Vezércsel: mire lehet elég a lengyel miniszterelnök-csere?

2017. december 23.

Miután Beata Szydlo sikerrel vette az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást, miniszterelnöki posztjáról még aznap este lemondott pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) nyomására. A miniszterelnöki székben a korábbi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter Mateusz Morawiecki váltja. A váltás okait és az új kormányfő főbb feladatait, jövőképét a European Council on Foreign Relations cikke járja körül.

„A közösségi médiát gyorsan ellepték a kormánypárt ellenzőinek gúnyos megjegyzései, miszerint Szydlonak azért kellett távoznia, mert túl jó vezető volt. Ugyanakkor sokan zavarodottak voltak. Elvégre a leendő ex-bankár miniszterelnök Donald Tusk korábbi lengyel kormányfő, jelenlegi Európai Tanács elnök gazdasági tanácsadója volt, aki Kaczynski ősellensége a lengyel belpolitikában. Morawiecki ambiciózus és kompetens, és jó eséllyel nagyobb mértékben tudja magát függetleníteni a pártelnök Kaczynskitől, mint elődje. (…)

De mi szükség volt a szerepek újraosztására? A hivatalos verzió szerint Szydlo teljesítette a küldetését a politikai és szociális változtatások első szakaszának megvalósításával, míg a reformok második szakaszában másfajta képességekre, elsősorban gazdasági ismeretekre van szüksége a kormányfőnek. (…) Ugyanakkor más értelmezései is vannak a történteknek. Egyesek szerint már a 2019-ben esedékes választásokra készül a Jog és Igazságosság egy modern és energikus jelölttel, aki Donald Tusk konzervatív alternatívájaként jelenhet meg. Mások a kormánypárton belüli erőviszonyokkal, Szydlo túlzott népszerűségének ellensúlyozásával magyarázzák a váltást. (…) Ugyanakkor azt az értelmezést sem szabad elvetni, hogy az új vezető szerepe nagyrészt abban áll, hogy európai körökben változtassanak a Lengyelországról kialakult képen. (…) Az új kormányfő diplomáciai képességei és gazdasági ismeretei pedig jó alapot adhatnak egy hatékony Lengyel-EU vitarendezésre.”

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.ecfr.eu/article/commentary_polands_facelift_to_win_back_friends_in_europe

kelet-europa.jpg

Mészégető Tamás

A bejegyzés trackback címe:

http://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr8913521067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.