Katar került ki győztesként a szaúdi blokádból

2018. június 11.

Visszafelé sült el a Katar-ellenes kvartett tevékenysége: a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a Szaúd-Arábia vezette blokád hatására Katar stratégiailag és gazdaságilag is előnyösebb helyzetbe jutott, miközben az igazságtevő szerepében tetszelgő Szaúd-Arábia pedigréje ismét megcsappant – írja a Foreign Policy.

„Egy éve államok egy Szaúd-Arábia vezette csoportja történelmi földi, tengeri, és légi blokádot intézett Katarral szemben. A nyomásgyakorlás célja az volt, hogy rákényszerítsék Dohát egy sor követelés teljesítésére, melyek között az iszlamista szélsőségesek közel-keleti támogatása volt a legfajsúlyosabb, ideértve e csoportok bahreini, egyiptomi, emírségekbeli és szaúdi sejtjeinek pénzelését – utóbbi négy állam híresült el ezáltal a Katar-ellenes kvartettként.”

„Egy évvel később olybá tűnik, hogy Katar nem csak átvészelte a vihart, hanem a konfliktus fő nyerteseként emelkedett ki. A Katar-ellenes kvartett ugyanis kudarcot vallott azon célkitűzése kapcsán, hogy kikényszerítse 13 követelésének teljesítését Katartól, ideértve az Al-Dzsazira és más médiumok felszámolását, melyeket Dohához kötnek, valamint a különféle szunnita és síita milíciák támogatásának beszüntetését a térségben.”

„A kvartett valós célja inkább abban állt, hogy Katart egy vazallus állammá tegyék, mely képtelen önálló külpolitika megvalósítására. Ennek érdekében a szaúdi tábor nagy erőfeszítéseket tett a nyugati fővárosokban, hogy fokozza a diplomáciai nyomást Kataron, s hogy a közvéleményt ellene fordítsa.”

„De pont e törekvések hatására a krízis Katar javára fordult. Trump erőteljes kritikát fogalmazott meg Szaúd-Arábiával szemben, főleg annak terrorizmust támogató tevékenységét illetően, s az elnök e kontextusban ismerte el Katar fejlődését ez ügyben. Ahelyett, hogy az elemzőket és politikusokat arról győzték volna meg Nyugaton, hogy Katar jelentős problémákkal küzd, melyekkel el kell számolnia, a hatás javarészt pont az ellenkezője lett.”

„Az eredmény az lett, hogy a kvartett országai szenvedtek el jelentős visszalépést a reputációjukat illetően. Szaúd-Arábia régóta fennálló törekvéseit arra nézve, hogy Doha líbiai és szíriai szélsőségeseket támogató lépéseit kritizálja, aláaknázta a számos szakértői vélemény, melyek a blokádot követték.”

„Amíg a Katar-ellenes kvartett kormányai azt közvetítik, hogy Irán és csatlósai jelentik a legnagyobb fenyegetést, a Közel-Kelet arab népessége egyre nagyobb számban jut arra a meggyőződésre, hogy maga a kvartett jelenti azt az autokrata összeesküvést, melynek célja, hogy útjába álljon a 2011-es felkelésekkel megindult új vágyakozásoknak és politikai változásoknak. Szaúd-Arábia és szövetségesei nyíltan vállalják külpolitikájukban, hogy minden iszlamista forradalmi törekvés ellenében állnak. Katar ezzel szemben barátságosan viszonyul az arab világ változást kívánó politikai erőihez, nem csupán azért, mert így a szaúdi csalárdság áldozataként tudja magát lefesteni.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja:

http://foreignpolicy.com/2018/06/04/qatar-won-the-saudi-blockade/

ricsi_1.jpg

Holló Richárd

Mit jelent az olasz kormányválság Európa számára?

A március 4-én lezajlott választások óta Olaszországban a két szélsőjobboldali erő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az Északi Liga között zajlottak - meglehetősen döcögősen - a koalíciós tárgyalások. Miután azonban Sergio Mattarella államfő elutasította, hogy kinevezze az euroszkeptikus Paolo Savonát gazdasági és pénzügyminiszterré, úgy tűnik, hogy megszűntek a szélsőjobboldali koalíciós kormány megalakításának lehetőségei, a megoldást pedig egy technikai jellegű nagykoalíció vagy egy újabb választás jelentheti.

Ha megnézzük a két párt bázisát, érthető, miért nem sikerült egyszerűen közös nevezőre jutniuk: a M5S elsősorban a szegényebb délen, míg a Liga a gazdagabb északon népszerű. Éppen ezért nem biztos, hogy egy megismételt választás elmozdítaná az erőviszonyokat, ráadásul gondolni kell a 2019-es európai parlamenti választásokra is, ahol el lehet érni azokat a változásokat, amiket az olaszok akarnak az EU-ban.

Elsősorban a gazdasági-társadalmi problémákban keresendő a szélsőségek ilyen mértékű előretörése Olaszországban. Az alacsony produktivitás, demográfiai gondok és gyenge kormányzás rányomták a bélyegüket az elmúlt évtizedek fejlődésére, az ezek megoldására szánt reformok pedig sikertelenek voltak, ráadásul a kormányzati kommunikáció brüsszeli nyomásnak aposztrofálta az esetleges megszorításokat. Ezeknek köszönhetően most a gazdaságnak nagyon komoly strukturális reformokra van szüksége, amire nem megoldás sem az EU szorgalmazta fiskális szigor, sem a populisták által hirdetett költekezési politika sem.

Belföldön a megoldást a rosszul teljesítők támogatása helyett a ténylegesen produktív ágazatok, a piacra belépők támogatása jelenthetné, azzal együtt, hogy otthon tartják a képzett fiatalokat. Ehhez szükség lesz arra is, hogy elfogadtassák az EU-val az ideiglenesen magas kormányzati költekezést a befektetések miatt, de fontos az is, hogy a felek megtanuljanak bízni egymásban.

Bármilyen párbeszéd megkezdésének alapfeltétele egy hitelképes kormány felállása, és ez nem feltétlenül zár ki egy populista M5S-Liga koalíciót. Ugyan gazdasági terveik kevéssé meggyőzők, de nem feltétlenül kell az EU-nak sem fenntartania a status quo-t; kompromisszumkész hozzáállással összehozhatnak egy növekedési stratégiát, ami segítene újra talpra állítani az olasz gazdaságot. Ellenkező esetben nagy esélye lehet egy újabb komoly euróválságnak, ami az EU jelenlegi felépítését veszélyeztetné.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.project-syndicate.org/commentary/italy-crisis-europe-future-by-lucrezia-reichlin-2018-05?a_la=english&a_d=5b0ea71e78b6c719e849706c&a_m=&a_a=click&a_s=&a_p=homepage&a_li=italy-crisis-europe-future-by-lucrezia-reichlin-2018-05&a_pa=curated&a_ps=main-article-a2

oliver_4.jpg

Németh Olivér

Macron késznek érzi Líbiát a választásra

Kedden csúcstalálkozót tartottak Párizsban melyen a szembenálló líbiai vezetők és több mint 20 ország diplomatái vettek részt. A találkozó kezdeményezője Emmanuel Macron, Franciaország köztársasági elnöke volt. Szerinte itt az ideje választásokon rendezni a líbiai kérdést, és ehhez úgy látszik, hogy a résztvevők részéről a szándék is megjelent, legalábbis a nyilatkozatok terén.

Nem ez lenne végülis az első választás, amin a Kadhafi nélküli Líbia átesik, és feltehetően nem is ez lenne az, amelyik rendezi a viszonyokat. A választás ugyanis a politika eszköze, aminek legfőbb hozadéka, a törvényes vezetés mellett, a békés és fegyvertelen konfliktusrendezés. Csakhogy Líbiában az olaj mellett a fegyverek is szédítő mennyiségben állnak rendelkezésre, a reguláris hadsereg kötelékein kívüli fegyverhasználókból pedig óvatos becslések szerint is több mint 200.000 van, és ezek csak az „amatőrök”. Ha pedig hozzátesszük, hogy a két nagy szembenálló fél kezében egyaránt van hatalmi motiváció, külföldi támogatás és pár ütőkártya is, akkor érdemesnek tűnik figyelni a Líbiát évek óta tanulmányozó NGO-k aggodalmaira is.

„Macron üdvözölte a nyilatkozatot és azt mondta, hogy ez fordulópont azon törekvések terén, hogy egy megállapodás jöjjön létre Líbiában. „Most egyértelműen elkötelezettek vagyunk az ország és az iránt, hogy a parlamenti és elnöki választásoknak egy megállapított menetrendje legyen.”"

Málta miniszterelnöke, Joseph Muscat egy tweetben erősítette meg: “Pozitív, hogy a #párizsi konferencián résztvevő összes #líbiai párt megegyezett egy menetrendben, ami decemberben választásokhoz vezetne. Reménykedjünk és segítsük őket, hogy tarthassák ezt a vállalást.”

A csúcstalálkozó előtt megszólalva Macron azt mondta: “Legjobb érdekünkben áll Líbia stabilitásáért dolgozni, a saját biztonságunk érdekében.”

Olasz politikusok szerint úgy látszik, hogy Macron kiéhezett rá, hogy egy nagyobb szerepet kaparintson meg magának Líbia ügyében, amíg Olaszország belső politikai gondokkal van elfoglalva.

“Olyan mintha Macron ki akarná hozni a legtöbbet abból a pillanatból, hogy Olaszország hiányzik a líbiai dossziéból.” - írta a La Repubblica nevű olasz újság múlt héten. Olasz politikusok attól félnek, hogy a francia kormány Haftart részesíti előnyben, és úgy alakítják a körülményeket, hogy Kadhafi korábbi tábornoka legyen a fő hatalmi játékos Líbiában.

“A nemzetközi közösségnek, de mindenekelőtt a líbiaiaknak hallaniuk kell, hogy a líbiai vezetők elkötelezettek a joguralom, igazság és elszámoltathatóság jelentős javulása mellett — kiterjesztve ezeket saját felforgató erőikre is — mielőtt választásokat szerveznek” - mondta Benedicte Jeannerod a Human Rights Watchtól.

Egy másik jelentős líbiai tapasztalattal rendelkező NGO, az International Crisis Group is aggodalmát fejezte ki: “Sokkal többet kell még dolgozni ahhoz, hogy egy béketeremtő törekvés sikerrel járjon Líbiában” - mondták.

“Mint más békefolyamatokban, így Líbiában is egy érzékeny egyensúlyt kell fenntartani aközött, hogy a feleket megállapodásra késztetjük, és átadjuk nekik az irányítást” - tweetelte Jean-Marie Guehenno, a svájci székhelyű Centre for Humanitarian Dialogue szenior tanácsadója.”

Az eredeti cikk: https://www.voanews.com/a/is-libya-ready-for-elections-/4414429.html

ervin_3.jpg

Bejan Ervin

Az EU és a Nyugat-Balkán szófiai csúcstalálkozójának öt tanulsága

Tizenöt évvel ezelőtt a thesszaloniki csúcstalálkozón az Európai Unió vezetői elkötelezték magukat a nyugat-balkáni országok teljes jogú tagsága mellett, és elmondták nyugat-balkáni társaiknak, hogy összetartoznak, továbbá országaik egy napon csatlakozhatnak majd az Európai Unióhoz. De egyelőre egyedül Horvátország vált az EU tagjává.

A térség visszakerült az EU napirendjére Oroszország és Törökország növekvő befolyása miatt, így csütörtökön a bolgár fővárosban rendezett csúcstalálkozó egyik fő célja is az volt, hogy a hat nyugat-balkáni országgal újra jó kapcsolatot alakítson ki az EU. Emmanuel Macron francia elnök viszont szkeptikus megjegyzést tett, és ragaszkodott hozzá, hogy az EU-nak először a saját megreformálására kell fókuszálnia, mielőtt további bővítési kalandokba bonyolódna.

Az öt tanulság közé tartozott, hogy az EU-s tagság csupán perspektíva kérdése a nyugat-balkáni államok számára, hiszen rendkívül homályosan fogalmaz a csúcstalálkozó végső nyilatkozata. Angela Merkel, aki a Nyugat-Balkán bajnokaként jelent meg, "egyértelmű tagsági perspektíváról" beszélt, és Sebastian Kurz osztrák kancellár az országoknak az Európai Unióba vezető úton történő előrehaladását említette.

A második tanulság kapcsán az Európai Bizottság javasolta a tagsági tárgyalások megkezdését mind Albániával, mind Macedóniával, de a fő uniós vezetők nem voltak hajlandók támogatni ezt a nézetet Szófiában.

A harmadik tanulság során kijelenthető, hogy a közeljövőben senki se fog csatlakozni az EU-hoz, mert Szerbia és Montenegró esetében is a 2025-ös céldátum másodlagos az elért eredmények után, hiszen amíg kérdéses a jogállamiság, jelentős a korrupció és határviták is vannak, addig a 2025-ös céldátum csupán egy szám marad.

A negyedik tanulság a Koszovót érintő ellentmondást takarja. Ugyanis az az ország okozza a legnagyobb fejfájást, ami nyugati beavatkozás nélkül nem is létezne. Belgrád számára viszont Koszovó továbbra is egy renegát provincia, és Oroszország és Kína támogatásával megakadályozta, hogy csatlakozzon az ENSZ-hez. Az EU világossá tette, hogy sem Koszovónak, sem Szerbiának nincs esélye arra, hogy belépjen a blokkba, amíg meg nem oldják a konfliktust.

Az ötödik tanulság Bojko Boriszovnak szólt, aki a nyugat-európai attitűdöket a Balkán felé fordította. Megjegyezte, hogy ha az egész Nyugat-Balkán egy ország lenne, akkor a bruttó hazai termékének összege 96 milliárd euró lenne - ugyanúgy, mint Szlovákiában -, még a lakossága alacsonyabb lenne, mint Romániáé. Válaszul Donald Tusk megjegyezte, hogy a Nyugat-Balkán közelmúltbeli történelme meglehetősen sötétebb és bonyolultabb, mint Szlovákiáé.

"Amikor az egy főre jutó bajokról van szó, a nyugat-balkáni országok jelentősen meghaladják, Németország és Franciaország statisztikáit együttvéve." – jegyezte meg Tusk.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/eu-western-balkans-sofia-summit-takeaways-membership-talks-enlargement/  

32894464_2073682659340077_1170719114642063360_n.jpg

Kovalovszki Kartal

Az atomalku tanulságai

Milyen tanulságokat tudunk levonni az atomalku alapján a jövő diplomáciája számára? Erre a kérdésre próbál meg válaszokat adni a Council on Foreign Relations elemzése.

„A viták biztosan nagyon sokáig tartanak még, tekintettel az egyezmény pártolóira, akik szerint a kilépés az amerikai-európai kapcsolatok összeomlásához, az olajárak elszállásához, vagy akár egy közel-keleti háborúhoz vezethet.”

„Az Iszlám Köztársaság születése óta az összes elnök megpróbált diplomáciát kiépíteni Iránnal, s valószínűleg Trump sem lesz e tekintetben más. Emiatt is szükséges nagyon sok tanulságot levonni az atomalku kapcsán.”

„Az elhúzódó egyezkedések során Irán elérte, hogy egy rakás záradékot beiktassanak az egyezménybe, mely óvatosan kikövezte az útját a rezsim fejlesztési és kutatási terveinek.”

„Egy másik végzetes hibája az egyezménynek az volt, hogy rögzítette annak lehetőségét, hogy lehetséges az iráni fegyveres erők ellenőrzése, minden más területtől elválasztva.”

„Mindig is volt valami sajátos abban, ahogy Teherán és Washington képviselői európai fővárosokban alkudoznak, egyezkednek, miközben Irán legázolja a Közel-Keletet.”

„Azt is fontos leszögezni a jövő diplomatái számára, hogy minden, az atomprogramot érintő korlátozásnak állandónak kell lennie, nem szabad több záradékot engedélyezni.”

„Az Iszlám Köztársaság egy forradalmi állam, mely elkerülhetetlenül a pusztulás felé halad. Ideológiailag megfáradt, pénzügyileg kimerült, és nagyhatalmi nyomástól szenved. Amint Washington túllép az atomalkun, talán megfontolja annak új lehetőségeit, hogy arra bíztassa az irániakat, hogy újjászervezzék országukat, mely minden, fegyveres erőket érintő ellenőrzésről szóló egyezkedést feleslegessé tenne.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva olvashatja:

https://www.cfr.org/article/trump-pulled-out-iran-deal-what-now

ricsi2.jpg

Holló Richárd

Új Irán-stratégia?

Új, egységes politika kiépülése várható az amerikai Irán-stratégiában? A Foreign Policy elemzése arra próbál rávilágítani, milyen lehetőségek merülhetnek fel az amerikai politikában, miután Trump felmondta az atomalkut.

„Donald Trump véglegesen a járdaszegélyre rúgta az iráni atomalkut – ahogy az elmúlt két és fél évben ezt folyamatosan ígérgette. Mondjanak bármit az elnökre, hű maradt szavához.”

„Nem beszélhetünk finom visszavonulásról, könnyelmű kilépésről. Az összes nukleáris programhoz köthető szankció vissza fog állni amilyen gyorsan csak lehet, az amerikai törvényeknek megfelelően. Nem később, mint november első hete, a legerősebb amerikai gazdasági szankciók összessége fogja teljes erővel sújtani Iránt.”

„A világ azon kereskedelmi szereplőinek, akik érdekeltek Irán igen problémás, 400 milliárd dolláros gazdaságában, most igen gyorsan fel kell számolniuk e érdekeltségeket, ha nem kívánják azt kockáztatni, hogy megromoljon a viszonyuk a 20 billió dolláros amerikai piaccal, ideértve annak lehetőségét, hogy amerikai dollárban hajtsanak végre tranzakciókat.”

„Ha Trump tartja a szavát azzal kapcsolatban, amit a másodlagos szankciókról állít, vagyis, hogy ellehetetleníti az iráni rezsimet attól, hogy kellő állami bevételhez jusson az amerikai érdekek megtorpedózásának pénzelésére, akkor egy olyan csekket állít az európaiak elé, melyet ők nem fognak befizetni.”

„A felmondó beszédében Trump figyelmeztetett: "Ha a rezsim fenntartja a nukleáris ambícióit, olyan problémákkal fog szembesülni, melyekkel korábban soha." A következő napon e fenyegetését tovább erősítette: "Azt tudnám tanácsolni Iránnak, hogy ne kezdjék újra az atomprogramjukat. Nagyon erősen tudnám ezt javasolni. Ha mégis így tesznek, nagyon komoly következményei lesznek."”

„Trump, és a kormányzatának tagjai nagyon hosszasan beszéltek annak szükségéről, hogy az iráni atomprogramon túl a többi, a rezsimhez köthető fenyegetést is be kell támadni, ideértve az állam regionális agresszióját és ballisztikus rakéta programját.”

„Valójában az amerikaiak egyik legfőbb jogalapja arra nézve, hogy kilépjenek az atomalkuból, az a meggyőződés volt, hogy az egyezmény megköti az Egyesült Államok kezét arra nézve, hogy előhúzhassa a leghatékonyabb nem katonai eszközeit saját érdekeinek megvédésére.”

„Jelenleg a legégetőbb kérdés az, hogy a szankciók önmagukban alkalmasak-e azoknak a reményeknek a beváltására, melyeket az elnök hozzájuk fűz. Ezzel kapcsolatban kételyek gyötörnek, s úgy hiszem, sokkal hatékonyabb lenne, ha az Irán jelentette fenyegetések összességével szemben az amerikai hatalom teljes eszköztárát mobilizálnánk.”

 ricsi1_1.jpg

A teljes cikk a következő linken olvasható:

http://foreignpolicy.com/2018/05/11/will-the-end-of-the-iran-deal-mark-the-beginning-of-an-iran-strategy-trump/

ricsi1_1.jpg

Holló Richárd

Sárga lapnál jár Afrika az IMF-nél?

Afrika elképesztő fejlődés előtt áll, mind infrastrukturálisan mind társadalmilag. Azonban ennek a fejlődésnek óriási ára van, amit a kevés bevételből gazdálkodó afrikai államok előszeretettel fedeznek hitelből, amit a súlyos költségvetési hiányok jeleznek. Ha a fejlesztések idővel nem tudnak stabil támaszt és forrást biztosítani az afrikai országoknak, akkor viszont ez az eszköz könnyen adósságcsapdához vezethet. Az IMF regionális kitekintésén erre figyelmeztetett Abebe Aemro Selassie.

A szubszaharai afrikai országok növekvő adóssági kockázatnak vannak kitéve, a nagymértékű kölcsönfelvételek és a költségvetésükben tátongó deficit miatt, még annak ellenére is, hogy összességében gazdasági növekedés van - állította kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A józan értékelés azzal kapcsolatban érkezett, hogy az afrikai országok továbbra is kihasználják a nemzetközi adósságpiacot, és rekordszintű adósságot halmoznak fel külföldi fizetőeszközökben, amit a befektetők telhetetlen hozamkereslete csak még jobban ösztökél.

"Minket kevésbé a növekedés átlaga, inkább a növekedés üteme aggaszt" - mondta a Reutersnek Abebe Aemro Selassie, az IMF Afrika-igazgatója, a szervezet regionális gazdasági kitekintésének indulásakor Accrában.

"Mi most arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az érintett országoknak egy fiskális konszolidáción kell majd keresztülmenniük" - mondta, hozzátéve azt, hogy az olajtermelő és más nyersanyagfüggő gazdaságok produkálták a legnagyobb adósságállomány-növekedést.

Az IMF elismerte, hogy Afrika óriási szükségletei továbbra is komoly befektetéseket fognak igényelni, hogy infrastrukturális és társadalmi fejlődés valósulhasson meg. Ám ahhoz a kontinensnek - aminek jelenleg a legalacsonyabb a GDP-hez viszonyított bevétele - önállóbbá kell válnia, hogy elkerülje egy adósságcsapda kockázatát.

"Minden ország makroökonómiai, közpolitikai eszközkészletében megtalálható a kölcsönfelvétel, és ezt használják is, hogy a költségeiket finanszírozzák - mondta Selassie. - De közép- vagy hosszútávon többségében a belföldi jövedelmeikre, adóbevételeikre kell támaszkodniuk, hogy a fejlesztési szükségleteik költségeivel megbirkózzanak."

