EU-n belüli szövetségek a Brexit után

2018. április 26.

Hagyományosan Nagy-Britannia volt az ellensúlya a német-francia integrációs törekvéseknek az Európai Unión belül, köré csoportosultak a kisebb súllyal rendelkező tagállamok, akiknek egyébként nem lett volna elegendő ereje szembemenni Berlin és Párizs törekvéseivel. A Brexit után azonban kénytelenek lesznek tartósabb vagy alkalmi szövetségre lépni egymással, ha érvényesíteni akarják az érdeküket, állapítja meg Paul Taylor, a POLITICO-n megjelent cikkében.

„Az olyan országok, mint Svédország, Írország, Észtország és Bulgária nagy testvérként tekintett Nagy-Britanniára, szabadkereskedelmi ügyektől kezdve a liberális gazdaságpolitikai intézkedéseken át, az Oroszországgal való szembenállásig.”

Ez alapján milyen szövetségekről beszélhetünk? Egyfelől ott a XXI. századi Hanza-szövetségnek hívott laza kooperáció Hollandia, Írország, Svédország, Dánia, Finnország, Észtország, Lettország és Litvánia között, akik együtt próbálnának meg a számukra kedvezőtlen integrációs törekvésekkel szemben fellépni. Másfelől pedig, írja a szerző, Közép-Európában új erőre kapott a Visegrádi Négyek csoportja, akik a menekültkvóták ügyében és a közös költségvetés nettó haszonélvezőinek védelmében egyeztetik álláspontjukat.

Ezek a szövetségek azonban gyakran alkalmiak, az álláspontok nem minden esetben egyeznek. Ráadásul Emmanuel Macron francia elnök is megpróbál kapcsolatokat építeni, főként Közép-Európában, hiszen pártjának szüksége van szövetségesekre a 2019-es európai parlamenti választások során és azután.

Ha egy ország egy számára kényelmetlen döntést nem kíván elfogadni, akkor az a legegyszerűbb, ha összehoz egy blokkoló kisebbséget, ezzel megakadályozva a döntéshozatalt. A rendes jogalkotási eljárásban minősített többséggel kell meghozni a döntéseket, kellő politikai alkuk árán ez megállítható. Ennek voltak mesterei a britek, nélkülük viszont kérdés, ki fogja majd össze ezeket az alkalmi szövetségeket.

Biztos azonban, hogy az EU-s költségvetés újratárgyalása során szövetségeseket kell szerezni. Azonban Németország már jelezte, hogy hajlandóak többet beletenni a britek távozásával a büdzsébe. Így pedig lehet, hogy az egyes tagállamok hajlandóak kompromisszumokra a kedvezőbb pozíciók elnyerése érdekében.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/brexit-redraws-eu-alliances-coalitions-stop-france-and-germany-deeper-integration/

oliver_2.jpg

Németh Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr3513871318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása