Meglepetés választások Törökországban

2018. április 24.

Zia Weise írása a Politico-n jelent meg

Recep Tayyip Erdoğan szerdai bejelentése alapján a Törökországban legközelebb 2019 novemberében esedékes parlamenti választásokra jóval hamarabb, az idei év június 24-én fog sor kerülni. Az előrehozott választások nem titkolt célja az elnöki rendszer mielőbbi bevezetése, ezen felül a szíriai konfliktus okozta rendkívüli helyzettel indokolta a lépést a török elnök.

tomi_1.jpg

Forrás: politico.eu, Getty Images

Elemzők és az intézkedés kritikusai az említetteken túl más motivációkat is látni vélnek a lépés mögött. Az egyik a jelenleg rendkívül nagy hőfokon üzemelő, tavaly 7,4%-os GDP növekedést felmutató gazdaság, amelynek lendülete egyes szakértők szerint nem tarthat ki a jövő év végéig. Ez kulcskérdés lehet a választások szempontjából, hiszen Erdoğan népszerűségét alapjaiban meghatározza a jól teljesítő török gazdaság.

Egy másik tényező, amiért az előrehozott választásokról szóló pletykákat korábban többször elutasító Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) mégis ehhez az eszközhöz nyúlt, az a Meral Akşener közelmúltban alapított ellenzéki pártja, az Iyi Party lehet. Noha a párt támogatottságát jelentős bizonytalanságok övezik, könnyen elképzelhető, hogy képes lenne megugrani a parlamentbe jutáshoz szükséges 10%-os küszöböt (egyes felmérések 20%-ra teszik a párt támogatottságát). Ugyanakkor, ha Törökországban valóban választásokat tartanak június 24-én, akkor nem jelenthet veszélyt az új mozgalom az elnök ambícióira: a hatályos jogszabályok szerint ugyanakkor csak az a párt indulhat a választásokon, amelynek alapítása a választásokat legalább 6 hónappal megelőzően történt. Az Iyi alapító kongresszusának egyesek a párt december 28-ai, mások az áprilisi kongresszusát tartják: a szervezet egyik esetben sem vehet részt a választásokon, ha azokat június 24-én tartják.

A teljes cikk az alábbi linken érhető el:

https://www.politico.eu/article/turkey-2018-election-recep-tayyip-erdogan-surprise/

Mészégető Tamás

A nagyság átka

Legnagyobbnak lenni, áldás vagy átok? Nigéria jelenlegi állás szerint inkább az utóbbinak érzi hatalmas népességét. Bár a közel 200 milliós afrikai óriás nemzeti büszkeségének és identitásának is fontos része a nagy népesség, ez a korlátlan növekedés csak akkor nyer értelmet, ha az életminőség is hasonló ütemben nő. A fejlett országok sokszor pozitív jelenségként tekintenek a fejlődő országok városiasodásának növekedésére, és azt a modernitás és a jóléti növekedés hajtóerejeként azonosítják.

Ez azonban csak az érem egyik oldala, mivel az emberek koncentrációját fontos pl. az infrastruktúra, a tudás, a tőke és a technológia koncentrációjának is követni, hogy összességében minőségi városiasodásról és jólétnövekedésről beszélhessünk. A Lagost és a többi nagyvárost övező, és egyre hízó nyomornegyedek népessége esetében azonban egyelőre inkább csak a mennyiségi aspektust láthatjuk. Eze Duruiheoma ezekre a tendenciákra hívta fel a figyelmet az ENSZ Népességi és Fejlődési Bizottságának 51. ülésén. John Campbell, a Council on Foreign Relations magazin munkatársának összefoglalója szerint:

„Eze Duruiheoma, a Nemzeti Népességi Bizottság (NPC) elnöke, egy new yorki konferencián Nigéria jelenlegi népességét 198 millió főre, a városi népesség elmúlt ötvenéves növekedését pedig évi 6,5%-ra becsülte. (…) Felidézte a 2014-es World Urbanization Prospects előrejelzését is, miszerint 2050-re Nigéria népességének 77%-városokban fog élni.”

„A Nigériaiak tudják, hogy messze az ő országuk a legnépesebb Afrikában és erre büszkék is. Az ország lakosságára vonatkozó számítások a Világbank 186 milliójától az ENSZ ügynökségek 205 milliójáig terjednek. Egy pontos népszámlálás nagyon nehéz Nigériában, részben az infrastrukturális elmaradottság miatt. A múltban továbbá két népszámlálás is etnikai és vallási konfliktusokat szított, amit a politikusok kihasználtak.”

„Duruiheoma rámutatott New Yorkban, hogy Nigéria városi lakosságának növekedését nem kísérte „összemérhető mértékű jóléti és infrastrukturális fejlődés”. Általánosságban a gazdasági növekedés nem tartotta a lépést a népességnövekedéssel. Így lettek hatalmas nyomornegyedek a városközpontok körül. Valójában Nigériának nincsen olyan népesedéspolitikája, ami korlátozná a születések számát, továbbá a nigériaiak számára hagyományos érték a nagy család. Mégis, a gyors népességnövekedés, különösen a városiasodott területeken, komoly gazdasági, társadalmi és közegészségügyi kihívások elé állítja az országot. A hatalmas és gyors népességnövekedésből nem származik feltétlenül nemzeti erő.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva érheti el:

https://www.cfr.org/blog/nigeria-faces-crippling-population-boom

Nigéria Népessége: https://www.populationpyramid.net/nigeria/2050/

ervin.png

Bejan Ervin

 

 

Macron az európai politikára összpontosít

 

Emmanuel Macron francia elnök számos javaslatot sorolt fel már az első hivatali évében az európai intézmények reformjára vonatkozóan, napjainkban viszont a 2019-es európai parlamenti választásokat kívánja „felrázni”.

A "La Grande Marche pour l'Europe" programja azt tartalmazza, hogy tíz minisztert és 200 parlamenti képviselőt bíz meg, akik hat hét alatt francia állampolgárok nézeteit fogják felmérni Európával és az európai kérdésekkel kapcsolatban. Az eredményeket a 2019-es európai parlamenti választásokon szeretnék majd felhasználni a populista és euroszkeptikus pártokkal szemben. Macron továbbá bátorította az összes uniós tagállamot (kivéve Magyarországot és az Egyesült Királyságot), hogy folytassanak hasonló konzultációkat, amelyek reményei szerint jó alapot képeznének az EU-szintű reformok számára.

A teljes cikk Macron Európa-vízióját mutatja be és azt, hogy mennyire kettős véleményen van az elnök a védelmi politikával, migrációval és eurózónával kapcsolatban. Emellett a cikk kitér arra is, hogy a digitális szféra innovációját úgy kívánja ösztönözni, hogy amerikai mintára létrehoznák a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökségének (DARPA) európai verzióját.

Macron újfajta gondolkodást hozott az európai politikába, szerinte az európai szuverenitás valójában csak az EU szintjén gyakorolható.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.project-syndicate.org/commentary/macron-2019-european-parliament-election-by-mark-leonard-2018-03

30740540_2034513116590365_2686736462963015680_n.jpg

Kovalovszki Kartal

A V4 helyzete Európai Unióban – beszámoló a 2018-as MCC Neighbourhood Dialogues konferenciáról

Idén tavasszal is megrendezésre került a Neighbourhood Dialogues nevű háromnapos konferencia, melynek - ahogy az előző években is - a Mathias Corvinus Collegium adott otthont. A konferenciasorozat legfőbb célja, hogy Magyarország a szomszédos országokkal való kapcsolatát fejlessze, és a fiatalok közti eszmecserét és együttműködést ösztönözze, olyan közös problémák és kihívások megvizsgálásán keresztül, melyek a régiós államokat érintik. Míg a tavalyi, osztrák-magyar fókuszú konferencia témája az ipari digitalizáció volt, addig idén a V4-ek Európai Unióban betöltött szerepe és helyzete volt a fő téma, kifejezetten a Csehországot érintő problémákra és kihívásokra fókuszálva.

A konferenciát Juraj Chmiel, budapesti cseh nagykövet nyitotta meg, aki beszédében az Európai Unió külső és belső problémáinak megoldásán kívül négy olyan stratégiai fontosságú területet nevezett meg, ahol a V4-es államok együttműködve sikereket érhetnek el. A nagykövet úr a közép-európai régió északi és déli része közti infrastruktúrahálózat fejlesztésén kívül a V4-ek energiabiztonságát érintő problémákat is kiemelte. Fontos problémának tartja a bevándorláspolitika ügyét is, melynek megoldását a dublini rendelet reformjában látja, az uniós biztonságpolitika megszilárdítását pedig az EU-s battlegroup-ok továbbfejlesztésével oldaná meg.

A nagykövet úr megnyitóját követte Gallai Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kara Politikatudományi Intézet igazgatójának előadása, melynek címe „The current state of European integration” volt. Gallai kiemelte, hogy az Európai Unióban jelenleg több ellentétpár is megfigyelhető, például a centrum - periféria, vagy a kelet - nyugat ellentét. Mint az európai társadalomra nézve jelentős problémát, Gallai kiemelte azt is, hogy elmaradt az „európai identitás” kialakulása, emellett rámutatott arra, hogy a multikulturális társadalom megbukott, ennek eredményeképpen pedig megnőtt a terrorveszély.

A délelőtti előadások zárásaként Petr Boháček, az AMO Research Center cseh think-tank munkatársa adott elő „European Defense Politics” témában. Boháček már az előadás bevezetőjében kiemelte, hogy a Brexittel egy politikai vákuum jött létre, mely lehetőséget ad az európai biztonságpolitika fejlesztésére, hiszen a kilépő Egyesült Királyság mindig is ellenezte az uniós biztonságpolitikai kezdeményezéseket. Ennek keretében fejlesztendőnek tartja a PESCO-t (Permanent Structured Cooperation), illetve a European Defence Fundot, melynek költségvetése évente csupán 1 milliárd euró. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a NATO és az uniós biztonságpolitikai projektek céljaikat tekintve alapvetően különböznek egymástól. Amíg a NATO a nagyobb konfliktusok megoldására jött létre, addig az Európai Unió biztonságpolitikai stratégiáját kisebb krízisek kezelésére szánják. Boháček kiemelte azt is, hogy a biztonságpolitikai téren való ellentéteket, melyek az EU és az USA között húzódnak, a kiberbiztonság és kiberhadviselés területén félre lehetne tenni, és sikeresen együtt tudnának működni.

Végezetül Boháček kitért a közép-európai régió biztonságpolitikai gyengeségeire is. Szerinte a régiót még mindig az elavult posztkommunista infrastruktúra és védelmi ipar jellemzi, ennek eredményeképpen a régiós államok kiszolgáltatottak az USA védelmi technológiájának. Zárszóként megemlítette, hogy észre kell venniük az államoknak, hogy egyedül nem képesek megvédeni magukat, éppen ezért együttműködésre van szükség.

Az első nap szakmai részét Varju Krisztina, Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosának előadása zárta, melynek a Várkert Bazár adott helyszínt. A Várkert Bazár különleges helyszín volt az előadás szempontjából, hiszen ez egyben Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének otthonául is szolgál. Az előadás a magyar elnökség főbb célkitűzéseire fókuszált, melyek az Európai Visegrád és a Globális Visegrádon kívül a Digitális Visegrád és a Globális Visegrád területei. Az elnökség szerint fontos, hogy az aktuális problémákra az EU az erős nemzetek erős Európájaként válaszoljon, illetve, hogy a V4 közös álláspontot dolgozzon ki és ezt megfelelően koordinálja az Európai Uniós döntéshozatali rendszerben. Varju Krisztina kiemelte, hogy a Regionális Visegrád célkitűzés teljesítése kapcsán szorgalmazni kell a Kelet-Közép-Európát érintő kérdések és problémák megoldását, mint például a családpolitika, energiapolitika és a hatékony infrastruktúra. Ezen felül a magyar elnökség alatt kiemelt fontosságú téma lesz a Nyugat-Balkán, illetve a Keleti Partnerség támogatása is. Végezetül Varju Krisztina kihangsúlyozta azt is, hogy a V4-elnökség egyik fő célja - az előbb említettek mellett – a közép-európai régió versenyképességének növelése, külön fókusszal az ipari digitalizáció és a régió oktatási rendszereinek fejlesztésére.

son.jpg

Nguyen Nam Son

Merre tart Oroszország és a Nyugat-Balkán kapcsolata?

Mark Galeotti elemzése a European Council of Foreign Relations oldalán jelent meg

Oroszország számára a Nyugat-Balkán elsősorban az Európai Unióval, a NATO-val és az újabban aktív külpolitikát folytató, többek között koszovói bányászati projektekbe, illetve a Belgrád-Szarajevó autópályába is befektető Törökországgal folytatott rivalizálás színtere. Mint ilyen, a térség kiválóan alkalmas Moszkva politikai eszköztárának kiaknázására: társadalmait etnikai és vallási széttagoltság, államait pedig gyenge intézmények és jelentős korrupció gyengítik.

tomi.jpg

Forrás:dw.com

A régióért orosz oldalról a Putyin bizalmasának számító Nikolaj Patrushev felel, aki korábban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat feje volt, és aki immár 2015 vége (más források szerint 2016 eleje) óta a Kreml balkáni ügyekért felelős embere. Az ő keze minden bizonnyal benne volt a Montenegró NATO-csatlakozását megelőző puccskísérletben is, amelyben érintettségét Oroszország máig tagadja. 2018 és a közeljövő azonban egy megfontoltabb és jobban koordinált balkáni stratégiát hozhat, kevésbé direkt módszerek alkalmazásával, mivel azok többször kontraproduktívnak bizonyultak.

A Kreml rövid távú céljait a szerző 3 pontban veszi sorra: ezek egyrészt a NATO és EU további bővítésének megnehezítése, megakadályozása, illetve Oroszország regionális erőként betöltött szerepének megerősítése. Utóbbi kérdéskörben feltűnően hatékony eszköznek bizonyul a propaganda: egy 2015-ös felmérés szerint a szerbiaiak 47%-a gondolta úgy, hogy az oroszok által nyújtott pénzügyi segítség mértéke nagyobb, mint amit az EU biztosít. A valóságban a 2000-től 2013-ig terjedő időszakban több mint tízszeres a különbség az EU javára, sőt, pénzügyileg az oroszoknál még Japán is jelentősebb partnernek bizonyult.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.ecfr.eu/publications/summary/do_the_western_balkans_face_a_coming_russian_storm

 

A Brexit megkönnyíthet egy az EU és India közti kereskedelmi megállapodást

„Arra tippelnek az EU-ban, hogy a Brexit nyomán valamivel egyszerűbb lesz kereskedelmi megállapodást kötni Indiával.” Így sem lesz egyszerű, teszi hozzá a szerző: India komolyan védi a piacait a hazai gazdasági szereplők javára. Ugyanakkor a britek távozásával elhárul két, tradicionálisan sok vitát kiváltó akadály: a skót whisky-re kivetett magas vámok és Nagy-Britannia erős ellenzése a liberálisabb vízumpolitika iránt.

Mivel Nagy-Britannia volt az indiai vállalatok ugródeszkája az EU piacára, ezért Új-Delhi számára hirtelen sürgősebbé vált az egyezmény megkötése. Kénytelenek lesznek ugyanis ezek a cégek „körülnézni Németországban, Franciaországban, Belgiumban”, és ebben egy megállapodás nagyban segítené őket.

Egy ilyen kereskedelmi megállapodás egyébként komoly fricska lehetne a brit kormány és a Brexit-pártiak számára, mutat rá a szerző. Az elképzelés ugyanis az, hogy az EU-ból való kilépés után elsősorban a volt gyarmatokkal való kereskedelem biztosítaná Nagy-Britannia világpiaci helyzetét. Viszont az angol kormány felismerte, hogy India érdekei elsősorban az EU piacaihoz fűződnek, ráadásul a bevándorlás kérdése komoly akadályokat támasztana egy ilyen megállapodás előtt.

A németek és a franciák nem is haboznak cselekedni: a francia és a német elnök is látogatást tett az országban, befektetési szerződéseket kötöttek, illetve hangsúlyozták az európai-indiai kapcsolatok fontosságát. Mindez arra való kísérlet, hogy megnyissák a nagy és iszonyatosan fejlődő indiai piacot az európai termékek előtt; ezzel talán a gépipari vállalatok járnának a legjobban.

Azonban, hogy elejét vegyék a korábbi sikertelen tárgyalásoknak, a felek új taktikát alkalmaznak: csütörtökön egy előzetes találkozó során a főtárgyalók megegyeznek, hogy mely témákról tárgyaljanak egyáltalán, amivel növelhetik a megállapodás létrejöttének esélyét.

Az európai tárgyalók „óvatosan optimisták”: tudják, hogy így is komoly akadályokat kell leküzdeni. Ezek közül csak egy a bíráskodás kérdése. Az európai vállalatok és befektetők gyakran panaszkodnak, hogy az indiai bíróságok átláthatatlanul és rettenetesen lassan hoznak döntéseket, így az EU ragaszkodna a választottbíráskodáshoz. Ezt azonban India csak fellebbviteli fórumként ismerné el, elsőfokon ragaszkodnának a hazai bíróságokhoz. Összefoglalva tehát, ahogyan az EU főtárgyalója fogalmazott: „Egyértelműen vannak kihívások.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja:

https://www.politico.eu/article/brexit-eu-hopes-for-india-trade-deal-talks/

oliver_1.jpg

Németh Olivér

Marokkó javíthatná az emberi jogok helyzetét Nyugat-Szaharában

A marokkói vezetés és a Polisario front újabb súrlódása során ismét nyomás alá kerülhet az ENSZ békefenntartó missziója. A terület óriási, az ember kevés, a szembenállók kezében pedig fegyver van. A veszítenivaló viszont mindkét fél részéről sok, így egyelőre kérdéses, hogy a konfliktus túllép-e az üzengetésen és kikezdi-e az ottani ENSZ missziót.

„Marokkó emberi jogokért felelős minisztere beismerte, hogy országa a vitatott Nyugat-Szaharában ügyelhetne jobban is az emberi jogokra, mivel az észak-afrikai királyság figyelmeztetést adott ki, hogy a térségben felléphet a Polisario Felszabadítási Front ellen.

Mustapha Ramid hétfőn azt mondta az Associated Pressnek, hogy Marokkó „az emberi jogok intézményi keretének megerősítésén dolgozik. Marokkó nem a pokol az emberi jogok tekintetében, de nem is a menyország.”

Ramid napokkal azután beszélt, hogy Marokkó külügyminisztere arra figyelmeztetett, hogy minden lehetőség az asztalon van - beleértve a katonai akciókat is - akkor, ha az ENSZ nem tesz lépéseket a Polisario front állítólagos tervei ellen, miszerint katonai állásokat építenének az ENSZ által felügyelt, nyugat-szaharai senkiföldjén.

Marokkó 1975-ben annektálta a korábbi spanyol gyarmatot - Nyugat-Szaharát -, és harcolt a Polisario fronttal, egy mozgalommal, ami függetlenséget követel az ásványkincsekben gazdag Nyugat-Szaharának. Az ENSZ tűzszünetet alkudott ki 1991-ben, és egy békefenntartó missziót hozott létre, hogy a fegyverszünetet felügyelje.

Marokkó egy „déli tartományának” tekinti Nyugat-Szaharát, és széles körű autonómiát ajánlott a területnek. A Polisario front viszont azt akarja, hogy a 350 000 és 500 000 fő közötti helyi lakosság, egy népszavazáson határozhasson.”

ervin_1.jpg

Kép forrása: http://azatlasz.hu/kepek/201511/marokko.jpg

A teljes cikk a következő linken olvasható:

https://www.voanews.com/a/morocco-could-improve-human-rights-in-western-sahara-rights-minister-says-/4341661.html

Bejan Ervin

Erdogan szerint Franciaország terroristákat pártol

Feszültté vált a viszony Törökország és Franciaország között, miután Emmanuel Macron egyértelműen kiállt a kurd Népvédelmi Egységek támogatása mellett. A török politika ezen egységeket terrorista szervezetként tartja számon, s kiterjedt katonai hadműveletet vezet ellenük Szíria északi területein.

„Ankara és Párizs között feszültté vált a viszony az elmúlt hetekben, hiszen Franciaország egyike Törökország leghangosabb kritikusainak, miután a törökök két hónapja tartó katonai hadműveletet vezetnek Észak-Szíriában a kurd Népvédelmi Egységek ellen, melyet a törökök terrorista szervezetnek minősítenek.”

„A feszültségek azután kerültek felszínre, hogy március harmincadikán Macron találkozott a Népvédelmi Egységek politikai szárnyának delegációjával, és biztosította őket a francia támogatásról, melyet az Iszlám Állam elleni harcban fognak nekik nyújtani.”

„Törökország szerint a franciák lépése gyakorlatilag a terrorizmus támogatását jelenti, és könnyen Törökország célpontjává teheti Franciaországot. E törés a legújabb keletű az Erdogan-rezsim és nyugati NATO szövetségesei között.”

„Törökországot az amerikaiak által a Népvédelmi Egységeknek nyújtott támogatás is felbőszítette, melynek hatására azzal fenyegetőzik, hogy több száz mérfölddel kiterjeszti katonai műveleti területét, olyan régiókra is, ahol amerikai csapatok állomásoznak.”

„Franciaország, csakúgy, mint az Egyesült Államok, már megkezdte a Népvédelmi Egységek által vezetett milíciák kiképzését és ellátását az Iszlám Állam elleni harcra, és több tucat különleges egységet telepített a régióba, mellyel bosszantja a török politikát.”

„A török erők mindeközben kiűzték a Népvédelmi Egységek erőit Afrin városából, mellyel ismét nemzetközi kritikát váltottak ki, különösen Macron irányából.”

„Ankara eközben kijelentette, hogy szövetségeseitől arra számít, hogy kivonják erőiket a török előrenyomulás útjából.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva tekintheti meg:

https://www.reuters.com/article/us-turkey-france/turkeys-erdogan-says-france-is-abetting-terrorists-idUSKBN1HE0KP

30120818_1898054466911388_1502572420_n.jpg

Holló Richárd

Szabadsággal és igazsággal Szisziért

Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök újraválasztása tökéletesen illeszkedik az egyiptomi történelem eddigi ívébe – írja a Foreign Policy. Az elemzés arra világít rá, hogy az egyiptomi demokratikus kísérletek mindig ugyanarra konklúzióra jutnak el: autoriter rezsimeket legitimálnak demokratikus intézményekkel.

„Az egyiptomi választás eredménye semmiképp nem nevezhető meglepőnek, de egy szempontból mindenképp érdekes volt az összkép. A szavazás célja elméletben az lett volna, hogy megadja Szíszinek azt a demokratikus legitimációt, melyet mindig is nélkülözött. Ehhez képest minden marginális, potenciális jelöltet őrizetbe vettek, abszurdabbnál abszurdabb indokokra alapozva, melyek mindegyikét fáradhatatlanul munkálta ki a média, és a politikai réteg egy talpnyalókból álló csoportja.”

„Az egyiptomi történelem leckéje nem csak az, hogy az egyiptomi társadalom nincs felkészülve egy nyitottabb, demokratikus berendezkedésre. Inkább az, hogy az egyiptomi politikai elit mindig is profitált az ország autoriter rendszereiből, és emiatt nagyon messzire képes elmenni azért, hogy ezt a helyzetét megvédje.”

„Egyik egyiptomi elnök sem élvezte azt a fajta legitimációt, melyet a demokrácia biztosít a választott vezetőknek, de az ország egyik legszédítőbb iróniája az, hogy miként használták ki az antidemokratikus erők a demokratikus, sőt, sokszor liberális ideákat, mint a legitimáció mechanizmusait.”

„Szíszi választási referenduma csak a részletekben különbözik. A Washington Post cikke a szavazás kapcsán az "arab tavasz szellemeiről" beszélt, melyek belengték a voksolást megelőző 3 napot, de valójában 2013 július harmadika, a puccs napja volt az, ami a legnagyobb rezonanciát kiváltotta. Az a beavatkozás olyan emberek (és nem csak a hadsereg) által lett végrehajtva, akik úgy vélték, hogy a természetes politikai rendet állítják helyre Egyiptomban. Most, 5 évvel később, ez a küldetés bevégeztetett.”

A teljes cikket a következő linken tekintheti meg:

http://foreignpolicy.com/2018/03/30/with-freedom-and-justice-for-sisi/

ricsi1.jpg

Holló Richárd

Skandináv honvédelem: lehet-e példa más országoknak?

Kevéssé ismert hazánkban, de a skandináv országokban a hivatásos hadsereg mellett létezik egy önkéntes honvédelmi szervezet is. Ezt mutatja be Elizabeth Braw cikke a Royal United Services Institute-nál.

A szervezeteket a második világháború után alakították ki a skandináv országokban a jövőbeli megszállások ellen, és ahogy a szerző írja, „egész Európa tanulhatna ebből az egész társadalmat átszövő, totális védelmi rendszerből”.

Bár invázió egyébként nem történt, Dániában a Hjemmeværnet „gyakran kerül bevetésre, katonai és civil feladatok ellátására egyaránt, mint például evakuáció, keresési és mentési műveletek. Ők őrzik a katonai létesítményeket és a kritikus fontosságú országos infrastruktúrát is. 2017-ben a Hjemmeværnet katonái 2,4 millió szolgálati, gyakorlati és bevetési órát tudtak maguk mögött, amibe beletartozik 144000 óra rendőri akciók támogatása terén is.”

Mindezek mellett ráadásul a szervezet megítélése rendkívül pozitív Dániában: egy nemrég készült felmérés szerint a dánok 75%-a biztos abban, hogy a Hjemmeværnet képes ellátni a feladatait.

Egy ilyen szervezet különösen akkor jön jól, ha valami katasztrófa, esetleg terrortámadás történik, hiszen, ahogy a szerző megjegyzi: „egy ilyen Hjemmeværnethez hasonló szervezetnek köszönhetően minden város rendelkezne kiképzett polgárokkal, akik képesek lennének segítséget nyújtani, például evakuációban vagy az élelem szétosztásában a rászorulóknak.”

Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen szervezet nem rémisztené-e meg az embereket, azonban a skandináv lakosság úgy tűnik, nemcsak hogy nem ijed meg tőle, hanem „megerősíti őket a jelenléte, így ugyanis tudják, mit csináljanak egy krízis esetén, legyenek akár kiképzett honvédelmisek, akár informált polgárok.”

A hadsereg számára is hasznos egy ilyen szervezet létezése: „a norvég haderő úgy jellemzi a honvédelmis tagjait, mint a szemük és fülük; kiképzett polgárok, akik a helyi közösségekben élnek és amellett, hogy tudják mit kell csinálni, jobban oda tudnak figyelni a legkisebb változásokra, mint bárki más.”

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://rusi.org/commentary/scandinavia%E2%80%99s-homeland-defence-model-other-countries

oliver.jpg

Németh Olivér

Trump vs. Kína – kereskedelmi háború a láthatáron?

Attól függetlenül, hogy elemzők, a piac és különböző lobbicsoportok óva intették Trumpot egy potenciális kereskedelmi háború kirobbantásától - amit az amerikai elnök már a kampánya során is belengetett –, márciusban mégis meghirdette az acél- és alumíniumimportot súlyosan érintő importvámokat. A bejelentés utóhatása finoman szólva is kaotikus: több mint száz republikánus politikus írt levelet Trumpnak, felhívva a figyelmet a vámtarifák veszélyeire, Gary Cohn, az elnök fő gazdasági tanácsadója pedig lemondott az importvámok bejelentését követően. A vámtarifák hosszútávú következményei ugyan nagyban függenek az érintett államok reakciójától, sok jóra azonban nem számíthatunk.

Donald Trump 2016-os választási kampányának mottója a híressé vált „America First” jelige volt, ennek szellemében a populista politikus választási programjában nem csak a bevándorláspolitikai témák, hanem fontos gazdaságpolitikai intézkedések ígéretei is fontos szerepet kaptak. Trump már a kampány során is többször hangot adott az amerikai kékgalléros dolgozókat ért igazságtalanságokról, és „fair trade” biztosítását ígérte, harsányan kritizálva Kínát és a NAFTA-t.

Számos politikai elemző az ehhez hasonló ígéreteket és fenyegetéseket csupán egyszerű kampányfogásnak tartotta, ami egy rövid ideig igaznak is tűnt. Trump ugyanis közvetlenül a megválasztása utáni időszakban nem helyezett különösen nagy hangsúlyt kereskedelmi szabályozásokra, azon kívül, hogy egy-két találkozón, például a 2017-es davosi világgazdasági fórumon is kifejezte elégedetlenségét „az igazságos és kölcsönösen kedvező” kereskedelmi megállapodások hiányával kapcsolatban, ami alatt egyértelműen Kína világgazdasági szerepére gondolt.

son1.jpg

Donald Trump a 2018-as davosi világgazdasági fórumon

Forrás: The Wall Street Journal (https://www.wsj.com/articles/trump-to-promote-u-s-as-open-for-business-in-davos-speech-1516962420)

Március elején azonban a korábbi fenyegetések és üzengetések helyett az amerikai elnök a tettek mezejére lépett. A Trump adminisztráció ugyanis március 1-jén kijelentette, hogy az acélimportra 25, az alumíniumimportra 10%-os vámot tervez kiszabni, összesen 60 milliárd dollárnyi importtermékre, ezzel is javítva az USA egyre növekvő kereskedelmi deficitjét, illetve megvédve az évtizedek óta zsugorodó amerikai acélipart. Az importvámok bevezetésén kívül Trump a további kínai beruházások korlátozását is tervezi, ezt a döntést az amerikai szellemi tulajdon eltulajdonításával indokolta. Habár az acél- és alumínium importot érintő vámok hosszútávú pozitív makroökonómiai hatásairól megoszlanak az elemzői vélemények, a vámok bevezetéséből fakadó kockázatokról és veszélyekről már egységesebb képet kapunk.

Míg egyesek a piaci inputok drágulásától, és az ebből fakadó áremelkedéstől tartanak, addig mások rövidtávon a piaci bizonytalanságot tartják a legnagyobb veszélynek, nem is alaptalanul. A kereskedelmi vámok bevezetésének hírének következtében ugyanis – természetesen az amerikai alumínium- és acélipari vállalatok kivételével - bezuhantak a tőzsdei mutatók.

son2.jpg

Reggeli káosz a New York-i tőzsdén – Trump bejelentése utáni tőzsdenyitás.

Forrás: REUTERS/Lucas Jackson

Az igazi veszély azonban nem a rövidtávú, hanem a hosszútávú kockázatokban rejlik. Miután a kínai kormány jelezte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy „megvédjék saját jogaikat”, várható volt, hogy Kína is megteszi a kellő válaszlépéseket. Ennek megfelelően március 23-án a kínai kormány nyilvánosságra hozta a maga importvám tervezetét, mely 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre vonatkozna, összesen 128 amerikai termék megvámolásával, magába foglalva az igen jelentős sertés- vagy a szójabab importot. Egy Kínával való kereskedelmi háborúnak azonban nem csupán gazdasági, hanem geopolitikai ügyeket érintő válaszlépései, illetve nem várt mellékhatásai is lehetnek.

Abban az esetben ugyanis, ha a Kínával való viszály szélesebb méreteket ölt – és Trump többször is megemlítette, hogy nincs ellenére egy kereskedelmi háború kialakulása – akkor elkerülhetetlen lesz, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti gazdasági ellentét ne legyen hatással a két ország kapcsolatának más területeire, kiemelendő a geopolitikai problémák megoldását. Hiszen Kína számára egy kereskedelmi háború kialakulása kiváló fegyverré változtatja a korábban említett gazdasági megtorlások mellett az ázsiai térségben játszott geopolitikai szerepét.

A téli olimpián beindult – korántsem biztos, hogy eredményre vezető – Észak-Korea és Egyesült Államok közötti konfliktuskezelésben Kína egyértelműen kulcsfontosságú szerepet játszik a nukleáris fegyverkezést érintő szankciók implementálásának kikényszerítésében, az importvámok bevezetésére válaszolva azonban Kína hátráltathatja a tárgyalásokat. A Koreai-félsziget feszült helyzetén kívül Peking az energiahordozókban gazdag dél-kínai tenger térségének zavaros geopolitikai játszmájában is megnehezítheti Washington dolgát, ami ugyancsak az importvámok bevezetésére érkező megtorlás része lehet.

son3.jpg

Kína kulcsfontosságú szereplő az Észak-Korea és az USA közötti konfliktuskezelésben

Forrás: China-US Focus (https://www.chinausfocus.com/peace-security/china-must-confront-the-north-korean-conundrum)

Habár az acél- és alumíniumimportra vonatkozó vámok bevezetése elsősorban a kínai masszív acélexportot kívánta megcélozni, az új kereskedelmi szabályozások korántsem kizárólag Kínát érintik. Kína ugyanis nincs az USA legnagyobb acélimportőrei között, hiszen a három legnagyobb acélimportőr (nagysági sorrendben) Kanada, Brazília és Dél-Korea, de a tíz legnagyobb importőr között van még Mexikó, Japán, illetve Németország is. Ebből kiindulva talán nem túlzás azt állítani, hogy az importvámok bevezetésének eredeti terve jobban fájt volna az USA szövetségeseinek, mint magának Kínának, amit valószínűsíthetően Trump kormánya is realizált.

Trump ugyanis a kezdeti merev elutasítással ellentétben rugalmasabb álláspontot vett fel Kanadával és Mexikóval szemben az importvámokkal kapcsolatban, de csak is azzal a feltétellel, ha a két szomszédos állammal sikerül „új és igazságos” alapon újratárgyalni a NAFTA-t (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény). További kereskedelmi tárgyalások és lobbizások eredményeképpen március végére Washington engedékenyebbé vált az importvámok kapcsán, így Mexikó és Kanada teljes, az EU, Argentína, Brazília és Dél-Korea pedig ideiglenes vámmentességet kapott, bár nyilvánvalóan ezen államok kemény válaszlépései is szerepet játszottak a vámmentesség kiharcolásában (az Európai Unió például szükség esetén közel 3 milliárd dollárnyi importvámot vetett volna ki különböző amerikai termékekre).

son4.jpg

Az Egyesült Államok legfőbb acélimportőrei – Kína még a top 5-ben sincs benn.

Forrás: AFP

Az eddig említett kockázatok és veszélyek függvényében kijelenthetjük, hogy az importvámok bevezetésének korántsem olyan egyértelműen pozitívak a várható hatásai, mint ahogy azt Trump kormánya elképzelte. Az alumínium- és acélipari vállalatok számára ez a döntés ideiglenes növekedést jelenthet, de megmenteni valószínűleg nem fogja az amerikai nehézipart, ami az 1950-es évektől kezdve leszállóágon van.

Míg Kína főképp Ázsiába exportál acélt, így az USA importvámja olyannyira mégsem érinti, addig az USA elleni bosszúja annál inkább, hiszen a Kína által tervezett amerikai termékekre vonatkozó importvámok az exportfüggő amerikai mezőgazdasági szektort megcélozva, közvetlenül az ún. „swing states”-eket és a republikánus államokat, közvetve tehát a Trump kormányt támadják.

Úgy tűnik eddig, hogy Washingtonnak két ok miatt lehet kedvező az importvámok bevezetése. Az egyik, hogy az USA az importvámot kihasználva nagyobb befolyásra tehet szert a NAFTA újratárgyalásakor, a másik, hogy a vámok bevezetése esetén csökkenni fog az acélimporttal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázat a növekvő belföldi acél- és alumíniumtermelés miatt. Azt azonban rendkívül fontos megjegyezni, hogy az előbb említett okok, illetve az acélipar felélesztése sem indokolhatja meg egy egész világot érintő kereskedelmi háború kitörését, amely egy évtizedek óta álló világgazdasági rendszer alapjait képes lenne felborítani.

Nguyen Nam Son

Zimbabwe: Mugabe másképp látja

Robert Mugabe, Zimbabwe egykori diktátora március 15-én beszélt először megbuktatása óta a nyilvánosságban. Mivel egyelőre még házi őrizetben van, rezidenciáján fogadta a riportereket és az újságírókat. Elmondása szerint Emmerson Mnangagwa, akit ő hozott be a kormányba, államcsínyt hajtott végre. Mugabe szerint fegyveres hatalomátvétel volt, amiben a hadsereg segédkezett. Bár csalódott Mnangagwában, kész együtt dolgozni vele a kormányzásban, de ahhoz véget kell vetni a „törvénytelenségnek” és a „gyalázatnak”. Mugabe kijelentette, hogy bár vannak hiányosságok, Zimbabwe összességében egy alkotmányos ország, ahol a vezetőket választani kell.

A beszéd a következő linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=2f6akTpjIHo

A beszédet követően, március 23-án, Mugabe interjút adott a Zimbabwe Independentnek, amiből nem csak az látható, hogy miként tekint uralma utolsó hónapjaira, hanem az is, hogy uralmának 38 évét is sajátosan értékeli.

K: Ha Tsvangirai többséget szerzett volna, elismerte volna a vereséget (2008-as választás)?

Mugabe: Persze.

K: De egy csomó ellenzéki támogatót megöltek a döntő fordulóban.

Mugabe: A döntő fordulóban? Nem. A döntő fordulóban Tsvangirai visszalépett.

K: Tsvangirai azt mondta azért lépett vissza, mert szörnyű erőszak szabadult a támogatóira és emberek haltak meg.

Mugabe: Nem, csak tudta, hogy mi jobbak lennénk. Tudja, miért veszítettünk 2008-ban az első fordulóban? Még egyszer tehát, betegség tört ki köztünk: bhora musango (Mugabe elleni kampány neve). Mujuruéknak (tábornok) elegük volt belőlem, azt mondták megakadályoztam, hogy vállalatokból profitáljanak, így azt mondták „szabaduljunk meg Mugabétől”. A támogatóinknak azt mondták „áh, nem kell az elnökre szavaznotok”.

K: Az emberek azt mondják, hogy ön hozta be a katonaságot a politikába és ami történt, az logikus következménye volt ennek. Mi a véleménye erről?

Mugabe: Ah, mi soha nem mondtuk, hogy be kéne lépniük a politikába. Mi mindig azt mondtuk, hogy a fegyvereket a politikának kell vezetnie. Most léptek be a politikába.

K: Ha látta, hogy a katonaság beavatkozik a politikába, miért nem tett egyértelmű lépéseket, hogy ezt megakadályozza? Látta előre a puccsot?

Mugabe: Nem, soha nem láttam. Azzal az oktatással, amit biztosítottunk nekik. Ez két ember műve volt. Chiwenga tábornoké és ED-é (most így hívja Mnangagwát). Ők valójában belekényszerítették az embereket ebbe.

K: 21 farmja van? Képmutatás lenne ez egy embertől, aki mindig arról beszélt, hogy „egy ember, egy farm”.

Mugabe: Hol vannak a farmok? Nekem nincsenek. Nortonban van egy, a Highfield farm. Megvettem, homokos, de legalább egy erénye van, közel van a gáthoz. De egy ilyen szezon alatt, mint a mostani, nem hoz semmit, mert csak a víz folyik rajta. Alpha Omega tehenészetet építettem (Mazowéban), és ennyi.

K: Szóval nincs több farmja?

Mugabe: Ez minden, amim van. A többi a gyerekeimé és rokonaimé. Grace-nek természetesen van némi földje a gyerekek otthona körül, de ami engem illet, ez minden.

K: Végül, miért akart ilyen sokáig hatalmon maradni?

Mugabe: Mindig az emberekre hallgattam. Az emberek pedig engem akartak. Egy másik dolog, hogy tekintettel voltam a körülményeimre. Nkomo nincs többé, (Simon) Muzenda, (Joseph) Msika, mind meghaltak. Ha én elmegyek, ki tartja épségben a pártot?”

A teljes interjút itt olvashatja:

https://www.theindependent.co.zw/2018/03/23/mugabe-one-one-interview/

ervin.jpg

Bejan Ervin

Érdemes megőrizni a török-amerikai szövetséget?

Elefántok a porcelánboltban – Ankara egy nehezen kezelhető szövetséges, de ez mégsem jelenti azt Washington számára, hogy útjára kéne engedni. A Foreign Policy elemzése az amerikai-török kapcsolatról ír, melyet Erdogan török elnök közelmúltban tett kijelentéseit követően meglehetős feszültség jellemez. Mit lépjen az Egyesült Államok?

„Ha az Egyesült Államok nem nézne szembe elég problémával Szíriában, Erdogan török elnök nemrég fenyegette meg az amerikai csapatokat egy "ottomán pofon" kiosztásával, amennyiben azok összekülönböznének a török katonai betöréssel Északnyugat-Szíriában. E fenyegetés, mely két nappal Rex Tillerson néhai külügyminiszter látogatása előtt érkezett, megmutatta, mennyire vitatottá vált a kapcsolat Ankara és Washington között.”

„Annak listája igen hosszú, hogy milyen tényezők osztják meg jelenleg Törökországot és az Egyesült Államokat. Amerikai és más nyugati funkcionáriusok is aggódva tekintenek Erdogan putyinista hatalomszervezésére, és az emberi jogok semmibevételére, és több ízben is tiltakoztak amerikai állampolgárok, valamint amerikai diplomáciai kiküldetésen részt vevő törökök letartóztatása ellen.”

„Még ennél is élesebben osztja meg Washingtont és Ankarát az a divergens út, melyet a két állam Szíriát illetően bejárt az elmúlt évtized jelentős részében. Erdogan rendkívüli haragra gerjedt az Obama-adminisztráció azon politikája miatt, melyre a törökök úgy hivatkoznak, mint az amerikaiak indifferens hozzáállása ahhoz a fenyegetéshez, melyet Szíria jelent a törökök számára.”

„Az amerikaiak javára legyen mondva, hogy számukra jelentős problémát jelentett Ankara kooperációja a különféle, szövetségesnek tekintett dzsihadista csoportokkal, s ami még aktuálisabb, a kooperáció Oroszországgal, mely kiterjed egy orosz légvédelmi rendszer megvásárlására, ami tovább bonyolítja Törökország NATO-beli helyzetét.”

„A török szál elvarrásával az Egyesült Államok magának okozna sérülést. Törökország nem csak Erdogant jelenti, hanem egy regionális földrajzi és gazdasági óriást, mely ütközőzónaként szolgál Európa és a Közel-Kelet között, valamint a Közel-Kelet és az oroszok között. Törökország elvesztése azt jelentené, hogy a Közel-Kelet Európa küszöbére kerülne, valamint az orosz front közvetlenül a közel-keleti folyamatok szívébe csöppenne. Mindemellett Törökország az az állam, mely a legjobban van pozícionálva arra, hogy balanszírozza Irán regionális előretörését, amely ambíciói párhuzamosan terjednek ki az orosz partnerségükkel.”

„Törökország egy nehéz szövetséges. De ha az Egyesült Államok minden nehezen kezelhető szövetségesétől elfordulna, akkor egy sem maradna számára. Erdogan szeszélyes természetét és az elmúlt évek kumulálódott feszültségét véve, közös platformra kerülni Ankarával a szír és más kérdéseket illetően, nem lesz egyszerű. De egy stratégiai versengésekkel és egyre telhetetlenebb hatalmakkal telített világban elkerülhetetlen.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja el:

http://foreignpolicy.com/2018/03/19/the-u-s-alliance-with-turkey-is-worth-preserving/

ricsi.jpg

Holló Richárd

Macron és Merkel véleménye Martin Selmayról

Az eurokrata, akiről Brüsszel folyamatosan beszél.

Emmanuel Macron és Angela Merkel is kifejtette véleményét azzal a viszályos állapottal kapcsolatban, melynek főszereplője: Martin Selmayr. Az újságírók a csúcstalálkozót követően – ahol megvitatták egy potenciális kereskedelmi háború kirobbanásának lehetőségét az Egyesült Államokkal, a Brexitet, illetve Oroszország felelősségét az Egyesült Királyságban történt egykori kém megmérgezése ügyében – kérdezték Európa két legjelentősebb vezetőjét.

Juncker, aki az EPP munkatársainak azt mondta, hogy "ha [Selmayr] megy, akkor én is megyek", azóta folyamatos kérdésekkel szembesül legfontosabb szövetségesével kapcsolatban, akinek sikerült kiharcolnia egy olyan pozíciót, melynek segítségével a hatalom csúcsán marad, Juncker 2019-es megbízatásának lejárta után is.

Macron elismerte Selmayr „kiemelkedő szakértelmét”, de azt is megfogalmazta, hogy "teljesen megérti" a Selmayr villámgyors kinevezésére adott válaszreakciókat is. "Van egy demokratikus, újságírói vita, amivel foglalkoznunk kell. És van egy parlamenti vita, amit békésen kell kezelnünk"- mondta Macron. Arra a kérdésre, hogy Selmayr kinevezése hozzájárult-e ahhoz, hogy túl sok német kerüljön az uniós intézmények vezető pozícióiba, Macron azt felelte, hogy az EU-nak "folyamatosan" ébernek kell lennie a földrajzi egyensúly megőrzése érdekében.

Merkel óvatosabb volt, Selmayr-t német kollégájának nevezte, aki "meglehetősen európai módon hoz döntéseket”, ennek ellenére a döntései kapcsán a hatékonyságra fordítja a figyelmet és biztosítja, hogy a döntéseket ténylegesen végrehajtsák. Kiemelte, hogy Selmayr-t nem akadályozza nemzetisége a feladatkörében. A földrajzi egyensúly kérdésére pedig azt felelte, hogy Németországban vitát folytattak arról, hogy az országot kellő mértékben képviselik-e az EU egyes szintjein, mert „nem elég megnézni a felsővezetői pozíciókat, hanem szemügyre kell venni a teljes állományt és akkor látható, hogy Németország képviselete relatív”.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/martin-selmayr-emmanuel-macron-angela-merkel/

29405030_1997830076925336_328531701_o.jpg

Kovalovszki Kartal

Interjú David Venterrel

dv2.jpgDavid Venterrel Nelson Mandela kommunikációs tanácsadójával, kríziskommunikációs és tárgyalástechnikai szakértőjével beszélgettem a dél-afrikai eseményekről és az apartheid utáni időszakról. Bár óvatosságra int az országgal kapcsolatos várakozásokat illetően, a jövőt optimistán látja. David Venter több neves egyetemen is oktat, Magyarországon minden évben a Mathias Corvinus Collegiumban ad órákat.