A teljes cikk: https://www.voanews.com/a/imf-warns-rising-debt-africa-faster-economic-growth/4385775.htm

ervin_2.jpg

Bejan Ervin

Az alacsony fizetések vége: Európa alacsony munkaerőköltségű országainak béremelésre van szüksége

Craig Turp írása az Emerging Europe-on jelent meg

Josef Stredula, a Cseh-Morva szakszervezetek szövetségének (CMKOS) vezetője nem hisz abban, hogy a fizetések növekedése csehországi munkahelyeket veszélyeztetne. Az általa „bér-vasfüggönyként” is emlegetett jelenség elleni küzdelem egyik jelentősebb alakjaként Stredula egyértelmű üzenetet közvetített Brüsszelben, az Európai Szakszervezeti Intézet januári konferenciáján is: a béremelésekre szükség van, a jelenlegi állapot nem elfogadható.

Kijelentései nem meglepőek annak fényében, hogy 2008 óta jelentősen lelassult a nyugat- és a kelet-európai bérszínvonal közeledése, noha az utóbbi évben kedvező változások voltak tapasztalhatók. A szakszervezeti vezető azt is kiemelte, hogy a térségbeli bérszínvonalat nem indokolja a termelékenységbeli különbség, hiszen a fajlagos munkaerőköltség így is jelentősen alacsonyabb.

Kijelentéseit jól példázza Románia helyzete: A Román Nemzeti Bank adatai szerint a romániai termelékenység az uniós átlag 31%-a, míg a bérszínvonal mindössze 22%-a az EU-s középértéknek. Ezzel Románia az EU legköltséghatékonyabb gyártóbázisa. Hasonló összevetésben a térség minden országa nagyobb relatív termelékenységet tud felmutatni, mint Németország.

A bérek emelkedése az uniós csatlakozást követően felgyorsuló nyugati irányú migráció miatt sem halogatható tovább. 2004 óta csak Lengyelországból majd 2,3 millió ember, Bulgáriából és Romániából pedig lakosságarányosan még többen hagyták el hazájukat azok, akik a fizetésbeli különbségeket jelölték meg távozásuk okaként. Az ennek eredményeként jelentkező munkaerőhiány olyannyira égető, hogy a képzetlen munkaerő megtalálása is nehézségekbe ütközik. Egy romániai cégvezető például arról számolt be, hogy munkásai létszámának fenntartása is megoldhatatlannak bizonyult az elmúlt években.

Az eredeti írás az alábbi linken olvasható:

https://emerging-europe.com/intelligence/no-low-cost-emerging-europe-needs-pay-rise/

tomi_2.jpg

 Mészégető Tamás

Hogy üthet vissza Európa Pekingnek és Washingtonnak?

A 2021-től kezdődő uniós költségvetési periódus vitái során előtérbe kell kerülnie, és megfelelő mennyiségű forrást kell biztosítani az innovációs politika számára, máskülönben csak szemlélhetjük Kína és az Egyesült Államok versenyét – erről szól Tom Enders, az Airbus vezérigazgatójának cikke, ami a POLITICO-n jelent meg.

Európának volt egy 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégiája, ami a versenyképességre és a tudásalapú gazdaságra helyezte a hangsúlyt. A megvalósítás már kevésbé volt sikeres, míg az Egyesült Államok képes volt megőrizni piacvezető szerepét a világban a technológia és a digitális gazdaság terén. Az USA mellé pedig feljött Kína, aki egyre növekvő befektetésekkel erősödik ezen a téren.

Hogyan lehetne ezt megváltoztatni? A szerző szerint kulcskérdés az oktatás helyzete. Egyfelől Kína pokoli pénzeket öl az oktatásba, nagyon komolyan fog nőni a kínai diplomások száma a következő évtizedekben. Ráadásul pont a STEM (természettudomány, technológia, mérnöktudomány, matematika) területeken nő majd India és Kína részesedése a világ diplomásaiból – egyes előrejelzések szerint ez az arány 60% lesz, szemben Európa 8%-ával. Ennek egyik oka például az ezen a területen meglévő gender gap.

A szerző szerint az új, 2021-től kezdődő költségvetési ciklusban komolyabb szerepet kell szánni az innovációnak. Ezt két úton lehetne elérni: ki kell választani a kulcsfontosságú projekteket, mint a mesterséges intelligencia, űrkutatás, digitalizáció, és ezekre összpontosítani a forrásokat; másrészt pedig szükséges lenne növelni az innovációra fordított források arányát a büdzsében, leginkább a Kohéziós Alap és a mezőgazdasági támogatások rovására. Emellett fontos erősíteni a kockázati tőke szerepvállalását a startupok finanszírozásában.

Lejárt az ideje annak, hogy Európa csak külső szemlélő legyen a világ innovációjában. Együtt erősebb a blokk, mint az Egyesült Államok és Kína: ha ráébred az erejére, nem kell, hogy Kína és az USA boxzsákjának szerepét töltse be.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/opinion-how-europe-can-punch-back-at-beijing-and-washington-eu-budget-mff-innovation-horizon-2020/

 oliver_3.jpg

 

 Németh Olivér

EU-n belüli szövetségek a Brexit után

Hagyományosan Nagy-Britannia volt az ellensúlya a német-francia integrációs törekvéseknek az Európai Unión belül, köré csoportosultak a kisebb súllyal rendelkező tagállamok, akiknek egyébként nem lett volna elegendő ereje szembemenni Berlin és Párizs törekvéseivel. A Brexit után azonban kénytelenek lesznek tartósabb vagy alkalmi szövetségre lépni egymással, ha érvényesíteni akarják az érdeküket, állapítja meg Paul Taylor, a POLITICO-n megjelent cikkében.

„Az olyan országok, mint Svédország, Írország, Észtország és Bulgária nagy testvérként tekintett Nagy-Britanniára, szabadkereskedelmi ügyektől kezdve a liberális gazdaságpolitikai intézkedéseken át, az Oroszországgal való szembenállásig.”

Ez alapján milyen szövetségekről beszélhetünk? Egyfelől ott a XXI. századi Hanza-szövetségnek hívott laza kooperáció Hollandia, Írország, Svédország, Dánia, Finnország, Észtország, Lettország és Litvánia között, akik együtt próbálnának meg a számukra kedvezőtlen integrációs törekvésekkel szemben fellépni. Másfelől pedig, írja a szerző, Közép-Európában új erőre kapott a Visegrádi Négyek csoportja, akik a menekültkvóták ügyében és a közös költségvetés nettó haszonélvezőinek védelmében egyeztetik álláspontjukat.

Ezek a szövetségek azonban gyakran alkalmiak, az álláspontok nem minden esetben egyeznek. Ráadásul Emmanuel Macron francia elnök is megpróbál kapcsolatokat építeni, főként Közép-Európában, hiszen pártjának szüksége van szövetségesekre a 2019-es európai parlamenti választások során és azután.

Ha egy ország egy számára kényelmetlen döntést nem kíván elfogadni, akkor az a legegyszerűbb, ha összehoz egy blokkoló kisebbséget, ezzel megakadályozva a döntéshozatalt. A rendes jogalkotási eljárásban minősített többséggel kell meghozni a döntéseket, kellő politikai alkuk árán ez megállítható. Ennek voltak mesterei a britek, nélkülük viszont kérdés, ki fogja majd össze ezeket az alkalmi szövetségeket.

Biztos azonban, hogy az EU-s költségvetés újratárgyalása során szövetségeseket kell szerezni. Azonban Németország már jelezte, hogy hajlandóak többet beletenni a britek távozásával a büdzsébe. Így pedig lehet, hogy az egyes tagállamok hajlandóak kompromisszumokra a kedvezőbb pozíciók elnyerése érdekében.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/brexit-redraws-eu-alliances-coalitions-stop-france-and-germany-deeper-integration/

oliver_2.jpg

Németh Olivér

Meglepetés választások Törökországban

Zia Weise írása a Politico-n jelent meg

Recep Tayyip Erdoğan szerdai bejelentése alapján a Törökországban legközelebb 2019 novemberében esedékes parlamenti választásokra jóval hamarabb, az idei év június 24-én fog sor kerülni. Az előrehozott választások nem titkolt célja az elnöki rendszer mielőbbi bevezetése, ezen felül a szíriai konfliktus okozta rendkívüli helyzettel indokolta a lépést a török elnök.

tomi_1.jpg

Forrás: politico.eu, Getty Images

Elemzők és az intézkedés kritikusai az említetteken túl más motivációkat is látni vélnek a lépés mögött. Az egyik a jelenleg rendkívül nagy hőfokon üzemelő, tavaly 7,4%-os GDP növekedést felmutató gazdaság, amelynek lendülete egyes szakértők szerint nem tarthat ki a jövő év végéig. Ez kulcskérdés lehet a választások szempontjából, hiszen Erdoğan népszerűségét alapjaiban meghatározza a jól teljesítő török gazdaság.

Egy másik tényező, amiért az előrehozott választásokról szóló pletykákat korábban többször elutasító Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) mégis ehhez az eszközhöz nyúlt, az a Meral Akşener közelmúltban alapított ellenzéki pártja, az Iyi Party lehet. Noha a párt támogatottságát jelentős bizonytalanságok övezik, könnyen elképzelhető, hogy képes lenne megugrani a parlamentbe jutáshoz szükséges 10%-os küszöböt (egyes felmérések 20%-ra teszik a párt támogatottságát). Ugyanakkor, ha Törökországban valóban választásokat tartanak június 24-én, akkor nem jelenthet veszélyt az új mozgalom az elnök ambícióira: a hatályos jogszabályok szerint ugyanakkor csak az a párt indulhat a választásokon, amelynek alapítása a választásokat legalább 6 hónappal megelőzően történt. Az Iyi alapító kongresszusának egyesek a párt december 28-ai, mások az áprilisi kongresszusát tartják: a szervezet egyik esetben sem vehet részt a választásokon, ha azokat június 24-én tartják.

A teljes cikk az alábbi linken érhető el:

https://www.politico.eu/article/turkey-2018-election-recep-tayyip-erdogan-surprise/

Mészégető Tamás

A nagyság átka

Legnagyobbnak lenni, áldás vagy átok? Nigéria jelenlegi állás szerint inkább az utóbbinak érzi hatalmas népességét. Bár a közel 200 milliós afrikai óriás nemzeti büszkeségének és identitásának is fontos része a nagy népesség, ez a korlátlan növekedés csak akkor nyer értelmet, ha az életminőség is hasonló ütemben nő. A fejlett országok sokszor pozitív jelenségként tekintenek a fejlődő országok városiasodásának növekedésére, és azt a modernitás és a jóléti növekedés hajtóerejeként azonosítják.

Ez azonban csak az érem egyik oldala, mivel az emberek koncentrációját fontos pl. az infrastruktúra, a tudás, a tőke és a technológia koncentrációjának is követni, hogy összességében minőségi városiasodásról és jólétnövekedésről beszélhessünk. A Lagost és a többi nagyvárost övező, és egyre hízó nyomornegyedek népessége esetében azonban egyelőre inkább csak a mennyiségi aspektust láthatjuk. Eze Duruiheoma ezekre a tendenciákra hívta fel a figyelmet az ENSZ Népességi és Fejlődési Bizottságának 51. ülésén. John Campbell, a Council on Foreign Relations magazin munkatársának összefoglalója szerint:

„Eze Duruiheoma, a Nemzeti Népességi Bizottság (NPC) elnöke, egy new yorki konferencián Nigéria jelenlegi népességét 198 millió főre, a városi népesség elmúlt ötvenéves növekedését pedig évi 6,5%-ra becsülte. (…) Felidézte a 2014-es World Urbanization Prospects előrejelzését is, miszerint 2050-re Nigéria népességének 77%-városokban fog élni.”

„A Nigériaiak tudják, hogy messze az ő országuk a legnépesebb Afrikában és erre büszkék is. Az ország lakosságára vonatkozó számítások a Világbank 186 milliójától az ENSZ ügynökségek 205 milliójáig terjednek. Egy pontos népszámlálás nagyon nehéz Nigériában, részben az infrastrukturális elmaradottság miatt. A múltban továbbá két népszámlálás is etnikai és vallási konfliktusokat szított, amit a politikusok kihasználtak.”

„Duruiheoma rámutatott New Yorkban, hogy Nigéria városi lakosságának növekedését nem kísérte „összemérhető mértékű jóléti és infrastrukturális fejlődés”. Általánosságban a gazdasági növekedés nem tartotta a lépést a népességnövekedéssel. Így lettek hatalmas nyomornegyedek a városközpontok körül. Valójában Nigériának nincsen olyan népesedéspolitikája, ami korlátozná a születések számát, továbbá a nigériaiak számára hagyományos érték a nagy család. Mégis, a gyors népességnövekedés, különösen a városiasodott területeken, komoly gazdasági, társadalmi és közegészségügyi kihívások elé állítja az országot. A hatalmas és gyors népességnövekedésből nem származik feltétlenül nemzeti erő.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva érheti el:

https://www.cfr.org/blog/nigeria-faces-crippling-population-boom

Nigéria Népessége: https://www.populationpyramid.net/nigeria/2050/

ervin.png

Bejan Ervin

 

 

Macron az európai politikára összpontosít

 

Emmanuel Macron francia elnök számos javaslatot sorolt fel már az első hivatali évében az európai intézmények reformjára vonatkozóan, napjainkban viszont a 2019-es európai parlamenti választásokat kívánja „felrázni”.

A "La Grande Marche pour l'Europe" programja azt tartalmazza, hogy tíz minisztert és 200 parlamenti képviselőt bíz meg, akik hat hét alatt francia állampolgárok nézeteit fogják felmérni Európával és az európai kérdésekkel kapcsolatban. Az eredményeket a 2019-es európai parlamenti választásokon szeretnék majd felhasználni a populista és euroszkeptikus pártokkal szemben. Macron továbbá bátorította az összes uniós tagállamot (kivéve Magyarországot és az Egyesült Királyságot), hogy folytassanak hasonló konzultációkat, amelyek reményei szerint jó alapot képeznének az EU-szintű reformok számára.

A teljes cikk Macron Európa-vízióját mutatja be és azt, hogy mennyire kettős véleményen van az elnök a védelmi politikával, migrációval és eurózónával kapcsolatban. Emellett a cikk kitér arra is, hogy a digitális szféra innovációját úgy kívánja ösztönözni, hogy amerikai mintára létrehoznák a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökségének (DARPA) európai verzióját.

Macron újfajta gondolkodást hozott az európai politikába, szerinte az európai szuverenitás valójában csak az EU szintjén gyakorolható.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.project-syndicate.org/commentary/macron-2019-european-parliament-election-by-mark-leonard-2018-03

30740540_2034513116590365_2686736462963015680_n.jpg

Kovalovszki Kartal

A V4 helyzete Európai Unióban – beszámoló a 2018-as MCC Neighbourhood Dialogues konferenciáról

Idén tavasszal is megrendezésre került a Neighbourhood Dialogues nevű háromnapos konferencia, melynek - ahogy az előző években is - a Mathias Corvinus Collegium adott otthont. A konferenciasorozat legfőbb célja, hogy Magyarország a szomszédos országokkal való kapcsolatát fejlessze, és a fiatalok közti eszmecserét és együttműködést ösztönözze, olyan közös problémák és kihívások megvizsgálásán keresztül, melyek a régiós államokat érintik. Míg a tavalyi, osztrák-magyar fókuszú konferencia témája az ipari digitalizáció volt, addig idén a V4-ek Európai Unióban betöltött szerepe és helyzete volt a fő téma, kifejezetten a Csehországot érintő problémákra és kihívásokra fókuszálva.

A konferenciát Juraj Chmiel, budapesti cseh nagykövet nyitotta meg, aki beszédében az Európai Unió külső és belső problémáinak megoldásán kívül négy olyan stratégiai fontosságú területet nevezett meg, ahol a V4-es államok együttműködve sikereket érhetnek el. A nagykövet úr a közép-európai régió északi és déli része közti infrastruktúrahálózat fejlesztésén kívül a V4-ek energiabiztonságát érintő problémákat is kiemelte. Fontos problémának tartja a bevándorláspolitika ügyét is, melynek megoldását a dublini rendelet reformjában látja, az uniós biztonságpolitika megszilárdítását pedig az EU-s battlegroup-ok továbbfejlesztésével oldaná meg.

A nagykövet úr megnyitóját követte Gallai Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kara Politikatudományi Intézet igazgatójának előadása, melynek címe „The current state of European integration” volt. Gallai kiemelte, hogy az Európai Unióban jelenleg több ellentétpár is megfigyelhető, például a centrum - periféria, vagy a kelet - nyugat ellentét. Mint az európai társadalomra nézve jelentős problémát, Gallai kiemelte azt is, hogy elmaradt az „európai identitás” kialakulása, emellett rámutatott arra, hogy a multikulturális társadalom megbukott, ennek eredményeképpen pedig megnőtt a terrorveszély.

A délelőtti előadások zárásaként Petr Boháček, az AMO Research Center cseh think-tank munkatársa adott elő „European Defense Politics” témában. Boháček már az előadás bevezetőjében kiemelte, hogy a Brexittel egy politikai vákuum jött létre, mely lehetőséget ad az európai biztonságpolitika fejlesztésére, hiszen a kilépő Egyesült Királyság mindig is ellenezte az uniós biztonságpolitikai kezdeményezéseket. Ennek keretében fejlesztendőnek tartja a PESCO-t (Permanent Structured Cooperation), illetve a European Defence Fundot, melynek költségvetése évente csupán 1 milliárd euró. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a NATO és az uniós biztonságpolitikai projektek céljaikat tekintve alapvetően különböznek egymástól. Amíg a NATO a nagyobb konfliktusok megoldására jött létre, addig az Európai Unió biztonságpolitikai stratégiáját kisebb krízisek kezelésére szánják. Boháček kiemelte azt is, hogy a biztonságpolitikai téren való ellentéteket, melyek az EU és az USA között húzódnak, a kiberbiztonság és kiberhadviselés területén félre lehetne tenni, és sikeresen együtt tudnának működni.

Végezetül Boháček kitért a közép-európai régió biztonságpolitikai gyengeségeire is. Szerinte a régiót még mindig az elavult posztkommunista infrastruktúra és védelmi ipar jellemzi, ennek eredményeképpen a régiós államok kiszolgáltatottak az USA védelmi technológiájának. Zárszóként megemlítette, hogy észre kell venniük az államoknak, hogy egyedül nem képesek megvédeni magukat, éppen ezért együttműködésre van szükség.

Az első nap szakmai részét Varju Krisztina, Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosának előadása zárta, melynek a Várkert Bazár adott helyszínt. A Várkert Bazár különleges helyszín volt az előadás szempontjából, hiszen ez egyben Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének otthonául is szolgál. Az előadás a magyar elnökség főbb célkitűzéseire fókuszált, melyek az Európai Visegrád és a Globális Visegrádon kívül a Digitális Visegrád és a Globális Visegrád területei. Az elnökség szerint fontos, hogy az aktuális problémákra az EU az erős nemzetek erős Európájaként válaszoljon, illetve, hogy a V4 közös álláspontot dolgozzon ki és ezt megfelelően koordinálja az Európai Uniós döntéshozatali rendszerben. Varju Krisztina kiemelte, hogy a Regionális Visegrád célkitűzés teljesítése kapcsán szorgalmazni kell a Kelet-Közép-Európát érintő kérdések és problémák megoldását, mint például a családpolitika, energiapolitika és a hatékony infrastruktúra. Ezen felül a magyar elnökség alatt kiemelt fontosságú téma lesz a Nyugat-Balkán, illetve a Keleti Partnerség támogatása is. Végezetül Varju Krisztina kihangsúlyozta azt is, hogy a V4-elnökség egyik fő célja - az előbb említettek mellett – a közép-európai régió versenyképességének növelése, külön fókusszal az ipari digitalizáció és a régió oktatási rendszereinek fejlesztésére.

son.jpg

Nguyen Nam Son

Merre tart Oroszország és a Nyugat-Balkán kapcsolata?

Mark Galeotti elemzése a European Council of Foreign Relations oldalán jelent meg

Oroszország számára a Nyugat-Balkán elsősorban az Európai Unióval, a NATO-val és az újabban aktív külpolitikát folytató, többek között koszovói bányászati projektekbe, illetve a Belgrád-Szarajevó autópályába is befektető Törökországgal folytatott rivalizálás színtere. Mint ilyen, a térség kiválóan alkalmas Moszkva politikai eszköztárának kiaknázására: társadalmait etnikai és vallási széttagoltság, államait pedig gyenge intézmények és jelentős korrupció gyengítik.

tomi.jpg

Forrás:dw.com

A régióért orosz oldalról a Putyin bizalmasának számító Nikolaj Patrushev felel, aki korábban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat feje volt, és aki immár 2015 vége (más források szerint 2016 eleje) óta a Kreml balkáni ügyekért felelős embere. Az ő keze minden bizonnyal benne volt a Montenegró NATO-csatlakozását megelőző puccskísérletben is, amelyben érintettségét Oroszország máig tagadja. 2018 és a közeljövő azonban egy megfontoltabb és jobban koordinált balkáni stratégiát hozhat, kevésbé direkt módszerek alkalmazásával, mivel azok többször kontraproduktívnak bizonyultak.

A Kreml rövid távú céljait a szerző 3 pontban veszi sorra: ezek egyrészt a NATO és EU további bővítésének megnehezítése, megakadályozása, illetve Oroszország regionális erőként betöltött szerepének megerősítése. Utóbbi kérdéskörben feltűnően hatékony eszköznek bizonyul a propaganda: egy 2015-ös felmérés szerint a szerbiaiak 47%-a gondolta úgy, hogy az oroszok által nyújtott pénzügyi segítség mértéke nagyobb, mint amit az EU biztosít. A valóságban a 2000-től 2013-ig terjedő időszakban több mint tízszeres a különbség az EU javára, sőt, pénzügyileg az oroszoknál még Japán is jelentősebb partnernek bizonyult.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.ecfr.eu/publications/summary/do_the_western_balkans_face_a_coming_russian_storm

 

A Brexit megkönnyíthet egy az EU és India közti kereskedelmi megállapodást

„Arra tippelnek az EU-ban, hogy a Brexit nyomán valamivel egyszerűbb lesz kereskedelmi megállapodást kötni Indiával.” Így sem lesz egyszerű, teszi hozzá a szerző: India komolyan védi a piacait a hazai gazdasági szereplők javára. Ugyanakkor a britek távozásával elhárul két, tradicionálisan sok vitát kiváltó akadály: a skót whisky-re kivetett magas vámok és Nagy-Britannia erős ellenzése a liberálisabb vízumpolitika iránt.

Mivel Nagy-Britannia volt az indiai vállalatok ugródeszkája az EU piacára, ezért Új-Delhi számára hirtelen sürgősebbé vált az egyezmény megkötése. Kénytelenek lesznek ugyanis ezek a cégek „körülnézni Németországban, Franciaországban, Belgiumban”, és ebben egy megállapodás nagyban segítené őket.

