A Spitzenkandidat-vita

2018. február 21.

Németh Olivér elemzése

Ahogy egyre közelednek a 2019-es európai parlamenti (EP) választások, úgy válik egyre fontosabbá a kérdés: legyenek, vagy ne legyenek csúcsjelöltek? A rendszernek vannak támogatói és ellenzői egyaránt, és a téma megosztja Európa vezetőit is: ellentét feszül az Európai Parlament és az Európai Tanács között. Mindenesetre már most, több mint egy évvel a választások előtt megindultak a találgatások a Spitzenkandidatok személyéről.

A francia és a német választások lezárultával, Emmanuel Macron francia elnök viharos fellépésével és a 2019-es európai parlamenti választások közeledtével pár hónapja újra fellángoltak a viták az Európai Unió intézményi reformjának szükségességéről. Ezzel együtt pedig megint a viták kereszttüzébe került a Bizottság elnökének megválasztását szabályozó ún. „Spitzenkandidaten”, avagy „csúcsjelölti” rendszer is.

A múlt héten Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tett hitet az elsőként a 2014-es választásokon használt folyamat mellett, de előtte támogatta azt az Európai Parlament, illetve Leo Varadkar ír miniszterelnök is.

Az európai állam- és kormányfők azonban inkább a folyamat ellen foglaltak állást. Emmanuel Macron már tavaly szeptemberi, a Sorbonne-on elmondott beszédében ellenezte a rendszert, de például Andrej Babiš cseh miniszterelnök sem híve annak, hogy a 2019-es EP választásokon ugyanígy válasszák a Bizottság elnökét. Véleményük pedig találkozik az Európai Tanács tagjai többségének véleményével.

oliverelemzes.jpg

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Leo Varadkar ír miniszterelnök
Forrás: https://www.express.co.uk/news/politics/868987/emmanuel-macron-europe-eurozone-reform-latest-news-Leo-Varadkar-ireland

A magyar köztudatban kevéssé ismert a  csúcsjelölti („Spitzenkandidaten”) rendszer lényege, és a hozzá kapcsolódó eljárás. Az Európai Unióról szóló szerződés 17. cikkének (7) bekezdése kimondja, hogy az Európai Tanács, vagyis a tagállamok állam- és kormányfőiből álló testület az európai parlamenti választások eredményét figyelembe véve, minősített többséggel javaslatot tesz a Bizottság elnökének személyére az Európai Parlamentnek. Ezt követően az EP tagjai többségének szavazatával választja meg őt. A 2014-es EP választások előtt ezen rendelkezés nyomán találták ki, hogy minden európai parlamenti párt nevezzen meg már a kampány során egy kvázi listavezetőt, aki egyúttal a párt jelöltje a bizottsági elnök tisztségére – ők lettek a csúcsjelöltek (Spitzenkandidaten), és innen jön a folyamat elnevezése is.

A 2014-es EP választási kampányban a jelöltek aktívan részt vettek, még tévévitát is rendeztek számukra. Végül pedig valóban a választásokon győztes Európai Néppárt csúcsjelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölte az Európai Tanács a Bizottság elnökének, és a Parlament nagy többséggel meg is szavazta őt. A rendszer azonban csak egy politikai megegyezésen alapszik, jogszabályban semmilyen módon sincs rögzítve.

A csúcsjelölti folyamat megszületésétől kezdve megosztó témának számít Európában, nagy számban találhatók támogatói és kritikusai egyaránt. Előbbiek azt szokták kiemelni, hogy komoly előrelépésnek tekinthető a korábbi rendszerhez képest, amikor az elnök személyéről az Európai Tanács zárt ajtók mögött, a háttérben határozott. Így átláthatóbb a rendszer, nagyobb legitimációval bír az elnök, és végre van valami tiszta kapcsolat a Parlament és a Bizottság között.

Ellenzői szerint azonban a rendszer nem oldja meg az Európai Unió demokratikus deficitjét, hiszen most sem a választók kezében van a döntés, sőt, így már a megválasztott tagállami vezetők hatáskörébe sem tartozik a döntés – erről gyakorlatilag a legnagyobb tagállamok és a pártelitek döntenek. Ráadásul ez a folyamat sehol sincs leírva az uniós szerződésekben.

 oliverelemzes2.jpg

A csúcsjelöltek tévévitája a 2014-es EP választásokkor
Forrás: European Parliament Multimedia Centre - https://multimedia.europarl.europa.eu/sk/eurovision-debate-between-candidates-for-presidency-of-european-commission_3801_pk

Ahogy ráfordulunk a 2019-es EP választásokra, egyértelmű, hogy kezdeni kell valamit a helyzettel, ez azonban nem ennyire egyszerű. Az Európai Tanács tagjainak részéről egyre inkább olyan hangokat hallani, hogy nem feltétlenül fogják tartani magukat ehhez a megállapodáshoz. A másik oldalon a nagyobb parlamenti pártok már kijelentették, hogy csak az általuk megnevezett Spitzenkandidatokat hajlandók megszavazni – ezt a múlt héten a Parlament határozatban is rögzítette.

Bár a választások csak jövőre lesznek, és egyáltalán nem biztos, hogy ezt a rendszert fogják követni, a találgatások már mindenesetre megindultak a jelöltek személyéről. Jean-Claude Juncker már tavaly nyilatkozta, hogy nem kíván újra indulni, helyére párton belülről esélyesen indulhatna Michel Barnier, akit Juncker a 2014-es kampányban maga mögé utasított, és aki jelenleg az EU főtárgyalója a Brexit ügyében. Az előző választáson a szocialisták Martin Schultzot indították, aki azonban most a német belpolitikában tevékenykedik – bár az elmúlt napok német koalíciós tárgyalásainak fejleményei után ki tudja, lehet visszatér a brüsszeli politikába -, így esélyes lehet Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke, vagy Federica Mogherini is. Az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért) erős embere pedig a dán biztos, Margrethe Vestager lehet.

Új fejlemény, hogy Emmanuel Macron még a 2019-es választások előtt létre szeretne hozni egy európai parlamenti formációt (hiszen pártja, az En Marche jelenleg nem rendelkezik EP képviselőkkel), és felröppent a hír, miszerint a volt olasz minisztelnök, Matteo Renzi lenne a csúcsjelöltjük.

A kérdés erős konfliktusokat generál az uniós intézmények között, és azokon belül is. Bár még van idő a választásokig, mégis fontos lenne időben feloldani az ellentéteket, ezek ugyanis a legszélsőségesebb esetben a Bizottság munkájának hónapokig való ellehetetlenüléséhez vezetnének, ami az Európai Unió egészére nézve káros hatással lenne.

Az Unió “hitelt érdemlő” stratégiája a nyugat-balkáni bővítésre

Úgy fest, az Európai Unió végre érdemi lépéseket tesz a nyugat-balkáni térség integrációja felé. Legalábbis erre enged következtetni a találóan “A bővítési folyamat hiteles perspektívája a Nyugat-Balkánon” nevet viselő új stratégia, amely már nevében is jelzi, hogy a korábbi bővítési törekvések nem voltak hitelt érdemlőek. Az érdemi továbblépést ugyanakkor továbbra is nehezítik a belépés előfeltételeit jelentő olyan kitételek, mint az emberi jogok tiszteletben tartásának, illetve a jogállamiságnak a megléte, vagy a régió államai közti bonyolult, a térséget destabilizáló viszonyok javítása.

Ezúttal azonban az EU a NATO-val – amely ebben az évben várhatóan Macedónia, illetve valószínűsíthetően Bosznia-Hercegovina számára ajánlhat tagságot - együttműködve igyekszik kiteljesíteni befolyását a régióban. Teszi mindezt nem csak abban a reményben, hogy a térség ellenőrzésével a migrációs válság is hatékonyabban kezelhető majd, hanem az orosz és török befolyás visszaszorítását is a bővítéstől reméli. Noha utóbbiak figyelmét az utóbbi időben jelentősen lekötötték belső problémáik, illetve a szír, valamint ukrán hadszíntereken folyó konfliktusok, mindkét állam jelenléte, befolyása a térségben komoly történelemre tekint vissza, így várhatóan nehéz feladatnak bizonyul majd a befolyásuk csökkentése.

Juncker korábbi, a közeljövőbeli bővítést elvető irányelveivel ellentétben a stratégia a Berlini folyamat következő lépésének tekinthető, és 2025-öt jelöli meg a szerb illetve a montenegrói tagság megvalósulásának határidejeként. Ugyan 2025 is nagyon távol van még, és addig az uniós, illetve a csatlakozásra aspiráló országok vezetése, politikája sokat változhat, Brüsszel törekvése az EU és az Egyesült Államok világos üzenetét közvetíti nagyhatalmi riválisaik felé.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

https://geopoliticalfutures.com/credible-eu-strategy-balkans-expansion/

ke_1.jpg

Mészégető Tamás

Elnöki csere

Dél-Afrika gazdasági és társadalmi fejlődésének megtorpanását a kormányzó párt elképesztő korrupciója, „urambátyám”-rendszere és a rasszok mentén húzódó törésvonal mélyülése jelképezte. Jacob Zuma távozásával esély nyílik ezeknek a problémáknak a megoldására, azonban komoly próbatétel lesz az ország számára. Cyril Ramaphosától elsősorban a közel egy évtizedig tartó Zuma-világgal való szakítást, erkölcsi megújulást és gazdasági fejlődést várnak a választók. Hogy az ANC tényleg akarja-e ezt a megtisztulást, vagy csupán a Zuma okozta károkat akarja mérsékelni a választások előtt, egyelőre még nem tudjuk.

„Február 14-én este egy országos televízióadásban Jacob Zuma lemondott Dél-Afrika elnöki posztjáról, mivel 15-én egy bizalmatlansági szavazás elé nézett volna. A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) hamar lépett, és parlamenti többségével elnökké is választotta Cyril Ramaphosa elnökhelyettest és pártelnököt. Zuma elnök nem túl méltóságteljes beszédében, leszögezte, hogy csakis azért mondott le, mert az ANC ellene fordult, és ragaszkodott hozzá. A párt úgy összegezte, hogy Zuma túl nagy tehertétel lett a 2019-es választásokra nézve.”

„Mindamellett Zuma fenyegetés volt az ANC elképzeléseire. A patronázsrendszerre támaszkodó vezetési technikája, az önzősége és egy atavisztikus zulu törzsi rendszerre való ácsingózása komolyan aláásták a párt alapvető elveit: a rasszra és nemre való tekintet nélküli demokráciát. Így - különösen a városokban - az ANC bázisa nem ment el szavazni, vagy átsodródott az egyik ellenzéki párthoz. Cyril Ramaphosának és más „reformereknek” az ANC-ben sokat kell dolgozniuk, hogy helyreállításk az ANC-be mint a joguralom iránt elkötelezett demokratikus mozgalomba vetett bizalmat.”

„Ramaphosa következő lépése a nemzet helyzetéről szóló beszédének megtartása lesz, ami az -amerikai - unió helyzetéről beszédre hasonlít.  Nem sokkal azután bemutatja költségvetési tervezetét. Mivel Zuma lemondott a posztjáról ahelyett, hogy megvonták tőle a bizalmat, Ramaphosa megörökli a kabinetjét, de szabadon változtathat is rajta. A dél-afrikaiak arra számítanak, hogy a Ramaphosa-kormány szakmailag sokkal kompetensebb lesz, mint az elődje, és a gazdasági növekedésre fog koncentrálni.

Az eredeti cikket a következő linken olvashatja: https://www.cfr.org/blog/finally-jacob-zuma-resigns-president-south-africa

af_1.jpg

Bejan Ervin

A vízhiány hatása a szőlőtermelésre Dél-Afrikában

Miközben a fokvárosi lakosok számára lassan realitássá válik a fejenként ötvenliteres vízkvóta, addig a vidéki bortermelők szintén próbálják átvészelni a vízhiányt. Brian Browdie (Quartz Africa) a több évszázados múlttal és komoly piaci súllyal rendelkező dél-afrikai bortermelésről írt cikke erre a problémára mutat rá.   

„A Fokvárost szorongató katasztrofális vízhiány most a Fokföldet és Dél-Afrikát a világ hetedik legnagyobb bortermelőjévé tevő szőlőültetvények termelését fenyegeti.”

„A nyugat-fokföldi borvidéken tapasztalható csapadékhiány, az öntözéshez használt vízkészletek szűkösségét eredményezve, immár egymás után a harmadik évben van jelen. A vízhiány fokozza a nyomást a vidéki gazdaság gerincét alkotó, és 300.000 embert foglalkoztató iparágon.”

„Valószínűleg minden téren veszteséget okoz majd a termelőknek” - mondja Roland Peens kereskedő, fokvárosi és johannesburgi irodákkal rendelkező pincetulajdonos, továbbá a Wine Cellar weboldal egyik igazgatója. Szerinte a vízhiány miatt több termelőnek is ki kell majd szállnia az üzletből. „Ennek hatását csak a következő években fogjuk majd érezni” - teszi hozzá.

„A dél-afrikai boripart sújtó időjárás az európai szőlőültetvényeken is tizedelt. Jégeső, fagy és szárazság károsította a szőlőtermést - a világ bortermelésének együtt kétharmadát kitevő – Olaszország, Franciaország és Spanyolország szerte.”

Peens előrejelzése szerint ez magasabb fogasztói árakat és világszintű termelői racionalizálást fog eredményezni. “Kétségtelenül éghajlati változás van folyamatban” - mondja. “A szőlő szezonja erre nagyon hamar rámutat.”

Az eredeti cikket a következő linkre kattintva olvashatja el:

https://qz.com/1189336/cape-town-water-crisis-south-african-wine-vineyard-harvest-will-be-hit-by-drought/

af.jpg

Bejan Ervin

Oroszország választ

Stephen Blank cikke a Real Clear World-ön jelent meg

Vlagyimir Putyin elnökké választását, immár negyedik alkalommal, mindenki kész tényként kezeli, ahogyan a választások nem teljesen demokratikus voltát is kevesen vonják kétségbe. Komolyabb meglepetésekre már csak azért sem kell számítanunk, mert a regnáló elnök legkomolyabb kihívójának számító Alexei Navalny-t a január végi, a választások bojkottjára felszólító demonstrációkkal egy időben a rendőrség letartóztatta.

Egyesek azt kérdezik, mi szükség van egyáltalán a választások megtartására? Valójában elsősorban nem a kimenetel, hanem a választási rituálé, a rezsim széleskörű támogatottságának prezentálása a választások elsőszámú funkciója. Ennek szellemében az elnök kitűzött célja nem csupán a szavazatok 70%-ának megszerzése, hanem a 70% feletti részvételi arány elérése is, amely számok megkérdőjelezhetetlen legitimitást kölcsönöznének győztesnek.

Utóbbi cél, elsősorban épp a komoly kihívó hiánya miatt, nehézségekbe ütközik. Ahogyan azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Navalny-t főképp azon városi fiatalok támogatták, akik úgy látják, Oroszország jelenleg nem tud számukra kedvező jövőképet felmutatni. Utóbbi kérdésre a jelenlegi vezetés azért sem tud hatékonyan válaszolni, mert bármely komolyabb gazdasági reform a jelenlegi hatalom pozícióin rontana, így ilyen irányú lépésekre nem számíthatunk a közeljövőben.

A választásokat övező apátia ellenére rendelkezésre állnak persze a mozgósításhoz szükséges eszközök. Oroszországot a lakosság 82%-a továbbra is nemzetközi nagyhatalomnak szeretné látni, ezen ambíciót az elnök korábban is sikeresen aknázta ki. Ugyanakkor az immár nyilvános 70-70-es célok esetleges nem elérése egyesek szerint a hatalom legitimációjának megkérdőjelezéséhez ,és esetlegesen egy elhúzódó belpolitikai válsághoz vezethetnek, amely Európára is hatással lehet.

