Ügynökmúlt: Keleten a helyzet változatlan?

2014. június 11.

A közép-kelet európai régiót már több tekintetben próbálták közös platformra helyezni, legyen az gazdasági, politikai vagy szociológiai kérdéskör – tették mindezt sikerrel vagy inkább erőltetett módon. Van azonban egy terület, amely kétségkívül összeköti a régió országait, ez pedig a közös szocialista-kommunista múlt és az azzal való szembenézés kísérlete. Összeállításunkban – amelyet a legutóbbi szlovén népszavazás ihletett – áttekintést nyújtunk a helyzet jelenlegi állásáról a szomszédos országokban és persze Magyarországon.

Kezdjük akkor mindjárt a katalizáló eseménnyel: múlt hét vasárnap népszavazás okán vonultak az urnákhoz a szlovénok, vagy legalábbis vonultak volna. A feltett kérdés, miszerint a kommunizmus idején összegyűjtött, úgynevezett érzékeny, személyes információkat tartalmazó dokumentumok a jövőben mindenki számára hozzáférhetőek legyenek-e, úgy tűnik, hogy az állampolgárok nagy részénél nem ért el az ingerküszöböt – a felmérések szerint csupán 11,68 százalékuk nyilvánított véleményt, és csak közel 33 százalékuk szerette volna ezen anyagok feloldását. Ez az eredmény – amely még a május végi EP-választási részvételi arányát is alulmúlja – érvénytelenné tette a referendumot. Ám egy fontos kérdést így is felvet: lehet, hogy 2014-ben a poszt-szovjet térség állampolgárai végérvényesen megkésettnek érzik az ügynökmúlt feltárását?

 ügynök.jpg

("Mások élete", f: www.imdb.com)

Úgy tűnik, hogy  a régióban ezen a téren (is) lezajlott legalább egy elvesztegetett évtized. A vasfüggöny leomlása után a békés, „bársonyos forradalmak” és a rövid idő (10 nap) alatt lezajló szlovéniai függetlenségi háború után jövő aktuális kormányok egyike sem tudott kellően határozott módon fellépni a kommunista időszakkal való szembenézéssel kapcsolatban. Pedig lett volna kinek a példájából tanulni: az egyesített Német Szövetségi Parlamentet már az NSZK és az NDK egyesülési szerződése is felszólította, hogy dolgozzon ki egy törvényt az ügynökaktákba való betekintés lehetőségeinek létrehozására. Első körben létrejött egy szövetségi hivatal a betekintési kérelmek kezelésére, majd 1992-ben felállítottak egy parlamenti bizottságot, hogy feltárja a diktatúra történetét és következményeit, később 1998-ban pedig egy olyan bizottság kezdhette meg munkáját, amely már a társadalmi szembenézéssel foglalkozhatott érdemben. Nem állíthatjuk természetesen, hogy Németországban a kérdés teljes lezárást nyert azóta, és hogy ne lenne megosztottság a felek között, azonban látható, hogy nem féltek idejében foglalkozni a témával.

Régiónkban Lengyelország volt az első, aki szükségesnek látta egy a fentiekhez hasonló módon rendezni a helyzetet, amikor is 1998-ban létrehozták a Nemzeti Emlékezet Intézetét. Az intézmény több feladatot is ellát: tárolja, őrzi és elemzi a kommunista diktatúra korából fennmaradt titkosszolgálati dokumentumokat, azokat elérhetővé teszi a társadalom számára, valamint nyomozati jogkörével bűnvádi eljárásokat is lefolytathat (amennyiben például valamilyen jelenlegi közszereplőről múltbéli bűnök tényei kerülnének napvilágra). Emellett elhatározták azt is, hogy bár nem tekinthető bűncselekménynek az, ha valamilyen vezető politikai tisztséget betöltő személy együttműködött a múltbeli belbiztonsági szervekkel, azonban erről egy nyilatkozatot kell aláírnia – amennyiben viszont ebben a nyilatkozatban hamisat állít, és ez kiderül, 10 évre is eltilthatják a közhivatal-viseléstől.

A lengyel mintát idővel követték a többi szomszédos országban is: 2002-ben a szlovák, 2007-ben a cseh Nemzeti Emlékezet Intézet nyílt meg, 2008-ban pedig a szlovéniai Nemzeti Megbékélés Kutatóközpontját hívták életre. Mint az tapasztalható, a névválasztás nem kifejezetten változatos, ez nagyrészt jellemzi azt is, hogy a feladataikban is hasonló szerepet kaptak, mint lengyel társaik – bár a nyomozati jogkört már nem kapták meg, az eljárásokat nem az intézetek maguk folytatják le. Ezekben az országokban azóta is folyamatosan fény derül politikai személyek múltbeli tetteire, azok tisztázására, a társadalom informálására. És bár láthatjuk, elég hosszú időre volt szükség, hogy meginduljon valamilyen hivatalos kezdeményezés a múlttal való szembenézés elősegítésére, a létrehozott intézmények megkezdték a társadalom „feloldozását” a kommunista időszak jogsértései alól. Magyarországon azonban nem számolhatunk be ilyen fejleményekről, hiszen itt csupán idén februárban alakult meg az erre szolgáló Nemzeti Emlékezet Bizottsága – ráadásul a legszűkebb jogkörrel a régióban. A bizottság elnöke, Földváryné Kiss Réka szerint ugyanis nem céljuk egyes ügynöki múltakban elmélyedni – ez kevésbé szolgálná a társadalom érdekét –, sokkal inkább a kommunizmus mechanizmusának feltárása lenne a fontos.

Egy 2007-es közvélemény kutatás szerint a magyar társadalom 35 százaléka szeretné megismerni az esetlegesen róla készült titkosszolgálati aktákat. Ez bár nem a többség, az mindenképpen elmondható, hogy a népesség szignifikáns hányada, akiket nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Lehet tehát megkésettnek érezni az ügynökmúlt feltárását, azonban feleslegesnek korántsem. A történelmi és régiós példákból kiindulva kijelenthető, hogy a múlttal való szembenézés az ügynökakták megnyitása nélkül sosem lesz teljes körű, a bizonytalanság szelleme ugyanis továbbra is körbe fogja zárni a társadalmat – ez pedig nem lehet senkinek az érdeke.

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr226294421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tong_po 2014.06.12. 09:09:55

Ezekben az orszagokban hogyan kezeltek azt a tenyt, hogy rengeteg iratot megsemmisitettek az utolso evekben (legalabbis gondolom, hogy ez mashol is igy volt), raadasul nyilvan nem veletlenul azt hagytak meg amit?

MészárosTamás 2014.06.12. 09:51:59

Bár az tény, hogy a rendszerváltáskor sok fontos dokumentum megsemmisítésre került, azt azért nem mondhatjuk, hogy csak súlytalan jelentések, iratok maradtak volna fent - ezt jelzi az a számos botrány és felfedezés jelenkori politikusokkal kapcsolatban, amiknek például itt Magyarországon is a szemtanúi voltunk. Nincs ez másképp a szomszédos országokban sem: abból az háttéranyagból kell feltárni, megismerni a múltat, ami fennmaradt. Igaz, hogy 100 százalékos képet nem fogunk kapni az általad említett ok miatt, de már az is hatalmas előrelépés lenne az összes országban, ha "csak" a meglévő információkat fel tudnák dolgozni.

paramx2 2014.06.18. 14:43:39

A feldolgozott mágnesszalagok tartalma is a titok vödör mélyére került. Kormányzati szándék húzódik a múlt részletes feltárásának ellehetetlenítésére, egy bizonyos ellenzéki párt támogatásával, mely részükről érthető is, melyet nem részletezek. Azonban érthető a kormánypárt ellenkezése is. Nem lesz az ügynöktörvényből soha semmi.

Világít a torony 2014.06.19. 20:14:55

Hogy még szebb legyen a történet, egy volt III/II-es operatív tisztet neveztek ki rendészeti államtitkárnak. Mert megérdemli.