A héten történt.. Egyesült Királyság

2010. november 28.

Megszűnhet az Operation Trident: A koalíciós kormány megszorító intézkedéseinek köszönhetően a szigetország egyik legismertebb és legsikeresebb bűnmegelőzési programja szűnhet meg – nyilatkozta Diane Abbott, munkáspárti képviselőasszony. A Trident műveleti csoportot 12 évvel ezelőtt hozta létre a központi kormányzat azzal a nem titkolt céllal, hogy a túlterhelt londoni rendőrség mellett, illetve részben helyett, folyamatosan szemmel tartsa a város afrikai-karibi kisebbségét. Sok elemző szerint a létrehozás azért volt kulcsfontosságú, mert a ’90-es évek végére a főleg afrikai és karibi bevándorlók által lakott kerületekben elképesztő méreteket öltött a késeléses, valamint fegyveres bűntettek száma, melyek terjedését képtelen volt megfékezni a londoni rendőrség. A várhatóan jelentős ellenzéki, valamint lakossági ellenállás különösen azért várható, mert az elmúlt években ismét elszaporodtak az erőszakos bűncselekmények Londonban.

 
Theresa May drasztikusan csökkentené a bevándorlást: A héten a brit belügyminiszter, Theresa May (Konzervatív Párt) kijelentette, hogy az Egyesült Királyság várhatóan 35-40 ezer főnyire fogja csökkenteni az éves bevándorlók számát, a mostani közel 200 ezerről. Ahogy a miniszter asszony fogalmazott: „az előző munkáspárti kormány alatt összesen mintegy 2.2 millió bevándorló érkezett országunkba, amely pontosan kétszer akkora szám, mint Birmingham egész lakossága és ez egyszerűen tűrhetetlen.”
 
Újabb diáktüntetések már országszerte: Úgy tűnik, hogy a londoni konzervatív pártközpont ellen irányuló múlt heti diáktámadás nem az első és nem is az utolsó komoly diákmegmozdulás az Egyesült Királyságban, amelyet a koalíciós kormány megszorító intézkedései idéztek elő. A héten London mellett 15 újabb nagyvárosban, többek között Newcastleben, Manchesterben, Edinburghban és Birminghamben is tüntettek az egyetemi hallgatók a tandíj brutális emelése ellen. Az ünnepekig ráadásul újabb megmozdulások várhatók – figyelmeztetett a londoni rendőrfőkapitány.
 
Nick Clegg bizonytalan tandíj ügyben: A brit miniszterelnök-helyettes és liberális demokrata pártelnök, Nick Clegg nem adott egyértelmű választ azon újságírói kérdésre, mely felvetette, hogy a kisebbik koalíciós párt vajon támogatja-e az országos felsőoktatási tandíjak jelentős megemelését. Elemzők szerint, ha a liberálisok leszavazzák a konzervatívok előterjesztését, akkor a koalíciós kormány szinte biztosan megbukik.

 

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr352478354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.