Egy ilyen kereskedelmi megállapodás egyébként komoly fricska lehetne a brit kormány és a Brexit-pártiak számára, mutat rá a szerző. Az elképzelés ugyanis az, hogy az EU-ból való kilépés után elsősorban a volt gyarmatokkal való kereskedelem biztosítaná Nagy-Britannia világpiaci helyzetét. Viszont az angol kormány felismerte, hogy India érdekei elsősorban az EU piacaihoz fűződnek, ráadásul a bevándorlás kérdése komoly akadályokat támasztana egy ilyen megállapodás előtt.

A németek és a franciák nem is haboznak cselekedni: a francia és a német elnök is látogatást tett az országban, befektetési szerződéseket kötöttek, illetve hangsúlyozták az európai-indiai kapcsolatok fontosságát. Mindez arra való kísérlet, hogy megnyissák a nagy és iszonyatosan fejlődő indiai piacot az európai termékek előtt; ezzel talán a gépipari vállalatok járnának a legjobban.

Azonban, hogy elejét vegyék a korábbi sikertelen tárgyalásoknak, a felek új taktikát alkalmaznak: csütörtökön egy előzetes találkozó során a főtárgyalók megegyeznek, hogy mely témákról tárgyaljanak egyáltalán, amivel növelhetik a megállapodás létrejöttének esélyét.

Az európai tárgyalók „óvatosan optimisták”: tudják, hogy így is komoly akadályokat kell leküzdeni. Ezek közül csak egy a bíráskodás kérdése. Az európai vállalatok és befektetők gyakran panaszkodnak, hogy az indiai bíróságok átláthatatlanul és rettenetesen lassan hoznak döntéseket, így az EU ragaszkodna a választottbíráskodáshoz. Ezt azonban India csak fellebbviteli fórumként ismerné el, elsőfokon ragaszkodnának a hazai bíróságokhoz. Összefoglalva tehát, ahogyan az EU főtárgyalója fogalmazott: „Egyértelműen vannak kihívások.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja:

https://www.politico.eu/article/brexit-eu-hopes-for-india-trade-deal-talks/

oliver_1.jpg

Németh Olivér

Marokkó javíthatná az emberi jogok helyzetét Nyugat-Szaharában

A marokkói vezetés és a Polisario front újabb súrlódása során ismét nyomás alá kerülhet az ENSZ békefenntartó missziója. A terület óriási, az ember kevés, a szembenállók kezében pedig fegyver van. A veszítenivaló viszont mindkét fél részéről sok, így egyelőre kérdéses, hogy a konfliktus túllép-e az üzengetésen és kikezdi-e az ottani ENSZ missziót.

„Marokkó emberi jogokért felelős minisztere beismerte, hogy országa a vitatott Nyugat-Szaharában ügyelhetne jobban is az emberi jogokra, mivel az észak-afrikai királyság figyelmeztetést adott ki, hogy a térségben felléphet a Polisario Felszabadítási Front ellen.

Mustapha Ramid hétfőn azt mondta az Associated Pressnek, hogy Marokkó „az emberi jogok intézményi keretének megerősítésén dolgozik. Marokkó nem a pokol az emberi jogok tekintetében, de nem is a menyország.”

Ramid napokkal azután beszélt, hogy Marokkó külügyminisztere arra figyelmeztetett, hogy minden lehetőség az asztalon van - beleértve a katonai akciókat is - akkor, ha az ENSZ nem tesz lépéseket a Polisario front állítólagos tervei ellen, miszerint katonai állásokat építenének az ENSZ által felügyelt, nyugat-szaharai senkiföldjén.

Marokkó 1975-ben annektálta a korábbi spanyol gyarmatot - Nyugat-Szaharát -, és harcolt a Polisario fronttal, egy mozgalommal, ami függetlenséget követel az ásványkincsekben gazdag Nyugat-Szaharának. Az ENSZ tűzszünetet alkudott ki 1991-ben, és egy békefenntartó missziót hozott létre, hogy a fegyverszünetet felügyelje.

Marokkó egy „déli tartományának” tekinti Nyugat-Szaharát, és széles körű autonómiát ajánlott a területnek. A Polisario front viszont azt akarja, hogy a 350 000 és 500 000 fő közötti helyi lakosság, egy népszavazáson határozhasson.”

ervin_1.jpg

Kép forrása: http://azatlasz.hu/kepek/201511/marokko.jpg

A teljes cikk a következő linken olvasható:

https://www.voanews.com/a/morocco-could-improve-human-rights-in-western-sahara-rights-minister-says-/4341661.html

Bejan Ervin

Erdogan szerint Franciaország terroristákat pártol

Feszültté vált a viszony Törökország és Franciaország között, miután Emmanuel Macron egyértelműen kiállt a kurd Népvédelmi Egységek támogatása mellett. A török politika ezen egységeket terrorista szervezetként tartja számon, s kiterjedt katonai hadműveletet vezet ellenük Szíria északi területein.

„Ankara és Párizs között feszültté vált a viszony az elmúlt hetekben, hiszen Franciaország egyike Törökország leghangosabb kritikusainak, miután a törökök két hónapja tartó katonai hadműveletet vezetnek Észak-Szíriában a kurd Népvédelmi Egységek ellen, melyet a törökök terrorista szervezetnek minősítenek.”

„A feszültségek azután kerültek felszínre, hogy március harmincadikán Macron találkozott a Népvédelmi Egységek politikai szárnyának delegációjával, és biztosította őket a francia támogatásról, melyet az Iszlám Állam elleni harcban fognak nekik nyújtani.”

„Törökország szerint a franciák lépése gyakorlatilag a terrorizmus támogatását jelenti, és könnyen Törökország célpontjává teheti Franciaországot. E törés a legújabb keletű az Erdogan-rezsim és nyugati NATO szövetségesei között.”

„Törökországot az amerikaiak által a Népvédelmi Egységeknek nyújtott támogatás is felbőszítette, melynek hatására azzal fenyegetőzik, hogy több száz mérfölddel kiterjeszti katonai műveleti területét, olyan régiókra is, ahol amerikai csapatok állomásoznak.”

„Franciaország, csakúgy, mint az Egyesült Államok, már megkezdte a Népvédelmi Egységek által vezetett milíciák kiképzését és ellátását az Iszlám Állam elleni harcra, és több tucat különleges egységet telepített a régióba, mellyel bosszantja a török politikát.”

„A török erők mindeközben kiűzték a Népvédelmi Egységek erőit Afrin városából, mellyel ismét nemzetközi kritikát váltottak ki, különösen Macron irányából.”

„Ankara eközben kijelentette, hogy szövetségeseitől arra számít, hogy kivonják erőiket a török előrenyomulás útjából.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva tekintheti meg:

https://www.reuters.com/article/us-turkey-france/turkeys-erdogan-says-france-is-abetting-terrorists-idUSKBN1HE0KP

30120818_1898054466911388_1502572420_n.jpg

Holló Richárd

Szabadsággal és igazsággal Szisziért

Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök újraválasztása tökéletesen illeszkedik az egyiptomi történelem eddigi ívébe – írja a Foreign Policy. Az elemzés arra világít rá, hogy az egyiptomi demokratikus kísérletek mindig ugyanarra konklúzióra jutnak el: autoriter rezsimeket legitimálnak demokratikus intézményekkel.

„Az egyiptomi választás eredménye semmiképp nem nevezhető meglepőnek, de egy szempontból mindenképp érdekes volt az összkép. A szavazás célja elméletben az lett volna, hogy megadja Szíszinek azt a demokratikus legitimációt, melyet mindig is nélkülözött. Ehhez képest minden marginális, potenciális jelöltet őrizetbe vettek, abszurdabbnál abszurdabb indokokra alapozva, melyek mindegyikét fáradhatatlanul munkálta ki a média, és a politikai réteg egy talpnyalókból álló csoportja.”

„Az egyiptomi történelem leckéje nem csak az, hogy az egyiptomi társadalom nincs felkészülve egy nyitottabb, demokratikus berendezkedésre. Inkább az, hogy az egyiptomi politikai elit mindig is profitált az ország autoriter rendszereiből, és emiatt nagyon messzire képes elmenni azért, hogy ezt a helyzetét megvédje.”

„Egyik egyiptomi elnök sem élvezte azt a fajta legitimációt, melyet a demokrácia biztosít a választott vezetőknek, de az ország egyik legszédítőbb iróniája az, hogy miként használták ki az antidemokratikus erők a demokratikus, sőt, sokszor liberális ideákat, mint a legitimáció mechanizmusait.”

„Szíszi választási referenduma csak a részletekben különbözik. A Washington Post cikke a szavazás kapcsán az "arab tavasz szellemeiről" beszélt, melyek belengték a voksolást megelőző 3 napot, de valójában 2013 július harmadika, a puccs napja volt az, ami a legnagyobb rezonanciát kiváltotta. Az a beavatkozás olyan emberek (és nem csak a hadsereg) által lett végrehajtva, akik úgy vélték, hogy a természetes politikai rendet állítják helyre Egyiptomban. Most, 5 évvel később, ez a küldetés bevégeztetett.”

A teljes cikket a következő linken tekintheti meg:

http://foreignpolicy.com/2018/03/30/with-freedom-and-justice-for-sisi/

ricsi1.jpg

Holló Richárd

Skandináv honvédelem: lehet-e példa más országoknak?

Kevéssé ismert hazánkban, de a skandináv országokban a hivatásos hadsereg mellett létezik egy önkéntes honvédelmi szervezet is. Ezt mutatja be Elizabeth Braw cikke a Royal United Services Institute-nál.

A szervezeteket a második világháború után alakították ki a skandináv országokban a jövőbeli megszállások ellen, és ahogy a szerző írja, „egész Európa tanulhatna ebből az egész társadalmat átszövő, totális védelmi rendszerből”.

Bár invázió egyébként nem történt, Dániában a Hjemmeværnet „gyakran kerül bevetésre, katonai és civil feladatok ellátására egyaránt, mint például evakuáció, keresési és mentési műveletek. Ők őrzik a katonai létesítményeket és a kritikus fontosságú országos infrastruktúrát is. 2017-ben a Hjemmeværnet katonái 2,4 millió szolgálati, gyakorlati és bevetési órát tudtak maguk mögött, amibe beletartozik 144000 óra rendőri akciók támogatása terén is.”

Mindezek mellett ráadásul a szervezet megítélése rendkívül pozitív Dániában: egy nemrég készült felmérés szerint a dánok 75%-a biztos abban, hogy a Hjemmeværnet képes ellátni a feladatait.

Egy ilyen szervezet különösen akkor jön jól, ha valami katasztrófa, esetleg terrortámadás történik, hiszen, ahogy a szerző megjegyzi: „egy ilyen Hjemmeværnethez hasonló szervezetnek köszönhetően minden város rendelkezne kiképzett polgárokkal, akik képesek lennének segítséget nyújtani, például evakuációban vagy az élelem szétosztásában a rászorulóknak.”

Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen szervezet nem rémisztené-e meg az embereket, azonban a skandináv lakosság úgy tűnik, nemcsak hogy nem ijed meg tőle, hanem „megerősíti őket a jelenléte, így ugyanis tudják, mit csináljanak egy krízis esetén, legyenek akár kiképzett honvédelmisek, akár informált polgárok.”

A hadsereg számára is hasznos egy ilyen szervezet létezése: „a norvég haderő úgy jellemzi a honvédelmis tagjait, mint a szemük és fülük; kiképzett polgárok, akik a helyi közösségekben élnek és amellett, hogy tudják mit kell csinálni, jobban oda tudnak figyelni a legkisebb változásokra, mint bárki más.”

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://rusi.org/commentary/scandinavia%E2%80%99s-homeland-defence-model-other-countries

oliver.jpg

Németh Olivér

Trump vs. Kína – kereskedelmi háború a láthatáron?

Attól függetlenül, hogy elemzők, a piac és különböző lobbicsoportok óva intették Trumpot egy potenciális kereskedelmi háború kirobbantásától - amit az amerikai elnök már a kampánya során is belengetett –, márciusban mégis meghirdette az acél- és alumíniumimportot súlyosan érintő importvámokat. A bejelentés utóhatása finoman szólva is kaotikus: több mint száz republikánus politikus írt levelet Trumpnak, felhívva a figyelmet a vámtarifák veszélyeire, Gary Cohn, az elnök fő gazdasági tanácsadója pedig lemondott az importvámok bejelentését követően. A vámtarifák hosszútávú következményei ugyan nagyban függenek az érintett államok reakciójától, sok jóra azonban nem számíthatunk.

Donald Trump 2016-os választási kampányának mottója a híressé vált „America First” jelige volt, ennek szellemében a populista politikus választási programjában nem csak a bevándorláspolitikai témák, hanem fontos gazdaságpolitikai intézkedések ígéretei is fontos szerepet kaptak. Trump már a kampány során is többször hangot adott az amerikai kékgalléros dolgozókat ért igazságtalanságokról, és „fair trade” biztosítását ígérte, harsányan kritizálva Kínát és a NAFTA-t.

Számos politikai elemző az ehhez hasonló ígéreteket és fenyegetéseket csupán egyszerű kampányfogásnak tartotta, ami egy rövid ideig igaznak is tűnt. Trump ugyanis közvetlenül a megválasztása utáni időszakban nem helyezett különösen nagy hangsúlyt kereskedelmi szabályozásokra, azon kívül, hogy egy-két találkozón, például a 2017-es davosi világgazdasági fórumon is kifejezte elégedetlenségét „az igazságos és kölcsönösen kedvező” kereskedelmi megállapodások hiányával kapcsolatban, ami alatt egyértelműen Kína világgazdasági szerepére gondolt.

son1.jpg

Donald Trump a 2018-as davosi világgazdasági fórumon

Forrás: The Wall Street Journal (https://www.wsj.com/articles/trump-to-promote-u-s-as-open-for-business-in-davos-speech-1516962420)

Március elején azonban a korábbi fenyegetések és üzengetések helyett az amerikai elnök a tettek mezejére lépett. A Trump adminisztráció ugyanis március 1-jén kijelentette, hogy az acélimportra 25, az alumíniumimportra 10%-os vámot tervez kiszabni, összesen 60 milliárd dollárnyi importtermékre, ezzel is javítva az USA egyre növekvő kereskedelmi deficitjét, illetve megvédve az évtizedek óta zsugorodó amerikai acélipart. Az importvámok bevezetésén kívül Trump a további kínai beruházások korlátozását is tervezi, ezt a döntést az amerikai szellemi tulajdon eltulajdonításával indokolta. Habár az acél- és alumínium importot érintő vámok hosszútávú pozitív makroökonómiai hatásairól megoszlanak az elemzői vélemények, a vámok bevezetéséből fakadó kockázatokról és veszélyekről már egységesebb képet kapunk.

Míg egyesek a piaci inputok drágulásától, és az ebből fakadó áremelkedéstől tartanak, addig mások rövidtávon a piaci bizonytalanságot tartják a legnagyobb veszélynek, nem is alaptalanul. A kereskedelmi vámok bevezetésének hírének következtében ugyanis – természetesen az amerikai alumínium- és acélipari vállalatok kivételével - bezuhantak a tőzsdei mutatók.

son2.jpg

Reggeli káosz a New York-i tőzsdén – Trump bejelentése utáni tőzsdenyitás.

Forrás: REUTERS/Lucas Jackson

Az igazi veszély azonban nem a rövidtávú, hanem a hosszútávú kockázatokban rejlik. Miután a kínai kormány jelezte, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy „megvédjék saját jogaikat”, várható volt, hogy Kína is megteszi a kellő válaszlépéseket. Ennek megfelelően március 23-án a kínai kormány nyilvánosságra hozta a maga importvám tervezetét, mely 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre vonatkozna, összesen 128 amerikai termék megvámolásával, magába foglalva az igen jelentős sertés- vagy a szójabab importot. Egy Kínával való kereskedelmi háborúnak azonban nem csupán gazdasági, hanem geopolitikai ügyeket érintő válaszlépései, illetve nem várt mellékhatásai is lehetnek.

Abban az esetben ugyanis, ha a Kínával való viszály szélesebb méreteket ölt – és Trump többször is megemlítette, hogy nincs ellenére egy kereskedelmi háború kialakulása – akkor elkerülhetetlen lesz, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti gazdasági ellentét ne legyen hatással a két ország kapcsolatának más területeire, kiemelendő a geopolitikai problémák megoldását. Hiszen Kína számára egy kereskedelmi háború kialakulása kiváló fegyverré változtatja a korábban említett gazdasági megtorlások mellett az ázsiai térségben játszott geopolitikai szerepét.

A téli olimpián beindult – korántsem biztos, hogy eredményre vezető – Észak-Korea és Egyesült Államok közötti konfliktuskezelésben Kína egyértelműen kulcsfontosságú szerepet játszik a nukleáris fegyverkezést érintő szankciók implementálásának kikényszerítésében, az importvámok bevezetésére válaszolva azonban Kína hátráltathatja a tárgyalásokat. A Koreai-félsziget feszült helyzetén kívül Peking az energiahordozókban gazdag dél-kínai tenger térségének zavaros geopolitikai játszmájában is megnehezítheti Washington dolgát, ami ugyancsak az importvámok bevezetésére érkező megtorlás része lehet.

son3.jpg

Kína kulcsfontosságú szereplő az Észak-Korea és az USA közötti konfliktuskezelésben

Forrás: China-US Focus (https://www.chinausfocus.com/peace-security/china-must-confront-the-north-korean-conundrum)

Habár az acél- és alumíniumimportra vonatkozó vámok bevezetése elsősorban a kínai masszív acélexportot kívánta megcélozni, az új kereskedelmi szabályozások korántsem kizárólag Kínát érintik. Kína ugyanis nincs az USA legnagyobb acélimportőrei között, hiszen a három legnagyobb acélimportőr (nagysági sorrendben) Kanada, Brazília és Dél-Korea, de a tíz legnagyobb importőr között van még Mexikó, Japán, illetve Németország is. Ebből kiindulva talán nem túlzás azt állítani, hogy az importvámok bevezetésének eredeti terve jobban fájt volna az USA szövetségeseinek, mint magának Kínának, amit valószínűsíthetően Trump kormánya is realizált.

Trump ugyanis a kezdeti merev elutasítással ellentétben rugalmasabb álláspontot vett fel Kanadával és Mexikóval szemben az importvámokkal kapcsolatban, de csak is azzal a feltétellel, ha a két szomszédos állammal sikerül „új és igazságos” alapon újratárgyalni a NAFTA-t (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény). További kereskedelmi tárgyalások és lobbizások eredményeképpen március végére Washington engedékenyebbé vált az importvámok kapcsán, így Mexikó és Kanada teljes, az EU, Argentína, Brazília és Dél-Korea pedig ideiglenes vámmentességet kapott, bár nyilvánvalóan ezen államok kemény válaszlépései is szerepet játszottak a vámmentesség kiharcolásában (az Európai Unió például szükség esetén közel 3 milliárd dollárnyi importvámot vetett volna ki különböző amerikai termékekre).

son4.jpg

Az Egyesült Államok legfőbb acélimportőrei – Kína még a top 5-ben sincs benn.

Forrás: AFP

Az eddig említett kockázatok és veszélyek függvényében kijelenthetjük, hogy az importvámok bevezetésének korántsem olyan egyértelműen pozitívak a várható hatásai, mint ahogy azt Trump kormánya elképzelte. Az alumínium- és acélipari vállalatok számára ez a döntés ideiglenes növekedést jelenthet, de megmenteni valószínűleg nem fogja az amerikai nehézipart, ami az 1950-es évektől kezdve leszállóágon van.

Míg Kína főképp Ázsiába exportál acélt, így az USA importvámja olyannyira mégsem érinti, addig az USA elleni bosszúja annál inkább, hiszen a Kína által tervezett amerikai termékekre vonatkozó importvámok az exportfüggő amerikai mezőgazdasági szektort megcélozva, közvetlenül az ún. „swing states”-eket és a republikánus államokat, közvetve tehát a Trump kormányt támadják.

Úgy tűnik eddig, hogy Washingtonnak két ok miatt lehet kedvező az importvámok bevezetése. Az egyik, hogy az USA az importvámot kihasználva nagyobb befolyásra tehet szert a NAFTA újratárgyalásakor, a másik, hogy a vámok bevezetése esetén csökkenni fog az acélimporttal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázat a növekvő belföldi acél- és alumíniumtermelés miatt. Azt azonban rendkívül fontos megjegyezni, hogy az előbb említett okok, illetve az acélipar felélesztése sem indokolhatja meg egy egész világot érintő kereskedelmi háború kitörését, amely egy évtizedek óta álló világgazdasági rendszer alapjait képes lenne felborítani.

Nguyen Nam Son

Zimbabwe: Mugabe másképp látja

Robert Mugabe, Zimbabwe egykori diktátora március 15-én beszélt először megbuktatása óta a nyilvánosságban. Mivel egyelőre még házi őrizetben van, rezidenciáján fogadta a riportereket és az újságírókat. Elmondása szerint Emmerson Mnangagwa, akit ő hozott be a kormányba, államcsínyt hajtott végre. Mugabe szerint fegyveres hatalomátvétel volt, amiben a hadsereg segédkezett. Bár csalódott Mnangagwában, kész együtt dolgozni vele a kormányzásban, de ahhoz véget kell vetni a „törvénytelenségnek” és a „gyalázatnak”. Mugabe kijelentette, hogy bár vannak hiányosságok, Zimbabwe összességében egy alkotmányos ország, ahol a vezetőket választani kell.

A beszéd a következő linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=2f6akTpjIHo

A beszédet követően, március 23-án, Mugabe interjút adott a Zimbabwe Independentnek, amiből nem csak az látható, hogy miként tekint uralma utolsó hónapjaira, hanem az is, hogy uralmának 38 évét is sajátosan értékeli.

K: Ha Tsvangirai többséget szerzett volna, elismerte volna a vereséget (2008-as választás)?

Mugabe: Persze.

K: De egy csomó ellenzéki támogatót megöltek a döntő fordulóban.

Mugabe: A döntő fordulóban? Nem. A döntő fordulóban Tsvangirai visszalépett.

K: Tsvangirai azt mondta azért lépett vissza, mert szörnyű erőszak szabadult a támogatóira és emberek haltak meg.

Mugabe: Nem, csak tudta, hogy mi jobbak lennénk. Tudja, miért veszítettünk 2008-ban az első fordulóban? Még egyszer tehát, betegség tört ki köztünk: bhora musango (Mugabe elleni kampány neve). Mujuruéknak (tábornok) elegük volt belőlem, azt mondták megakadályoztam, hogy vállalatokból profitáljanak, így azt mondták „szabaduljunk meg Mugabétől”. A támogatóinknak azt mondták „áh, nem kell az elnökre szavaznotok”.

K: Az emberek azt mondják, hogy ön hozta be a katonaságot a politikába és ami történt, az logikus következménye volt ennek. Mi a véleménye erről?

Mugabe: Ah, mi soha nem mondtuk, hogy be kéne lépniük a politikába. Mi mindig azt mondtuk, hogy a fegyvereket a politikának kell vezetnie. Most léptek be a politikába.

K: Ha látta, hogy a katonaság beavatkozik a politikába, miért nem tett egyértelmű lépéseket, hogy ezt megakadályozza? Látta előre a puccsot?

Mugabe: Nem, soha nem láttam. Azzal az oktatással, amit biztosítottunk nekik. Ez két ember műve volt. Chiwenga tábornoké és ED-é (most így hívja Mnangagwát). Ők valójában belekényszerítették az embereket ebbe.

K: 21 farmja van? Képmutatás lenne ez egy embertől, aki mindig arról beszélt, hogy „egy ember, egy farm”.

Mugabe: Hol vannak a farmok? Nekem nincsenek. Nortonban van egy, a Highfield farm. Megvettem, homokos, de legalább egy erénye van, közel van a gáthoz. De egy ilyen szezon alatt, mint a mostani, nem hoz semmit, mert csak a víz folyik rajta. Alpha Omega tehenészetet építettem (Mazowéban), és ennyi.

K: Szóval nincs több farmja?

Mugabe: Ez minden, amim van. A többi a gyerekeimé és rokonaimé. Grace-nek természetesen van némi földje a gyerekek otthona körül, de ami engem illet, ez minden.

K: Végül, miért akart ilyen sokáig hatalmon maradni?

Mugabe: Mindig az emberekre hallgattam. Az emberek pedig engem akartak. Egy másik dolog, hogy tekintettel voltam a körülményeimre. Nkomo nincs többé, (Simon) Muzenda, (Joseph) Msika, mind meghaltak. Ha én elmegyek, ki tartja épségben a pártot?”

A teljes interjút itt olvashatja:

https://www.theindependent.co.zw/2018/03/23/mugabe-one-one-interview/

ervin.jpg

Bejan Ervin

Érdemes megőrizni a török-amerikai szövetséget?

Elefántok a porcelánboltban – Ankara egy nehezen kezelhető szövetséges, de ez mégsem jelenti azt Washington számára, hogy útjára kéne engedni. A Foreign Policy elemzése az amerikai-török kapcsolatról ír, melyet Erdogan török elnök közelmúltban tett kijelentéseit követően meglehetős feszültség jellemez. Mit lépjen az Egyesült Államok?

„Ha az Egyesült Államok nem nézne szembe elég problémával Szíriában, Erdogan török elnök nemrég fenyegette meg az amerikai csapatokat egy "ottomán pofon" kiosztásával, amennyiben azok összekülönböznének a török katonai betöréssel Északnyugat-Szíriában. E fenyegetés, mely két nappal Rex Tillerson néhai külügyminiszter látogatása előtt érkezett, megmutatta, mennyire vitatottá vált a kapcsolat Ankara és Washington között.”

„Annak listája igen hosszú, hogy milyen tényezők osztják meg jelenleg Törökországot és az Egyesült Államokat. Amerikai és más nyugati funkcionáriusok is aggódva tekintenek Erdogan putyinista hatalomszervezésére, és az emberi jogok semmibevételére, és több ízben is tiltakoztak amerikai állampolgárok, valamint amerikai diplomáciai kiküldetésen részt vevő törökök letartóztatása ellen.”

„Még ennél is élesebben osztja meg Washingtont és Ankarát az a divergens út, melyet a két állam Szíriát illetően bejárt az elmúlt évtized jelentős részében. Erdogan rendkívüli haragra gerjedt az Obama-adminisztráció azon politikája miatt, melyre a törökök úgy hivatkoznak, mint az amerikaiak indifferens hozzáállása ahhoz a fenyegetéshez, melyet Szíria jelent a törökök számára.”

„Az amerikaiak javára legyen mondva, hogy számukra jelentős problémát jelentett Ankara kooperációja a különféle, szövetségesnek tekintett dzsihadista csoportokkal, s ami még aktuálisabb, a kooperáció Oroszországgal, mely kiterjed egy orosz légvédelmi rendszer megvásárlására, ami tovább bonyolítja Törökország NATO-beli helyzetét.”

„A török szál elvarrásával az Egyesült Államok magának okozna sérülést. Törökország nem csak Erdogant jelenti, hanem egy regionális földrajzi és gazdasági óriást, mely ütközőzónaként szolgál Európa és a Közel-Kelet között, valamint a Közel-Kelet és az oroszok között. Törökország elvesztése azt jelentené, hogy a Közel-Kelet Európa küszöbére kerülne, valamint az orosz front közvetlenül a közel-keleti folyamatok szívébe csöppenne. Mindemellett Törökország az az állam, mely a legjobban van pozícionálva arra, hogy balanszírozza Irán regionális előretörését, amely ambíciói párhuzamosan terjednek ki az orosz partnerségükkel.”

„Törökország egy nehéz szövetséges. De ha az Egyesült Államok minden nehezen kezelhető szövetségesétől elfordulna, akkor egy sem maradna számára. Erdogan szeszélyes természetét és az elmúlt évek kumulálódott feszültségét véve, közös platformra kerülni Ankarával a szír és más kérdéseket illetően, nem lesz egyszerű. De egy stratégiai versengésekkel és egyre telhetetlenebb hatalmakkal telített világban elkerülhetetlen.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja el:

http://foreignpolicy.com/2018/03/19/the-u-s-alliance-with-turkey-is-worth-preserving/

ricsi.jpg

Holló Richárd

Macron és Merkel véleménye Martin Selmayról

Az eurokrata, akiről Brüsszel folyamatosan beszél.

Emmanuel Macron és Angela Merkel is kifejtette véleményét azzal a viszályos állapottal kapcsolatban, melynek főszereplője: Martin Selmayr. Az újságírók a csúcstalálkozót követően – ahol megvitatták egy potenciális kereskedelmi háború kirobbanásának lehetőségét az Egyesült Államokkal, a Brexitet, illetve Oroszország felelősségét az Egyesült Királyságban történt egykori kém megmérgezése ügyében – kérdezték Európa két legjelentősebb vezetőjét.

Juncker, aki az EPP munkatársainak azt mondta, hogy "ha [Selmayr] megy, akkor én is megyek", azóta folyamatos kérdésekkel szembesül legfontosabb szövetségesével kapcsolatban, akinek sikerült kiharcolnia egy olyan pozíciót, melynek segítségével a hatalom csúcsán marad, Juncker 2019-es megbízatásának lejárta után is.

Macron elismerte Selmayr „kiemelkedő szakértelmét”, de azt is megfogalmazta, hogy "teljesen megérti" a Selmayr villámgyors kinevezésére adott válaszreakciókat is. "Van egy demokratikus, újságírói vita, amivel foglalkoznunk kell. És van egy parlamenti vita, amit békésen kell kezelnünk"- mondta Macron. Arra a kérdésre, hogy Selmayr kinevezése hozzájárult-e ahhoz, hogy túl sok német kerüljön az uniós intézmények vezető pozícióiba, Macron azt felelte, hogy az EU-nak "folyamatosan" ébernek kell lennie a földrajzi egyensúly megőrzése érdekében.

Merkel óvatosabb volt, Selmayr-t német kollégájának nevezte, aki "meglehetősen európai módon hoz döntéseket”, ennek ellenére a döntései kapcsán a hatékonyságra fordítja a figyelmet és biztosítja, hogy a döntéseket ténylegesen végrehajtsák. Kiemelte, hogy Selmayr-t nem akadályozza nemzetisége a feladatkörében. A földrajzi egyensúly kérdésére pedig azt felelte, hogy Németországban vitát folytattak arról, hogy az országot kellő mértékben képviselik-e az EU egyes szintjein, mert „nem elég megnézni a felsővezetői pozíciókat, hanem szemügyre kell venni a teljes állományt és akkor látható, hogy Németország képviselete relatív”.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/martin-selmayr-emmanuel-macron-angela-merkel/

29405030_1997830076925336_328531701_o.jpg

Kovalovszki Kartal

Interjú David Venterrel

dv2.jpgDavid Venterrel Nelson Mandela kommunikációs tanácsadójával, kríziskommunikációs és tárgyalástechnikai szakértőjével beszélgettem a dél-afrikai eseményekről és az apartheid utáni időszakról. Bár óvatosságra int az országgal kapcsolatos várakozásokat illetően, a jövőt optimistán látja. David Venter több neves egyetemen is oktat, Magyarországon minden évben a Mathias Corvinus Collegiumban ad órákat.

Az előző részek tartalmából: Tavaly októberben vált biztossá, hogy Jacob Zuma helyére Cyril Ramaphosát akarja a kormányzó párt, az ANC, majd decemberben a két jelöltet támogató tábor a párt küldöttgyűlésén feszült egymásnak. Ramaphosa hajszállal ugyan, de többséget szerzett Zuma ellen, idén februárban Zuma távozásra kényszerült, Ramaphosa pedig Dél-Afrika új elnöke lett.

Nelson Mandelára a béke embereként emlékszünk. A dél-afrikai átmenet az apartheidből a demokráciába pedig - kisebb atrocitásoktól eltekintve - valóban egy békés folyamat volt. Mi volt ehhez a kulcs?

Mandela egy nagyon okos ember volt. Megértette, hogy ha a béke a cél, akkor a két ellentétes oldalnak egyet kell értenie abban, hogy a béke kölcsönösen előnyös számukra, és hogy nem lesz megtorlás. Mandela világossá tette az Afrikaanereknek (főleg holland telepesek leszármazottai), hogy az alapvető érdekeik nem fognak sérülni. A 80-as évek elejétől már az Afrikaanerek értelmiségi csoportjai kezdtek eltávolodni az apartheidtől, és elkezdték kimondani, hogy ez a politika fenntarthatatlan, hogy eredendően rasszista és többé nem támogatják. A 80-as évek elejétől egyre több befolyásos ember is azt hangoztatta, hogy amennyiben Dél-Afrika nem alakul át radikálisan, akkor a sorsa hosszú távon meg van pecsételve. Mandela pedig határozottan biztosította az Afrikaanereket, hogy a számukra legfontosabb három dolgot nem fogják támadni: az afrikaans (hollandhoz nagyon hasonló) nyelvet, az oktatásukat és a vallásukat. A fekete népcsoportokat szintén védte az új alkotmány. Az országnak 11 hivatalos nyelve lett, így pl. ma mindenki fordulhat a bíróságokhoz a saját nyelvén, az országban bárhol. Ez a három dolog tehát szent volt. Ahogy a tárgyalások haladtak, Mandela lassan, de biztosan hiteles személlyé vált a szemükben, és meggyőzte őket, hogy ugyanazt akarják. Ő azt mondta, hogy arra kell koncentrálni, ami összeköt, nem arra, ami elválaszt.

Mennyire tudta követni az elnököt ebben a megbocsátó politikában az elnyomott többség?

A feketék és fehérek viszonya semmilyen jelentős szempontból nem feszült. Persze minden közösségben vannak nehézfejűek és különcök, de nem állítható, hogy lennének olyan csoportok, akik nem akarnak mondjuk fehéreket a társadalomban. Ahol én tanítok, ott egy átlagos osztályban 65-70% a feketék aránya. Nekem soha nem mondták, hogy le kéne cserélni mert fehér vagyok, éppen ellenkezőleg, ha szabadon kimondok valamit, azt jól fogadják. Persze mondhatod azt, hogy iskolázott embereknek papolok, ez igaz, de én vidéken nőttem fel, feketék között és ott sem volt problémám soha.

Szóval nem érzékelek mélyen meggyökeresedett feszültséget. Amit viszont érzékelek – és ezt az osztályaimnak is mondogatom -, hogy nehezen értem meg a feketék megbocsátó természetét. Pedig több mint 300 évig elnyomta és alacsonyabb rendűnek bélyegezte őket egy fehér kisebbség. A feketéknek az egész oktatási rendszer úgy volt megalkotva, hogy megakadályozza őket a társadalmi mobilitásban. A képzettséget igénylő állások elérhetetlenek voltak, pl. fekete nem lehetett ellenőr egy vonaton, de nem is mozoghattak szabadon, mert egyfajta útlevél kellett nekik, amivel igazolhatták, hogy miért tartózkodnak a fehéreknek kijelölt területen. Ha nem tudták igazolni magukat, rögtön bűnözőként kezelték őket. Ennek ellenére hihetetlenül megbocsátóak és összetartáspártiak.

Milyenek voltak elnökként Mandela utódai: Mbeki, Zuma és most Ramaphosa? Mit gondolt Mandela, és mit gondol Ön ezekről a politikusokról?

Mikor letelt Mandela 5 éves ciklusa (1999), nem indult újra, önszántából. Azt mondta, hogy az országnak egy menedzserre van szüksége. „Én békéltető vagyok, én meggyógyítottam a sebeket, de menedzselni nem tudok” – mondta. Őszinte típus volt. Ő egyébként már akkor Ramaphosát akarta.

Elég komoly önreflexió volt ez részéről.

Önreflexió és önlebecsülés. Gyakran utalt magára mint „hasztalan vénemberre”. Ma nem gyakori ez egy politikustól, inkább pont az ellenkezője. Ramaphosának megvoltak a képességei, hogy előrébb vigye az országot. Meg volt benne a békülékenységre és a teljesítményorientáltságra, valamint a szabadság ígéreteinek beváltására való törekvés közti egyensúly. Az ANC viszont nemet mondott, mert Thabo Mbekit akarták, akinek az apja az ANC egyik alapítója volt. Szóval rákényszerítették Mandelát, hogy elfogadja őt. Így hát Mbeki lett az elnök, de ő rendkívül más volt.

Igazán intelligens ember volt, de egyben a fekete öntudat vezetője is. A tettei mögött csak a fekete nézőpont állt. Szemben mindazzal a kemény munkával, amit Mandela végzett egy igazságosabb társadalomért. Elkezdte újra kihangsúlyozni a bőrszín jelentőségét, méghozzá sikeresen. Épphogy sikerült eltávolodni a bőrszín jelentőségétől, vissza is tért. Mbeki intelligens volt, de nem bírta a párt széles körű támogatását. Őt a pártja kvázi “felkente”, de valójában nem “választották”. Így rengeteget aggódott a párton belüli támogatottsága miatt, és elkezdett gyenge akaratú embereket kinevezni miniszteri helyekre, akik a hátát ugyan megvédték, de amúgy inkompetensek voltak. A szabadság ígéreteit pedig nem váltotta be, végül pedig a második ciklusa közepén, Mbekit eltávolította a párt Zumához hű része. A ciklus maradékát Kgalema Motlanthe töltötte ki, de a következő választás után Zuma lett az elnök.

Zuma pedig megint teljesen más ember volt. Alacsonyan iskolázott, politikai stratégaként talán agyafúrt, de keveset értett abból, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy országot sikeresen vezessen. Rendkívül fogékony volt a korrupcióra, konkrétan mielőtt még elnök lett volna, már több korrupciós üggyel és nemi erőszakkal is vádolták. A bíróságon szembesítették a ténnyel, hogy a hölgy, akivel lefeküdt HIV-fertőzött volt, mire ő azt mondta, hogy tudta, de nem gond, mert utána lezuhanyozott. Fájdalmas ez a naivitás.

Zuma egyszerűen csak ki akarta rabolni az országot, hogy még több hatalma legyen. Ebben segített neki a Gupta család, akik Indiából települtek át és most state capture-rel vádolják őket. Az állam számára előnytelen szerződéseket kötöttek, manipuláció révén bányászati cégekhez jutottak, egy adott időszakban olyan hatalomra tettek szert, hogy miniszterek kinevezését is befolyásolták. Szóval egy elképesztően pusztító 10 év van Dél-Afrika mögött. A gazdaság legyengült, egyes becslések alapján 400 milliárd Rand (8500 milliárd forint) tűnt el és került Zuma közeli csoportokhoz ezalatt a 10 év alatt.

Ramaphosa viszont más, ő éles eszű. Amikor nem lett elnök, az ANC a gazdasági életbe küldte, ahol helyt állt.

Most pedig elnök lett. Viszont ugyanaz az ANC tette elnökké amelyik hagyta, hogy Zuma törzsfőnököt játsszon és megkárosítsa az országot. Vajon új erkölcsi alapokat találtak, vagy a parlamenti helyeket akarják megőrizni? Hogy látja Ramaphosa esélyeit?

Nem célszerű túlértékelni azt, ami az ANC-ben történt. Rákényszerültek a felismerésre, hogy ha a Zuma-féle utat követik, akkor nagy eséllyel veszítenek, vagy nagyon rosszul szerepelnek majd a 2019-es választáson. A párt vezetése észrevette, hogy fontos ponthoz értek. Ha visszatekintünk az ANC nemzeti végrehajtó konferenciájára, láthatjuk, hogy a Zumát támogatók és a Ramaphosát támogatók közti verseny borzasztóan szoros volt. Tényleg bárhogy alakulhatott volna, de szerencsére végül Ramaphosa tábora nyert.

Zuma helye azonban még nem gyengült meg véglegesen az ANC-ben. Ez bizonyos mértékben megköti Ramaphosa kezét, mivel figyelnie kell a pártegységre, így nem rúghat ki embereket és tehet a helyükre bizalmasokat. Ez lázadáshoz vezethetne és visszafordítana mindent, amit sikerült elérni. Vannak olyan arcok a kormányban, akiket Ramaphosa ott akar látni és olyanok is akiket nem, viszont a legrosszabb dolgokért felelős embereket már eltávolította. Okosan választotta ki azokat is akiket megtartott, mert közülük többre is perek várnak majd, és talán a bíróság fogja eltávolítani őket. Így lehet, hogy Ramaphosának nem kell majd vállalni a konfliktusok költségeit. Zumának pl. a bíróságon 780 csalással kapcsolatos ügyben kell megvédenie magát. Valószínűleg élete hátra levő részét rács mögött fogja tölteni.

Ez egy kihívásokkal teli időszak. Most fog kiderülni, hogy Ramaphosa politikája mennyire tud sikeres lenni azok szemében, akik úgy érzik, hogy a demokrácia ellenére nem sikerült learatni a szabadság gyümölcseit. A szabadság csak akkor élvezhető, ha vannak munkahelyek, tisztes megélhetés és van értelme az életnek.

Az üzleti élet óvatos, de optimista. Az üzleti bizalom tízéves csúcson van, a tőzsde pozitívan reagált, a rand is erősödött egy keveset. Mindent összevetve egyelőre jól állnak a dolgok, a fő kérdés az, hogy lesznek-e kompenzáció nélküli kisajátítások. 1948 és 1988 között sok embert kilakoltattak a tulajdonából, mert a területet fehéreknek jelölték ki, pedig sokan generációk óta ott laktak. A hatóságok viszont kényszerítették őket a kiköltözésre. Én úgy látom, hogy teljesen igazolt az, ha a kitelepítettek helyére települőknek azt mondjuk, hogy két lehetőséged van. Az egyik lehetőség, hogy eladod a tulajdont. A kormány nem elvesz pl. egy farmot (mint Zimbabwében), hanem kötelezi a tulajdonost, hogy adja el. Amikor megvan az új fekete tulajdonos, akkor megkapják a pénzüket az érintettek. A másik lehetőség, ha nem akarják eladni, akkor az állam kisajátítja, kompenzáció nélkül. Az utóbbi eljárást viszont feltehetően, csak minimális esetben kellene alkalmazni.

Létezik egyfajta törésvonal az apartheid után felemelkedő feketék, pl. az új elnök, Ramaphosa és a szegények között?

Azok a feketék, akik sikeresek lettek, szerették Ramaphosát. Őket viszont a többi fekete Kókuszdiónak hívja, mondván, hogy kívül feketék, belül fehérek. A dél-afrikai társadalom nem ünnepli a kiválóságot, inkább a középszerűséget preferálja. A japán mondás szerint: Ha egy szög kiáll azt beütik. Sajnos, ez a régi filozófia még nagyrészt jelen van és problémát jelent, amikor az ország a következő szintre lépne. Komoly kihívások vannak például az oktatás minőségével kapcsolatban, ami azért nem teljesen az utóbbi kormányok hibája, mert az oktatás soha nem volt prioritás az országban.

Zuma politikai kommunikációs stratégiája és a sikere világosan jelezte, hogy a rasszok közti törésvonalra építve, a mai nehézségek okát az apartheidben keresve és minden kritikát elutasítva, szavazatokat hozott. Rezonálnak az apartheid utáni generációk erre az üzenetre?

Egyre kevésbé. Nem lehet a múltunkból egy csapat, pöffeszkedő embert felelőssé tenni a korrupcióért és a vagyon elherdálásáért. Ez a generáció képzett, őket nem lehet megvezetni, ők szókimondók. Az apartheid után születő fehérek részéről sincs semmivel komolyabb viszonyulás a dologhoz.

Ön szerint születnek majd még könyvek és filmek az apartheidről, vagy ezt sikerült feldolgozni és lezárni?

Nem hinném, hogy áradni fognak ezek a művek. De mindig lesz a múltnak pár olyan eleme, amihez hozzá lehet nyúlni és sikeres regénnyé vagy filmmé alakítani. Ez egy jó dolog és szerintem folytatódni fog. Néha – ahogy egy híres költőnk mondta – eljön az idő, hogy be kell vinni egy kis trágyát a nappaliba, az emberek orra elé kell tolni és azt mondani, hogy szagoljátok csak meg. Mert tudniuk kell az embereknek, hogy honnan jövünk, különben könnyedén újra elkövethetjük ugyanazokat a hibákat.

Amellett, hogy kommunikációt tanít, vállalkozó és pszichológus is. Ha Dél-Afrika lenne a páciense, mi lenne a diagnózis?

Azt mondanám, hogy hosszú terápiára van szükség. Ott van a fény az alagút végén, de a terapeuta beavatkozásaira szükség lenne még pár évig, hogy az országot egy felelősségteljesebb kormány felé terelje. Mindazonáltal optimista lennék. Azt nem mondanám, hogy Dél-Afrika pszichózisban szenved, és csak a gyógyszeres kezelés segíthet. Most inkább a neurózist kell kezelni, az viszont könnyen kezelhető. Ha a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő pozíciókba, akkor kibírjuk a vihart.

 

Az interjút készítette: Bejan Ervin