Sohasem lesz vége? Drogháború Mexikóban

2010. október 28.

Annak ellenére, hogy országos átlagát tekintve a mexikói drogháború kevesebb áldozatot követel, mint az elmúlt években bármikor, az amerikai határ menti államok közbiztonsága soha nem látott mértékben romlott le. Bár a hírek főleg Ciuadad Juárezt emelik ki, ahol csak a tavalyi év folyamán kb. 2600 embert gyilkoltak meg, néhány napja Tijuana is felkerült a képzeletbeli feketelistára.

 
Nincs egy hónapja, hogy egy két hetes konferencia keretében a mexikói elnök, Felipe Calderon büszkén mondta Tijuana lakosainak, hogy a néhány éve még mindennapos borzalmak (a város még két éve is a legveszélyesebbek között volt az országban – szerk.) már örökre a múlté. Az elnök szavait ráadásul kevesen is kérdőjelezték meg, hiszen 2008 óta a város gyilkossági mutatói a határozott katonai és rendőrségi beavatkozásoknak köszönhetően folyamatosan és érezhetően esett vissza. Sőt, múlt héten az állami szervek a történelem legnagyobb marijuana szállítmányát foglalták le (kb. 134 tonna került lefoglalásra, ami piaci értéken nagyjából 400 millió dollárt ér – szerk.) és égették el a város mellett. Voltak azonban jó néhányan, főleg helyi újságírók és volt drogbanda tagok, akik azt mondták, hogy egy ilyen esetet nem fognak megtorlatlanul hagyni a kartellek. Nem is hagyták.
 
(Mexikói banda tagok előállítása, forrás: www.wizbangblue.com)
 
Vasárnap éjjel ugyanis ismeretlen fegyveresek tizenhárom embert gyilkoltak meg brutálisan egy drogrehabilitációs központban. A gyilkosságok különösen rosszul érintik a helyieket, hiszen amellett, hogy Calderon elnök a korábban említett konferencián Tijuanát hozta fel példaként, mint egy olyan várost, ahol a helyiek biztonságát érő veszélyek ellen érdemben lehet harcolni, alig néhány hete lefejezett testek függtek egy központi helyen fekvő hídról. Biztonságpolitikai szakértők véleménye szerint a mexikói kormányzat vélhetően előre ivott a sikerre, hiszen Tijuana nem lett semmivel sem biztonságosabb mint 2008-ban volt, egyszerűen csak a kartellek figyelme más városokra terelődött át. De azzal, hogy a rekord mennyiségű marijuana lefoglalásával a kormány súlyos sebet ejtett a bandák testén, maga ellen hívta ki a sorsot. Persze azt az elemzők is megjegyzik, hogy bizonyos államokban a közbiztonság hiánya már olyan méreteket öltött, hogy semmilyen ár nem sok ahhoz, hogy valamilyen javulást elérjenek, de a nyilvánosság előtt lefoglalt drogot égetni és a drogbandák legyőzéséről beszélni úgy, hogy erről valójában nincs szó, rendkívül káros, ahogy ezt maga Tijuana esete is fényesen bizonyította.
 

Természetesen a kormány reakciója érthető, hiszen nemcsak saját maguk, hanem a szomszédos Egyesült Államok is évek óta komoly összegeket fektet be a kartellek legyőzésébe és a drog elleni védekezésbe, ám kevés sikerrel. Olyan mexikói tartományok, mint például Chihuahua (Ciudad Juarez), Baja California (Tijuana), Sinaola (Culiacán), Tamaulipas (Reynosa), Nuevo León (Monterrey) vagy Michoacán, mind szenvednek legalább egy nagyhatalmú bűnszervezet befolyásától. Azt, hogy ezen bandáktól hogyan lehetne megtisztítani az országot nehéz megmondani, főleg annak tudatában, hogyha egyet fel is számolnak közölük rögtön ott van másik öt vagy tíz, aki könnyedén átveszi a megüresedett helyet.

A közelmúlt elnökei Vicente Fox, majd mostanság Felipe Calderon vezetésével soha nem látott offenzívába kezdtek a kartellek ellen, de nagy valószínűséggel, amíg országuk általános jólétét képtelenek növelni és ezzel visszaszorítani az állami és regionális korrupciót, addig sajnos Mexikóban igazi, tartós áttörésre nem lehet számítani. 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr882405201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RFK 2010.10.28. 21:01:31

attól félek, hogy a mexikói kormány még egy jó darabig képtelen lesz elejét venni az erőszaknak, mert amíg a kartellek könnyűszerrel megveszik, rosszabb esetben életveszélyesen megfenyegetik a különböző vidéki politikai szervek tagjait és a helyi rendőröket, addig a kormány sem pénzzel, sem pedig igazi nyomásgyakorlással nem tudja maga mellé állítani azokat, akiknek a családja van veszélyben
süti beállítások módosítása