Megyei választások Szlovákiában: érdekes mintázatú koalíciók

2013. november 03.

November 9-én kerületi (megyei) választásokat tartanak északi szomszédunknál, a hivatalos kampányidőszak október 23-án kezdődött, azonban a pártok jóval korábban elkezdték a felkészülést, érdekes mintázatú koalíciókat létrehozva. Kezdjük azonban a száraz tényekkel: Szlovákia nyolc megyéjében összesen 66 jelölt indul a megyefőnöki tisztségekért – ahol nem sikerül első körben megválasztani az „ispánt” az érvényes voksok több mint 50 százalékával, ott a két legtöbb szavazatot szerző jelölt november 23-án ismét megmérkőzik egymással. Ezzel párhuzamosan a megyei közgyűlések tagjait is megválasztják a szavazók.

A megyék összesen 1,14 milliárd eurónyi forrás felett rendelkeznek, döntési kompetenciájuk kiterjed többek között a középiskolai oktatásra, a kórházi ellátásra, a színházak, múzeumok, könyvtárak fenntartására, továbbá döntenek a másod- és harmadrendű utak felújításáról, a helyközi autóbuszjáratok menetrendjéről és a viteldíjakról, illetve befolyásolhatják, mennyi uniós pénz áramlik az egyes megyékbe. A felsorolásból látszik, hogy a megyei önkormányzatoknak – a magyarországi területi közigazgatással ellentétben – komoly befolyásuk van az egyes kerületek életére. Ennek ellenére a 2001 óta négyévente megrendezett megyei választásokon meglehetősen általában alacsony a részvétel. Míg első alkalommal, 2001-ben 21,55 és 34,69 százalék közötti arányban járultak az urnákhoz a polgárok az egyes kerületekben, 2005-ben a legtöbb megyében a választók ötöde sem (!) érezte fontosnak, hogy kifejezze véleményét. 2009-ben 19-27 százalékos részvétel mellett sikerült megválasztani a megyei vezetőket és képviselőket. 2013-ban is a korábbiakhoz hasonlóan alacsony részvétel várható.

A pozsonyi parlamentben a tavalyi választások eredményeképpen a Smer a 150 helyből 83-at megszerzett, vele szemben a többi mandátumon négy párt és 14 független képviselő osztozik. A négy párt a következő, a parlamenti erősorrendet figyelembe véve: KDH (Kereszténydemokrata Mozgalom), OĽANO (Egyszerű Emberek Pártja), Most-Híd, SDKÚ-DS (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt). A megyei választásokra felállt választási koalíciók azonban helyenként érdekesen keresztülmetszik a parlamenti törésvonalakat, egészen egzotikus párosításokat eredményezve. A sme.sk ábrája a megyefőnök-jelöltek esetében segít áttekinteni a képet:

zupy-web.jpg(forrás:i.sme.sk/cdata/4/69/6953894/zupy-web.jpg)

Négy évvel ezelőtt a nyolcból hét megyefőnöki széket a Smer jelöltje szerzett meg, és most sem számíthatnak sokkal rosszabb eredményekre. Négy megyében önállóan indít jelöltet a kormánypárt, azonban a Smer jelöltjeinek fele más pártok támogatását is élvezi – a legérdekesebb talán a Besztercebányai kerület, ahol a KDH, a Magyar Közösség Pártja (MKP), az SMS (Modern Szlovákia Pártja), a Néppárt, a Zöldpárt és a Demokráciáért Mozgalom is támogatja a jelöltet. A Kassai kerületben ugyanakkor például a két magyar párt sorakozott fel a 2005 óta regnáló jelenlegi elnök, Zdenko Trebuľa mögé. Valódi verseny várhatóan azokban a megyékben alakulhat ki, ahol a kormánypárttal szemben egységesen lép fel az ellenzék, így a Pozsonyi kerületben, ahol Pavol Frešo SDKÚ-elnök, jelenlegi megyefőnök mögé felsorakozott a KDH, a Híd, az MKP, az OKS (Polgári Konzervatív Párt) és a Zöldpárt is. A Nyitrai kerületben az SDKÚ, az SaS (Szabadság és Szolidaritás), a Híd, az MKP, a Nova és az OKS alkalmi koalíciójának támogatottja, Tomáš Galbavý próbálja megszorongatni a jelenlegi megyefőnököt, Milan Belicát.

A Híd és az MKP a hosszadalmas puhatolózások és tárgyalások ellenére nem tudott egységesen megegyezni az összes megyében, illetve járásban az együttműködésről. Többféle megoldást választottak az egyes megyei szervezetek mind a megyefőnök-jelöltek, mind a képviselőjelöltek támogatását illetően. Ez nem csoda, hiszen mindkét párt számára adott a lehetőség, hogy megjelenjen választói előtt-között, illetve hogy felmérje támogatottságát – akár a többi párthoz képest, akár a másik magyar formációval szemben. 2009-ben a Híd mindössze két képviselői helyet szerzett, míg az MKP (akkor még Magyar Koalíció Pártja néven) 40-et. Ne felejtsük azonban el azt sem, hogy a Híd teljesen új pártként indult, gyakorlatilag semmilyen háttere, beágyazottsága nem volt még akkor. Ennek megfelelően idén egészen más támogatottsági arányok alakulhatnak ki, elég kiindulni az országos támogatottsági arányokból is, melyek azt mutatják, hogy a Híd rendszeresen 6,5-7,5 százalék körüli eredményt érne el a választásokon, míg az MKP-t rendre a küszöbhöz közel, de az alatt mérik a közvélemény-kutatók.

A legélesebb küzdelem a Nagyszombati kerületben várható, ahol az MKP elnöke, Berényi József küzd meg az ispáni pozícióért a Híd alelnökével, Nagy Józseffel – persze a széket várhatóan a Smer jelöltje fogja megszerezni. Az öt magyarlakta megyéből kettőben tudott megállapodni a két magyar párt, a legnagyobb verseny Nagyszombat megyében várható a képviselői helyek tekintetében is. A képviselőjelöltek tekintetében az Új Szó infografikája jó támpontot nyújt a tájékozódáshoz:

ujszo.jpg(forrás: Új Szó; http://ujszo.com)

Amint az látható, azoktól a megyéktől, járásoktól eltekintve, ahol éles verseny várható (értelemszerűen ezek a jobbára magyar többségű járások, azaz a Komáromi, Párkányi, Érsekújvári, Vágsellyei, Nyitrai, Dunaszerdahelyi és Galántai) többnyire sikerült megegyezni arról, hogy az elnyerhető mandátumszámnál kevesebb jelöltet indít mindkét párt, több esélyt adva annak, hogy a magyar szavazatok egy irányba koncentrálódjanak, így magyar képviselők is bekerüljenek a megyei közgyűlésekbe.

A két magyar pártelnök jó eredményeket vár jelöltjeitől: Berényi József a pozícióik megőrzését (Pozsonyban, Nagyszombatban és Kassán az MKP befolyásának megtartása, Nyitrán megerősítése a cél), míg Bugár Béla értelemszerűen jelenlegi két képviselői helyük megsokszorozására számít, kétjegyű számot várva az összesítésnél.

Nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó választás, amelyen nyolc megyében szavazhatnak a választók, hiszen a Fico-kormány készül a területi közigazgatás reformjára, 3+1 megye kialakítására – erről bővebben a novemberi választások után írunk a tervek szerint.


Abelovszky Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr695612984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.