Elérkezett a keresztény fundamentalisták kora?

2011. július 26.

A tegnapi nap folyamán jelent meg először bíróság előtt a múlt heti oslói robbantásos merénylet és utøya-szigeti mészárlás elkövetője, a magát kereszténynek és mélyen konzervatívnak valló Anders Behring Breivik. A bizonyos újságok által csak keresztény fundamentalistának, illetve szélsőjobboldalinak bélyegzett harmincas évei elején járó férfi a meghallgatás alatt tettét beismerte, megbánást azonban egy percig sem tanúsított, hiszen mint mondta, mindez elkerülhetetlen volt egy magasabb cél érdekében.
 
Ahogy azt az elmúlt napokban több elemző, rendőr és újságíró is megjegyezte, az Anders Behring Breivik által elkövetett merényletekben nem is a végkifejlet az igazán rémisztő, hanem sokkal inkább az a hidegvérűség és kegyetlenség, ahogyan tettét kivitelezte. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legújabb hírek szerint összesen 76 áldozat (68: Utøya-sziget; 8: Oslo) halála elhanyagolható lenne, sőt! Ugyanakkor tény, hogy Breivik 1500 oldalas írásából és videó üzenetéből, melyben részletesen kifejti, hogy a nyugati civilizáció bukását a marxizmus, az iszlamizmus és a kontrollálatlan európai bevándorlás fogja okozni, nem egy pszichopata, hanem sokkal inkább egy számító gyilkos elméje világlik ki. Ez pedig világos üzenet mind a norvég, mind minden egyéb európai rendvédelmi hatóságnak, hogy az ellenség mostantól már nem csak kívülről jöhet (Al-Kaida), vagy éppen bevándorló lehet más bőrszínnel (pl. londoni merényletek elkövetői), hanem könnyen belülről, egy tősgyökeres helyi (pl. Breivik vagy az oklahomai robbantás elkövetője) képében, aki semmiben sem különbözik az átlagtól. Kár lenne tagadni, ez rémisztő fejlemény az európai lakosság számára, lévén, eddig még volt valami támpont, hogy kik törhetnek az emberek életére, de múlt héttől kezdve ez a határ nincs többé.
 
(A közellenség - Anders Behring Breivik, f: www.guardian.co.uk)
 
Hiszen, ha őszinték akarunk lenni, mindenki arra számított, hogy a merényleteket valamilyen ismert szélsőséges iszlamista szervezet követte el, vagy legalább is annak valamiféle norvég ága; a CNN Breaking News bemondója például többször is elismételte azt a kérdést az általa megkérdezett norvég rendőröknek, szemtanúknak, politikusoknak, hogy a merényletet vajon nem iszlamisták követték-e el. Ám a tudat, hogy ezentúl az európai keresztény fundamentalisták, szélsőjobboldaliak, vagy éppen új keresztes lovagok – ahogy Breivik hívta magát, illetve az általa képviselt, eleddig még nem azonosított szervezetet – is robbanthatnak és gyilkolhatnak az Unió nagyvárosaiban, soha nem látott félelem hullámot indíthat el kontinens szerte. Arról nem beszélve, hogyha egy ilyen típusú terrorista képes volt tettét Norvégiában, egy bántóan nyugodtan, sikeres és kiegyensúlyozott országban végrehajtani, akkor mire számíthatnak más európai uniós tagállamok, beleértve például magunkat. Persze könnyen lehet, hiszen a nyomozás jelenlegi állása is ezt támasztja alá, hogy Breivik egy szimpla magányos farkas elkövető volt, aki mögött nem áll semmilyen nagyobb, kontinentális terrorszervezet sem. Ugyanakkor az általa tegnap elmondottak alapján, vagyis, hogy két fundamentalista „sejt” létezik még Norvégiában, ennek éppen az ellenkezőjét igazolja. Nyilván előfordulhat, hogy az oslói merénylő blöfföl, hogy elhúzza a nyomozást, vagy, hogy félrevezesse a rendőröket. De ettől függetlenül jogosan adja magát a kérdés, hogy mi van akkor, ha Breivik nem hazudik? Mi van akkor, ha Breivik igazat mond, és tényleg létezik még két szélsőséges csoport az országon belül; sőt, létezik az új keresztes lovagok európai szervezete?
 
A válasz egyértelműen az, ha Breivik valóban nem hazudik, hogy hatalmas gondban lehetünk hónapokon, vagy akár már heteken belül, hiszen a szervezet bármikor-bárhol lecsaphat megint. Mindenesetre, amíg ez, vagy ennek az ellenkezője kiderül, bízzunk abban, hogy Anders Behring Breivik megkapja a neki járó méltó büntetést a norvég igazságszolgáltatástól, illetve, hogy Breivik is csak egy következő Timothy McVeigh lesz, akit egy jó darabig senki sem nem próbál meg utánozni, vagy követni.
 
Németh Áron Attila

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr793100555

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Breivik a barátom volt Facebookon. Láttam, mi táplálta a gyűlöletét 2011.07.27. 09:25:48

A tömeggyilkos egyik ismerősének, Camilla Ragfors levelének fordítása....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kuku 2011.07.27. 01:18:03

"ha Breivik valóban nem hazudik, hogy hatalmas gondban lehetünk hónapokon, vagy akár már heteken belül, hiszen a szervezet bármikor-bárhol lecsaphat megint."

Nos, addig is míg abban a "hatalmas gondban" leszünk, meghalnak naponta ugyanennyien közlekedési balesetben Európában, és heteken belül éhen hal több ezerszer ennyi ember Szomáliában. Ne kezdjünk már el egy újabb terrorista hisztit egy őrült gyilkos miatt! 730 millióan élünk ezen a földrészen, ha csak idegeskedni kezdünk ezen, már annak is több áldozata lesz! Az eset szörnyű, az elkövető őrült, a tanulságot le kell vonni, de paráztatni tökre felesleges.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.27. 01:20:11

de egyelore egy csoport sincs, nem masik ketto
van egy db kegyetlen elmebeteg gyilkos
hogy mivel hergelte fel magat a tomeggyilkossagra az mas kerdes,az mar erdekes lehet
egyeb maganzok emiatt kovethetik, ha megfeleloen elmebetegek

tbb 2011.07.27. 01:45:32

Ne reménykedj, hogy hosszú ideig nem lesz követője ennek a fasznak. Lesz. Lesz, mert Európa nem érdemben foglalkozik a társadalmi kihívásokkal, hanem úgy mond politikailag korrektül, ami, mivel a megoldás helyett, csak tetézi a feszültségeket, a bekattanásig fokozza az idegbajosok frusztrációját. Már pedig idegbajos van bőven. Nálunk is. Aggódsz, hogy mi lesz ha nálunk is lecsapnak majd. Nem értem ezt a jövő időt. Hát a cigányokat hidegvérrel lepuskázók neked nem elég, hogy lásd, hogy itt vannak közöttünk is.

Szóval tudod, ha nem MI oldjuk meg a feszítő problémákat, akkor jönnek az EZEK. Törvényszerűen.

svanu 2011.07.27. 02:02:57

Nem értem hogy miért azon megy a téma hogy még hány ilyen elmebeteg lehet? Nyilván norvégiában is van még több száz. Olyan aki komolyan is gondolja és nincs veszteni valója több tucat. És olyan aki tud fegyvert és robbanószert is szerezni 4-5.
Azt a kérdést mért nem teszi fel senki hogy honnan szerzett lőfegyvert? Egyáltalán miért alap az, hogy bárki ha gyilkolni akar lemegy valami sötét kerületbe és vesz lőfegyvert.
Nem félni kell bazdmeg a többi ilyentől hanem megakadályozni hogy az emberek bármiféle lőfegyverhez is juthassanak. Továbbá bárkit akinek tiltott lőfegyvere van, börtönbe zárni vagy hatalmas pénzbírságokra büntetni.

bubo cupropenis 2011.07.27. 02:08:37

Azért én még mindig inkább a bűnözéstől félnék, vagy egy muszlim fundamentalista imám hatása alá került bevándorlótól, mint a keresztény fundamentalistáktól.
Nem hiszem, hogy lenne egy csoport is, aki együttműködött volna ezzel az őrülttel. Különben nem egyedül gyilkolt volna, hanem szimultán módon többen, több helyen, még több embert.
Norvégiában és máshol is tartóztattak le az utóbbi időben merényletekre készülő muszlim terroristákat, ezért volt némi alapja annak, hogy minden hírcsatorna rögtön rájuk gondolt, mint elkövetőkre.
Most majd beveszik a pakliba a belső ellenség lehetőségét is, de jelenleg még a szervezett bűnözés és az Al-Kaida jellegű csoportok sokkal összehangoltabb és nagyobb veszélyt jelentenek.
Hogy egy magányos nemnormális farmer mit képzel a kereszténységről, hogyan magyaráz félre dolgokat, csak hogy igazolja önmaga előtt a tetteit, az nem határozza meg a kereszténységről kialakított képet. Sőt, még a jobboldalt sem kompromittálja, bár most sokan igyekeznek összemosni mindenkit ezzel a gyilkossal, Putyintól Vona Gáborig mindenki magyarázkodik, pedig pont nem emiatt kellene nekik.

bubo cupropenis 2011.07.27. 02:20:41

@tbb: Valóban, a bevándorlásról és az általa okozott feszültségekről eddig csak politikailag korrekten lehetett beszélni, ez pedig nem segítette a megoldást. Ez is baszhatja sok őslakos norvég, német, francia, brit csőrét. Ha sokáig megoldatlanul hever a probléma, akkor lesznek ilyen önjelölt problémamegoldók.
És azt se higgye senki, hogy a problémát kizárólag az ilyen elmebetegek okozzák. A bevándorlók is sokan tettek azért, hogy problémává váljanak. Franciaországban vannak olyan területek, ahol olyan szinten átvették a hatalmat, hogy a rendőrség sem mer oda belépni, aztán fellázadtak, felgyújtottak sok száz autót, és leégettek egész kerületeket. Londonban is tevékenyen hozzájárultak a bűnözés növekedéséhez. Aki ezeket elhallgatja és azt állítja, hogy a multikulti csak jót hozott Európának, az politikailag korrekten ássa a saját sírját.

A poszt végén az a megfogalmazás, hogy a szerző bízik abban, hogy "Anders Behring Breivik megkapja a neki járó méltó büntetést a norvég igazságszolgáltatástól" mire jó? Azt gondolja talán, hogy majd eltussolják az ügyét? Vagy csak kellett egy hatásosnak szánt értelmetlen sor a végére?

the_line 2011.07.27. 03:05:15

@Kuku: pont

@tbb: @bubo cupropenis: az, hogy a bevándorlókkal van probléma, nem kérdés. Néhol jól együtt élnek a korábban ott lakókkal(vagy a már asszimilálódottakkal) van, ahol nem annyira. Ez azonban nem jelenti, hogy az elmúlt több évtized bevándorlási politikája lenne csődben, vagy egyébként az lenne az üdvös, ha minden nem-szőkét kipaterolnánk Németországból. A megoldás megtalálására, illetve a meglévő módszerek javítására, pénzelésére lenne szükség. Érdekes, Németo. nem siránkozott a bevándorlók miatt a 60-as, 70-es években, amikor vitték a hátukon a gazdaságot olcsó munkaerejükkel, munkabírásukkal, egyáltalán munkaképességükkel...

Az egy dolog, hogy a mostani bevándorláspolitikát szigorúbbá teszik, de a múlt dolgozóit (és leszármazottait) nem lehet hazapaterolni, hogy most már nem kellesz... Az integrációjukra megoldást kell találni, és ezt ettől a merénylettől függetlenül már sokan felismerték. Csak a megoldás nehéz...

Persze, a népnek tetsző megoldás a gyanúsak vegzálása, a btk szigorítása, minden sarkon 3 rendőr meg 1 géppisztolyos katona. Lehetünk rendőrállam persze, de itthon aztán tudjuk, hogy az hová vezet. Igazából nyugaton is, csak már elfelejtették. Egy európai országban 50-100 évente van egy ilyen őrült, illetve több, de az ilyenek manapság esetleg könnyebben szereznek fegyvert, robbanószert. Lefogadom, Észak-Koreában az ilyen sokkal kisebb esetben fordulhat elő. Választani lehet a kettő közt, azonban a fő előnyök mindkét oldalról úgy érhetők el, hogy a saját rendszerünk fő előnyeiről lemondunk. Szóval választani lehet...

MoxNox 2011.07.27. 08:09:05

@svanu: Azért nem teszik fel ezt a kérdést, mert Norvégiában viszonylag könnyen lehet legálisan fegyvert szerezni, neki is így volt.

midnight coder 2011.07.27. 08:10:07

A gáz az, hogy alapvetően igaza van. Európának úgy 20 éven belül a szélsőjobb lesz a legkisebb baja.

aha, persze 2011.07.27. 08:36:58

Történt egy eset, és máris fundamentalista keresztényeket üvöltötök.
Százával történnek a romák által elkövetett bűntények, még sincs cigánybűnözés. Ezrével teszik tönkre zsidó pénzügyi szakemberek az egyszerű embereket, de ezt mondani antiszemitizmus.

De a keresztényekre ugatni, az megy. Gyűlölködjetek csak. Így sem tudtok senkit sem magatok mellé állítani.

Jerky_Master 2011.07.27. 08:39:26

@MoxNox: Pistám,te nyilas uszító, mikor jössz ide, hogy személyesen is elbeszélgessünk? Mindig visszautasítod, mert gyáva vagy. Hát ez van.:-[
Heller és Konrád nálad és a magadfajtánál 100szor magyarabb, és 1000dszer többet tettek le az asztalra, mint te és ti (1944-45).

Kerek négyszög 2011.07.27. 08:40:10

@aha, persze: De szép szélsőjobbos gondolatok! Méghogy nem a szélsőjobb lesz Európa legnagyobb betegsége... Már mosz is az!

2011.07.27. 08:43:30

@aha, persze:

Na igen, valahogy nem nyüzsögtek a libsi bértollnokok a "cigánybűnözés koráról" értekezni Olaszliszka vagy a Cozma gyilkosság után...

aha, persze 2011.07.27. 08:44:06

@légycsapó: Nem, ezek nem szélsőjobbos gondolatok, bár csípőből ezt tudjátok böfögni arra, aki nem ért veletek egyet.

Ez bizony a KÖZÉP gondolata. Tudod: se nem jobb, se nem bal oldal. Érted már? Így működik. Ami nem jobb és nem bal, arra mondják, hogy közép. Nem gyűlölködik, mint a jobb, és nem a pénz az istene, mint a balnak.

bájgúnár 2011.07.27. 08:47:23

Ez egy skrizofén alak.Beteg ember.Nemsokára majd megdől mindenféle elmélet és kiderűl simán téveszmés barom.Nálunk is sétálgathat jópár mióta a gyagyásokat szabadon engedték.

T-5 2011.07.27. 08:51:13

Nem értem ezt a "zavart".
Van egy őrült, aki összevissza magyaráz hülyeségeket. Templomos lovag, meg anyámkínja.... hát ne már... mekkora szánalom már ez, képesek komoly emberek ennek a figurának az írásait olvasni? Neki tökmindegy volt, hogy mi ellen harcol, csak ölhessen. Ez egyértelmű. Lehetett volna neki az Iszlám szimpi és akkor ugyanezt megcsinálja. Vagy bármi más. Hülyékkel nincs mit tenni, ilyen néha van, ennyi. Nem kell itt a duma a "kultúrharcról", fölösleges. Kattant a srác és ennyi. Lecsukták, többet nem jön ki, vége a sztorinak. Csámcsogjon rajta a bulvársajtó, de értelmes emberek.... inkább ne.

sivatagi n. 2011.07.27. 08:55:42

@bájgúnár:

Dehogy skizofrén. Ez egy norvég állampolgárságú, de zsidó származású cionista gyilkos (ilyen kakukkfiókákból Magyarországon is van bőven).
A zavaros ideológia csak álca, hogy a szélsőjobbra mutogassanak, de közben zsidó megrendelésre történt az egész mészárlás.

elhallgatotthirek-hungariannews.blogspot.com/2011/07/julius-25-zsidok-hercege-szinre-lepett.html

Tedat 2011.07.27. 09:00:32

A posztoló elfelejtette leírni, hogy Breivik izrael-barát gondolkozású volt, és szabadkőműves!

Tiltsuk be a szabadkőműveseket!!!

midnight coder 2011.07.27. 09:00:39

@T-5: A zavart az okozza, hogy ennek az őrültnek az eszméi közt több olyan igazság van, ami kellemetlen a jelenlegi európai multikulti poltúlkorrekt mainstreamnek. Az ma már azért lassan-lassan kimondható hogy 2+2=4, de ha ezt olyasvalaki mondja ki akire ezért vagy azért sokan odafigyelnek, az már kínos. Pont ugyanez lett volna a hatás ha nem egy tömeggyilkos hanem egy politikus vagy egy celeb mondja ki. Pedig felesleges az aggodalom: erre egy hét múlva az áldozatok hozzátartozóin kívül a kutya sem fog emlékezni, Európa pedig szépen, egyenes bátor léptekkel halad tovább a szakadék felé. A sok liberális unokája pedig szép hosszú szakállt és csadort hord majd - már persze ha túlélik a következő 50 évet, amire azért nincs túl sok esély.

Tedat 2011.07.27. 09:01:46

@T-5:
"Neki tökmindegy volt, hogy mi ellen harcol, csak ölhessen."

Ezt nem tudom, hogy honnan veszed.
Ha tök mindegy lett volna, akkor nem ír 1500 oldalt, és nem barátkozik szélsőséges szervezetekkel.

Amúgy meg nem tudom, hogy mit parázik Európa. Magyarországon is voltak törökök. 150 évig. Azóta nincsenek.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.07.27. 09:10:02

@midnight coder: a multikulti megbukott, ez kimondható, és ezt az emberek is látják

És az is egyértelműen látszik, hogy azok a pártok, amik a multikultit nyomatják visszaszorulnak, és azok kerülnek előtérbe, amik a bevándorlók kontrollálását szorgalmazzák. Ezért én nem írnám még le Európát, mert az elkövetkező választásokon láthatólag nem lehet majd liberális, multikultis szlogenekkel nyerni, és az európai mindennapokban is meglátszik majd, ha multikulti ellenes pártok kezdenek majd el mindenhol hatalomra kerülni.

A bevándorlókkal kapcsolatban egy alapelvet kellene csak követni: bárki jöhet, feltéve, ha elfogadja a kultúránkat, és nem a sajátját akarja meghonosítani itt

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.27. 09:15:10

Szerintem nem kell ettől különösebben tartani. Nem azért, mert nincsenek keresztény fundamentalisták, hanem azért mert alapvetően nem így szokták intézni. Ők inkább lobbizással szokták szopatni az embereket.

Mellesleg vicces, hogy mindenki az iszlamistákra gondol egyből, ha terrorizmusról van szó, holott a szeparatista terrorszervezetek (pl. ETA) sokkal aktívabbak.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2011.07.27. 09:21:20

hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Maximilian_Kolbe

na ő volt egy keresztény fundamentalista. Ha a tisztelt posztíró szerint a két ember hasonlít, akkor ezt itt kérem ki minden keresztény nevében.

Gyáli úr 2011.07.27. 09:26:35

Én keresztény vagyok, és mélységesen elszomorított a norvég rém tette. Ilyen "megoldások" soha nem fakadhatnak keresztény lelkületből.

Gyáli úr 2011.07.27. 09:28:39

@Deak Tamas: Kedves Tamás, meghatottál. Olyan választ adtál, ami jóval több, mint válasz. Ez maga a tett. Köszönöm.

gyárvárosi 2011.07.27. 09:33:11

Sokan -talán okkal és joggal- szidják a multikulti Európát!
Lehet van benne igazság, hiszen amíg pl. Rómában a katolikus egyházfő és a bíborosi testület teljes egyetértésével építhetnek mecsetet az iszlám hívek, addig próbáljon meg egy keresztény akárcsak beutazni Mekkába, vagy uram bocsáss, egy útszéli keresztet felállítani Szaud-Arábiában!
Azonban azt is látnunk kell, legalábbis szerintem, hogy mióta a globalizáció a világgazdaságot egyetlen "üzemmé" tette, tehette, azóta a tőke a munkát viszi a perifériákra, és már nem annyira kellenek a szakképzetlen, vagy akár szakképzett más vallású, más bőrszínű emberek nyugaton!
Ez is belejátszhat, hogy már nem olyan trendi a multikulti!
Persze az is igaz, hogy a betelepült kisebbségek is rendesen megteszik a magukét, a szembenállás erősítésére.Főleg a második, harmadik generációs leszármazottak, akik már nem annyira dolgozni akarnak, mint inkább valami
idillikus "őshaza" mintájára átalakítani a befogadó országot, lehetőleg tovább élvezve annak szociális, egészségügyi ellátásait.l

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.07.27. 09:37:54

Most ez komolyan bárkinek újdonság, hogy a kereszténységet, aki akarja az ugyanúgy fel tudja használni tömegek legyilkolására alapokként (úgy, hogy közben hisz benne, hogy amit tesz az jó), mint teszemazt az iszlámot?

tbb 2011.07.27. 15:19:49

@bubo cupropenis:

Kösz a választ. És örömmel nyugtázom, hogy volt aki vette a kommentem fő üzenetét: Hogy amig a chonbenditek, horváthaladárok diskvalifikálni tudják a problémákkal normálisan szembenézni akarókat, addig mindig lesznek önjelölt őrültek, akik bevállalják a radikális rendcsinálást.

És még egy megjegyzés: Azt írod, senki se higgye hogy a problémát kizárólag az ilyen elmebetegek okozzák. Én meg úgy látom, hogy fordított a helyzet: a problémák okozzák az ilyen elmebetegeket. Bármelyikünkből.

tbb 2011.07.27. 15:43:23

@the_line:

Alapjában véve egyetértek veled:"Az integrációjukra megoldást kell találni, és ezt ettől a merénylettől függetlenül már sokan felismerték. Csak a megoldás nehéz..."

Nehéz bizony. Mondhatni lehetetlen, a közösségi értékek és normák tisztelete nélkül. Mert azok nélkül nem megy. És mivel ezek újbóli felépítésére kicsi a mainstream hajladósága, szkeptikus vagyok a sikert illetően.

tbb 2011.07.27. 15:50:16

@T-5:
"Lecsukták, többet nem jön ki, vége a sztorinak'

Ja. Ennyi. Jöhet a következő.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2011.07.27. 17:17:41

Ez a poszt csak pánikkeltés, ez az idióta pasas nem éppen keresztény, és ha esetleg annak is tartja magát, tette akkor is eléggé ellentmond keresztény önmeghatározásának. A norvég széljobb egyébként a Haladás Párton kívül, leginkább a norvég black metal mozgalmat jelenti és az újpogányokat, akik a kereszténységet liberális rákfenének tartják. Egy magányos őrültről akciók elkövetkező sorára következtetni szerintem felesleges.

T-5 2011.07.29. 11:49:41

@Tedat: Nincsenek? Menj már végig a körúton! Kik árulják a legtöbb marhahúsos szendvicset? :D
süti beállítások módosítása