DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

2015. május 23.

Obama az új James Bond, szárnyaló kínai katonák, befogadott menekültek Indonéziában, történelmi kézfogás Károly hercegtől, történelmi pofon Jean-Claude Junckertől - minden, amit a héten a világpolitikából érdemes volt látni.

Tovább

Kína új kedvencét Pakisztánnak hívják

Hszi Csin-ping kínai államfő és Navaz Saríf pakisztáni miniszterelnök hét eleji találkozója kivételes eredményekkel zárult. A két ország közötti gazdasági folyosó megvalósításának érdekében létrejött 46 milliárd dolláros kínai óriásbefektetés értéke háromszor…

Tovább

Kína: A világgazdaság új vezető bankára?

Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztrália mellett további 52 ország csatlakozásával akár már az év végén megkezdheti működését az USA által befolyásolt Világbank, valamint az Ázsiai Fejlesztési Bank vetélytársaként emlegetett Ázsiai…

Tovább

A japán-kínai-koreai reláció és a történelem

A március 21-én Szöulban tartott Japán-Kína-Korea külügyminiszteri találkozón a politikusok abban állapodtak meg, hogy a terrorelhárítás, a környezetvédelem, valamint a katasztrófavédelem területein folytatják és fejlesztik az együttműködést, illetve, hogy legközelebb…

Tovább

Ázsia: Halálbüntetés, avagy az elrettentés legális eszköze

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet legújabb jelentése alapján a 2014-es évben történt kivégzések számát tekintve ismét az ázsiai és csendes-óceáni régió áll vezető helyen. A tanulmány arra is rávilágít, hogy a térségben nemhogy csökkenne a halálos…

Tovább

Elkészült az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia

Február 6-án fogadták el az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiáját, amely lefekteti a leköszönő, mostantól csupán másfél-két évet hatalmon lévő Obama-adminisztráció világnézetét. A dokumentum (itt elérhető) – amelyet időszakosan elkészít a Fehér Ház –…

Tovább

Kialakulóban az USA ázsiai szövetségi rendszere

Tanulmányok szerint a jövő világgazdaságát az Egyesült Államok-India-Kína trió fogja leginkább meghatározni. Míg a kínai növekedésről (annak pozitív, negatív hatásairól) vagy az amerikai külpolitika fejleményeiről számos értekezés kerül a világsajtó hasábjaira, India…

Tovább

Srí Lanka: Úton a demokrácia felé

Január elején Maithripala Sirisena (NDP Új Demokratikus Front) győzelmével ért véget Mahinda Rajapaksa (UPFA Szabadság Párt) tíz éves elnökségi periódusa. Rajapaksa a szavazatok 47,58 százalékát, míg Sirisena azok 51,28 százalékát kapta (link). Ez a Srí Lanka-i választások…

Tovább

Öt kihívás, amellyel Oroszországnak szembe kell néznie 2015-ben

A tavalyi év orosz szemszögből Ukrajna és - áttételesen - a nyugat megleckéztetéséről, valamint ezzel párhuzamosan saját geopolitikai érdekeinek ádáz védelméről szólt. Idén a kiharcolt pozíciók megtartása, a törésvonalak bebetonozása lehet a cél. Azonban ennek…

Tovább

Konfliktusok sorával terhelt év lehet az idei

Európát külső és belső konfliktusok veszítik szét, miközben a kínai gazdaság lassulása komoly gondokat okoz több feltörekvő világpolitikai aktornak, ahogy az ISIS szunnita terrorszervezet befolyása is egyre inkább behálózza a muszlim világot. A világ egyik legismertebb…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (1)

A tavalyi év sikerén felbuzdulva az idén is elkészítettük „Szerintünk a világ” sorozatunkat, amiben minden egyes szerkesztőnk mesél arról, hogy szerinte melyek voltak az idei év legfontosabb eseményei és miért, illetve, hogy mire érdemes figyelnetek jövőre. A mostani sort…

Tovább

Regionális összefogás a közös célok érdekében

December 16-17-én Belgrádban került sor a kínai miniszterelnök és a kelet-közép-európai országok (KKEO) kormányfőinek immáron harmadik alkalommal rendezett két napos csúcstalálkozójára, valamint az ahhoz kapcsolt üzleti fórumra. Összességében elmondható, hogy az eseményt…

Tovább

Fókuszban India: Narendra Modi külpolitikai prioritásai

A világ második legnépesebb államát, Indiát annak bővülő gazdasági lehetőségei, a növekvő amerikai figyelem, az enyhülő külpolitikai konfliktusok, valamint a Narendra Modi által vezetett kormány újabbnál újabb reformkísérletei, külpolitikai sikerei helyezik a figyelem…

Tovább

APEC-csúcs 2014: előkészületben a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete

Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) idei csúcstalálkozójára november 5. és 11. között került sor Pekingben. Míg a csúcs az amerikai-kínai, valamint az orosz-kínai reláció számára kimondottan jó eredményeket hozott, addig a japán-kínai és az…

Tovább

Stratégiai fontosságú-e hazánk Kína számára?

Az alábbi kérdések egyike itthon már sokszor, sokféleképpen felmerült a külpolitikával foglalkozók körében: Mit jelent Magyarország Kína számára? Be tudunk-e tölteni híd szerepet Kína és az Európai Unió között? Fontosabbak vagyunk-e a régió többi országánál?…

Tovább

Kína vagy a nyugat hajtja a magyar gazdaság motorját?

Az elmúlt időszakban sokat hallhattunk a legújabb kínai gigaberuházásról, amelynek keretében a közeljövőben Szolnokon és Kazincbarcikán is citromsavgyár épül. A gyárak által termelt évi citromsav mennyiség alapján – amely a globális citromsav-gyártás nyolc százalékát…

Tovább

Számunkra is tanulságos lehet Németország fokozódó keleti nyitása

Az október elején 7. alkalommal megrendezett Kína-Németország Gazdasági és Technológiai Együttműködési Fórumon Li Ko-csiang miniszterelnök arról beszélt, hogy a kínai-német gazdasági kapcsolatok az elmúlt időszakban rohamos mértékű fejlődést mutattak, az azok alapját…

Tovább

A formálodó új világrendet már a kínaiak vezetik

A Financial Times online kiadása október 8-án egy érdekes gondolatkísérlettel jelentkezett. Az IMF legújabb kiadványa (World Economic Outlook) kapcsán a feltörekvő gazdaságokat egy új, hipotetikus G7-be tömörítették, és ez alapján készítettek összehasonlítást a…

Tovább

DiploMaci interjú: "Kétlem, hogy Hongkong megmenthető lenne"

A 2017-ben esedékes kormányzóválasztás körüli egyet nem értés egyre nagyobb feszültséget gerjeszt a pekingi vezetés és a hongkongi szabad jelöltállításért demonstráló tömeg között. A hongkongi diákok Leung Csun-jing jelenlegi főkormányzó lemondására irányuló…

Tovább

Hongkong: Kína nem ad politikai szabadságot

A 2017-ben esedékes hongkongi kormányzóválasztásról szóló pekingi reformtervekkel kapcsolatosan továbbra sem született konszenzus, a hongkongi demokratikus ellenzék és a pekingi vezetés között az egyet nem értés változatlan. Míg az előbbi a Különleges Igazgatású Terület…

Tovább

Hongkong: Ahol a gazdaság is a szabadság útjában áll

Hangos tiltakozásokkal fogadta a hongkongi ellenzék a Kínai Népköztársaság reformterveit a 2017-ben esedékes kormányzóválasztással kapcsolatban. Míg a demokratapárti erők teljes választási szabadságot szeretnének kivívni, addig Peking korántsem szeretné teljes mértékben…

Tovább

Kína világhatalmiságának útjába korrupt hadserege állhat

Bár az orosz-ukrán és a közel-keleti konfliktusok kissé háttérbe szorították a reflektorfényből, Kína korántsem szűnt meg a „hanyatló Nyugat” kihívója lenni. A gazdaságilag és katonailag is egyre nagyobb fejlődést produkáló ázsiai ország csupán évekre van attól, hogy…

Tovább
süti beállítások módosítása