Először a múlt havi rejkjaviki Északi-csúcson merült fel az ötlet, hogy a korábban Thorvald Stoltenberg norvég védelmi-, majd külügyminiszter által megalkotott Stoltenberg-riport ötleteit egy összetettebb katonai szövetségben valósítsák meg a skandináv országok. Miután azonban több helyi politikus és ismert katona is a felvetés mellé állt, a korábban még csak ötlet szintjén felmerülő mini-NATO a jövő év folyamán könnyen megalakulhat – minden bizonnyal Oroszország legnagyobb bánatára.
A jelenlegi norvég miniszterelnök, Jens Stoltenberg édesapja 2009-ben hozta nyilvánosságra a neve által fémjelzett skandináv külügyi és védelmi kooperációról szóló tanulmány kötetet. Ebben a bizottság, amely a megvalósításért felelt, megállapította, hogy a régiónak először is létre kell hozni egy olyan közös, gyorsan bevethető katonai és civil egységet, mely bárhol, bármikor képes segítséget nyújtani a rászorulóknak. Ezen kívül megállapította még, hogy fel kell állítani további közös, össz-skandináv intézményeket és védelmi rendszereket is, mint például: 1) háborús bűnökkel foglalkozó bíróságot; 2) katasztrófavédelmi egységet; 3) fejlettebb parti őrséget; 4) légi-, tengeri- és műholdas figyelőrendszert; valamint 5) virtuális támadások elleni védelmi rendszert. Bár a résztvevők nem mondták ki, a legtöbb intézkedés mégis vélhetően az orosz fenyegetettséggel szemben jött létre, amely az északi sark olvadása miatt az elkövetkező években csak erősödhet.
(Jens és Thorvald Stoltenberg, forrás: www.nrk.no)
Tudvalevő ugyanis, hogy az északi jégsapka visszahúzódása olyan, eddig ismeretlen és megközelíthetetlen területeket és elsősorban nyersanyagforrásokat tehet elérhetővé, amire mind Oroszország, mind pedig a skandináv országok igényt tarthatnak. Azonban az oroszok hadereje sokkal nagyobb, mint az északi nemzeteké, valamint az is tovább nehezíti a résztvevő kis államok helyzetét, hogy Finnország mellett Svédország sem tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO). Ahogy a rejkjaviki Északi Tanács ülése után Thorvald Stoltenberg fogalmazott: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy 20 éven belül már csak mindössze négy európai államnak, Franciaországnak, Németországnak, az Egyesült Királyságnak és Oroszországnak legyen komoly hadereje, mert ez komoly kiszolgáltatottságot jelentene a számunkra.” Ahogy az mellékesen várható volt, a helyi hadiipar képviselői is lelkesednek az ötletért, hiszen az elképzelés megvalósulása Európa negyedik legnagyobb hadászati piacát eredményezné.
(A "skandináv NATO" résztvevő államai)
A döntés ellenben korántsem nevezhető váratlannak, hiszen David Cameron brit miniszterelnök januárban találkozik az észak európai országok vezetőivel, hogy különböző energetikai kérdésekben tanácskozzanak, valamint 2011 második felében Magyarországtól az a Lengyelország veszi majd át az EU soros elnöki tisztét, akik már kész tényként kezelik az uniós védelmi politika ügyének ismételt felkarolását. Ezekbe pedig tökéletesen illeszkedik az északi mini-NATO ötlete.
Azt, hogy az új skandináv katonai szövetség létrejötte pontosan mit is eredményezhet, kevesen tudják még, de azért néhány következmény így is előrelátható. Az egyik, súlyosnak nevezhető hatás az öt tagállam Oroszországgal való eddigi relatíve jó viszonyának vélhető megszűnése lehet. A másik, már pozitívabb következmény, az EU közös védelmi politikájának felgyorsulása lehet – ahogyan ezt Alexander Stubb, finn külügyminiszter is megjegyezte –, főleg, ha Lengyelország tényleg betartja ígéretét és napirendre veszi a téma tárgyalását a saját elnöki ciklusában. A harmadik fejlemény pedig további más NATO tagállamok szövetségét eredményezheti (pl: Balti államok), ami szintén ronthatja Oroszország és Európa viszonyát.
Németh Áron Attila
