Mi lesz Irakkal és Szíriával az ISIS bukása után?

2017. október 27.

Mitől tarthatunk az ISIS bukását követően? A Council on Foreign Relations elemzése szerint a terrorállam legyőzését követően könnyen kiéleződhetnek azok a régi-új ellentétek a térségben érintett regionális és globális hatalmak között, melyeket az iszlám fundamentalisták elleni harc átmenetileg háttérbe szorított.

„Az Iszlám Állam rohamosan csökkenő befolyása jelentősen megemelte Irakban és Szíriában egyes új konfrontációk kockázatát, mivel a számos fegyveres csoport, illetve alkalmanként az őket támogató külföldi hatalmak igyekeznek egymást felüllicitálni a befolyásuk növelésére az újonnan felszabadított területeken. Jelenleg szakértők úgy látják, hogy ha a két országban győzedelmeskedő frakciók kudarcot vallanak olyan politikai elképzelések keresztülvitelében, melyek alkalmazkodnak a civil érdekekhez, és elősegítenék a menekültek hazatérését, a katonai hadjáratok valójában csak a jövő felkeléseinek, és azok leverésének körforgását ágyazták meg.”

Az elemzés ezt követően külön foglalkozik Irak, és Szíria stabilitásának aspektusaival. Előbbi esetében rámutat, hogy a sokszereplős hatalmi harcok kezelésére egyedül az Egyesült Államok rendelkezne kellő politikai hatalommal, mivel a legtöbb frakciót bőkezűen támogatta. Amíg pedig nincs egyértelmű csapásiránya a Trump-kormány Közel-Kelet-politikájának, addig számítani lehet az iraki kormányerők, kurd egységek, s a különféle síita és szunnita törzsi milíciák közti ellentétek kiéleződésére.

A szerző ezt követően vázolja az iraki menekültek és az újjáépítés kérdéskörének állását:

„Több, mint 3 millió iraki kényszerült lakóhelyének elhagyására belföldön. […] Az infrastruktúra megsemmisült, és a közszolgáltatások minimálisak, rengeteg polgár átmeneti táborokban húzza meg magát. A törzsi vezetők néhány esetben megtiltották a katonai egységekkel összefüggésbe hozhatók családtagjainak hazatérését. […] Egy ENSZ szakértő szerint az alapvető infrastruktúra helyreállítása csak Moszulban több, mint egymilliárd dollárba kerülhet, az iraki kormány pedig az állam újjáépítésének költségét 100 milliárd dolláros nagyságrendűre becsüli. Az olajárak kifejezett csökkenése eleve folyamatos deficitet okozott az országnak, így világos, hogy Irak külföldi segítségre fog szorulni. A korrupció viszont járványszerű, így az államok, és a nemzetközi szervezetek vonakodhatnak a segélyezés kibővítésétől.”

Az elemzés második felében pedig a szír állam helyzete kerül összefoglalásra:

„Az amerikai érdekeltségek jelenleg az észak-szíriai Rakka közigazgatását igyekeznek megalapozni. Nem ismert azonban, hogy mekkora befolyással rendelkezik itt a Demokratikus Egység Párt, vagy éppen a szíriai kurdok, ugyanis néhányan attól tartanak, hogy a kurd harcosok az általuk felszabadított területeket a de facto autonóm kurd régiókhoz fogják csatolni. Mindeközben várható más közeli harcoló csoportok csatlakozása a csetepatéhoz, mivel külföldi támogatóik – elsődlegesen Törökország és Irán – versengenek befolyásuk növelésére azokon a területeken, melyek nem valószínű, hogy vissza fognak kerülni Damaszkusz ellenőrzése alá.”

„Ötmillió szíriai menekült tartózkodik a Szíriát körülvevő országok területén, és körülbelül egymillió adta be menekültkérelmét az Európai Unióban. A háború alábbhagyásával ezen államok társadalmi nyomással kerülhetnek szembe, hogy kinyilvánítsák Szíria biztonságosságát a menekültek hazatérése érdekében, ahogyan ezt tették néhányan Afganisztán esetében.”

„A pusztítás mértéke oly nagy, hogy az újjáépítés elképzelhetetlen nemzetközi segélyezések nélkül, de elemzők arra figyelmeztetnek, hogy ezen összegek valószínűleg Aszad, vagy a hozzá hű helyi hivatalnokok valamelyikének zsebében landolnának, s a kormányhoz lojális közösségek jutalmazására szolgálnának, mások kárára.”

A teljes cikket a linkre kattintva tekintheti meg:

https://www.cfr.org/backgrounder/what-watch-post-isis-iraq-and-syria

kozel-kelet_3_het.jpg

Holló Richárd

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr7413066126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása