Koreák harca - felborult a sosem létező status quo?

2010. december 01.

A két Korea közötti összecsapás nagy felháborodást keltett világszerte, pedig – bizonyos szempontból – számítani is lehetett rá, hiszen a felek immár hatvan éve hadban állnak egymással. Az 1950-ben kirobbant háborút 1953 nyarán fegyverszüneti megállapodás függesztette fel, a háborús állapot – technikai értelemben – mind a mai napig fennmaradt. Az a viszonylagos egyensúly, amely mindezidáig fennállt, s megakadályozta a konfliktus eszkalálódását, most megbomlani látszik, s ehhez minden bizonnyal köze van a nemrégiben bejelentett utódlás kérdésének is.

 
2010. november 23-án Észak-Korea több tucat tüzérségi gránátot lőtt ki a dél-koreai Jonpjong (Yeonpyeong) szigetére, Dél-Korea viszonozta a tüzet, s hadseregét készenlétbe helyezte. Az északi támadásban négy ember (két katona és két civil) életét vesztette, 18-an megsebesültek és több tucat ház megsemmisült.
 
(A Jonpjong elleni támadás, forrás: www.bbc.co.uk)
 
Ami a két Korea viszonyát illeti, tévedés lenne azt hinni, hogy ez az eset az első véres bizonyítéka annak, hogy a háborút nem sikerült ténylegesen lezárni. Az elmúlt hatvan év sem volt mentes az újraéledő feszültség megnyilvánulásaitól. A hatvanas-hetvenes években az észak-koreai agresszió sokszor az amerikaiak ellen irányult (1968 januárjában elfoglalták a USS Pueblo nevű amerikai kémhajót és 11 hónapig fogságban tartották annak 83 fős személyzetét), de felfegyverzett észak-koreai kémek kísérletet tettek a déli elnök megölésére is. A nyolcvanas évektől egyre „bátrabbá” váltak az északiak, 1983-ban külföldön, az akkori Burma (mai Mianmar) fővárosában gyilkolták meg az éppen ott tartózkodó dél-koreai kormánydelegáció több tagját, 1987-ben pedig a dél-koreai légitársaság Bagdadból Szöulba tartó utasszállító gépét robbantották fel, kioltva ezzel 115 ember életét. A kilencvenes évek összecsapásai jellemzően a tengeren zajlottak, becslések szerint száznál is több tengerész vesztette életét, elsősorban északi oldalról. Az utóbbi tíz évben sem ment ez másként: küzdelem a tengeren, illetve annak közelében, a demilitarzált övezet szabályainak megsértése, s legalább egy civil áldozat.
 
 
Az utóbbi évek összecsapásai:
 
2002. június - Dél- és észak-koreai hadihajók összecsapása a Sárga-tengeren. Egy dél-koreai fregatt elsüllyedt, hat dél-koreai és tizenhárom észak-koreai tengerész meghal.
 
2003. június - Dél-koreai közlés szerint csapataik viszonozták az északiak fegyveres támadását, miután azok tüzet nyitottak egy megfigyelő állomásra a két állam közötti demilitarizált övezetben.
 
2006. május - Két észak-koreai katona lépett be a demilitarizált övezetbe, majd átlépte a dél-koreai határt is. A dél-koreai katonák figyelmeztető lövéseit követően végül visszatértek Észak-Koreába.
 
2008. július – Az észak-koreai hadsereg lelőtt egy 53 éves dél-koreai háziasszonyt, mialatt az épp a tengerparton sétált az észak-koreai Kumgang-hegy közelében.
 
2009. november - A két Korea között rövid tengerészeti összecsapásra kerül sor a tengeri határtól délre.
 
2010. január - Tüzérségi összecsapás a tengeri határ közelében.
 
2010 március – Az észak-koreaiak megtorpedózzák a déli haditengerészet egyik hajóját, megölve 46 tengerészt. Szöul vádjaira Phenjan tagad.
 
A két Korea viszonya az ezredforduló környékén enyhülni látszott, miután Kim Tae-jung dél-koreai elnök meghirdette az úgynevezett „napfénypolitikát”, ezen erőfeszítéseiért egyébként Nobel béke-díjjal jutalmazták. A békülési politika jegyében 2000 júniusában sor került az első találkozóra északi és déli vezetők között, s nem sokkal ezután megtörtént az első „családegyesítés” is: a háború által elszakított családok tagjai közel fél évszázad elmúltával újra találkozhattak. A második vezetői találkozóra 2007-ben, már No Muh-jon elnöksége alatt került sor. A tárgyalások során hangzatos és ígéretes tervek kerültek napirendre: a hadiállapotot beszüntető békeszerződés aláírásának és a két ország újraegyesítése elősegítésének lehetősége. Az enyhülési folyamat azonban nem sokkal később megszakadt.
 
A mostani északi támadás gyökerei idén tavaszig nyúlnak vissza, amikor is az korbácsolta fel az észak-koreai kedélyeket, hogy Dél-Korea egy nemzetközi vizsgálóbizottság jelentésére hivatkozva Észak-Koreát vádolta a Cshonan hadihajó 2010. március végi, 46 halálos áldozatot követelő elsüllyesztésével. Válaszul Kim Dzsong Il harckészültségbe helyezte az észak-koreai hadsereget, mire a déli elnök, Ri Mjung-bak gazdasági szankciókkal reagált: felfüggesztette a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat, és lezárta a tengeri útvonalakat. E lépés nem csak szimbolikus jelentőségű, mivel Észak-Korea évente több mint 200 millió dollárnyi tengeri halat és egyéb termékeket exportál, illetve 50 millió dollár értékben különböző szolgáltatásokat nyújt dél-koreai cégeknek.
 
A Jongpjong ellen intézett támadás minden bizonnyal összefügg az Észak-Koreában tervezett vezetőváltással is, elemzők szerint ugyanis megkezdődött a hatalomátadás folyamata. A kiválasztott utódot, Kim Dzsong Il legkisebb, 27 éves fiát, Kim Dzsong Unt apja nemrégiben négycsillagos tábornokká léptette elő, és fontos pártfeladatokat is rábízott. Pár hete élő tévéközvetítésben, először jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt egy katonai parádén. A kisebbik Kim egy nemrégiben megjelent, a „herceg” korábbi japán szakácsa által írt könyv szerint igazi stratéga, ambiciózus, kegyetlen típus, az a fajta, aki „nem ejt foglyokat”. A támadás egyik oka - mindezek fényében – akár az erőfitogtatás is lehet, annak demonstrálása, hogy Kim Dzsong Il távozása nem gyengíti, nem „puhítja fel” az észak-koreai hatalmat, sőt...
 
(A bombázás után, www.kentucky.com)
 
A napokban látott napvilágot a hír, mely szerint Dél-Korea valójában nagyszabású hadgyakorlatot tervezett a 23-án megtámadott Jongpjong-szigetre, majd elhalasztotta azt. A dél-koreai hadsereg egyik neve elhallgatását kérő – az AP-hírügynökségnek nyilatkozó – magasrangú tisztje szerint ennek oka az volt, hogy a szigeten lévő egységeiktől valahogy kiszivárgott az információ a hadgyakorlatról. Az észak-koreai vezetés pedig számos alkalommal utalt arra, hogy a Jongpjong-sziget területén történő bármilyen jellegű fegyverkezést provokációnak fog tekinteni. Annak is tekintette.
 
A fentiekből következően minden bizonnyal provokációnak tekinthető az Amerikai Egyesült Államokkal közösen szervezett hadgyakorlat is, Phenjan legalábbis ennek beszüntetésére is felszólította a szöuli vezetést. Az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap kezdődött négynapos katonai akciójának célja persze többes: elvenni Észak-Korea kedvét egy esetleges újabb támadástól, demonstrálni Washingtonnak a régió stabilitása iránti elkötelezettségét, valamint megerősíteni a két ország között fennálló katonai szövetséget.
 
November 29-én Ri Mjon Bak dél-koreai elnök először szólt népéhez egy televíziós beszédben a 23-i eset óta. A lakosság bizalmát és támogatását kérte, valamint kemény következményeket ígért egy esetleges jövőbeni észak-koreai agresszió esetére.
 
Elemzők egy része ugyanakkor – a józan észre apellálva – nem tartja valószínűnek a konfliktus eszkalálódását. Szerintük Észak-Korea nem akarhat a jelenleginél nagyobb konfliktust. A dél-koreai és persze az amerikai hadseregek sokkal jobban felszereltek, az északiak repülőgépei, hadiflottája elöregedtek, sokszor a kihajózáshoz szükséges üzemanyag sem áll rendelkezésre. Jongpjong e szakértők szerint épp azért volt kiváló célpont, mert annak megtámadása által fenntartható az északi ütőképesség látszata, ugyanakkor egy esetleges válaszcsapás esélye sem jelentős, amennyiben az agresszió nem folytatódik.
 
Kim Dzsong Il valójában évtizedeken át játszotta a fenti bekezdésben is vázolt, gondosan kiszámított játékot a nemzetközi közösséggel, mindig csak addig feszítve a húrt, hogy engedményeket csikarhasson ki országa számára, ugyanakkor saját hazája és hadserege előtt is bizonyítsa „rátermettségét”. Létezik tehát egy halovány egyensúly, egy vékony határvonal, melyet Észak-Korea nem lépett át ezidáig. Az elmúlt időszak történései, többek között az utódlás bejelentése és gazdasági nehézségek azonban némileg felborították ezt az egyensúlyt, s félő, hogy a képzeletbeli határvonalat átlépve az események előbb-utóbb irányíthatatlanná válhatnak, józan ész ide vagy oda.


Szunomár Ágnes

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr562485275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tél tábornok 2010.12.02. 02:52:55

Érdekes írás, de a helyzetet (ti., hogy Dél-Korea hadserege nagyobb és felkészültebb) azért árnyalja, hogy Észak-Korea másik két szomszédja Kína és Oroszország. Azt nyugodtan készpénznek vehetjük, hogy Putyin cár nem fogja eltűrni, hogy a jenkik az ő tőszomszédságában hepciáskodjanak. Gondoljunk 2008 nyarára és Grúziára. Kína szerintem hasonlóan áll a dologhoz, mint a ruszkik.

Amerikának már most is komoly erőforrásait köti le a háborúskodás Afganisztánban és Irakban, ráadásul egyik helyen sem áll túl jól a szénájuk. Nem hiszem, hogy ezek mellé még vállalnának egy koreai beavatkozást is.

DiploMaci · http://diplomaci.blog.hu/ 2010.12.02. 17:52:09

Kedves Tél Tábornok! Részben igazad van, de a képet valamelyest árnyalja például egy wikileaks-es infromáció (hvg.hu/vilag/20101130_kina_korea_wikileaks), mely még a jonpjongi támadás előttről ered, s mely szerint – tömören és velősen - Kínának elege van már az északiak feletti atyáskodásból, nem nézik jó szemmel az ott zajló folyamatokat, és semmiképpen sem akarnának velük egy követ fújni. Őszintén szólva – és ez saját vélemény – ha beavatkozásra kerülne sor, nagyobb valószínűséggel jelennének meg kínai katonák „rendet tenni” a térségben, mint amerikaiak.

Sz.Á.

Tél tábornok 2010.12.03. 09:13:51

@DiploMaci: Kedves Ágnes! A kínaiaknak először a saját kútfejükben kellene rendet tenniük. Ha megnézi az ember a kínai gazdaság működését, a világ legkapitalistább szemléletű államát pillanthatja meg, miközben bőszen hirdetik kommunista mivoltukat. Kínára egyszerűen nem illik a kommunista jelző. Diktatórikus berendezkedésű, de semmiképp nem kommunista. És valóban, már évek óta érezhető, hogy a tökük tele van a KNDK-val. Régebben azért még bátorították őket, mostanában pedig már inkább csitítani próbálják az épp aktuális Kimet.

A bevonulásukról meg csak egy régóta szajkózott (talán általad is ismert) mondás jutott eszembe: lesz még egységes Korea – Kína egyik tartományaként...

Világgazdasági Intézet 2010.12.03. 12:22:11

@Tél tábornok: nem kommunizmus az, hanem "szocialista piacgazdaság kínai jellemvonásokkal"(具有中国特色的社会主义市场经济), abba minden belefér, csak értelmezés kérdése... :)