A teljes cikk angol nyelven az alábbi linken olvasható:

https://www.realclearworld.com/articles/2018/01/31/the_real_purpose_of_russias_presidential_election_112696.html

keu.jpg

Mészégető Tamás

 

A Közel-Kelet átformálása – Izrael és az USA szemszögéből

A megerősödő Irán, romokban fekvő Szíria, polgárháborús Jemen és egy de facto diktatórikus rezsim vezette Törökország mellett Izrael az Egyesült Államok legstabilabb, és egyben legerősebb szövetségese a térségben. Vajon a változó világpolitikai helyzet milyen mértékben befolyásolhatja Izrael régiós helyzetét? James Stavridis írása a Bloombergen.

„Irán felemelkedése egy régi szövetség megerősödésének új lehetőségeit vetíti előre.”

„Az izraeli szövetségeseink szerencsére kedvező helyzetben vannak: sziklaszilárd stratégiai szövetségesei az Egyesült Államoknak, amely több kulcsfontosságú kérdésben támogatja őket, Izrael mögött emellett egy élénk és innovatív gazdaság áll, ezen kívül egy harcedzett hadsereg védi az országot, mely a különleges erők bevetésétől akár az offenzív kibertámadásokra is képes. Izrael emellett nemrég fedezett fel offshore földgáztartalékokat, szóval nyugodtan kijelenthetjük, hogy Izrael számos szempontból egy „szuperhatalom” a Közel-Keleten.”

„Ezzel szemben Izrael egy másik felemelkedő regionális hatalommal néz szembe: az Iráni Iszlám Köztársasággal. Irán imperialista törekvései évezredekig, egészen a Perzsa Birodalomhoz nyúlnak vissza. Nagy, gyorsan növekvő és fiatal demográfiával, illetve erős és tapasztalt hadsereggel rendelkezik, ezenkívül hatalmas olajtartalékok támogatják gazdaságát. Az irániak politikai befolyást akarnak szerezni Irakban, Szíriában, illetve Libanonban, hogy kialakíthassanak egy ún. „síita folyosót” Teherántól a Földközi-tengerig. Irán egyre inkább közeledik Törökországhoz és Oroszországhoz (melynek befolyása a térségben Putyin szövetségesének, Bashar al-Asszad háborús bűnös sikeres védelmének nyomán egyre inkább növekszik). […]”

„Közös stratégiát kell alkotni Irán kezeléséhez. […] Ez együttműködést jelent, mely alatt a regionális és a Közel-Keleten kívüli partnerrel karöltve való konfrontációt értem. Az iráni katonai és hírszerzési provokációkra való válaszként új szankciókat is ki kell dolgozni. Az USA-nak az iráni atommegállapodásban kell maradnia, a hibái és a maga korlátai ellenére, és Teherán megfékezését kell vezetnie. […]”

„Ösztönözni kell az izraeli-szunnita kapcsolatok fejlődését. […] Irán megerősödésével Izraelnek lehetősége nyílik szövetséget kötni Szaúd-Arábiával és az öböl menti államokkal, azonban a szövetségnek egyértelmű történelmi okokból megvannak a maga gyengepontjai. Ennek ellenére Irán felemelkedése potenciálisan egy új stratégiai összehangolás lehetőségét jelentheti.”

„Az Egyesült Államoknak mindenekelőtt erősnek kell maradnia Izrael mellett. […] A két nemzet sosem fog minden nemzetközi és politikai kérdésben egyetérteni, legyen szó a ciszjordániai telepekről, vagy az éghajlatváltozáshoz való hozzáállásról, azonban az izraeliek változatlanul az USA legközelebbi szövetségesei maradnak a világ háború sújtotta régiójában.”

A teljes cikket itt találja:

https://www.bloomberg.com/view/articles/2018-01-19/how-the-u-s-and-israel-can-reshape-the-middle-east

ea_1.jpg

Son Nam Nguyen

 

Leáldozóban Frans Timmermans csillaga?

Volt idő, amikor mindenki azt hitte, hogy Frans Timmermans lesz az Európai Unió következő nagy dobása. Jean-Claude Juncker deklarált „jobbkezeként” úgy tűnt, hogy ő lesz a legbefolyásosabb EU-tisztviselő Brüsszelben.

Egyesek úgy gondolták, hogy Timmermans, a „rising star” fogja meghatározni az Európai Bizottság munkáját a 2014-2019-es időszak végére, de 2016-ra a „Timmermánia” véget ért.

Csillaga ironikusan akkor kezdett hanyatlani, amikor a legnagyobb politikai eredményét érte el, mely során sikerült Törökországgal megállapodni 2016 márciusában, amely kulcsfontosságúnak bizonyul az EU migrációs válságának kezeléséhez. Ennek ellenére a 2016. júniusi brit népszavazást követően a várt lépésekkel ellentétben Juncker az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójává Michel Barniert nevezte ki, az Európai Néppárt tagját.

A Brexit reflektorfényéből kiszorulva, kevésbé hálás feladatok tartoznak hozzá, többek között a bevándorlás kérdése, a lengyelországi jogállamiság megroppanásának kiküszöbölése, és az Európai Parlamenttel való kapcsolattartás fejlesztése. „Hadd fogalmazzak úgy, hogy nem mindig kapom a legegyszerűbb feladatokat.” – jelentette ki egy interjúban.

A lengyelországi helyzet megoldása még várat magára, hiszen a háttérben Juncker és más EU-s vezetők eltérően vélekednek a konszolidációval kapcsolatban. Továbbá Boyko Borisov, a bolgár miniszterelnök (országa az EU soros elnökségét tölti be) kijelentette, hogy a Lengyelország ellen bevezetett büntető intézkedések nem jártak sikerrel.

A szociáldemokrata ideológia harcos védelmezőjeként nem fél kritizálni a politikai riválisokat sem – Angela Merkelt a választási győzelmek kapcsán bírálta, és jobboldali politikusokkal is szívesen csatározik, beleértve Mark Ruttet is, a holland miniszterelnököt, aki szerinte túlságosan is nagy bizalmat fektet a szabad piacba.

A 2017. márciusi, holland általános választásokon a Szociáldemokrata Munkáspárt összeomlott, így kiesett a kormányzó koalícióból.

 A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/frans-timmermans-dying-star-eu-next-big-thing-no-longer/

27534947_1919350491439962_128168615_o.jpg

Kovalovszki Kartal

Európa igyekszik megtisztítani a levegőt

Bulgária (az Európai Tanács soros elnöke 2018 első felében) kijelentette, hogy az elnökségének középpontjába helyezi a levegőminőség fontosságát. Az országot közvetlenül érintette a probléma: itt a legmagasabb a régióban a halálozási arány légszennyezés következtében, évente több mint 13.000 halálos áldozattal jár a finom szemcsés szennyezés – az EU egészét tekintve ez az adat 400.000 fő.

A tiszta levegő problémája egy egész kontinensre kiterjedő probléma. Míg a közép- és kelet-európai országok a porral és a finom szemcsés szennyezéssel küzdenek, addig a nyugat-európai országok nagy mennyiségű nitrogén-dioxidot jegyeznek a városokban.

2017 elején öt nyugat-európai tagállam – Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság – végső figyelmeztetést kapott, ami az Európai Bizottság utolsó lépése volt, mielőtt az Európai Bíróság elé utalja az ügyet.

"Harcolnunk kell a levegő minőségének javítása érdekében."- mondta Daniel Calleja, a Bizottság környezetvédelemért felelős főigazgatója.

A Bizottság a Tiszta Levegő Párbeszéd révén igyekszik elősegíteni a különböző kormányzati szintek közötti együttműködést, ami során a tisztviselőket hangolja össze, hogy a lehetséges intézkedéseket és az EU források felhasználását meg tudják vitatni. Írországban, Luxemburgban és Magyarországon már folyamatban van ilyen Párbeszéd.

Továbbá a Bizottság megkezdte a levegőminőségi törvények felülvizsgálatát, ami 2019-ig tart. Ez valószínűleg az EU légszennyezettségi határértékeinek növekedéséhez vezet, amelyek jelenleg nem olyan szigorúak, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szabványai.

Az országokra nehezedő nyomás nőni fog, hiszen az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb adatai szerint a 28 EU-tag közül 22 megsérti a nitrogén-dioxidra vonatkozó jelenlegi határértékeket.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/commission-says-we-need-to-fight-air-pollution/

26914099_1782537165090510_2015763575_n.jpg

Kovalovszki Kartal

A média szerepe a sahi rendszer reneszánszában

Az Iránban december végén lezajlott tüntetések során egy kisebb tömeg a sahi rendszer visszaállítását követelte, s a leköszönt Pahlavi dinasztia száműzött fiát, Reza Pahlavit éltette. A Foreign Policy írása arra világít rá, minek köszönhető a sahi rendszer jelenlegi népszerűsége.

„A december 28-án induló tüntetések hetén, mely az 1979-es forradalom 39. évfordulóját előzte meg, kisebb tömegek Irán-szerte a néhai sah, Mohammed Reza Pahlavi fiát, a száműzött koronaherceget éltették.”

„Reza Pahlavi, aki jelenleg 57 éves, egész felnőtt életét az Egyesült Államokban töltötte. Nehéz elképzelni, hogy bármilyen formában is restaurálják a hatalmát egy olyan országban, melyet gyerekként hagyott el. Jelenleg, az iráni tüntetők nagy többsége 30 év alatti, ami azt jelenti, hogy egy olyan rezsim visszaállítása mellett tüntetnek, melyben soha nem éltek.”

„Ennek rövid magyarázata a televízió – leginkább az iráni száműzöttek által sugárzott műholdas adók. A legtöbb száműzött, aki Iránt elhagyta a sah támogatója volt, és rengetegen közülük Los Angelesben telepedtek le. A kilencvenes évek elején kezdtek néhányan közülük csatornákat indítani, s azokat Iránban sugározni. Irán Legfőbb Vezetője, Ali Hamenei már többször is kifejezte, hogy a Nyugat, és az iráni száműzöttek egyfajta „puha háborút” viselnek Irán ellen, melyhez a médiát használják fel, mint az agresszió eszközét.”

„Mivel az iráni rezsim legtöbb politikai kritikusa őrizetben vagy száműzetésben van, a konzervatív és reformista erők között pedig hosszú ideje feloldhatatlan ellentét húzódik, a fiatal irániak körében rendkívüli az igény egy politikai alternatíva felé. A médián és a szórakoztató iparon keresztül pedig egyetlen ilyen alternatíva jut el hozzájuk, ez pedig a sahi rendszert éltető médiumokon keresztül jelenik meg.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja el:

http://foreignpolicy.com/2018/01/12/a-london-television-station-has-convinced-iran-the-shah-was-great/

kk.jpg

Holló Richárd

Ideje megtámadni Észak-Koreát

„Phenjan atomrakétáinak elpusztítása még mindig az Egyesült Államok nemzetvédelmi érdeke.” – Edward Luttwak véleménycikke a Foreign Policy-n.

„Minden eddigi rakétateszt kiváló alkalmat biztosított volna az Egyesült Államok számára, hogy azt tegye Észak-Koreával, mint amit Izrael tett 1981-ben Irakkal, vagy amit 2007-ben Szíriával – nevezetesen egy jól célzott támadással lefegyverezni egy olyan diktatórikus rezsimet, aminek sosem szabadna fegyverrel rendelkeznie, nem beszélve a tömegpusztító fegyverekről. Szerencsére még van ideje Washingtonnak egy hasonló támadást indítani Észak-Korea felé, amely elpusztítaná az atomfegyvereit. Ezt a lehetőséget komolyan meg kell fontolni, ahelyett, hogy elutasítanánk.”

„Természetesen vannak ellenérvek Észak-Korea megtámadása kapcsán, azonban a leggyakrabban hangoztatott érvek sokkal gyengébbek, mint az általánosan elfogadottak.

Az egyik téves érv, amiért nem támogatják Észak-Korea megtámadását, az a közvetlen megtorlástól való félelem. Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea már rendelkezik olyan atomfejekkel felszerelt ballisztikus rakétákkal, amellyel el tudják érni az Egyesült Államok területét. Azonban ez szinte biztosan csak túlzás, vagy jövőre vonatkozó számítás, amit gyors cselekvéssel még meg lehet akadályozni. […]

Ha az észak-koreaiaknak sikerült volna a legutóbbi tesztek óta, ilyen rövid idő alatt a robbanófejek teljeskörű mérnöki fejlesztésére és kezdeti legyártására – méghozzá a szűk költségvetésükkel – akkor a tudományos és mérnöki tudásuk példátlan és hihetetlen lenne.”

„Az igaz, hogy Észak-Korea képes lenne a megtorlásra a hagyományos rakéta tüzérségét felhasználva Dél-Korea fővárosa, Szöul és a környező területek ellen, ezzel közel 20 millió fő életét kockáztatva. Az amerikai katonai tisztek a „tüzes tengertől” félve nem lépnek semmit, azonban ennek a gyenge pontnak nem szabadna lebénítania az Egyesült Államokat.”

„40 évvel ezelőtt, mikor Jimmy Carter úgy döntött, hogy visszavonja az amerikai csapatokat, Dél-Koreának óvóhely hálózat megépítését ajánlották a katonai tanácsadók. […] Az elmúlt néhány évben Dél-Koreának lehetősége volt Izraelből és az Egyesült Államokból Iron Dome telepek importálására, amik akár az Észak-Koreából érkező rakéták 95%-ának megállítására is alkalmas.”

„Egy esetleges Szöul elleni támadás miatt sem lehet tétlen az Egyesült Államok, mivel Észak-Korea már egyeduralkodó az Iránnak való ballisztikus rakéták eladásában, nem nehéz tehát azt sem elképzelni, hogy atomfegyvereket is értékesít Phenjan.”

„Egy másik ellenérv a támadással szemben, az az esetleges kivitelezés nehézsége, ami még az előző érvnél is kevésbé meggyőző. Az érvelés szerint Észak-Korea lefegyverzéséhez több ezer bombázásra lenne szükség, azonban általunk ismert észak-koreai nukleáris létesítményekből kevesebb, mint három tucatnyi van, közülük számos egészen kis méretű. Ennek eredményeképpen semmilyen körülmények között nem lenne szükség több ezer bombázásra.”

Az eredeti cikket itt találja:

http://foreignpolicy.com/2018/01/08/its-time-to-bomb-north-korea/

ea.jpg

Son Nam Nguyen

Mnangagwa rezsimjének megszilárdítása

Újabb afrikai fejlesztő állam születhet? Egy biztos, Emmerson Mnangagwának rövid távon péznre és legitimációra van szüksége, ha a hatalmát konszolidálni akarja. Ehhez elsősorban a nemzetközi pénzpiacokhoz fordul, de hogy mennyi tőkét sikerül az országba vonzani, és hogy mekkora győzelmet tud aratni, egyelőre kérdéses.

„Emmerson Mnangagwa poszt-Mugabe rezsimje egyszerre konszolidálja a hatalmát, és tesz lépéseket a gazdasági nyitás irányába. Ennek érdekében az új elnök alelnökévé nevezte ki a hadsereg korábbi vezetőjét, Constantino Chiwengát, az embert, aki azt a puccsot vezényelte Mugabe ellen, aminek következtében Mnangagwa hatalomra került. Ezen felül Mnangagwa bejelentette két miniszter letartóztatását, akik Mugabe feleségének, Gracenek segédkeztek, hogy a hatalom örökösévé váljon.”

„Mnangagwa eddigi leglátványosabb szakítását Mugabéval az összedőlt zimbabwei gazdaság újjáélesztése érdekében tett konkrét lépések jelentetik. Ezért nemzetközi befektetésekért és kölcsönökért nemzetközi pénzügyi intézményekhez fordul. Hogy megerősítse a nemzetközi bizalmat, elkezdte visszaadni a fehér tulajdonosok farmjait, valamint a szóvivője azt állítja, hogy a „földreform” véget ért.”

„Rövidtávon, Mnangagwa gazdasági liberalizációs stratégiája, és egyidejűleg Mugabe illiberális politikai rendszerének fenntartása (a felsővezetésben megjelenő pár új szereplő ellenére) valószínűleg működni fog. Ez felbátoríthatja, hogy 2018-ban választáson méresse meg magát, amire a nemzetközi vélemény sarkallja is.”

A teljes cikk a következő linkre kattintva érhető el:

https://www.cfr.org/blog/mnangagwa-tightens-screws-zimbabwe

a.jpg

Bejan Ervin

Bulgária: az elnökség kihívásai és lehetséges hozományai

A bolgár politikusoknak és hivatalnokoknak a Bulgáriáról kialakult sztereotípiákkal is lehetőségük nyílik megküzdeni az EU Tanácsának soros elnökeként. Az ország ma az Unió legszegényebbjeként és legkorruptabbjaként van számon tartva, valamint a  European Council on Foreign Relations tanulmánya szerint a különböző tagországok közti együttmüködések legkevésbé aktív szereplője. Ilyen előzményekkel sokakban merül fel a kérdés, vajon aktív, egységes Unióért tevéknykedő, vagy pedig passzív, a történéseket csupán követő elnöke lesz-e Bulgária az EU Tanácsának.

Szófiának fél év alatt az Unió elnökeként olyan problémakörökben kellene előrelépést elérnie, mint az egységes migrációs politika megvalósítása, a PESCO védelmi együttműködés tartalommal való megtöltése, vagy az európai politikára befolyást gyakorolni igyekvő Oroszországgal szembeni megfelelő válaszlépések. A Nyugat-Balkán ügyének előmozdítása talán a legkönnyebb feladat lehet, hiszen május 17-én Szófia ad otthont a Nyugat-Balkáni csúcsnak.

Hogy képes lesz-e bármely területen jelentős eredményeket elérni a bolgár elnökség, még kérdéses. Azonban várhatóan mindenképp magával hozza majd az Unió működésének mélyebb megismerését és megértését az ország vezetőinek és hivatalnokainak körében, ami a későbbiekben más tagországokkal folytatott együttműködések, és Bulgária érdekeinek aktívabb képviseletének táptalaja lehet.

Vessela Tcherneva írása az alábbi linken olvasható (European Council of Foreign Relations):

http://www.ecfr.eu/article/commentary_bulgaria_the_unforeseen_effects_of_the_presidency

ke.jpg

Mészégető Tamás

PESCO: Milyen hatása lesz az európai védelmi politikára?

Davis Ellison a The Foreign Analyst-en megjelent cikkében a PESCO, azaz az állandó strukturális együttműködés működésének nehézségeiről írt. Az EU közös kül- és biztonságpolitikáján belül létrehozott kezdeményezés „jött előtérbe az európai integrációs projekten belül”. Bár ez a téma nem annyira népszerű az integrációban, az orosz fenyegetés, az elhúzódó menekültválság, a Brexit és a feszült transzatlanti kapcsolatok miatt mégiscsak szükséges a NATO mellett egy európai uniós védelmi projekt is.

Bár ez egy komoly előrelépés, mégsem beszélhetünk még egy közös európai hadseregről, addig még el kell jutni. Van azonban több probléma is, ami alááshatja ezt a megállapodást: a kelet-európai tagállamok NATO iránti elköteleződöttsége és „Brüsszellel” szembeni ellenérzései, a katonailag semleges tagállamok, a fegyverrendszerek összehangolása és a fegyvergyártó cégek lobbija, illetve a nemzeti hadseregek felkészületlensége és hatékonyságának hiánya.

Ahogy a szerző fogalmaz: „ahhoz, hogy bármilyen tényleges előrehaladás lehetséges legyen, a közép-kelet-európai tagállamok aggodalmait is figyelembe kell venni”, ugyanis ezek a tagállamok az orosz fenyegetés árnyékában biztonságosabbnak gondolják a NATO nyújtotta védelmet. Ráadásul ezek a tagállamok jelentették a legtöbb fejtörést az EU-nak, főként a két renitensnek tartott Lengyelország és Magyarország.

Másik lassító tényező lehet a semleges tagállamok részvétele. Fontos lenne, hogy minden állam segítse a projekt előremenetelét, ez lenne az egységes EU-s kezdeményezés lényege, de ha ezek az országok fenntartják semlegességüket, nagyon nehéz lesz akár a hadseregek koordinációja, akár egy egységes európai hadsereg kiépítése.

„A PESCO lényege, az európai védelmi kutatások és beszerzések összehangolása, egy független logisztikai kapacitás kialakításával egyetemben, komoly ellenállásba fog ütközni a protekcionizmus, illetve a nemzeti hadseregek felkészületlensége és hatékonyságának hiánya miatt” – írja a szerző.

Mindezen problémák mellett nagyon nehéz lesz az előrehaladás a PESCO kezdeményezésben, túl sok a tényező, hogy egyérteműen optimistán lehessen tekinteni a PESCO jövőjére. Mégis, ha megnézzük, milyen lassan fejlődött eddig a közös kül- és biztonságpolitika, egyértelműen kimondható, hogy komoly jelentőséggel fog bírni a kezdeményezés az európai védelmi politikára.

A teljes cikket itt olvashatja el:
http://theforeignanalyst.com/pesco-what-impact-on-european-defense/

nye.jpg

Hogyan mentheti meg az Európai Parlament az EU bioüzemanyag-politikáját?

Ha az Európai Unió nem növeli erőfeszítéseit az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, lemarad a közlekedés szén-dioxid-mentesítésére vonatkozó kötelezettségvállalásaiban.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség decemberben számolt be arról, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása már a harmadik egymást követő évben emelkedett az EU-ban. Ennek ellenére az Európai Bizottság mérsékelni kívánja az összes növényi alapú bioüzemanyag előállítását (pl. a megújuló etanolt, ami átlagosan 66 százalékkal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok mennyiségét a fosszilis tüzelőanyagokhoz képest), míg az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága teljes egészében kivonná azokat 2030-ig.

Az Európai Parlamentnek törekednie kellene arra, hogy 15 százalékos ambiciózus célkitűzést határozzon meg a közlekedésben a megújuló energiaforrásokra vonatkozóan, és világosan megkülönböztesse a jó bioüzemanyagokat (pl. etanol) és a rosszakat (pl. pálmaolaj).

Fontos lenne, hogy ne higgyük el a félretájékoztatást, miszerint a növényi alapú bioüzemanyagok termelése az emberek szájából veszi ki az élelmet. Valójában az etanol gyártása alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyag mellett magas fehérjetartalmú állati takarmányt eredményez. Az Európai Bizottság szerint "elhanyagolható" az európai etanolgyártásnak az élelmiszerárakra gyakorolt hatása. Az ENSZ FAO, az UNFCCC és az IEA nemzetközi ügynökségei mind azt állítják, hogy a bioüzemanyag-termelés és az élelmiszer-termelés együtt is létezhet.

Jelenleg sokan sürgetik az új technológiákba (pl. második generációs bioüzemanyagokba) történő beruházásokat, de amíg nincs politikai következetesség, nehéz meggyőzni a befektetőket a megújuló energiákról.

Az Európai Parlamentnek még nincs egyértelmű álláspontja, de januárban plenáris szavazásra kerül sor, így itt lehetőség nyílna kiállni az EU bioüzemanyag-politikája mellett. Kedvező jelnek tekinthető, hogy a tagállamok részéről megvan az elhatározás.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/sponsored-content/how-the-european-parliament-can-save-the-eus-biofuels-policy/

26177542_1876543092387369_720573497_o.jpg

Kovalovszki Kartal

Vezércsel: mire lehet elég a lengyel miniszterelnök-csere?

Miután Beata Szydlo sikerrel vette az ellenzék által kezdeményezett bizalmi szavazást, miniszterelnöki posztjáról még aznap este lemondott pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) nyomására. A miniszterelnöki székben a korábbi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter Mateusz Morawiecki váltja. A váltás okait és az új kormányfő főbb feladatait, jövőképét a European Council on Foreign Relations cikke járja körül.

„A közösségi médiát gyorsan ellepték a kormánypárt ellenzőinek gúnyos megjegyzései, miszerint Szydlonak azért kellett távoznia, mert túl jó vezető volt. Ugyanakkor sokan zavarodottak voltak. Elvégre a leendő ex-bankár miniszterelnök Donald Tusk korábbi lengyel kormányfő, jelenlegi Európai Tanács elnök gazdasági tanácsadója volt, aki Kaczynski ősellensége a lengyel belpolitikában. Morawiecki ambiciózus és kompetens, és jó eséllyel nagyobb mértékben tudja magát függetleníteni a pártelnök Kaczynskitől, mint elődje. (…)

De mi szükség volt a szerepek újraosztására? A hivatalos verzió szerint Szydlo teljesítette a küldetését a politikai és szociális változtatások első szakaszának megvalósításával, míg a reformok második szakaszában másfajta képességekre, elsősorban gazdasági ismeretekre van szüksége a kormányfőnek. (…) Ugyanakkor más értelmezései is vannak a történteknek. Egyesek szerint már a 2019-ben esedékes választásokra készül a Jog és Igazságosság egy modern és energikus jelölttel, aki Donald Tusk konzervatív alternatívájaként jelenhet meg. Mások a kormánypárton belüli erőviszonyokkal, Szydlo túlzott népszerűségének ellensúlyozásával magyarázzák a váltást. (…) Ugyanakkor azt az értelmezést sem szabad elvetni, hogy az új vezető szerepe nagyrészt abban áll, hogy európai körökben változtassanak a Lengyelországról kialakult képen. (…) Az új kormányfő diplomáciai képességei és gazdasági ismeretei pedig jó alapot adhatnak egy hatékony Lengyel-EU vitarendezésre.”

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.ecfr.eu/article/commentary_polands_facelift_to_win_back_friends_in_europe

kelet-europa.jpg

Mészégető Tamás

Ramaphosa győzelme

Dél-Afrika elnöke végleg elveszítette pártja támogatását. Pártja vezetőségi választásán saját jelöltje, egyben exfelesége, alulmaradt párton belüli ellenzőivel és jelöltjükkel, Cyril Ramaphosával szemben. A Council on Foreign Relations magazin újságírója, John Campbell a következőképp látja a helyzetet:

„Cyril Ramaphosa győzelme az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetőségi versenyében legalább rövid távon jót tesz a demokratikus intézményeknek, a jogrendnek és a dél-afrikai gazdaságnak. Valószínűleg ő lesz az államfő a 2019-es választásokat követően, és még azelőtt rákényszerítheti a hiteltelen és korrupt Jacob Zumát az elnökségről való lemondásra.

Zuma elnök jelöltje az ANC vezetőségi versenyében Nkosazana Dlamini-Zuma, egy orvos, többszörös miniszter, az Afrikai Unió bizottságának egykori elnöke, egyben volt felesége és négy közös gyermekük anyja volt. Figyelemre méltó pályafutása során profitált Zuma patronázs-és kapcsolatrendszeréből, illetve a pártgépezet fölötti befolyásából, de ez a befolyás nem volt végtelen. Ramaphosa győzelmét részben ugyanaz az ANC pártgépezet eredményezte, amelyik technikai indokokkal zárt ki pár olyan delegáltat, akik közül sokan Dlamini-Zumát támogatták volna.

A választási verseny a párton belüli mély megosztottságot tükrözte, részben a vezetői személyiségek, de egyre inkább közpolitikai tekintetben. Mint a poszt-apartheid korszak alkotmányon és jogrenden alapuló politikai rendszerének egyik építője, és mint milliárdos üzletember, Ramaphosa előtérbe helyezi a feketék többségét sújtó szegénységet, és ezt a dél-afrikai gazdaság növekedésével, piacbarát elvekkel, valamint kedvező befektetési környezettel enyhítené, míg Dlamini Zuma a párt populista szárnyához tartozik. Retorikájában a fehér kisebbségtől a fekete többség felé irányuló újraelosztást helyezi előtérbe, tekintet nélkül a hazai és a nemzetközi befektetői közösség aggodalmaira. Rokonszenvezett exférje támadásaival, amik a radikális gazdasági változások gátjai, nevezetesen a média, a bíróságok és a jogrend ellen irányultak.”

A teljes cikk a következő linken érhető el: https://www.cfr.org/blog/cyril-ramaphosa-wins-anc-leadership-race-south-africa

afrika_1.jpg

Bejan Ervin

Európa „védelmi vonata” elhagyta az állomást - a sebesség és a cél ismeretlen

A Brexit-tárgyalások második fázisa elvezetett egy új, figyelemre méltó európai fejleményhez: a védelmi területen való "állandó strukturált együttműködés" elindításához.

Steven Blockmans kiemeli, hogy bár a politikai akarat és a kölcsönös bizalom hiánya az Európai Unió tagállamaiban már régóta megakadályozta a biztonsággal és a védelemmel kapcsolatos együttműködésüket, a decemberi, Európai Tanácsban indított kezdeményezés előmozdítja az uniós integrációs folyamatot.

Az Unió közös biztonság- és védelempolitikájának megerősítése folytatódik, a Tanács 25 tagállam részvételével létrehozta a PESCO-t , ami a védelmi képességek fejlesztése és bevetése érdekében született meg.

Lengyelország helyettesíti az Egyesült Királyságot mint a leggyakrabban fékekre taposó tagállamot. Varsó sokáig ellenállt az EU védelmi integrációs elképzelésének, attól tartva, hogy aláássa a NATO elhatározását, hogy egy órán belül segítsen, ha szükséges. De ahelyett, hogy elhagynák az állomást, Lengyelország felugrott Európa védelmi vonatára, teljes mértékben arra számítva, hogy lelassíthatja és megváltoztathatja akár az utazás irányát is.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.ceps.eu/publications/europe%E2%80%99s-defence-train-has-left-station-%E2%80%93-speed-and-destination-unknown

25555743_1754245287919698_71835448_n.jpg

Kovalovszki Kartal

Az Egyesült Államok nem rendelkezik egységes stratégiával az egyre erősödő Irán megfékezésére

“Donald Trump nem képes megváltoztatni a Közel-Kelet régiós erőviszonyait, és Szíriával  kapcsolatban sincsenek tervei.” Michael Young írása a “The National”-en.

“Trump azon döntése, amely elvágta a kurd erőket az amerikai támogatástól, kedvezően hathatott a török kormány számára, ugyanakkor ez Washington Irán közel-keleti megfékezéséhez való hozzáállását is tükrözi. Ami azt illeti, az Egyesült Államoknak úgy tűnik, hogy Trump retorikájától függetlenül nincs is kidolgozott terve Teherán kordában tartására.”

“Hogy miért számít a kurdok ellen hozott döntés? Mert ez tisztán megmutatja, hogy az Egyesült Államok kelet-szíriai erejének kiterjesztése számos katonai bázis és katonai létesítmény segítségével csupán egy rövidtávú terv része volt. A bázisokat az Iszlám Állam elleni műveletek logisztikai támogatására lettek állították fel, de az iraki-szír határ ellenőrzésére ugyanúgy alkalmasak voltak, olyan módon, hogy megakadályozhatták volna Irán-párti milíciák átjutását az egyik országból a másikba.”

“Ha az amerikai vezetés a kurdok felfegyverzésének leállítása mellett döntött, az azt jelenti, hogy az Egyesült Államokat nem kifejezetten aggasztja, ha a kelet-szíriai régióban nem garantált a barátságos környezet az amerikai katonák számára. A döntés implicit módon kedvez a szíriai rezsim számára, amely erősen érdeklődik a kurdok területeinek visszafoglalása iránt, amely tulajdonképpen egybevág Irán érdekeivel is. [...]”

“Trump azon döntése, amely elvágta a kurd erőket az amerikai támogatástól, kedvezően hathatott a török kormány számára, ugyanakkor ez Washington Irán közel-keleti megfékezéséhez való hozzáállását is tükrözi. Ami azt illeti, az Egyesült Államoknak úgy tűnik, hogy Trump retorikájától függetlenül nincs is kidolgozott terve Teherán kordában tartására.”

A teljes cikket itt találják:

https://www.thenational.ae/opinion/comment/america-lacks-a-coherent-plan-to-counter-tehran-s-regional-influence-1.679910

eszak-amerika_8_het.jpg

Son Nam Nguyen

A kétarcú Emmanuel Macron

Emmanuel Macron már az elnökválasztási kampányban is az Európa-párti vonalat képviselte, szembeállítva magát Marine Le Pennel és a Nemzeti Fronttal. Megválasztása, és a szeptemberi, Sorbonne-on tartott beszéde után joggal gondolhattuk, hogy Franciaország élére egy Európáért és a közös piacért egyértelműen elkötelezett személy került.

Ez azonban nem felétlenül van így. Egy sor kritika érte az intézkedéseit, amit többen is protekcionista jelzővel illetnek. Kritikusai szerint, írja Nicholas Vinocur, a britek távozását kihasználva fogja Macron gyengíteni a közös piacot, a szélsőjobb megerősödésétől tartó németek segítségével. Ezzel pedig a francia érdekeket próbálja érvényesíteni az EU kárára.

A szerző végigveszi Macron némely intézkedéseit, nevezetesen az STX francia hajógyár ideiglenes államosítását, és a kiküldött munkavállalókra vonatkozó EU-s szabályok módosítását. Ezen intézkedései, kritikusai szerint, a szabadkereskedelem csorbítására, és a francia érdekek EU-n belüli előtérbe helyezésére szolgálnak.

A franciák a kritikákra azzal válaszolnak, hogy Macron ezen hozzáállása védi a közös piacot a tisztességtelen külföldi kereskedelmi politikáktól. Szerintük ezek az intézkedések azért is fontosak, hogy visszaszorítsák a szélsőjobb előretörését Európában.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/the-two-faces-of-emmanuel-macron/

nyugat-europa_8_het.jpg

Németh Olivér

Az út vége

Egy zimbabwei közvetítő szerint Mugabe megkönnyebbülve írta alá lemondását. Fidelis Mukonori katolikus pap interjújának összefoglalója alapján:

„Zimbabwe korábbi elnöke, Robert Mugabe már napokkal a lemondása előtt tudta, hogy „az út végéhez ért” és megkönnyebbültnek tűnt, amikor, 37 hatalmon eltöltött év után, aláírta a lemondását - mondta vasárnap egy katolikus pap, aki közvetített Mugabe elmozdításában.

Fidelis Mukonori, aki évtizedek óta ismerte Mugabét, az Associated Pressnek adott egyik interjújában azt mondta, hogy Mugabe elnökségének utolsó napjaiban, elképesztő nyomás alatt, fokozatosan és „simán” akarta átadni a hatalmat alelnökének, Emmerson Mnangagwának, akit nemrég kirúgott, és aki most Zimbabwe új vezetője.

Mukoroni szerint Mugabénak a „B tervhez” – az azonnali lemondáshoz - kellett folyamodnia, miután kérésére Mnangagwa nem tért haza dél-afrikai száműzetéséből.”

Link a cikkhez: https://www.voanews.com/a/zimbabwe-mugabe/4137227.html

afrika_7_het.jpg

Bejan Ervin

Nagy-Britannia új katonai kebelbarátja

Manapság egyre gyakrabban kerül elő a védelmi és biztonságpolitika megerősítése Európában: ez az egyik olyan terület, ahol az együttműködés fokozásának kérdése talán vitán felül áll. Ráadásul ebben még Nagy-Britannia is partner, sőt, Franciaországgal együtt az utóbbi időben nagyon komoly bilaterális katonai együttműködést alakítottak ki. Kérdés, hogyan változik meg ez a helyzet a Brexit körül fellépett bizonytalanság nyomán. Ezt a kérdést járja körül Tom McTague és Nicholas Vinocur Politico-n megjelent cikke.

Ahogy a szerzők megjegyzik, Nagy-Britannia eleinte nem nagyon akart részt venni a közös európai védelmi politikában, hiszen számukra az a NATO aláásásának tűnt. Ez a hozzáállás megváltozott, már olyan nyilatkozatok hangzanak el, miszerint Nagy-Britannia a Brexit után is különleges katonai együttműködést alakítana ki az EU-val.

De a kontinens országainak is érdekében áll, hogy a britek a katonai együttműködés részei legyenek/maradjanak. Elsősorban a nukleáris arzenálja, és a – Franciaország mellett – legerősebb európai hadserege miatt, de nem elhanyagolható a balti államokban szolgálatot teljesítő brit katonák száma, a szomáliai kalózok elhárítására tett kísérletekben és a Sophia-hadműveletben való részvétele sem.

„Azonban Nagy-Britannia, amennyire ki akar lépni az EU-ból, annyira meg akarja tartani a befolyását Európában – a védelmi kapcsolatok mindenekelőtt Franciaországgal történő kiépítése pedig pontosan ezt a célt szolgálja” – jegyzik meg a szerzők.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/uk-defense-france-new-military-bff-best-friend/

nyugat-europa_7_het.jpg

Németh Olivér

Trump közeledő kereskedelmi háborúja

“Donald Trump elnöki ciklusának első 11 hónapjában az Egyesült Államok elnöke számos területen nem tartotta a szavát a kampányban ígértek kapcsán. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a világ államai, kiváltképp Ázsia és Európa országai azt feltételezhetik, hogy Trump nem fogja követni a megígért “America First” kereskedelmi politikáját.” - Bill Emmott írása a Project Syndicate-en.

“Trump ázsiai útja egy olyan veszélyt alapozott meg, amit a világ összes országának nyomós indoka van komolyan venni. A Trump-vezetés kormányzása második évében valószínűleg a kereskedelmi kapcsolatokra fog fókuszálni, ennek következtében a kereskedelmi háborúk számának megnövekedésére is nagyobb esély van.”

“Az amerikai elnök eddigi inaktivitása a kereskedelmi kapcsolatokra érthető. Donald Trump Kínára, az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnerére támaszkodik, hogy nyomást gyakorolhasson az észak-koreai rezsimre, míg az amerikai cégek erőteljesen lobbiztak annak érdekében, hogy semmilyen döntés ne szülessen, amely gátolná a kereskedelmet.”

“Trump tartózkodása a téma kapcsán azonban nem fog sokáig tartani. A kereskedelmi politika az egyike azon politikai területeknek, amelyen Trump a saját ideológiáját képviselheti. Ezen ideológia szerint a kereskedelmi deficit egy bizonyíték más országok igazságtalan hozzáállására, és erre kemény és határozott fellépéssel kell válaszolni.”

“Az amerikai elnök beszéde az APEC (Asia-Pacific Economic Cooperation) da-nangi konferenciáján november 10-én világosan kijelentette, hogy “nem fogjuk engedni, hogy az Egyesült Államokat többé kihasználják. Kívánom, hogy az előző vezetések átlátták volna a helyzetet és tettek volna ellene valamit. Ők nem tettek semmit, de én majd fogok.””

Az eredeti cikket itt találják:

https://www.project-syndicate.org/commentary/trump-trade-wars-by-bill-emmott-20170-11

eszak-amerika_7_het.jpg

Son Nam Nguyen

Egyenlőbbek az egyenlők közt?

A Londonból távozó mindkét Uniós intézmény Nyugat-Európában talál új otthonra, tovább mélyítve az EU keleti és nyugati fele közti törésvonalakat.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Bankhatóság (EBH) új székhelyéről múlt hétfőn tartott szavazás eredményeként előbbi Amszterdamba, utóbbi pedig Párizsba költözik. Több, hasonló uniós intézménnyel még nem rendelkező keleti tagállam vállalta volna, hogy otthont biztosít az EMA-nak, így Pozsony, Bukarest, Szófia, Zágráb és az ebből a szempontból kivételnek számító, az Európai Határ és Partvédelmi Ügynökség székhelyéül szolgáló Varsó is pályázott, mindhiába.

A csalódott tagállamok képviselői elszalasztott lehetőségnek tartják a döntést, amely az Unió további kiegyensúlyozatlanságához és az euroszkepticizmus erősödéséhez vezet.

„Nem rejtjük el a csalódottságunkat, hogy kiváló ajánlatunk ellenére sem voltunk sikeresek” – mondta a szlovák külügyminisztérium szóvivője, Peter Susko. „Az új tagállamok polgárai egy lehetőségre vártak, hogy megmutassák felkészültségüket egy ilyen feladatra” - folytatta, kifejezve csalódottságát, hogy a földrajzi egyensúly nem volt döntő szempont az új célország meghatározásakor.

A cseh külügy képviselője a régi nyugati és az újabb keleti tagállamok közti „bonyolult viszonyokat és meggyengült bizalmat” látja tükröződni a döntésben, míg a magyar európai uniós ügyekért felelős államtitkár, Takács Szabolcs arról beszélt, hogy az uniós és nyugati vezetők által hangoztatott geográfiai egyensúly csak a szavak szintjén létezik.

A történethez persze az is hozzátartozik, hogy a keleti tagállamok nem álltak be egy jelölt mögé, illetve egyéb alkuk eredményeként jutott a keleti szavazatokból nyugati jelölteknek is. Az olasz EU-s ügyekért felelős miniszter, Sandro Gozi például elárulta, Olaszország jövőbeli támogatásáról biztosította Romániát a későbbiekben létrehozandó Európai Munkaügyi Ügynökség elhelyezése, valamint Románia Schengeni-övezethez való csatlakozása kapcsán, cserébe a Milánóra leadott szavazatokért.

A Politico tudósítása az alábbi linken érhető el:

https://www.politico.eu/article/brexit-ema-eba-agencies-relocation-eus-east-west-divisions-laid-bare/

kelet-europa_7_het.jpg

Mészégető Tamás

Ki uralja a Közel-Keletet?

Vajon elegendő lesz-e Szalman koronaherceg ambiciózus politikája ahhoz, hogy a maga javára fordítsa az erőviszonyok mérlegét Iránnal szemben? A Foreign Policy cikke szerint nagyon nem ez a helyzet, sőt, jelenleg egyértelmű Irán stratégiai fölénye a térségben.

A cikk külön-külön világít rá a két regionális nagyhatalom szerepére adott helyi konfliktusok esetében.

„Mohammed bin Szalman koronaherceg számos fronton végrehajtott hirtelen lépései a Keresztapa zárójeleneteinek benyomását kelthetik, amikor Michael Corleone gyors és egyidejű csapásokat mért a család ellenségeire. A filmtől eltérően azonban a lépések eredményei nem látszanak befolyni. […] Eddig ugyanis minden esetben nyilvánvalóan az irániaknál az előny.”

Libanon:

„A Hezbollah által uralt, 2016 decemberében felállított kabinet, valamint a szervezet szövetségesének, Michel Aounnak elnökké jelölése két hónappal korábban megerősítette Irán szorítását az ország körül. Rijád ismételt visszalépése az ország hadseregének pénzelésétől, valamint Háriri lemondásának elősegítése mind azt igazolják, hogy a Szaúd-ház elfogadta a realitásokat.”

Szíria:

„Szíriában Irán meghatározó szerepet játszott Básser el-Aszad rezsimének megmentésében azzal, hogy gondoskodott annak pénzügyi, információs, és személyi támogatásáról. […] Eközben Szaúd-Arábia azon erőfeszítései, melyek a különféle szunnita milíciák támogatására irányultak, legtöbbször káoszba fulladtak, vagy szalafista csoportok megalakulásához vezettek.”

Irak:

„Irakban az Iszlám Forradalmi Gárda egy nagyjából 120 000 főből álló, független katonai erőt hozott létre a Népi Mobilizált Csapatok képében. Három jelentős síita csoport is közvetlenül a Forradalmi Gárdának jelent, ezek a Kataeb Hezbollah, a Badr Szervezet és az Asab Ahl al-Haq. […] Mindezeken túl Irán Bagdadban politikailag is kiemelkedik.”

„Mindeközben Szaúd-Arábia a felzárkózással küzd: Háider al-Abádi iraki miniszterelnök Rijádba látogatott októberben a célból, hogy egy új szaúdi-iraki koordinációs tanácsot indíthassanak el. Az elmúlt negyedszázadban ez volt az első alkalom, hogy egy iraki ilyen látogatást tegyen, de az egyelőre nem világos, hogy a lehetséges szövetségeseinek pénzügyi támogatásán túl bármi mást képes lenne-e Szaúd-Arábia nyújtani.”

Jemen:

„Szaúd-Arábia belesüppedt egy költséges háborúba, melynek a vége még nem akar látszani, miközben az iráni támogatás terjedelme a huti lázadók felé jóval szerényebb.”

„Jelenleg tehát ez a szaúdi-iráni konfliktus tabellája: az irániak gyakorlatilag győztek Libanonban, győzelemre állnak Irakban és Szíriában, miközben kivéreztetik a szaúdiakat Jemenben.”

A teljes cikket a következő linken tekintheti meg:

http://foreignpolicy.com/2017/11/21/tehran-is-winning-the-war-for-control-of-the-middle-east-saudi-arabia/

kozel-kelet_7_het.png

Holló Richárd

Biztonságpolitika, újraértelmezve: Amerika és indo-csendes-óceáni szövetségesei

Vajon hogyan birkózik meg az Egyesült Államok az ázsiai régiót befolyásolni kívánó Kínával, a határokat nem ismerő Észak-Koreával és a komoly fenyegetéssel bíró nemzetközi iszlám radikalizmussal? James Jay Carafano, a The Heritage Foundation alelnökének írása a The National Interesten.

“A fenyegetések és az érdekek szempontjából a régió egyértelműen az USA biztonságpolitikájának egyik fontos pontja lesz” - kezdi elemzését Carafano. A szerző három fenyegető tényezőt említ meg írásában, amelyek borsot törhetnek Donald Trump orra alá.

“A jelenlegi adminisztráció külpolitikája Európára és a Közel-Keletre megfelelő hangsúlyt fog helyezni, azonban az ázsiai és csendes-óceáni térségnek sem fog hátat fordítani. [...] A felemelkedő Kína felborítja a jelenlegi status quo-t, Észak-Korea pedig minden eddiginél féktelenebb. Ezen felül a nemzetközi iszlamista terror egyre aktuálisabb. Az Egyesült Államok hozzáállása ezen problémákhoz jelentősen meghatározza az Ázsia biztonságpolitikájában betöltött szerepét.”

“Egy hatékony biztonsági keretrendszer segíthet a versengő nemzetek koordinálásában, akik Ázsia jövőjében döntő szerepet játszanak. Olyan nemzetközi keretrendszereket kellene építeni, amik képesek lennének kezelni az efféle problémákat. A probléma csupán az, hogy könnyebb mondani, mint csinálni.”

“A biztonságpolitikai keretrendszerek csupán akkor működnek, ha a résztvevő államoknak közös érdekeik vannak, a fenyegetéseket felismerik, illetve ezen érdekeket idővel fenntartják.”

“A legbiztosabb pont az ázsiai  és csendes-óceáni térség jövőbeli biztonságpolitikai stratégiájában talán az Egyesült Államok mint régiós tényező. [...] Amerika nem engedheti meg magának, hogy a világ bármely pontján nagymértékű destabilizáció alakuljon ki, ez Donald Trump adminisztrációjának fő premisszája.”

A teljes cikket itt találja:

http://nationalinterest.org/feature/how-america-its-indo-pacific-allies-will-redefine-regional-23155?page=show

eszak-amerika_6_het.jpg

Son Nam Nguyen