Mianmar: Forradalmi változások előtt?

2015. augusztus 19.

Egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk azzal (itt), hogy Mianmar politikai életében a 2015-ös év döntő fordulatot hozhat. Márciusban ugyanis az ellenzék elindított egy alkotmánymódosításra irányuló kezdeményezését, amelynek elfogadása esetén 2016-ban Ang Szán Szu Csí…

Tovább

Kétoldalú nyitás Kuba felé

Az elkövetkező időkben végérvényesen pozitívvá válhat Kuba nemzetközi megítélése: Barack Obama 2014 végén tett egyértelmű diplomáciai gesztust Havanna felé, az EU pedig szintén tavaly április óta kezdett újabb tárgyalásokba a szigetország és az európai kontinens…

Tovább

Észak-Korea számára is példaértékű lehet az iráni döntés

Kedd reggel megszületett a történelminek is nevezhető döntés az iráni atomprogrammal kapcsolatban. A megállapodás korai megítélése igen változó, a tárgyalóasztalnál ülő nagyhatalmak vezetőinek több országban kell még harcolniuk a helyi parlamentek és kongresszusok porondján,…

Tovább

Puerto Rico: Az amerikaiak "görög válsága"

Az 1898-as spanyol-amerikai háború új fejezetet nyitott Puerto Rico amúgy is gazdag történelmében, hiszen a spanyolok vereségének következményeként a sziget az Amerikai Egyesült Államok fennhatósága alá került. Rá alig húsz évre a sziget lakói amerikai állampolgárságot…

Tovább

Ausztrália: Rosszabb hely lesz terroristáknak

Tavaly november óta napirenden van egy új, a mainál sokkal szigorúbb terrorizmus ellenes törvény Parlament elé terjesztése az Egyesült Királyságban. A radikálisokkal szembeni harcot azonban nem csak a britek, de volt koronagyarmatuk, az ausztrálok is rendkívül komolyan veszik, főleg…

Tovább

Charleston sem rengeti meg az amerikai fegyverlobbit

Múlt hét szerdán (június 17-én) a 21 éves Dylann Roof besétált a dél-karolinai Charleston egyik, főleg afroamerikaiak által látogatott templomába, és az esti szertartás közben lelőtt kilenc embert a gyülekezet tagjaiból, köztük a lelkészt is. Az eset, főleg Roof azóta…

Tovább

Mexikó: A kormány halad, a baloldal harcol

A június 7-i törvényhozói és helyhatósági választások tétje igazából nem is annyira Enrique Peña Nieto elnökségének és a kormányzó Partido Revolucionario Institucional (PRI – Intézményes Forradalmi Párt) teljesítményének megítélése volt, hanem inkább annak…

Tovább

Nigéria: A valódi munka csak most kezdődik

Két hónappal ezelőtt a nigériai választók hatalmas meglepetésre az ország történetében először egy ellenzéki jelöltet támogattak a hivatalban lévő elnökkel és annak pártjával, a sokak által örökös választási győztesnek hitt PDP-vel szemben. Goodluck Jonathan öt év…

Tovább

NATO tagállamok: Fogyóban az egymás iránti szolidaritás

Alig egy hónapja írtam le a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy Kelet-Európa jelenleg nem bízhat a NATO védelemben, vagy legalábbis nem bízhatja biztonságát kizárólag erre a védelmi hálóra. A régió valós vagy érzékelt fenyegetettsége az elmúlt évek csúcspontjára jutott a…

Tovább

Erősödő törésvonalak a Balkánon

Európa puskaporos hordója, a hagyományosan fragmentált Balkán időről időre újabb kihívásokkal szembesül. Miközben egyes államok (pl. Bulgária) képes volt a részleges kiemelkedésre (ld. EU-tagság), mások az országhatárokon átnyúló kisebbségi és vallási konfliktusokból…

Tovább

Törökország: Választások után, ki nevet a végén?

A vasárnap tartott török választásokon elvesztette abszolút többségét az elmúlt tizenhárom évben egymagában kormányzó Igazság és Fejlődés pártja. Törökországra szinte kilátástalan koalíciós tárgyalások, és hamarosan akár előrehozott választások várnak. Alaposan…

Tovább

Uruguay: Új haza vagy ideiglenes menedék?

Most, amikor Európában hatalmas viták és indulatok kísérik a menekültkérdést, tőlünk nagyon távol, Latin-Amerikában, azon belül is Uruguayban, ez kevésbé okoz feszültséget a társadalomban és a helyi politikai életben; igaz, nem menekültek tízezreinek befogadásáról van szó.…

Tovább

Törökország: A vasárnapi parlamenti választás elé

Most vasárnap 550 parlamenti hely sorsáról, valamint a következő kormány kilétéről dönthetnek a török választók. Az országos választás legnagyobb esélyese – mint 2002 óta mindig – most is a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu, illetve a köztársasági elnök, Recep Tayyip…

Tovább

Spanyolország: Új idők, új szelek

Múlt vasárnap helyhatósági választásokat rendeztek az ország 13 autonóm közösségében, amely során 8.122 polgármester és 67.640 önkormányzati képviselő került megválasztásra több mint 35 millió szavazásra jogosult spanyol állampolgár által. Első olvasatra a kormányzó…

Tovább

Kanada: Hamarosan talán újra napirendre kerül Quebec függetlensége?

A kanadai Quebec-i Párt (Parti Québécois - PQ) tavaly csúfos választási kudarcot szenvedett. Ráadásul nem elég, hogy az általuk kezdeményezett előrehozott megmérettetésen elveszítették kormányzati pozíciójukat, még történetük egyik legsúlyosabb vereségét is el kellett…

Tovább

Dél-Afrika: A jövő elkezdődött, sikere bizonytalan

A dél-afrikai politikát közelről figyelők – országon kívül-belül egyaránt – sokáig úgy gondolták, hogy három állítás, ha nem is örökre, de még legalább 50 évig egészen biztosan nem fog megdőlni az országban az apartheid-rendszer rémuralmának összeomlása után. Az…

Tovább

Bolívia: Előretört az ellenzék a helyhatósági választásokon

A március végén rendezett helyhatósági választásokon jelentős sikereket ért el az ellenzék. Az ország kilenc tartományából kettőben (La Paz és Santa Cruz) legyőzték a kormányzó MAS (Movimiento al Socialismo – Mozgalom a Szocializmusért) jelöltjeit, míg ötben (Cochabamba,…

Tovább

Szudán: Egy ország, amely bármikor robbanhat

Farkas Réka az UNHCR genfi központjának munkatársa. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a világ összes éhínség, háborúk és egyéb tragédiák sújtotta területein aktív terepmunkát folytat, lévén, legfőbb feladata földünk menekülthelyzetének javítása. A szervezet tagjai…

Tovább

Freedom House: Magyarországon csak részben szabad a sajtó

A Freedom House idén is publikálta a világ országaiban mért sajtószabadság-index eredményeit. Magyarország idén is a 71. helyet érte el a listán (bár két hibaponttal többet kapott, mint tavaly), pontszáma alapján továbbra is a "részben szabad" besorolást tudhatja magáénak. Ez…

Tovább

Ciprus: Új lendületet kaphat az egyesülés

Bár az Európai Unióról jelszavak szintjén legtöbbször az egység és szövetség kifejezés juthat eszünkbe, ezt a képzetet hamar képes megcáfolni az egyik tagállam, Ciprus helyzete. A szigetország több mint 40 éve él teljes politikai és társadalmi megosztottságban, azonban a…

Tovább

Kolumbia: Újraírják a történelmet?

Ötven éve, hogy a FARC (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia – Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) az ország területének jelentős részén – a harminckét kolumbiai megyéből huszonnégyben, főleg Kolumbia déli és keleti felében – háborút folytat a központi kormányzat…

Tovább

Kína új kedvencét Pakisztánnak hívják

Hszi Csin-ping kínai államfő és Navaz Saríf pakisztáni miniszterelnök hét eleji találkozója kivételes eredményekkel zárult. A két ország közötti gazdasági folyosó megvalósításának érdekében létrejött 46 milliárd dolláros kínai óriásbefektetés értéke háromszor…

Tovább

Európai bevándorlás - számokban

Tegnapi cikkünkben már kitértünk az Európai Unió jelenlegi menekültügyi stratégiájának problémáira. A Földközi-tengeren keresztül érkezők napokban történt katasztrófái és balesetei újra reflektorfénybe helyezték a helyzet súlyosságát, így érdemes megnézni, mégis…

Tovább
süti beállítások módosítása