A március 4-én lezajlott választások óta Olaszországban a két szélsőjobboldali erő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az Északi Liga között zajlottak - meglehetősen döcögősen - a koalíciós tárgyalások. Miután azonban Sergio Mattarella államfő elutasította, hogy kinevezze az euroszkeptikus Paolo Savonát gazdasági és pénzügyminiszterré, úgy tűnik, hogy megszűntek a szélsőjobboldali koalíciós kormány megalakításának lehetőségei, a megoldást pedig egy technikai jellegű nagykoalíció vagy egy újabb választás jelentheti.
Ha megnézzük a két párt bázisát, érthető, miért nem sikerült egyszerűen közös nevezőre jutniuk: a M5S elsősorban a szegényebb délen, míg a Liga a gazdagabb északon népszerű. Éppen ezért nem biztos, hogy egy megismételt választás elmozdítaná az erőviszonyokat, ráadásul gondolni kell a 2019-es európai parlamenti választásokra is, ahol el lehet érni azokat a változásokat, amiket az olaszok akarnak az EU-ban.
Elsősorban a gazdasági-társadalmi problémákban keresendő a szélsőségek ilyen mértékű előretörése Olaszországban. Az alacsony produktivitás, demográfiai gondok és gyenge kormányzás rányomták a bélyegüket az elmúlt évtizedek fejlődésére, az ezek megoldására szánt reformok pedig sikertelenek voltak, ráadásul a kormányzati kommunikáció brüsszeli nyomásnak aposztrofálta az esetleges megszorításokat. Ezeknek köszönhetően most a gazdaságnak nagyon komoly strukturális reformokra van szüksége, amire nem megoldás sem az EU szorgalmazta fiskális szigor, sem a populisták által hirdetett költekezési politika sem.
Belföldön a megoldást a rosszul teljesítők támogatása helyett a ténylegesen produktív ágazatok, a piacra belépők támogatása jelenthetné, azzal együtt, hogy otthon tartják a képzett fiatalokat. Ehhez szükség lesz arra is, hogy elfogadtassák az EU-val az ideiglenesen magas kormányzati költekezést a befektetések miatt, de fontos az is, hogy a felek megtanuljanak bízni egymásban.
Bármilyen párbeszéd megkezdésének alapfeltétele egy hitelképes kormány felállása, és ez nem feltétlenül zár ki egy populista M5S-Liga koalíciót. Ugyan gazdasági terveik kevéssé meggyőzők, de nem feltétlenül kell az EU-nak sem fenntartania a status quo-t; kompromisszumkész hozzáállással összehozhatnak egy növekedési stratégiát, ami segítene újra talpra állítani az olasz gazdaságot. Ellenkező esetben nagy esélye lehet egy újabb komoly euróválságnak, ami az EU jelenlegi felépítését veszélyeztetné.
A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.project-syndicate.org/commentary/italy-crisis-europe-future-by-lucrezia-reichlin-2018-05?a_la=english&a_d=5b0ea71e78b6c719e849706c&a_m=&a_a=click&a_s=&a_p=homepage&a_li=italy-crisis-europe-future-by-lucrezia-reichlin-2018-05&a_pa=curated&a_ps=main-article-a2
Németh Olivér