Az előző részek tartalmából: Tavaly októberben vált biztossá, hogy Jacob Zuma helyére Cyril Ramaphosát akarja a kormányzó párt, az ANC, majd decemberben a két jelöltet támogató tábor a párt küldöttgyűlésén feszült egymásnak. Ramaphosa hajszállal ugyan, de többséget szerzett Zuma ellen, idén februárban Zuma távozásra kényszerült, Ramaphosa pedig Dél-Afrika új elnöke lett.

Nelson Mandelára a béke embereként emlékszünk. A dél-afrikai átmenet az apartheidből a demokráciába pedig - kisebb atrocitásoktól eltekintve - valóban egy békés folyamat volt. Mi volt ehhez a kulcs?

Mandela egy nagyon okos ember volt. Megértette, hogy ha a béke a cél, akkor a két ellentétes oldalnak egyet kell értenie abban, hogy a béke kölcsönösen előnyös számukra, és hogy nem lesz megtorlás. Mandela világossá tette az Afrikaanereknek (főleg holland telepesek leszármazottai), hogy az alapvető érdekeik nem fognak sérülni. A 80-as évek elejétől már az Afrikaanerek értelmiségi csoportjai kezdtek eltávolodni az apartheidtől, és elkezdték kimondani, hogy ez a politika fenntarthatatlan, hogy eredendően rasszista és többé nem támogatják. A 80-as évek elejétől egyre több befolyásos ember is azt hangoztatta, hogy amennyiben Dél-Afrika nem alakul át radikálisan, akkor a sorsa hosszú távon meg van pecsételve. Mandela pedig határozottan biztosította az Afrikaanereket, hogy a számukra legfontosabb három dolgot nem fogják támadni: az afrikaans (hollandhoz nagyon hasonló) nyelvet, az oktatásukat és a vallásukat. A fekete népcsoportokat szintén védte az új alkotmány. Az országnak 11 hivatalos nyelve lett, így pl. ma mindenki fordulhat a bíróságokhoz a saját nyelvén, az országban bárhol. Ez a három dolog tehát szent volt. Ahogy a tárgyalások haladtak, Mandela lassan, de biztosan hiteles személlyé vált a szemükben, és meggyőzte őket, hogy ugyanazt akarják. Ő azt mondta, hogy arra kell koncentrálni, ami összeköt, nem arra, ami elválaszt.

Mennyire tudta követni az elnököt ebben a megbocsátó politikában az elnyomott többség?

A feketék és fehérek viszonya semmilyen jelentős szempontból nem feszült. Persze minden közösségben vannak nehézfejűek és különcök, de nem állítható, hogy lennének olyan csoportok, akik nem akarnak mondjuk fehéreket a társadalomban. Ahol én tanítok, ott egy átlagos osztályban 65-70% a feketék aránya. Nekem soha nem mondták, hogy le kéne cserélni mert fehér vagyok, éppen ellenkezőleg, ha szabadon kimondok valamit, azt jól fogadják. Persze mondhatod azt, hogy iskolázott embereknek papolok, ez igaz, de én vidéken nőttem fel, feketék között és ott sem volt problémám soha.

Szóval nem érzékelek mélyen meggyökeresedett feszültséget. Amit viszont érzékelek – és ezt az osztályaimnak is mondogatom -, hogy nehezen értem meg a feketék megbocsátó természetét. Pedig több mint 300 évig elnyomta és alacsonyabb rendűnek bélyegezte őket egy fehér kisebbség. A feketéknek az egész oktatási rendszer úgy volt megalkotva, hogy megakadályozza őket a társadalmi mobilitásban. A képzettséget igénylő állások elérhetetlenek voltak, pl. fekete nem lehetett ellenőr egy vonaton, de nem is mozoghattak szabadon, mert egyfajta útlevél kellett nekik, amivel igazolhatták, hogy miért tartózkodnak a fehéreknek kijelölt területen. Ha nem tudták igazolni magukat, rögtön bűnözőként kezelték őket. Ennek ellenére hihetetlenül megbocsátóak és összetartáspártiak.

Milyenek voltak elnökként Mandela utódai: Mbeki, Zuma és most Ramaphosa? Mit gondolt Mandela, és mit gondol Ön ezekről a politikusokról?

Mikor letelt Mandela 5 éves ciklusa (1999), nem indult újra, önszántából. Azt mondta, hogy az országnak egy menedzserre van szüksége. „Én békéltető vagyok, én meggyógyítottam a sebeket, de menedzselni nem tudok” – mondta. Őszinte típus volt. Ő egyébként már akkor Ramaphosát akarta.

Elég komoly önreflexió volt ez részéről.

Önreflexió és önlebecsülés. Gyakran utalt magára mint „hasztalan vénemberre”. Ma nem gyakori ez egy politikustól, inkább pont az ellenkezője. Ramaphosának megvoltak a képességei, hogy előrébb vigye az országot. Meg volt benne a békülékenységre és a teljesítményorientáltságra, valamint a szabadság ígéreteinek beváltására való törekvés közti egyensúly. Az ANC viszont nemet mondott, mert Thabo Mbekit akarták, akinek az apja az ANC egyik alapítója volt. Szóval rákényszerítették Mandelát, hogy elfogadja őt. Így hát Mbeki lett az elnök, de ő rendkívül más volt.

Igazán intelligens ember volt, de egyben a fekete öntudat vezetője is. A tettei mögött csak a fekete nézőpont állt. Szemben mindazzal a kemény munkával, amit Mandela végzett egy igazságosabb társadalomért. Elkezdte újra kihangsúlyozni a bőrszín jelentőségét, méghozzá sikeresen. Épphogy sikerült eltávolodni a bőrszín jelentőségétől, vissza is tért. Mbeki intelligens volt, de nem bírta a párt széles körű támogatását. Őt a pártja kvázi “felkente”, de valójában nem “választották”. Így rengeteget aggódott a párton belüli támogatottsága miatt, és elkezdett gyenge akaratú embereket kinevezni miniszteri helyekre, akik a hátát ugyan megvédték, de amúgy inkompetensek voltak. A szabadság ígéreteit pedig nem váltotta be, végül pedig a második ciklusa közepén, Mbekit eltávolította a párt Zumához hű része. A ciklus maradékát Kgalema Motlanthe töltötte ki, de a következő választás után Zuma lett az elnök.

Zuma pedig megint teljesen más ember volt. Alacsonyan iskolázott, politikai stratégaként talán agyafúrt, de keveset értett abból, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy országot sikeresen vezessen. Rendkívül fogékony volt a korrupcióra, konkrétan mielőtt még elnök lett volna, már több korrupciós üggyel és nemi erőszakkal is vádolták. A bíróságon szembesítették a ténnyel, hogy a hölgy, akivel lefeküdt HIV-fertőzött volt, mire ő azt mondta, hogy tudta, de nem gond, mert utána lezuhanyozott. Fájdalmas ez a naivitás.

Zuma egyszerűen csak ki akarta rabolni az országot, hogy még több hatalma legyen. Ebben segített neki a Gupta család, akik Indiából települtek át és most state capture-rel vádolják őket. Az állam számára előnytelen szerződéseket kötöttek, manipuláció révén bányászati cégekhez jutottak, egy adott időszakban olyan hatalomra tettek szert, hogy miniszterek kinevezését is befolyásolták. Szóval egy elképesztően pusztító 10 év van Dél-Afrika mögött. A gazdaság legyengült, egyes becslések alapján 400 milliárd Rand (8500 milliárd forint) tűnt el és került Zuma közeli csoportokhoz ezalatt a 10 év alatt.

Ramaphosa viszont más, ő éles eszű. Amikor nem lett elnök, az ANC a gazdasági életbe küldte, ahol helyt állt.

Most pedig elnök lett. Viszont ugyanaz az ANC tette elnökké amelyik hagyta, hogy Zuma törzsfőnököt játsszon és megkárosítsa az országot. Vajon új erkölcsi alapokat találtak, vagy a parlamenti helyeket akarják megőrizni? Hogy látja Ramaphosa esélyeit?

Nem célszerű túlértékelni azt, ami az ANC-ben történt. Rákényszerültek a felismerésre, hogy ha a Zuma-féle utat követik, akkor nagy eséllyel veszítenek, vagy nagyon rosszul szerepelnek majd a 2019-es választáson. A párt vezetése észrevette, hogy fontos ponthoz értek. Ha visszatekintünk az ANC nemzeti végrehajtó konferenciájára, láthatjuk, hogy a Zumát támogatók és a Ramaphosát támogatók közti verseny borzasztóan szoros volt. Tényleg bárhogy alakulhatott volna, de szerencsére végül Ramaphosa tábora nyert.

Zuma helye azonban még nem gyengült meg véglegesen az ANC-ben. Ez bizonyos mértékben megköti Ramaphosa kezét, mivel figyelnie kell a pártegységre, így nem rúghat ki embereket és tehet a helyükre bizalmasokat. Ez lázadáshoz vezethetne és visszafordítana mindent, amit sikerült elérni. Vannak olyan arcok a kormányban, akiket Ramaphosa ott akar látni és olyanok is akiket nem, viszont a legrosszabb dolgokért felelős embereket már eltávolította. Okosan választotta ki azokat is akiket megtartott, mert közülük többre is perek várnak majd, és talán a bíróság fogja eltávolítani őket. Így lehet, hogy Ramaphosának nem kell majd vállalni a konfliktusok költségeit. Zumának pl. a bíróságon 780 csalással kapcsolatos ügyben kell megvédenie magát. Valószínűleg élete hátra levő részét rács mögött fogja tölteni.

Ez egy kihívásokkal teli időszak. Most fog kiderülni, hogy Ramaphosa politikája mennyire tud sikeres lenni azok szemében, akik úgy érzik, hogy a demokrácia ellenére nem sikerült learatni a szabadság gyümölcseit. A szabadság csak akkor élvezhető, ha vannak munkahelyek, tisztes megélhetés és van értelme az életnek.

Az üzleti élet óvatos, de optimista. Az üzleti bizalom tízéves csúcson van, a tőzsde pozitívan reagált, a rand is erősödött egy keveset. Mindent összevetve egyelőre jól állnak a dolgok, a fő kérdés az, hogy lesznek-e kompenzáció nélküli kisajátítások. 1948 és 1988 között sok embert kilakoltattak a tulajdonából, mert a területet fehéreknek jelölték ki, pedig sokan generációk óta ott laktak. A hatóságok viszont kényszerítették őket a kiköltözésre. Én úgy látom, hogy teljesen igazolt az, ha a kitelepítettek helyére települőknek azt mondjuk, hogy két lehetőséged van. Az egyik lehetőség, hogy eladod a tulajdont. A kormány nem elvesz pl. egy farmot (mint Zimbabwében), hanem kötelezi a tulajdonost, hogy adja el. Amikor megvan az új fekete tulajdonos, akkor megkapják a pénzüket az érintettek. A másik lehetőség, ha nem akarják eladni, akkor az állam kisajátítja, kompenzáció nélkül. Az utóbbi eljárást viszont feltehetően, csak minimális esetben kellene alkalmazni.

Létezik egyfajta törésvonal az apartheid után felemelkedő feketék, pl. az új elnök, Ramaphosa és a szegények között?

