Képes lesz az USA, Dél-Korea és Kína együttműködni az észak-koreai krízis kapcsán?

2017. november 19.

Heung-kyu Kim, az Ajou University-n lévő China Policy Institute professzora az Egyesült Államok, Dél-Korea és Kína közötti trilaterális kapcsolatok megerősítését támogatja, amely a Koreai-félsziget stabilitását jelenthetné a jövőre nézve. “Ahogy Észak-Korea egyre nagyobb fenyegetést jelent a Koreai…

Tovább

A Kis Vakond esete a Sárkánnyal

Hszi Csin-ping a hatalomra kerülése óta most először járt a kelet-közép-európai régióban. Azonban érdekes módon nem a Kína regionális hídfőállásainak tartott államokba – vagyis például Lengyelországba, Magyarországba – utazott, hanem az ázsiai országgal sokáig távolságot tartó Csehországba. A…

Tovább

Irán: A szankciók feloldása után szabad a vásár

Hasszán Roháni tizenhét év óta az első iráni elnök, aki Európában járt. Az olaszországi és franciaországi út célja az volt, hogy a múlt hónapban az elszigeteltségből kitörő Iránt ismét vonzóvá tegye a külföldi befektetők előtt. Habár a nyugati vállalatok eddig is ugrásra készen vártak az alkalomra,…

Tovább

Kína kedvére tenne az Európai Bizottság

Bő négy évvel ezelőtt a Világgazdasági Fórum akkori, daliani tanácskozásán már előhúzta a kínai vezetés, hogy országuk hajlandó növelni európai befektetéseik volumenét, ha cserébe az EU elismeri Kínát, mint piacgazdaságot. Európa bár akkor ellenállt a kísértésnek, egy a mai napon frissen…

Tovább

Kína tovább erősíti közel-keleti jelenlétét

Ebben az évben Hszi Csin-ping első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett. Egyiptomban 2004-ben (Hu Csin-tao), Szaúd-Arábiában 2009-ben (Hu Csin-tao), Iránban pedig 2002-ben (Csian Cö-min) járt utoljára kínai elnök. Hszi januári körútja bár igencsak feszült geopolitikai légkörben zajlott, még így is…

Tovább

Tajvan: Kínának egy nővel kell farkasszemet nézni

Nem okozott meglepetést Tajvan, sorrendben 6-ik szabad parlamenti- és elnökválasztásának eredménye. A Demokratikus Haladás Párt (DPP) ugyanis már a 2014. novemberi helyhatósági választásokon is elsöprő vereséget mért a kormányról most leköszönő Nemzeti Pártra (Kuomintang, KMT). Ez volt az az…

Tovább

Obama: "Nem hagyhatjuk, hogy olyan országok alakítsák a világgazdaság játékszabályait, mint Kína."

A fenti állítás, mely Barack Obama amerikai elnök a Transz-Csendes-óceáni Partnerség (TPP) megalakításáról szóló nyilatkozatában hangzott el, kiválóan érzékelteti azt a véget nem érő nagyhatalmi versengést Kína és az Amerikai Egyesült Államok között, melynek az elmúlt…

Tovább

Pakisztán belépett a drónhadviselők klubjába

Szeptember 6-án a pakisztáni hadsereg véghezvitte az első drónnal végrehajtott támadását az ország északi területén fekvő törzsi területeken (Federally Administered Tribal Areas – FATA) állomásozó terroristák ellen. Az új technológia bevetése könnyen jelentheti azt, hogy az…

Tovább

Japán, mint felelős katonai hatalom?

A japán parlament szombaton elfogadta azt a számos vitat kiváltó alkotmánymódosítást, amely alapjaiban változtatja meg a hadsereg alkalmazásának feltételeit. A politikai ellenzék a végsőkig küzdött a javaslat elfogadásának megakadályozása érdekében, arra hivatkozva, hogy az…

Tovább

Kína: A békés felemelkedés korának vége?

Szeptember 3-án Kína a második világháború ázsiai lezárásának 70. évfordulóját kivételesen nagyszabású katonai felvonulással ünnepelte. A dátumot a kormány a múlt év során nemzeti ünneppé nyilvánította, amely így a "Győzelem napja"-ként került a köztudatba. Katonai…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Forrósodó menekülthelyzet Magyarországon, katonai parádé Pekingben, véres tüntetés Kijevben, jéghokizó Putyin, alaszkai hidegben fagyoskodó Obama. Heti képes összefoglalónk a legjobb sajtófotókból.

Tovább

Kiber-front nyílhat az Egyesült Államok, Kína és Oroszország között

Az Obama-adminisztráció úgy látszik, elérkezettnek látja az időt arra, hogy új területen, a kibervédelem kapcsán kezdeményezzen szankciókat Pekinggel és Moszkvával szemben. Az indítékot kellően alátámasztja az elmúlt hónapokban történt számítástechnikai támadások…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Alámerülő Putyin, bangkoki robbantások, tüntető francia földművesek, lélekvesztőkön érkező menekültek. Bár itthonról nézve ez rövid hét volt, most is összeszedtük a legjobb sajtófotókat a világból.

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Játszótér a bombák árnyékában, smink igazítás a kínai díszőrségnél, kenyai Obama az Obama általános iskolában, fehérorosz diktátorral kaszáló Depardieu. Minden, amit érdemes volt látni a heti világpolitikából.

Tovább

A világpolitika mintaállamai

A brit Portland stratégiai elemző cég górcső alá véve a nemzetek kormányzati rendszerének működését, kulturális terjeszkedését, oktatási rendszerét, a globális szerepvállalás mértékét, a digitális terjeszkedést és a vállalati szféra működését vizsgálta azok „puha…

Tovább

Észak-Korea számára is példaértékű lehet az iráni döntés

Kedd reggel megszületett a történelminek is nevezhető döntés az iráni atomprogrammal kapcsolatban. A megállapodás korai megítélése igen változó, a tárgyalóasztalnál ülő nagyhatalmak vezetőinek több országban kell még harcolniuk a helyi parlamentek és kongresszusok porondján,…

Tovább

Vietnam: Hintapolitika Kína és az Egyesült Államok között

A Kína-USA-Vietnam relációt jellemző kapcsolatrendszer, továbbá annak változása a két nagyhatalom jövőbeni világpolitikai szerepvállalásának egyik legfontosabb tényezőjét képezi. A háromszögben Vietnam sajátos helyzetben van, hiszen bármelyik oldalhoz történő húzása a…

Tovább

EU-Kína csúcs: Peking is érdekelt a görög válság megoldásában

A 17. EU–Kína kétoldalú csúcstalálkozóra – Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Li Ko-csiang kínai miniszterelnök részvételével – június 29-én Brüsszelben került sor. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a fő…

Tovább

Egy kapcsolat, ahol az érdekek felülírnak mindent

Kína és az Egyesült Államok nagyhatalmi státuszért folytatott versenye a világpolitikai és gazdasági átrendeződésekről szóló értekezések egyik visszatérő momentuma. A június 23-24-én Washingtonban megrendezésre került éves kínai-amerikai stratégiai és gazdasági…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Választási láz Törökországban, terjedő MERS vírus Dél-Koreában, hajószerencsétlenség Kínában és ünnep Olaszországban. Ez, és még sok más érdekesség a hét képes eseményeiből.

Tovább

Kína: Új védelmi stratégiával fokozódik a keleti helyzet

Kedden került nyilvánosságra a Kínai Népköztársaság Fehér könyve, amelyben részletezi az ország védelmi politikáját a megújult globális kihívásokkal szemben. Bár a legtöbb médium a nukleáris ellencsapással kapcsolatos részeket fogja kiemelni, a dokumentum ennél sokkal…

Tovább
süti beállítások módosítása