Közelgő cseh választások – ezért fájhat a feje az Európai Uniónak

2017. október 18.

A csehországi parlamenti választások legnagyobb esélyese az Andrej Babiš vezette ANO, amely egyúttal az oroszbarát Miloš Zeman államfő nyílt támogatását is élvezi. Az európai integráció további mélyítésének elutasítása, és a szuverenitás kérdésének előtérbe helyezése mellett az Oroszországgal…

Tovább

A Kis Vakond esete a Sárkánnyal

Hszi Csin-ping a hatalomra kerülése óta most először járt a kelet-közép-európai régióban. Azonban érdekes módon nem a Kína regionális hídfőállásainak tartott államokba – vagyis például Lengyelországba, Magyarországba – utazott, hanem az ázsiai országgal sokáig távolságot tartó Csehországba. A…

Tovább

Csehország: Protokolláris összecsapás az Egyesült Államokkal

Bár a magyar-amerikai kitiltási botrány hullámai mára majdhogynem teljesen elültek a közéleti diskurzusban, régiónk egy másik vezető államában csak most kezdődik valami hasonló. Milos Zeman cseh elnök és az ottani amerikai nagykövet közötti szócsörte azonban sokkal kisebb…

Tovább

Volt kommunista ügynök lehet a cseh pénzügyminiszter

Hetek óta háborog a hazai média és értelmiség (politikai elköteleződéstől függetlenül), hogy a Belügyminisztérium új államtitkárának kinevezése, aki közismerten operatív tiszt volt az előző rendszerben, a modern magyar demokrácia megcsúfolása, és lemondása/lemondatása…

Tovább

Mi lesz veled Visegrádi Együttműködés?

Kedden érkezett Budapestre többek között Robert Fico szlovák, Bohuslav Sobotka cseh és Donald Tusk lengyel miniszterelnök, hogy részt vegyenek a Visegrádi Négyek soros magyar elnökségének zárórendezvényén. Az eseményen jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság…

Tovább

Ismét napirendre kerülhet a Benes-dekrétumok ügye

A magyar-szlovák viszony sajnálatos módon sosem volt felhőtlennek tekinthető, ám az utóbbi években érezhető volt egy bizonyos szintű enyhülés a két fél között. Talán ezért nem is véletlen, hogy a szlovákiai Most-Híd párt legutóbb megválasztott EP-képviselője, Nagy József…

Tovább

Ügynökmúlt: Keleten a helyzet változatlan?

A közép-kelet európai régiót már több tekintetben próbálták közös platformra helyezni, legyen az gazdasági, politikai vagy szociológiai kérdéskör – tették mindezt sikerrel vagy inkább erőltetett módon. Van azonban egy terület, amely kétségkívül összeköti a régió…

Tovább

Magyarország jobban teljesít? Versenyképesség a régióban

Választási év révén nem újdonság, hogy a különböző hazai pártok irdatlan mennyiségű, az országgal kapcsolatos adatot, információt, és jövőbeli víziót próbálnak velünk napról napra megosztani. Szeretnénk az elkövetkezőkben mi is egyfajta külpolitikai-külgazdasági…

Tovább

Pro/Kontra - Szükség van-e a Visegrádi Együttműködésre?

Miután előző "Pro/Kontra" cikkünk izgalmas párbeszédet eredményezett, úgy gondoltuk, hogy érdemes lehet egy másik, számunkra talán az EU-nál is kézzelfoghatóbb politikai szervezettel foglalkoznunk, a Visegrádi Négyek (V4) együttműködésével. Bár az 1991 óta létező…

Tovább

Cseh belpolitika: vihar cunami után

Az egész cseh alkotmányos rendszer működőképességét kérdőjelezi meg az október 26-i parlamenti választás eredménye, ugyanis a rendkívül széttagolt törvényhozásban szinte lehetetlenné vált a stabil koalíciókötés. A parlament hét pártja pillanatok belül nyolccá alakul át…

Tovább

Szereti-e a munkáját a magyar külügy?

A magyar külügynek kereken 5 nap kellett ahhoz, hogy megszólaljon a szíriai vegyifegyver-támadás ügyében. Nem ez az első eset, amikor a hazai külpolitika bántóan lassan reagál egy rendkívül fontos világpolitikai helyzetben, és vélhetően nem is az utolsó. Érdekes kérdések…

Tovább

A politikai bukások időszaka

Az elmúlt pár hónapban (is) több olyan világpolitikai esemény történt, amelyre érdemes volt odafigyelni. Mégis, a hazai híradások nem fordítottak különösebb figyelmet ezek bemutatására. Csehországtól kezdve az Egyesült Államokon át egészen Ausztráliáig politikai bukások…

Tovább

Egyelőre megúszták a csehek

Áprilisban látszólag elkezdtek dőlni a dominók a cseh koalíciós pártok együttműködése, valamint az egész kormányzás körül. A botrány a Közügyek (VV) párt környékén robbant ki, mikor Vít Bárta közlekedési minisztert több párttársa azzal vádolta meg, hogy hűségükért…

Tovább

A héten történt.. Visegrádi Négyek

EU-s biztonságpolitika magyar szemmel: Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Pozsonyba látogatott, ahol a GLOBSEC biztonságpolitikai konferencián nyilatkozott az Uniós biztonságpolitika egyik alappilléréről, a szomszédságpolitikáról. Véleménye szerint ha az EU globális…

Tovább

Miniszterelnöki csúcstalálkozó és a 20 éves V4

Pozsonyban gyűltek össze kedden a visegrádi országok kormányfői, hogy megtárgyalják a csoport jövőbeli prioritásait és összehangolják a tagországok stratégiáját. Emellett azonban más oka is volt a találkozó összehívásának: az együttműködést éppen 1991. február 15-én…

Tovább

A héten történt.. Visegrádi Négyek

A szlovák kormány elfogadta az állampolgártörvény módosítását: A kettős állampolgárságról szóló törvény régóta húzódó vitájának végére került így pont, mely után már csak a parlamentnek kell rábólintania a változásokra februárban. Az elfogadott tervezet szerint a…

Tovább

A héten történt.. Visegrádi Négyek

Pozsonyba látogatott a magyar államfő: Schmitt Pál csütörtök délután találkozott Ivan Gašparovič szlovák államfővel, a tárgyalás során azonban nem sikerült közös álláspontot kialakítani az államnyelvtörvény és a kettős állampolgárság körüli kérdésben. Később…

Tovább

A héten történt.. Visegrádi Négyek

Miniszteri kérés a cseh orvosok felé: Loeš Heger cseh egészségügyi miniszter szerdán nyílt levélben próbálta meggyőzni országa doktorait, hogy azok ne távozzanak külföldre a jobb megélhetés reményében a „Köszönjük, mi elmegyünk” kampány keretében. Ígérete…

Tovább

Köszönjük, mi elmegyünk - cseh egészségügyi válság

A fenti jelmondattal indítottak országos kezdeményezést cseh orvosok, akik a régóta fennálló alacsony bérezés és az egészségügy elhanyagolt helyzete miatt inkább külföldön keresnének munkát. A terv olyannyira népszerűvé vált, hogy ha tényleg valóra válik, az több régió…

Tovább

A (múlt) héten történt.. Visegrádi Négyek

Szlovák-magyar miniszterelnöki találkozó: Kedden tartott közös megbeszélést Iveta Radičová szlovák, és Orbán Viktor magyar kormányfő. A tárgyalás elsődleges célja a mostanra „rutinszerű” következő félévi magyar EU elnökség stratégiájának vázolása, valamint…

Tovább