Európában, ha népirtásról, háborús- és emberiség elleni bűntettekről van szó, az embereknek rendszerint a hitleri Németország, a sztálini Szovjetunió, a milosevicsi Jugoszlávia, esetleg Örményország története ugrik be. Ez persze nem meglepő, hiszen ami ezekben az esetekben megesett ártatlan emberek százezreivel, millióival, az egészen tragikus. Megbocsáthatatlan szörnyűségek azonban a múltban (ahogy sajnos a jelenben is) nem csak az öreg kontinensen, hanem azon kívül is rendszeresen történtek. Az egyik ilyen volt a vörös khmerek rémuralma Kambodzsában, aminek a nyomait bár a helyi társadalom máig magán viseli, egy bíróságnak köszönhetően esély mutatkozik arra, hogy a sebek talán lassan gyógyulni kezdjenek.

1975 és 1979 között, a Pol Pot vezette vörös khmerek – akik egy maoista parasztállamot kívántak megvalósítani – hazájuk lakosságának nagyjából a 25 százalékát (kb. 2 millió ember) gyilkolták le. Ezek a halálesetek rendszerint vagy szándékosan (pl. kivégzések, brutális kínzások), vagy az általuk kialakított rendszer és közeg (pl. éhínség, járványok) miatt következtek be. Éppen ezért nehéz is szavakba önteni azt a tudatlanságon alapuló vak gyűlöletet és kegyetlenséget, amivel a rezsim saját honfitársai ellen fordult. A vörös khmerek kifejezetten a városlakókat (Phnompen – főváros – lakosságát például 48 óra alatt, erőszakkal ürítették ki) és az értelmiséget (ezt nem csak végzettséghez kötötték, hanem például szemüvegviseléshez) üldözték, akiket először vidékre hurcoltak, majd ott kényszermunkára köteleztek. Ez a tény egyébiránt meglehetősen pikáns, hiszen a vörös khmer vezetők jelentős hányada nem tanulatlan földműves, vagy valamilyen egyéb kétkezi munkás volt, hanem egyetemet végzett értelmiségi – Pol Pot például helyi és francia magániskolákba járt, sőt, rokoni szálakon keresztül még a kambodzsai királyi udvarba is bejárása volt. A diktatúra bukását végül a vietnámiak beavatkozása okozta, akik 1979 megtámadták Kambodzsát. A rendszer vezetői azonban megmenekültek, így az 1990-es évekig relatív nyugalomban élhettek.

(A vörös khmerek elfoglalják a fővárost, f: www.diogenessi.wordpress.com)

1997-ben viszont, miután az ENSZ-szel karöltve az akkori kambodzsai kormány létrehozta a vörös khmer bűntetteket vizsgáló bíróságot (ECCC - Extraordinary Chambers in the Courts of Cambodia), Pol Pot és társai számára a könnyedebb napoknak vége szakadt. Bár a bíróság nyögvenyelősen állt fel (2006-ig kellett várni a tényleges működés megkezdéséig) és 1998-ban még Pol Pot is meghalt (hivatalosan szívroham vitte el, nem hivatalosan öngyilkosság), ez nem gátolta meg abban a szervezetet, hogy az elmúlt pár évben 5 meghatározó vörös khmer vezetőt őrizetbe vegyenek, majd vád alá helyezzenek. Az első ítéletét a kambodzsai-nemzetközi vegyes bíróság 2010-ben hozta meg, aminek értelmében a 67 éves Kaing Guek Eav, más néven Duch-elvtárs, a hírhedt Tuol Sleng börtön és haláltábor parancsnoka 35 éves börtönbüntetést kapott. Azóta születhetett volna két újabb ítélet: Ieng Sary, volt külügyminiszter, azonban útközben elhunyt, míg feleségét, Iang Thirith-et, volt szociális ügyekért felelős minisztert, a bíróság nem találta kellően egészségesnek a tárgyalásokhoz. Ennek okán került most sor a két fennmaradó vádlott, a 88 éves Nuon Chea, Pol Pot volt helyettesének, illetve a 83 éves Khieu Samphan, a Demokratikus Kambodzsa (ahogy a vörös khmerek alatt nevezték az országot) volt államfőjének második tárgyalásának megkezdésére – az első tárgyalássorozat a két férfi háborús- és emberiség elleni bűntetteit, míg a második a népirtás ügyét hivatott vizsgálni, különös tekintettel Kambodzsa kisebbségeinek legyilkolásában játszott szerepükre.

(A vörös khmer uralom mindennapjai, f: www.gbvkr.org)

A fentiek fényében tehát esély mutatkozik arra, hogy egy sokat szenvedett nép és ország végre szembe nézzen múltjának egyik legsötétebb fejezetével, és a legfőbb felelősök elítélésén keresztül megkezdje saját maga lelki újjáépítését. Természetesen nem árt megemlíteni, hogy felállítása óta sokan vitatják – országon belül és kívül egyaránt – az ECCC eljárásait, létjogosultságát, finanszírozásának nem teljes átláthatóságát (sokszor ezeket a vádakat a nemzetközi szinten ismertebb hágai nemzetközi büntetőbíróság is megkapja). Ugyanakkor tény: a legtöbb felmérés és hivatalos adat szerint a kambodzsaiak jelentős része támogatja a bíróságot, annak működését és céljait. És addig, amíg ez a közvélekedés nem változik, az ECCC tovább folytatja munkáját, a volt vörös khmer vezetők, vélhetően legnagyobb sajnálatára.

("Szembenézés a múltban elkövetett tettekkel" - Chea és Samphan, f: www.voanews.com)

Személyes adalék a poszthoz: Itt a DiploMaci-n már mi magunk is, több alkalommal foglalkoztunk a múlt megismerésének és feldolgozásának szükségességével. Többször érintettük például a hazánk és régiónk számára oly fontos ügynökügyeket (egyik saját írásom a témában – Mészáros Tamás kollégám cikke hasonlókról), vagy a Benes-dekrétumok érzékeny kérdését. Szomorú fejlemény azonban, hogy politikusaink, pártállástól függetlenül, nem érzik ezek kiemelt jelentőségét. Holott, véleményem szerint, minden nép sikerességének, büszkeségének, egészséges nemzettudatának valahol az alapja, hogy közös múltunkat igyekezzünk objektíven, pártoskodástól és opportunizmustól mentesen vizsgálni. Az elmúlt 25 évben úgy hiszem, nem ez volt a helyzet. Ám messze menőkig bízom benne, hogy a következő 25-ben már az lesz. Függetlenül attól, hogy a közelmúlt történelmi diskurzusai és múlttal kapcsolatos politikai megnyilatkozásai továbbra sem mutatnak különösebb változást a megfelelő irányba.

Németh Áron Attila