A héten történt.. Egyesült Királyság

2010. november 21.

Vilmos herceg végre eljegyezte barátnőjét: Minden bizonnyal Kate Middleton volt a világ egyik legboldogabb embere ezen a héten, hiszen barátja majd nyolc év együtt járás után végre hivatalosan is eljegyezte. Bár a királyi családhoz közel álló források szerint magára a lánykérésre már októberben sor került, nagy nyilvánosság előtt az eseményt csak a héten ismerték el az érintettek.

 
Kegyetlen esőzések Cornwallban: Az Egyesült Királyság legnyugatibb megyéjét, Cornwallt a hét elején soha nem látott esőzések érték el. A megye egyes részein néhány óra leforgása alatt 1-1,5 méternyi eső esett, amely falvakat és városokat öntött el. A brit miniszterelnök, David Cameron nemzeti katasztrófának nevezte a helyzetet és azonnali állami intézkedésről biztosította a helyieket.
 
Az Egyesült Királyság segít Írországnak: A brit pénzügyminiszter, George Osborne Uniós pénzügyminiszterek előtt jelentette ki, hogy országa minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy mind az ír bankrendszert, mind pedig magát Írországot megmentse a teljes gazdasági összeomlástól. Mint ismeretes, az ír miniszterelnök (Brian Cowen) a héten jelezte az EU vezetői felé, hogy országa súlyos gazdasági nehézségekkel küzd és emiatt előfordulhat, hogy a jövőben pénzügyi segítségre lesz szüksége.
 
Lemondásra kényszerült Lord Young: A brit miniszterelnök, David Cameron egyik kiemelt tanácsadója volt lemondásáig Lord Young, aki elsősorban vállalati ügyekben segítette a kormányfőt. A Thatcher-éra volt minisztere akkor veszítette el a miniszterelnöki bizalmat, amikor a neves konzervatív napilap, a Daily Telegraph hasábjain a kormányra nézve vállalhatatlan kijelentéseket tett. Lord Young a lapnak adott interjújában többek között utalt a brit háztulajdonosokra („az úgynevezett recessziónak köszönhetően ma a legtöbb háztulajdonos sokkal jobban él, mint korábban”), a nehéz gazdasági helyzetre („visszatekintve a mostani válságra az emberek nem fogják érteni, hogy mire volt ez a nagy felhajtás”) és a koalíciós kormány intézkedéseire („nem értek egyet a közhivatali leépítésekkel”) is. 

 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr332464162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.