Kemény ellenállásba ütközött a szakszervezetek részéről Matteo Renzi, Olaszország miniszterelnöke. Bár a Renzi-kormány reformpolitikájának egy sarokköve lenne a munkaügyi törvények módosítása, úgy tűnik, hogy a terveket a vártnál nehezebben lehet majd csak elfogadtatni – már ha egyáltalán sikerül.

Múlt hét szombaton hatalmas tömegek gyűltek össze Róma utcáin, hogy kifejezésre juttassák nemtetszésüket az olasz kormány munkapiaci reformjaival kapcsolatban. A megmozdulást a CGIL, az egyik legnagyobb olasz szakszervezet indítványozta, a résztvevők számáról (ahogy az ilyenkor lenni szokott) eltérő vélemények láttak napvilágot. Ám akár „csak” pár százezren, akár egymillióan tüntettek a hétvégén Olaszország fővárosában, egy dolog biztos: a kormányfőnek érdemes lesz odafigyelni a kritikákra.

("Olaszország megbukott, köszönjük Renzi!" - egy olasz tüntető Rómában; f.: corriere.it)

A szituáció hátterében egy október elején a szenátus által már elfogadott, a munkaügyi törvény módosítását előíró reformcsomag áll. Matteo Renzi, akitől megválasztásakor szinte csodába illő teljesítményt vártak az olasz állampolgárok, már beiktatásakor kijelentette, erőteljes lépések mentén fogja felvenni a harcot a munkanélküliséggel. Erre minden szükség meg is van, hiszen az Olasz Köztársaság ezen a téren kifejezetten rosszul teljesít: az olasz munkanélküliségi ráta az egész ország népességére vetítve jelenleg 12,6 százalék, míg a fiatalkorúak között ez a szám 41,8 százalék – ami hihetetlenül magas érték. Az ebből adódó társadalmi és gazdasági feszültséget mindenképpen orvosolni kellett, így a Demokrata Párt hozzányúlt az 1970 óta élő jogszabályhoz, ami a munkavállalók elbocsátásának szabályairól rendelkezik. Amennyiben a reformcsomagot a képviselőház is elfogadja az év végén, úgy az új törvény nagyban gyengítené a dolgozók felmondás elleni védelmét – ez a híres 18. paragrafus, ami a jogtalan elbocsátások ellen ad támogatást a munkavállalóknak.

A törvényponttal kapcsolatban megoszlanak a vélemények: Renzi az eltörlésével a „fix pozíciók” megszűnését szeretné látni. (Az erről szóló videókat az olasz-magyar politikai kommunikáció különbségeinek megismerése végett még akkor is érdemes megnézni, ha nem beszélünk olaszul – a szerk.). Véleménye szerint ugyanis a 18-as paragrafus egy élhetetlen munkaerőpiacot hozott létre, amelyben a munkaadók sokakat azért nem mernek leépíteni vagy új, rátermettebb munkaerőre cserélni, mert ebben az esetben a munkavállaló bizonyosan bíróságra viszi az ügyet. Amennyiben pedig az ő igazát hagyják jóvá, a munkáltatónak kötelessége őt visszavenni ugyanabba a pozícióba, valamint fizetnie kell a kieső jövedelmet is. Bár szigorú szabályozásról van szó, érdemes figyelembe venni, hogy az ilyen ügyek száma igen alacsony: 2011-ben például összesen 20 ilyen eset járta meg a bíróságot. A védelem inkább előzetes hatással jár, mintsem valós jogi kényszerrel, a munkaadók inkább megpróbálják elkerülni a kirúgásokat.

Ezzel szemben a szakszervezetek elvi kérdésnek tartják a munkaügyi törvénykönyv jelen állapotában való fenntartását. Emellett kétségbe vonják azt is, hogy a 18-as paragrafus eltörlése bármilyen szinten is pozitívan tudna hatni az ország gazdasági fejlődésére. Hogy véleményüknek hangot adjanak, a szombati tüntetés után általános sztrájkot is tervbe helyeztek. Matteo Renzinek tehát komolyan el kell gondolkodnia a törvénymódosítás támogatottságán, főleg, mivel a megmozdulásokon többen is részt vettek a saját pártja, a Demokrata Párt színeiben is. Ez pedig azt mutatja, hogy munkaügyi reform nem várt szakadást hozott a kormánypárton belül is. Meglepő módon azonban az olasz kormányfő kijelentette, nem kíváncsi egy olyan réteg véleményére, amely egy reformokat eddig folyamatosan elutasító rendszernek a része. Ez kifejezetten érdekes politikai váltás a Demokrata Párttól, amely köztudottan nagyon jó viszonyt ápolt mindeddig a szakszervezetekkel.

("Népes ellenzőtábor"; f.: corriere.it)

Olaszország tehát kemény heteknek néz elébe, az ígért sztrájkok könnyen lebéníthatják az amúgy is igen gyengén szereplő helyi ipart – figyelembe véve, hogy az ország gazdaságilag az 1970-es évek óta nem volt ilyen rossz helyzetben. Bár Matteo Renzi eddig még képes volt fenntartani magas elismertségét a kormányban és a társadalomban, érdekes lesz látni, hogy egy ilyen nagyméretű ellenállási hullám milyen politikai mozgásokat indít be az országban.

Mészáros Tamás

Ha tetszett a cikk, szavazz a DiploMacira a Goldenblog 2014 "Közélet" kategóriájában!