogy kiteljesítse >>a dzsihád ideológiai misszióját<<, s hogy kiterjessze >>Isten jogát világszerte<<, az iráni alkotmány szavaival élve. Szükségtelen mondani, hogy az ő víziójuk szerint Isten joga nem kifejezetten könyörületes.”

„Irán volt a felelős száz és száz amerikai katona haláláért, síita milíciák óriási arzenálokkal való támogatásával, ideértve a pusztító útszéli bombákat. Ez az a fenyegetés, amivel szemben állunk: egy teokratikus zsarnoki hatalom, mely igen mélyen gyökerező ideológiai hajlandóságot bír arra nézve, hogy pusztulást és halált hozzon az Egyesült Államokra.”

„Egyszerűen összefoglalva, az egyezménynek csak akkor lenne értelme, ha feltesszük, minden tapasztalatnak ellentmondva, hogy Irán 10 éven belül egy jogállami, békés, törvénytisztelő rezsimmé válik. Másképpen megfogalmazva az Obama kormányzat volt az, amely az iráni rezsim efféle irreális képére alapozta az országgal kapcsolatos politikánkat, s nem a kormányzat kritikusai.”

A teljes cikk az alábbi linken érhető el: 

https://www.cfr.org/event/conversation-iran-nuclear-deal-senator-tom-cotton

 

kozel-kelet_1_het.jpg

 

Holló Richárd

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr2612958465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.