Azok a feketék, akik sikeresek lettek, szerették Ramaphosát. Őket viszont a többi fekete Kókuszdiónak hívja, mondván, hogy kívül feketék, belül fehérek. A dél-afrikai társadalom nem ünnepli a kiválóságot, inkább a középszerűséget preferálja. A japán mondás szerint: Ha egy szög kiáll azt beütik. Sajnos, ez a régi filozófia még nagyrészt jelen van és problémát jelent, amikor az ország a következő szintre lépne. Komoly kihívások vannak például az oktatás minőségével kapcsolatban, ami azért nem teljesen az utóbbi kormányok hibája, mert az oktatás soha nem volt prioritás az országban.

Zuma politikai kommunikációs stratégiája és a sikere világosan jelezte, hogy a rasszok közti törésvonalra építve, a mai nehézségek okát az apartheidben keresve és minden kritikát elutasítva, szavazatokat hozott. Rezonálnak az apartheid utáni generációk erre az üzenetre?

Egyre kevésbé. Nem lehet a múltunkból egy csapat, pöffeszkedő embert felelőssé tenni a korrupcióért és a vagyon elherdálásáért. Ez a generáció képzett, őket nem lehet megvezetni, ők szókimondók. Az apartheid után születő fehérek részéről sincs semmivel komolyabb viszonyulás a dologhoz.

Ön szerint születnek majd még könyvek és filmek az apartheidről, vagy ezt sikerült feldolgozni és lezárni?

Nem hinném, hogy áradni fognak ezek a művek. De mindig lesz a múltnak pár olyan eleme, amihez hozzá lehet nyúlni és sikeres regénnyé vagy filmmé alakítani. Ez egy jó dolog és szerintem folytatódni fog. Néha – ahogy egy híres költőnk mondta – eljön az idő, hogy be kell vinni egy kis trágyát a nappaliba, az emberek orra elé kell tolni és azt mondani, hogy szagoljátok csak meg. Mert tudniuk kell az embereknek, hogy honnan jövünk, különben könnyedén újra elkövethetjük ugyanazokat a hibákat.

Amellett, hogy kommunikációt tanít, vállalkozó és pszichológus is. Ha Dél-Afrika lenne a páciense, mi lenne a diagnózis?

Azt mondanám, hogy hosszú terápiára van szükség. Ott van a fény az alagút végén, de a terapeuta beavatkozásaira szükség lenne még pár évig, hogy az országot egy felelősségteljesebb kormány felé terelje. Mindazonáltal optimista lennék. Azt nem mondanám, hogy Dél-Afrika pszichózisban szenved, és csak a gyógyszeres kezelés segíthet. Most inkább a neurózist kell kezelni, az viszont könnyen kezelhető. Ha a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő pozíciókba, akkor kibírjuk a vihart.

 

Az interjút készítette: Bejan Ervin

AZ EU tagállamainak többsége továbbra sem teljesíti a NATO elvárását

A legtöbb uniós ország továbbra is elmarad a NATO védelmi kiadási iránymutatásától, annak ellenére, hogy a tagállami kiadások összességében növekedtek – áll a szövetség által kiadott 2017-es éves jelentésben.

A NATO EU szövetségesei közül csak Görögország, Észtország és az Egyesült Királyság érte el, hogy a védelemre fordítsa a bruttó hazai termékük 2%-át– amely célt Donald Trump amerikai elnök folyamatosan szem előtt tart. Az USA ugyanakkor messze a legnagyobb ráfordító, hiszen GDP-jének 3,57%-át költötte védelemre.

A NATO-ban Szlovénia, Spanyolország, Belgium és Luxemburg költötte a legkevesebbet védelmi kiadásokra a tavalyi év során, ugyanis mindegyikük GDP-je 1% alatt volt.

Azonban az európai szövetségesek Kanadával együtt közel 5%-al növelték kiadásaikat az elmúlt évben, ami 2014 óta a harmadik egymást követő, növekvő év. Az európai országok összességében a GDP 1,46%-át költötték el 2017-ben, ezzel szemben 2016-ban a GDP 1,44%-át.

"Minden NATO-tag ígéretet tett arra, hogy a reálértéken továbbra is növeli a védelmi kiadásokat" - mondta Jens Stoltenberg, NATO főtitkár a jelentést követően. "A többség már létrehozott terveket, hogy 2024-re megfeleljen a 2 százalékos iránymutatásnak. És elvárjuk másoktól, hogy kövessék ezt."

A 2%-os célt a NATO 2014-es csúcstalálkozóján fogadták el, felszólítva a szövetségeseket, hogy önként érjék el a célt. A tavalyi hivatalba lépés óta Trump nagyobb nyomást gyakorolt a szövetségesekre, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, azzal érvelve, hogy "hozzá kell járulniuk a méltányos részesedésükhöz".

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/most-eu-countries-still-miss-nato-defense-spending-target-annual-report/

29356971_1989400881101589_3000506522837975040_o.jpg

Kovalovszki Kartal

Kiolvadófélben a transznisztriai konfliktus

Thomas De Waal elemzése a Carnegie Europe-on jelent meg

A Moldovától 1992-ben moszkvai támogatással elszakadt, jelentős részben orosz ajkú Dnyeszter Menti Köztársaság vagy más néven Transznisztria nyugati szomszédjával való viszonya jelentős áttöréshez érkezett. Alapvetően ellentétes ez a folyamat például a kelet-ukrajnai konfliktussal, ahol nem látszik tisztán a rendezéshez vezető út.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet által vezetett tárgyalások, amelyekben a közvetlenül érintett két entitás mellett Oroszország, Ukrajna, az USA és az EU vesz részt és amelyek évekig nem haladtak érdemben, novemberben a Gura Bicului híd újranyitásával kaptak új lendületet. Ezzel olyan alapvető technikai kérdések rendezése vált végre lehetővé, mint a Transznisztriában a moldáv nyelv latin betűs írásmódját oktató iskolák üzemeltetése. További előrelépések várhatóak az egyetlen transznisztriai egyetem diplomáinak elismerésében illetve az elszakadt térségben üzemeltetett autók szabad európai közlekedését érintően.

A közeledést, illetve a vitás kérdések esetében elsősorban a tiraszpoli vezetés által tulajdonított rugalmasságot sokféle indokkal magyarázzák. Egyesek szerint az ukrajnai konfliktussorozat elrettentő ereje sarkallja változtatásra a Dnyeszter Menti Köztársaságot képviselőket. Ugyanakkor a gazdasági szükséghelyzet illetve racionalitás is hasonló lépésekre késztethet: Moszkva az utóbbi időben csökkentette a közvetlen támogatásokat, miközben az ezt elősegítő kereskedelmi megállapodásoknak hála, Transznisztria jóval élénkebb gazdasági kapcsolatokat ápol az EU-val, mint az országban továbbra is csapatokat állomásoztató oroszokkal. Ugyanakkor úgy tűnik, az elszakadt, ám mindezidáig egyetlen ENSZ tagállam által el nem ismert államban a legtöbb gazdasági érdekeltséggel bíró, és az ország vezetését érdemben kontrolláló Sheriff csoport gazdasági érdekeit is a szorosabb együttműködés szolgálja, ami kétségtelenül hajtóereje lehet a sikeres tárgyalásoknak.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

http://carnegieeurope.eu/strategiceurope/75712?lang=en

keu_1.jpg

Mészégető Tamás

 

Kis Németország vége?

„Németország túl sokáig élvezte a luxust, hogy olyannak képzelte magát, mint egy kis ország. Most, hogy az új kormány végre összeállt, Németországnak el kell kezdeni úgy gondolkodni és cselekedni, mint egy erős gazdasági hatalom – lehetőleg mielőtt az új miniszterek belekényelmesednek a régi rutinokba.”

Ezt állítja Sophia Besch, és ha megnézzük, valóban igaza van: a választási kampányban alig esett szó Németország Európa-politikájáról, leginkább belföldi témák voltak terítéken. A világban zajló fejlemények, nevezetesen Donald Trump elnöksége, Emmanuel Macron reformtervei és a Brexit olyan kihívások elé állítják Németországot, amihez egyértelmű stratégiával kell bírnia.

Az új koalíciós kormány, bár Európa-politikáját a macroni tervekre válaszul készítette el, kevéssé valószínű, hogy alapvetően gondolná át a gazdaságpolitikáját – kizárt, hogy támogasson olyan ötleteket, mint a közösségi adósságmegosztás, vagy egy komolyabb méretű közös büdzsé kialakítása, írja a szerző.

Ezen kívül viszont sok egyéb gazdaságpolitikai lépést tehet és kell tennie. Uniós szinten erősíthetné a tőkepiaci és a bankuniót, pénzt tehetne a bankmentő programokba. Ehhez feltételül kötheti, hogy tagállami szinten tisztítsák meg a bankrendszert, és hozzanak sokkal szigorúbb szabályokat rájuk vonatkozóan.

Belföldön komoly feladat, hogy leszorítsa az államháztartási többletet és felpörgesse a fogyasztást, például az alacsonyabb keresetűek helyzetbe hozásával és a közszférai dolgozók megerősítésével. Az új kormánynak új kereskedelempolitikával is elő kell rukkolnia, hiszen a Trump-adminisztráció protekcionista politikájával hatalmi vákuum keletkezett a világpolitikában, ami tökéletes lehetőség Németország és az EU számára. Az új kereskedelempolitikának egyéb célokat is szolgálnia kell, hiszen ezzel tudja Németország a piacgazdaság és a jogállamiság eszméjét erősíteni a tágabb szomszédságában.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.project-syndicate.org/commentary/new-german-government-european-agenda-by-sophia-besch-2018-03?a_la=english&a_d=5a9d0b8678b6c7256049e4b6&a_m=&a_a=click&a_s=&a_p=%2Ftopic%2Fwill-germany-lead&a_li=new-german-government-european-agenda-by-sophia-besch-2018-03&a_pa=topic-commentaries&a_ps=

nyeu.jpg

Németh Olivér

Az al-Kaida feltámadása

Az Iszlám Állam bukásával régi ellenség ismételt felbukkanásától lehet tartani: a Council on Foreign Relations elemzése arra próbál rávilágítani, hogy a 2011-es arab tavasz óta történt események csendes nyertese nem más lehet, mint az al-Kaida.

„Miközben az elmúlt években az Iszlám Állam sikeresen uralta a főbb címeket, és a különféle belbiztonsági szolgálatokat, az al-Kaida csendben újjáépítette önmagát. A múlt nyáron tett, új egyesülésről szóló nyilatkozata a szervezet afganisztáni jelenlétének feltámadásával, valamint a szíriai, jemeni, s szomáliai helyzetének megerősítésével kombinálva csak aláhúzza a rugalmasságát és valós erejét az Egyesült Államok néhai terrorista ellenségének.”

„Noha az al-Kaida újjáépítésének és újjászervezésének kezdete visszább datálódik a 2011-es arab tavasz kezdeténél, az azt követő felfordulás kétségkívül hozzásegítette a szervezetet ahhoz, hogy magára találjon. A 2011-es és 2012-es sikeres merényletek sora ugyan arra engedte következtetni az optimistákat, hogy az al-Kaida egy legyőzött erő, mégis úgy tűnik, hogy az al-Kaida azok közé a regionális szervezetek közé tartozik, akik a legtöbbet tudtak profitálni az arab tavasz csúcsán.”

„Az al-Kaidához hű egységek, valamint a különféle szövetségeseik jelenleg több tízezres létszámot tesznek ki, elegendő képességgel arra, hogy megbontsák a regionális stabilitást, vagy hogy támadásokat indítsanak a deklarált ellenségeikkel szemben. Csak Szíriában több, mint 20 000 főnek parancsol a szervezet, és valószínűsíthető, hogy további 4000 Jemenben, és 7000 Szomáliában várja az utasításokat.”

„A szervezet nagyhangú, szektákra emlékeztető hangvételben tett kinyilatkoztatásai a közösségi médiában tovább élesítették a történelmi ellentéteket a szunniták és síiták között, ami kellően hatásos belépőt adott ahhoz, hogy megszilárdítsák jelenlétüket a szíriai belpolitikában. Az al-Kaida választott eszköze a Dzsabat an-Núszra front lett, mely az iraki al-Kaida csatlósaként kezdte, azonban miután utóbbi átszervezte magát az iraki Iszlám Állammá (ISI), az al-Kaida vette át a jelentősen megerősödött szervezet felett az irányítást.”

„Noha az Iszlám Állam uralta a világ fókuszát az elmúlt években, az al-Kaida a háttérben meghúzódva erősítette meg különféle bástyáit. A valóság az, hogy jelenleg az al-Kaida már sokkal veszedelmesebb fenyegetést jelent Szíriában, mint az ISIS. A Hajat Tahrir al-Sham nevű szervezet, mely a legutóbbi al-Kaida által szövetségbe fogott alakulat jelenleg a legnagyobb lázadó csoport az országban, mely az elmúlt évben egész Idlib tartományra kiterjesztette befolyását, végig a szír-török határ mentén.”

„Az ISIS jelenleg már nem tudja felvenni a versenyt az al-Kaidával sem a világra gyakorolt hatást, sem az emberi erőforrásokat, sem a szervezetek kohézióját tekintve. Csak két szempont szerint bizonyul erősebbnek az Iszlám Állam riválisánál: a brandjének erősségét, s azt a vélelmezett képességet tekintve, hogy hatalmas port kavaró terrortámadásokat képes végrehajtani Európában.”

A cikket a következő linken olvashatja:

https://www.cfr.org/expert-brief/al-qaedas-resurrection 

kk_1.jpg

Holló Richárd

Trump unalmas Közel-Kelet-politikája

A Közel-Keletet érintő amerikai politika realitásairól ír a Council on Foreign Relations elemzése. A Trump-kormány ambícióit egyrészt jellemzi az Obama-féle iránnyal való szembefordulás, másrészt az, hogy sok esetben a nyolcvanas, kilencvenes évek módszereire, elviségére emlékeztet a jelenlegi stratégia.

„Klisévé vált kijelenteni, hogy a Közel-Kelet egy olyan abszurd örvény, melyet a halál, az erőszak, a degradáció, a korrupció, extrémizmus és önkényuralom ural, s mindezt Donald Trump csak még rosszabbá tette, hála a bárminemű reális stratégia hiányának. Első ránézésre Trump politikája a penge élen való táncnak, egyszerű keménykedő retorikának tűnhet, mely nélkülöz mindenféle mélységet.”

Végigtekintve az iraki újjáépítési konferencia kudarcán, és a török elnök, Recep Tayyip Erdogan azon fenyegetésén, hogy az amerikai katonai vezetést egy "ottomán pofonban" kéne részesíteni, Tillerson közel-keleti útjának valódi üzenete az, hogy az amerikai politika sokkal inkább érdekeket, semmint értékeket tart fontosabbnak a térségben. Ez pedig inkább emlékeztet a nyolcvanas, kilencvenes évek amerikai politikájára, nem pedig egy újszerű, az egész sivatagot magából kiforgató megvadult Trumpra, ahogy egyes kommentárok jelenleg igyekeznek beállítani a helyzetet.”

„Három fő csapásvonal fedezhető fel: a terrorizmus elleni harc, Irán visszaszorítása és Izrael támogatása. Ezért van az, hogy Tillerson találkozik Sziszi elnökkel Kairóban, azt üzenve, hogy a Trump-csapat addig támogatja "saját fiait" amíg ők osztoznak az amerikai érdekeken.”

„A korábbi stratégia a meglévő amerikai dominancia ideájára építkezett. De amíg jelenleg az Egyesült Államok továbbra is jelentős erőket tud felsorakoztatni a különféle regionális ellenségei ellen, szövetségesei már nem szentelnek figyelmet az ő érdekeinek. Régen elmúltak azok az idők, amikor a szaúdiak, a törökök, az Emirátusok, az izraeliek mind úgy gondolták, hogy Washington felhatalmazást bír adott politikájának megvalósítására, vagy hogy a Fehér Ház jogosult rendet és stabilitást hozni a térségbe. Most már e hatalmak mind szeretnének saját kézzel belenyúlni a regionális politikába, mely törekvések attól függetlenül súlyos következményekkel járnak, hogy Washington mit kívánna tenni. A brutális valóság az, hogy a Közel-Kelet továbbra is önkénnyel átszőtt, és instabil régió fog maradni, a washingtoni szándékoktól függetlenül.”

A teljes cikket a követkeő linken olvashatja el:

https://www.cfr.org/blog/trumps-middle-east-strategy-totally-boring

kk2.jpg

Izrael és az Egyesült Államok Irán ellen

A közeljövőben esedékessé válik Donald Trump és Benjamin Netanjahu találkozása. A két vezető számos nagy jelentőségű megoldatlan problémával kénytelen szembenézni, azonban jelenleg vitán felül áll, hogy a legégetőbb kérdés az, hogy hogyan fékezzék még Irán térnyerését Szíriában.

„Izrael korábbi figyelmeztetései beigazolódni látszanak a február tizedikei, izraeli légtérbe behatoló iráni drón akciójának fényében, így Trumpnak és Netanjahunak mindenképp meg kell fontolnia hogyan segíthetné az Egyesült Államok Izraelt abban, hogy hogyan védje ki és hárítsa el az efféle támadásokat.”

„Az izraelieknek el lehet nézni azt a zavarodottságot, melyet a jelenlegi amerikai politikával kapcsolatban érezhettek. A január tizenhetedikei, Szíriát érintő beszédében a külügyminiszter Rex Tillerson megjelölt 5 fő feladatot, melyet a Szíriában maradt 2000 fős amerikai különleges egységnek szánnak az Iszlám Állam legyőzését követően. Ezek között ugyan szerepel Irán szíriai katonai berendezkedésének megakadályozása, de Tillerson azon döntése, hogy a közel-keleti körútja során nem látogat el Izraelbe, rossz fényt vetett az amerikai-izraeli koordináció alakulására, főleg a február tizedikei események tükrében.”

„Hogy a problémát tetőzze, február huszonharmadikán Trump közölte a riporterekkel, hogy az amerikai csapatok szíriai jelenlétének egyetlen célja van: "Egy okunk van ott lenni: hogy elkapjuk az ISIS-t, megszabaduljunk az ISIS-től, és hazamenjünk."”

„Most, hogy Irán egyre agresszívebben telepít síita milíciákat, drón operátorokat, és más felszereléseket Szíriába azzal a kimondott szándékkal, hogy ezekkel Izraelt támadja, a zsidó államnak ki kell terjesztenie csapásméréseinek célját, mind földrajzilag, mind az elérni kívánt cél tekintetében.”

„A jól megszervezett nyilatkozatok és demonstrációk Izrael önvédelmi jogának támogatására segíthetnek megerősíteni azt az értelmezést, hogy jelenleg nem Izrael az agresszor, hanem csak válaszol az iráni fenyegetésekre. Ez jelenleg valószerűbb, mint bármikor korábban, tekintve, hogy Irán először mért közvetlenül, s nem valamilyen közvetett úton támadást Izraelre.”

„Az Egyesült Államoknak diplomáciai erőfejtésekkel is ki kéne egészítenie a támogatását, melyeknek 3 fő célra kellene fókuszálniuk: Oroszországra, Libanonra és Iránra. Izrael ugyan jól kezeli a közte és Oroszország közti konfliktusok felszámolását, de az Egyesült Államoknak közben kéne járnia abban, hogy megerősítse Izrael kérelmeit arra nézve, hogy Moszkva emeljen kifogást az iráni provokációk, és katonai jelenlét ellen Szíriában. Libanonban, mely ország jelentős szenvedéseket lesz kénytelen eltűrni, ha a Hezbollah csatlakozik az összetűzésekhez, az Egyesült Államoknak alá kéne támasztania Izrael elrettentő üzeneteit.”

„A rakétavédelem egy újabb jelentős területe az amerikai támogatásnak. Izrael közepes és nagy hatótávolságú rakétarendszerei ugyan telepítve lettek, és működőképesek, de továbbra is korlátozott lefedettséget garantálnak. Elfogó rakéták felgyorsított gyártását célzó ütemtervvel lehetne segíteni Izraelt abban, hogy hatékonyabban védje meg magát egy esetleges valós háború esetén.”

„Irán visszaszorítása, vagy talán egy nap a harc Irán ellen egy közös amerikai-izraeli érdek és projekt. Izrael védelmének támogatása mellett biztosítanunk kell, hogy minden jövőbeli lépést tekintve a két állam koordináltan jár el.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja el:

http://foreignpolicy.com/2018/03/04/bibi-needs-trumps-help-countering-iran-in-syria/

kk1.jpg

Holló Richárd

Költségvetés, adósság és az Európai Unió

Az Európai Unió intézményeinek csökkenteni kellene az adósság mértékét a soron következő többéves költségvetés megbeszélései során.

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament reméli, hogy kevesebb, mint egy éven belül megállapodásra jutnak a következő többéves pénzügyi keretről. Ami csúcsteljesítmény lenne, hiszen a költségvetésnek számos kihívásra kell választ adnia: a Brexit által okozott 90 milliárd eurós hiánytól kezdve, az új prioritásokon (biztonságon, bevándorláson, védelmen és éghajlatváltozáson) át, az uniós fővárosok közötti nézeteltérésekig.

A legtöbb uniós vezető február 23-án fogadta el, hogy 2020 után további forrásokat fognak az EU költségvetésébe beilleszteni. A kiegyensúlyozott költségvetés fogalmát nem szabad elavultnak tekinteni, ugyanis a szociális paktum középpontjában áll.

24 tagállam még az év vége előtt elköltötte állami jövedelme teljes részét, közülük Franciaország volt a legkiegyensúlyozatlanabb pozícióban (55 nap fedezet nélkül, enyhe romlás az előző évhez képest), majd Spanyolország (50 nap fedezet nélkül, enyhe romlás), és Románia (48 nap fedezet nélkül, éles romlás). Csupán négy tagállam (Németország, Svédország, Málta, Ciprus) könyvelhetett el többletet.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.euractiv.com/section/eu-priorities-2020/opinion/debt-a-measure-of-eu-democracies-illness/  

28576953_1966587876716223_1320101173868363776_o.jpg

Kovalovszki Kartal

Mi lesz veled, Olaszország?

Talán kicsit megbújik az a hír a tavalyi német, illetve az idei magyarországi választások árnyékában, hogy március 4-én választásokat tartanak Olaszországban. Az ország jelenleg is sok gazdasági-társadalmi problémával bír, nem sikerült teljesen kilábalni a 2008-as válság okozta sokkból. Ez pedig lecsapódik a politikában is – a baloldal gyengülése és az euroszkeptikusok megerősödése tisztán látható tendencia, ami ezen a választáson azonban patthelyzet kialakulásával fenyeget.

Nehéz finomítani azt a tényt, hogy az olaszok nem éppenséggel a stabil kormányaikról ismertek - az Olasz Köztársaság 1946-os kikiáltása óta 28 kormányfő 72 év alatt 64 kormányt emésztett fel. A jelenlegi kormányfő, Paolo Gentiloni 2016 decembere óta van hatalmon, miután az előző miniszterelnök, Matteo Renzi lemondott tisztségéről alkotmányos reformtervezetének népszavazáson történő elutasítása nyomán.

A sok kormányalakítás annak is köszönhető, hogy (magyar mércével mérve főleg) sok párt van jelen a parlamentben, így ritkán van egy vagy két pártnak egyértelmű kormánytöbbsége. Ezért sok pártot kell bevonni a kormánykoalícióba, ami így meglehetősen ingatag, akár egy-két párt kilépésével is elveszhet a többség.

A jelenlegi választáson alapvetően három erőcentrum van: az Öt Csillag Mozgalom (Movimento 5 Stelle - M5S) euroszkeptikus párt; a jobbközép koalíció, amiben megtalálható a Silvio Berlusconi fémjelezte Forza Italia, a szélsőjobboldali Fratelli d’Italia és a szintén euroszkeptikus Lega Nord; illetve megméretteti magát a balközép szövetség is, aminek egyértelműen meghatározó pártja a Demokrata Párt (Partito Democratico - PD), amely jelenleg a miniszterelnököt adja.

Nézzük meg először a balközepet: a pártelnök és az erős ember még mindig Matteo Renzi, aki – ha uniós szemszögből nézzük – tökéletes partner lenne Emmanuel Macronnak az eurózónára és egyáltalán az EU-ra vonatkozó reformtervei véghezviteléhez. A belpolitikára vonatkozóan Renzi óvatos gazdaságpolitikát ígért, ami a GDP 130%-ára rúgó olasz államadósság fényében nem egy rossz gondolat. Emellett komoly családtámogatást (Olaszországban egy szülőképes nőre körülbelül 1,4 gyermek jut a Világbank 2016-os adatai alapján) és azt is ígérte, hogy minden biztonságpolitikára költött euróra egy kultúrára költött euró jut.

el.jpg

Matteo Renzi (Demokrata Párt) ex-miniszterelnök
Forrás: Termometro Politico, https://www.termometropolitico.it/1245677_matteo-renzi-premier-ombra.html

A jobbközép pártszövetség Magyarországon is ismert húzóneve a híres-hírhedt Silvio Berlusconi, aki pártja, a Forza Italia listavezetőjeként szerepel a választásokon. Fontos megjegyezni azonban, hogy még ha meg is nyerné a választást, nem lehetne miniszterelnök: 2013-ban adócsalás miatt elítélték, amivel az olasz korrupcióellenes törvények alapján a Szenátus automatikusan eltiltotta 6 évre közhivatal viselésétől. Berlusconi azt ígéri választóinak, hogy egyszerűsítené az adórendszert, egykulcsos adót vezetne be, így mindenkinek egységesen 23% jövedelemadót kellene fizetnie. Tervét szövetségese, a Lega Nord is támogatja, bár ezt alacsonyabb adókulccsal képzeli el.

Az Öt Csillag Mozgalom a többiektől eltérően egyedül méretteti meg magát. Listavezetője, Luigi di Maio már enyhített a szélsőségesen euroszkeptikus retorikán, ami megalakításától kezdve jellemezte a pártot, hogy nagyobb támogatottságot érhessen el – már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy népszavazást írjanak ki az euró használatáról.

A bevándorlás, ami komolyan sújtja Olaszországot, természetesen a kampányban is fontos téma. A jobbközép pártszövetség álláspontja a kérdésben a szigorú határvédelem mellett az, hogy az adott országokban, helyben kell segíteni, ott kell megakadályozni, hogy a menekültek elinduljanak, míg a már Olaszországban lévő, illegálisan ott tartózkodókat pedig visszaküldenék hazájukba. A M5S hívószava a kérdésben a „zéró partraszállás”, de ezt szintén a helyben való támogatásokkal képzelik el. Emellett a beérkező menekültek automatikus, európai szintű elosztását, és a menekültkérelmek egyszerűbb és gyorsabb elbírálását ígérik. A PD szintén támogatja a helyben segítés tervét, fejlesztene az uniós elosztási mechanizmuson, illetve felvenné a harcot az emberkereskedelemmel, folytatná az emberek kimentését a Földközi-tengeren imbolygó bárkáikról, és védelmet nyújtana a háborúk és üldöztetések ellen menekülők számára.

el2.jpg

Balról jobbra: Giorgia Meloni (Fratelli d’Italia), Silvio Berlusconi (Forza Italia) és Matteo Salvini (Lega Nord)
Forrás: repubblica.it, http://www.repubblica.it/politica/2018/01/06/news/arcore_berlusconi_meloni_salvini-185956273/

A menekültkérdésen felül több egyéb probléma is akad Olaszországban. Érintettem már a magas államadósságot, de a gazdasági-pénzügyi jellegű gondok nem merülnek ki ebben: ide sorolható a nehéz helyzetben lévő, és sok rossz hitellel rendelkező olasz bankrendszer; az alacsony gazdasági növekedés, főleg a déli régiókban, illetve a magas, 2017 végén 10,8%-os munkanélküliségi ráta, ami a fiatalok körében még magasabb, 32,2% (Istat, 2017 decemberi eredmény). Emellett pedig aggasztó a már említett alacsony termelékenységi ráta, ami komoly népességfogyást eredményez az országban.

Mindezek a gondok megmutatkoznak a győzelmi esélyekben is. A legutóbbi adatok február 16-án jöttek ki, Olaszországban ugyanis a választások előtt két héttel nem tehetnek közzé új közvéleménykutatásokat. Az eredményekből kitűnik, hogy sokan Renzit és a baloldalt okolják az ország nehéz helyzetéért: a közvéleménykutatók 28% köré teszik a balközép, és 21% köré a PD támogatottságát a biztos pártválasztók körében.

Ennek nagyon úgy tűnik, hogy a jobbközép lesz a legnagyobb nyertese. A pártszövetség 35%-on állt akkor, a két legerősebb párt, a Forza Italia és a Lega Nord körülbelül 18 és 10-11%-ot képviselt.

A M5S szintén sokat erősödött 2013 óta: a párt egyedül képes maga mellé állítani a szavazók 28-29%-át, amivel messze a legerősebb párt. Szövetségesek nélkül ez azonban kevés lehet. Annál is inkább, mert február vége felé kirobbant egy kisebb botrány a M5S pár parlamenti képviselője körül, ugyanis különféle visszatérítésekkel, együttesen több tízezer eurót tettek zsebre. Ez azért különösen probléma az Öt Csillag Mozgalom esetében, mert a párt a régi pártok ellenében a tisztességre, becsületességre építette fel magát.

el3.jpg

Luigi di Maio (Öt Csillag Mozgalom)
Forrás: Financial Tribune, https://financialtribune.com/articles/world-economy/71710/italy-mp-says-euro-referendum-is-last-resort

Azonban még ha ki is egészítjük a listás adatokat az egyéni képviselői mandátumokkal, még akkor is azt kapjuk, hogy egyik pártnak sem lesz meg a többséghez szükséges szám. Így pedig Olaszországban nehéz helyzet alakulhat ki, ugyanis vagy kisebbségi jobbközép kormány fog alakulni, vagy kénytelen lesz a két pártszövetség lenyelni a keserű pirulát, és összefogni egymással, a M5S ugyanis teljesen szalonképtelen pár. Bárhogyan is legyen, a politikailag instabil kormány kialakulásának lehetősége újra ott lebeg Olaszország feje felett, ami sem az országnak, sem az Európai Uniónak nem jó kilátás.

Németh Olivér

Határok nélkül – mikor válhat Románia és Bulgária a schengeni térség részévé?

Robert Schwartz írása a Deutsche Wellén jelent meg

Bulgária külügyminisztere, Ekaterina Zaharieva ismételten a schengeni zóna bővítésére szólította fel az Uniót. A Die Weltnek adott interjújában nem csupán általánosságban a bővítést tartja kívánatosnak, hanem Bulgária és Románia csatlakozását az övezethez a naptári év végéig. Noha maga az igény nem új, a bolgár EU-elnökség okán újra aktualitást nyert a bővítés kérdése, amely a szóban forgó országok esetében már 2007 óta függőben van.

Noha a technikai követelményeket mind Bulgária, mind Románia teljesíti az Európai bizottság szerint, a bővítést rendre elutasító tagállamok, köztük elsősorban Németország és Franciaország rendre kritikával illetik a jogállamiság és a korrupció helyzetét az érintett országokban. A közeljövőbeli bővítés egyik legnagyobb ellenzője, a bajor belügyminiszter, Joachim Hermann is kívánatosnak tartja ugyan, hogy minden EU-tagállam a schengeni övezet részévé is váljon egyúttal, azonban álláspontja szerint mindez nem veszélyeztetheti a német állampolgárok biztonságát. Márpedig Hermann a szervezett bűnözés és a korrupció mértéke miatt jelenleg nem látja alkalmasnak a két aspiránst az EU külső határainak védelmére.

Bár a németországi választások előtt Merkel, valamint korábban Juncker is a lehető leghamarabbi bővítés mellett tette le a voksát, kérdéses, mikor tudnak a szóban forgó államok megfelelni a nyugati tagországok támasztotta követelményeknek. Románia esetében például maga Juncker mondta el, hogy noha korábban jelentős előrelépés történt az országban a korábban kifogásolt korrupciót illetően – amivel vélhetően a romániai korrupcióellenes ügyészség munkájára célzott –, az újabb fejlemények szerinte nem elfogadhatóak a Bizottság számára. Vélhetően ezzel a szociáldemokrata kormány igazságszolgáltatási reformjait, valamint a korrupció dekriminalizálása felé tett lépéseit illette kritikával.

Az eredeti írás itt olvasható:

http://www.dw.com/en/bulgaria-and-romania-push-to-join-eus-schengen-area/a-42665840

ke_2.jpg

Mészégető Tamás

A Boko Haram 110 lányt rabolt el

Az iszlám nevében terrorizmust folytató szervezetek közül talán a nigériai Boko Haram tudta magáról a legbarbárabb képet kialakítani. Az észak-nigériai vidék nyomora és elmaradottsága szülte szervezet már több éve pusztít az ország északi államaiban és a szomszédos országokban is, komolyabb ellenállás nélkül. A Boko Haramnak nincsenek törvényei, csak ösztönei és szükségletei, melyek kielégítésére az erőszakot képes csak használni. Néhány szakértő szerint a szervezetet tartósan felszámolni csak a területre nehezedő elképzelhetetlen körülményekkel együtt lehetne. Amíg ez nem történik meg addig nem marad más, mint tudomásul venni létüket és az okozott veszteséget.

„A nigériai kormány több napos hallgatást követően megerősítette, hogy vasárnap 110 lány tűnt el, miután a Boko Haram megtámadott egy észak-keleti várost.

Az Információs Minisztérium szerint a lányok a Yobe állambeli Dapchi városában található Kormányzati Tudományos és Műszaki Kollégiumból tűntek el, feltehetően a Boko Haram fegyvereseinek hétfői behatolását követően.

Muhammadu Buhari nigériai elnök vasárnap azt mondta, hogy a korábban oda küldött csapatok mellett további légierőt vetnek be az eltűnt lányok kereséséhez.

A felfegyverzett harcosok teherautókkal rohamozták meg Dapchi városát hétfő délután, beszámolók alapján kifejezetten a lányok iskolája után kérdezősködve.

A hatóságok eleinte tagadták, hogy lányokat raboltak volna el és azt állították, hogy a bokrok között rejtőztek el a támadás után.

A Boko Haram, ami durva fordításban annyit tesz, hogy „Tiltott nyugati oktatás”, 2015-ben tett esküt az Iszlám Államnak és több támadást is végrehajtott iskolák ellen. A milícia elborzasztotta a világot, amikor majdnem négy évvel ezelőtt 276 lányt rabolt el a chiboki bentlakásos iskolából.”

Az eredeti cikket itt olvashatja el:

https://www.voanews.com/a/migeria-confirms-110-girls-missing-after-boko-attackl/4269948.html

af_2.jpg

Bejan Ervin