A Project Syndicate-en Daniel Gros tollából megjelent írás azt boncolgatja, hogy mivel az EU a nemzetállamokra támaszkodik, amikor azok politikai/gazdasági válságba kerülnek, azt az Unió is óhatatlanul megérzi.
A szerző felidézi, hogy Emmanuel Macron megválasztásával úgy tűnt, hogy az EU végre egy nyugalmasabb, építkezésre fókuszáló időszak elé nézhet – ez a nyugalom tört meg a barcelonai utcákon. Mindaz, ami Spanyolországban most történik, egyfelől mutatja, hogy az európai gazdaság erősödik, de egyben kiemeli azt is, mennyit képes elérni az EU.
A spanyol gazdaság ugyanis növekszik, az eurózóna átlagánál jobban, és a jelenlegi eseményekre sem reagált kétségbeesetten a piac. Ugyanakkor látni kell, hogy az EU-s intézmények ha akarnának sem tudnának beavatkozni a katalóniai eseményekbe, erre egyszerűen nincsenek meg az eszközeik.
Hogy miért? Azért, mert az uniós modellt nem lehet tisztán kormányközinek leírni, hiszen minden, amit az EU-s intézmények eldöntenek, azt a nemzeti kormányok hajtják végre. Az Európai Központi Bank intézkedéseit a tagállami központi bankok, az Európai Bíróság döntéseit pedig a tagállami bíróságok, kormányok léptetik életbe.
Manapság több tagállam is komoly gondokkal küzd. Görögországban elhúzódó gazdasági-politikai válság van, Magyarország és Lengyelország „illiberális” kormányai kikezdik a bírói függetlenséget, Spanyolország nem tudja feloldani a konfliktust Katalóniával, sőt, az elmozdíthatatlannak tűnő Angela Merkel is törékeny koalíció élén kezdi meg negyedik kormányzását, Olaszországban pedig a választók többsége populista/euroszkeptikus pártokat támogat. Éppen ezért, a tagállamok inkább a saját belső gondjaikkal foglalkoznak, az integráció kérdése háttérbe szorul.
Németh Olivér
