Izrael és az Egyesült Államok Irán ellen

2018. március 08.

A közeljövőben esedékessé válik Donald Trump és Benjamin Netanjahu találkozása. A két vezető számos nagy jelentőségű megoldatlan problémával kénytelen szembenézni, azonban jelenleg vitán felül áll, hogy a legégetőbb kérdés az, hogy hogyan fékezzék még Irán térnyerését Szíriában.

„Izrael korábbi figyelmeztetései beigazolódni látszanak a február tizedikei, izraeli légtérbe behatoló iráni drón akciójának fényében, így Trumpnak és Netanjahunak mindenképp meg kell fontolnia hogyan segíthetné az Egyesült Államok Izraelt abban, hogy hogyan védje ki és hárítsa el az efféle támadásokat.”

„Az izraelieknek el lehet nézni azt a zavarodottságot, melyet a jelenlegi amerikai politikával kapcsolatban érezhettek. A január tizenhetedikei, Szíriát érintő beszédében a külügyminiszter Rex Tillerson megjelölt 5 fő feladatot, melyet a Szíriában maradt 2000 fős amerikai különleges egységnek szánnak az Iszlám Állam legyőzését követően. Ezek között ugyan szerepel Irán szíriai katonai berendezkedésének megakadályozása, de Tillerson azon döntése, hogy a közel-keleti körútja során nem látogat el Izraelbe, rossz fényt vetett az amerikai-izraeli koordináció alakulására, főleg a február tizedikei események tükrében.”

„Hogy a problémát tetőzze, február huszonharmadikán Trump közölte a riporterekkel, hogy az amerikai csapatok szíriai jelenlétének egyetlen célja van: "Egy okunk van ott lenni: hogy elkapjuk az ISIS-t, megszabaduljunk az ISIS-től, és hazamenjünk."”

„Most, hogy Irán egyre agresszívebben telepít síita milíciákat, drón operátorokat, és más felszereléseket Szíriába azzal a kimondott szándékkal, hogy ezekkel Izraelt támadja, a zsidó államnak ki kell terjesztenie csapásméréseinek célját, mind földrajzilag, mind az elérni kívánt cél tekintetében.”

„A jól megszervezett nyilatkozatok és demonstrációk Izrael önvédelmi jogának támogatására segíthetnek megerősíteni azt az értelmezést, hogy jelenleg nem Izrael az agresszor, hanem csak válaszol az iráni fenyegetésekre. Ez jelenleg valószerűbb, mint bármikor korábban, tekintve, hogy Irán először mért közvetlenül, s nem valamilyen közvetett úton támadást Izraelre.”

„Az Egyesült Államoknak diplomáciai erőfejtésekkel is ki kéne egészítenie a támogatását, melyeknek 3 fő célra kellene fókuszálniuk: Oroszországra, Libanonra és Iránra. Izrael ugyan jól kezeli a közte és Oroszország közti konfliktusok felszámolását, de az Egyesült Államoknak közben kéne járnia abban, hogy megerősítse Izrael kérelmeit arra nézve, hogy Moszkva emeljen kifogást az iráni provokációk, és katonai jelenlét ellen Szíriában. Libanonban, mely ország jelentős szenvedéseket lesz kénytelen eltűrni, ha a Hezbollah csatlakozik az összetűzésekhez, az Egyesült Államoknak alá kéne támasztania Izrael elrettentő üzeneteit.”

„A rakétavédelem egy újabb jelentős területe az amerikai támogatásnak. Izrael közepes és nagy hatótávolságú rakétarendszerei ugyan telepítve lettek, és működőképesek, de továbbra is korlátozott lefedettséget garantálnak. Elfogó rakéták felgyorsított gyártását célzó ütemtervvel lehetne segíteni Izraelt abban, hogy hatékonyabban védje meg magát egy esetleges valós háború esetén.”

„Irán visszaszorítása, vagy talán egy nap a harc Irán ellen egy közös amerikai-izraeli érdek és projekt. Izrael védelmének támogatása mellett biztosítanunk kell, hogy minden jövőbeli lépést tekintve a két állam koordináltan jár el.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja el:

http://foreignpolicy.com/2018/03/04/bibi-needs-trumps-help-countering-iran-in-syria/

kk1.jpg

Holló Richárd

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr7513724836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fritz Gerlich 2018.03.09. 14:21:36

A Közel-Keleten 4 nagy érdekkör létezik, melyek közül az egyik - a siita-orosz összefogás (vagyis orosz-irani szövetseg) -nagy előnyre tett szert a másik hárommal szemben.

Ezek a három: a szunnita hatalmak (a szaudiak vezetésével), Törökorszag (mely szintén szunnita es NATO tag, de saját utját járja) es az izraeli-amerikai összefogás.

ételizésítő 2018.03.09. 14:28:23

Nem Netanyahu, hanem Netanjahu.
Másrészt nem teszünk minden bekezdést idézőjelbe.

Iratkozz be helyesírás-tanfolyamra.

Fritz Gerlich 2018.03.09. 16:57:45

@ételizésítő: az "i" betű hosszú, a második rövid, vagyis helyesen: síita

lüke 2018.03.10. 15:12:41

@ételizésítő: @Fritz Gerlich:
jaj gyerekek ! az Egri csillagokban is benne van....
süti beállítások módosítása