Tegnap reggel megtámadták Európát

2016. március 23.

Tavaly januárban, a Charlie Hebdo elleni merénylet után írtam, hogyha Nyugat-Európa nem lesz hajlandó végre szigorú szabályokat hozni a radikalizmus elleni harcban, akkor a különféle terrorcselekmények nem szomorú kivételek lesznek, hanem az állandó gyakorlat elemei. Úgy gondolom, hogy a tegnap…

Tovább

A valódi kijózanodás ideje a magyar külpolitika számára jött el - válasz Lánczi Tamás írására

Lánczi Tamás ugyan írásában (A kijózanodás ideje, Mozgástér blog) azt helyesen állapította meg, hogy a bevándorló-áradat kezelése miatt érdemtelenül érik nyugati támadások a magyar kormányt, azonban a szerzőnek az önigazoló sértődöttség helyett inkább a probléma…

Tovább

Oroszország már katonákkal is segíti Aszadot

Franciaország hamarosan Szíriában is beveti légierejét az Iszlám Állammal szemben, miközben egyelőre ismeretlen méretű orosz katonai kontingens érkezett Basár el-Aszad rezsimjének megmentésére. A fő kérdés, hogy az érdekelt nagyhatalmak közvetlen beavatkozása meggyorsíthatja-e…

Tovább

Ausztrália: Rosszabb hely lesz terroristáknak

Tavaly november óta napirenden van egy új, a mainál sokkal szigorúbb terrorizmus ellenes törvény Parlament elé terjesztése az Egyesült Királyságban. A radikálisokkal szembeni harcot azonban nem csak a britek, de volt koronagyarmatuk, az ausztrálok is rendkívül komolyan veszik, főleg…

Tovább

Afganisztán: Egy szűnni nem akaró probléma

Néhány órával ezelőtt az Afganisztánt az 1990-es évek közepétől egészen a 2001-es amerikai beavatkozásig uraló tálibok támadást intéztek az ország parlamentje ellen. A legfrissebb információk szerint a terrorakcióban 18-an sérültek meg, dacára annak, hogy a gépkocsiba…

Tovább

Nigéria: A valódi munka csak most kezdődik

Két hónappal ezelőtt a nigériai választók hatalmas meglepetésre az ország történetében először egy ellenzéki jelöltet támogattak a hivatalban lévő elnökkel és annak pártjával, a sokak által örökös választási győztesnek hitt PDP-vel szemben. Goodluck Jonathan öt év…

Tovább

Hamarosan Izraelt is magába szippanthatja a szír polgárháború

Az izraeli drúz közösség vezetője Sejk Maufak Tarif felszólította hazáját, hogy szálljon harcba a szíriai drúzok lemészárlására készülő Iszlám Állammal szemben. Miközben a zsidó államnak morális kötelessége megvédeni a szíriai drúz kisebbséget, a szír polgárháború…

Tovább

Infografika az al-Shabaab történetéről

Április 2-án a kenyai Garissában közel 150 egyetemi diákot öltek meg az al-Shabaab fegyveresei. A szörnyű esemény árnyékában megpróbáljuk bemutatni, honnan indult és milyen világpolitikai események befolyásolták a terrorszervezet tevékenységét.

Tovább

DiploMaci Fókusz: Bevándorlás, menekültek (1)

A DiploMaci blog a mai nappal új sorozatot indít "Fókusz" címmel, amely a külpolitikához szervesen kapcsolódó, a mindennapi embereket is érdeklő folyamatokat kívánja közérthetően bemutatni. A sorozat első néhány darabja talán a legaktuálisabb ilyen problematikát járja majd…

Tovább

Charlie Hebdo: Tét az európai Közel-Kelet politika

Az elmúlt hét során Franciaországban elkövetett merényletek megrázták az európai közvéleményt és szinte példa nélküli egységbe forrasztották a kontinens politikai vezetőit, melynek csúcsa a vasárnapi szolidaritási menet volt Párizsban. A közbeszéd azóta a bevándorlás és…

Tovább

Charlie Hebdo: A tragédiát talán változás követi

A Kouachi fivérek és egy harmadik személy által elkövetett párizsi mészárlás, melynek tegnap a hírhedt szatirikus lap, a Charlie Hebdo több munkatársa is áldozatul esett, felfoghatatlan és undorító. De ugyanilyenek voltak a londoni és madridi terrorcselekmények is. A radikális…

Tovább

Konfliktusok sorával terhelt év lehet az idei

Európát külső és belső konfliktusok veszítik szét, miközben a kínai gazdaság lassulása komoly gondokat okoz több feltörekvő világpolitikai aktornak, ahogy az ISIS szunnita terrorszervezet befolyása is egyre inkább behálózza a muszlim világot. A világ egyik legismertebb…

Tovább

DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (3)

Az Iszlám Állam megszületése és országhatárokat semmibe vevő hódításai kétségtelen ténnyé tették azt a nézetet, hogy a Marokkótól Indiáig terjedő térség a hidegháború béklyóit lerázva újrarendeződik. A véres folyamat során a Nyugatnak meg kell tanulnia egységes…

Tovább

Terrorizmus elleni harc brit módra

Theresa May belügyminiszter holnap hozza nyilvánosságra a brit kormány friss terrorizmus ellenes törvény tervezetét. A javaslat több érdekes és vitára okot adó fejezetet is tartalmaz – például a terrorgyanúba keveredett állampolgárok átmeneti kitiltását az Egyesült…

Tovább

Tunézia: Az arab világ utolsó reménye?

Zökkenőmentesen zajlottak le az első szabad parlamenti választások az „arab tavasz” bölcsőjében. A következő hónapokban eldől, vajon Tunézia lesz-e a XXI. század első demokratikus arab állama. A nemzetközi médiában eltörpült a brazil és ukrán választások visszhangja…

Tovább

Síita félhold borítja be a Közel-Keletet

Az „arab tavasz”, valamint 9/11 a közel-keleti régió erőviszonyait alapjaiban változtatta meg. A 21. század első felére Irán rendkívül megerősödött, és ez a folyamat a „síita félhold” kialakulásához, valamint a Szaúd-Arábia vezette szunnita blokkal való geopolitikai…

Tovább

Iszlám Állam elleni koalíció: Egy nagy boldog család?

Az első öbölháború óta nem látott összefogás alakult ki a Közel-Keleten. Az Egyesült Államok vezetésével számos arab állam légihadjáratba kezdett az Iszlám Állam szíriai állásai ellen. Hosszú harcoknak néznek elébe a szövetségesek, kérdés, vajon egyben marad-e a…

Tovább

Bosznia: Az al-Kaida és az IS utánpótlásbázisa

Az Irakban, Szíriában és Líbiában zajló harcok számos európait vonzanak a térségbe. Legutóbb Boszniából érkezett hír arról, hogy 15 (más források szerint 16) személyt őrizetbe vettek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a Közel-Kelet valamelyik milíciáját erősítették, vagy…

Tovább

Vezetőváltás az Oroszországgal hadakozó NATO élén

Az elmúlt hónapokban a DiploMacin megjelent írásokból kiolvashattátok, hogy az idei ősz közel teljes személycserével fog járni a legfontosabb kontinentális politikai szervezetek élén: új elnöke van az Európai Bizottságnak, az Európai Tanácsnak, de friss kül- és…

Tovább

Az idén valóban vége lehet az évtizedes iráni atomvitának?

Elméletben november végére várhatná a világ, hogy pont kerüljön arra a hosszú évek óta tartó egyeztetésre, amelynek során Irán próbálja meggyőzni a nyugati hatalmakat arról, hogy nukleáris energiakapacitásait csupán békés célra hasznosítja. A tárgyalások jelenlegi…

Tovább

Radikális politikai változások lehetnek Törökországban

Vasárnap országgyűlési választásokat tartanak Törökországban, ahol a végeredmény nem, a politikai változások azonban kérdésesek lehetnek. Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnök ugyanis a megfelelő mennyiségű mandátum megszerzése esetén könnyen hozzányúlhat az 1982 óta…

Tovább

Bin Laden halott, mi következik most?

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet alapítóját és vezetőjét, Oszama bin Ladent, ma hajnalban amerikai katonák ölték meg Pakisztánban. A titkos küldetést, amelyet az Egyesült Államok tengerészgyalogságának elit egysége hajtott végre, Barack Obama elnök rendelte el. A világ…

Tovább

Vélemény: Az Egyesült Államok és Egyiptom

Alig egy hete, hogy Egyiptom lakossága egyre nagyobb számban fejezi ki, hogy nem akar tovább egy idős despota uralma alatt élni. Hoszni Mubarak elnök 1981-ben, Anvar asz-Szádát meggyilkolása után került az ország élére, mégis, megválasztása óta egyszer sem kellett szembenéznie…

Tovább

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu