Egyenlőbbek az egyenlők közt?

2017. november 30.

A Londonból távozó mindkét Uniós intézmény Nyugat-Európában talál új otthonra, tovább mélyítve az EU keleti és nyugati fele közti törésvonalakat.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bankhatóság (EBH) új székhelyéről múlt hétfőn tartott szavazás eredményeként előbbi Amszterdamba, utóbbi pedig Párizsba költözik. Több, hasonló uniós intézménnyel még nem rendelkező keleti tagállam vállalta volna, hogy otthont biztosít az EMA-nak, így Pozsony, Bukarest, Szófia, Zágráb és az ebből a szempontból kivételnek számító, az Európai Határ és Partvédelmi Ügynökség székhelyéül szolgáló Varsó is pályázott, mindhiába.

A csalódott tagállamok képviselői elszalasztott lehetőségnek tartják a döntést, amely az Unió további kiegyensúlyozatlanságához és az euroszkepticizmus erősödéséhez vezet.

„Nem rejtjük el a csalódottságunkat, hogy kiváló ajánlatunk ellenére sem voltunk sikeresek” – mondta a szlovák külügyminisztérium szóvivője, Peter Susko. „Az új tagállamok polgárai egy lehetőségre vártak, hogy megmutassák felkészültségüket egy ilyen feladatra” - folytatta, kifejezve csalódottságát, hogy a földrajzi egyensúly nem volt döntő szempont az új célország meghatározásakor.

A cseh külügy képviselője a régi nyugati és az újabb keleti tagállamok közti „bonyolult viszonyokat és meggyengült bizalmat” látja tükröződni a döntésben, míg a magyar európai uniós ügyekért felelős államtitkár, Takács Szabolcs arról beszélt, hogy az uniós és nyugati vezetők által hangoztatott geográfiai egyensúly csak a szavak szintjén létezik.

A történethez persze az is hozzátartozik, hogy a keleti tagállamok nem álltak be egy jelölt mögé, illetve egyéb alkuk eredményeként jutott a keleti szavazatokból nyugati jelölteknek is. Az olasz EU-s ügyekért felelős miniszter, Sandro Gozi például elárulta, Olaszország jövőbeli támogatásáról biztosította Romániát a későbbiekben létrehozandó Európai Munkaügyi Ügynökség elhelyezése, valamint Románia Schengeni-övezethez való csatlakozása kapcsán, cserébe a Milánóra leadott szavazatokért.

A Politico tudósítása az alábbi linken érhető el:

https://www.politico.eu/article/brexit-ema-eba-agencies-relocation-eus-east-west-divisions-laid-bare/

kelet-europa_7_het.jpg

Mészégető Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr1513398167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása