Az elmúlt hetekben sokat lehetett olvasni arról, hogy az előzetes felmérések szerint mi a várható végkimenetele a november 2-án megrendezendő kongresszusi választásoknak, és kik az esélyes befutók. A tét azonban nem pusztán annyi, hogy 2011 januárjától hogyan fog kinézni a Képviselőház összetétele, illetve hogy a Demokrata Párt képes lesz-e megőrizni fölényét a Szenátusban. Az eredmény ugyanis nagyban befolyásolja majd az Obama elnök által meghirdetett – és adott esetben már meg is kezdett – külpolitikai stratégiák megvalósítását is. Jelen gyorselemzésben a 2009 áprilisában bejelentett non-proliferációs stratégia kilátásait és alakulását venném célkeresztbe, a választások várható eredményének tükrében.
Ezen stratégia egyik alapköve a 2010 áprilisában, Moszkvával közösen aláírt új START-szerződés ratifikációja lenne. Ahhoz ugyanis, hogy a szerződés valóban életbe lépjen, és keretszámai (1550 darabra csökkenteni a hadrendbe állított amerikai és orosz nukleáris tölteteket, valamint 800 darabban maximalizálni azt hordozni képes eszközök számát – szerk.) kötelező érvényűek legyenek, szükség van a Szenátus 67%-os jóváhagyására. Miután szeptember közepén a szerződést vizsgáló Külügyi Bizottság jóváhagyta az új START-ot, a ratifikáció kérdése jelenleg már a teljes Szenátus napirendjén szerepel. Ami azonban nehezíti a jóváhagyást az az, hogy mindkét párt igyekszik politikai tőkét kovácsolni a nukleáris leszerelésből.
A demokraták elsősorban azt hangoztatják, hogy miután 2009. december 5-én a START I. szerződés lejárt, az Egyesült Államoknak megszűnt mindennemű felügyeleti joga az orosz nukleáris arzenál felett. Éppen ezért kulcsfontosságú lenne, hogy mihamarabb életbe lépjen az új START, mely a korábbinál még szigorúbb helyszíni ellenőrzéseket engedélyezne az amerikai szakértőknek Oroszországban, ezáltal nagyobb biztonságot nyújtva az országnak. Ezzel szemben a republikánusoktól érkező fő kifogások azt firtatják, hogy a szerződés bizonyos szempontból korlátokat szabna a Bush elnök által felvetett (és már Obama elnök által is emlegetett) rakétaelhárító védelmi rendszereknek, melyek elsődleges helyszíne Európa lenne. Kiemelik továbbá, hogy az új szerződés és a szintén idén tavasszal elfogadott új nukleáris stratégia (Nuclear Posture Review) nem garantál kellő lehetőséget és erőforrást a nukleáris fejlesztéseknek, éppen ezért a csökkenő számú nukleáris arzenál keltette biztonsági deficitet nem tudnák megfelelően ellensúlyozni.
Jelenleg a Szenátusban 58 demokrata, 40 republikánus és 2 független képviselő ül – ebből is jól látszódik, hogy a ratifikációhoz mindenképpen kétpárti konszenzusra lenne szükség. Annak ellenére azonban, hogy a Külügyi Bizottságban mindkét pártból akadtak támogatói a szerződésnek, mégis komoly kétségek merülnek fel a tényleges sikert illetően. Ennek egyik oka, hogy a legfőbb ellenzők egyelőre hajthatatlannak tűnnek, és komoly „aknamunkát” folytatnak a szerződéssel szemben. Másrészt pedig megemlítendő az is, hogy amennyiben a kongresszusi választások eredménye a republikánusoknak kedvezne, a decemberre tervezett szavazáson minden bizonnyal még az aktuális demokrata többség sem tudná keresztülvinni a szerződést, hiszen az új erőviszonyok tudatában a jelenlegi republikánus támogatók minden bizonnyal visszavonulót fújnának. Éppen ezért sok más kérdés mellett a novemberi választások végkimenetele mindenképpen kulcsfontosságú lesz a nukleáris fegyverek sorsát illetően is.
Péczeli Anna
