Mi lesz az iráni atomegyezménnyel?

2017. október 17.

Az iráni atomegyezmény felmondása Donald Trump számára politikai, és nem technikai kérdés – mondja a Georgetown University elemzője, Ariane Tabatabai, aki szerint Trump agresszióra építő politikája hiteltelenné teheti az amerikai politikát a Közel-Keleten, s növeli a konfrontálódás esélyét a térségben. Az elemzés végigveszi az esetleges forgatókönyveket a 2015-ben kötött egyezmény jövőjére nézve, abban az esetben, ha az Egyesült Államok felmondja azt.

„Trump jelezheti bázisa felé, hogy kemény fából faragták, és, hogy fel fogja göngyölíteni Barack Obama hagyatékát.”

Az elnök lépése saját embereit is megosztja:

„A Trump-igazgatás számos képviselője - a védelmi miniszter Jim Mattis, a belügyminiszter Tillerson, illetve számos katonai vezető, pl. Joesph Dunford tábornok – is jelezte, hogy az amerikai érdek valójában azt diktálja, hogy továbbra is ragaszkodjanak az egyezményhez.”

„Az elnök úgy döntött, hogy a Kongresszusnak adja a stafétát. Alapvetően az elnök nem arra hivatkozva mondja fel az egyezményt, mert Irán kudarcot vall annak betartásában – attól függetlenül, hogy számos alkalommal megjegyezte, hogy álláspontja szerint Irán nem igazodik az egyezményhez -, hanem amiatt, mert az nem szolgálja az Egyesült Államok nemzeti érdekét. Ez a Kongresszusnak dobja a labdát.”

Innentől a Kongresszusnál tehát a döntés joga. Ők még reagálhatnak az elnök lépésére úgy, hogy a felmondás ellenére nem emelnek újabb szankciókat Iránnal szemben, hiszen még a republikánusok között is sokan úgy vélik, hogy nem áll az Egyesült Államok érdekében az, hogy szélesítsék az Irán és köztük fennálló szakadékot – pedig ők nyíltan kiálltak a 2015-ös egyezmény ellen.

Végül az elemzés rávilágít arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, valamint Németország által aláirt szerződés amerikai felmondása Irán számára jó okot adhat arra, hogy bűnbakot teremtsen:

„Az irániak fókusza az Európai Unió. Amikor először felmerült, hogy az Egyesült Államok felmondaná a szerződést, az iráni vezetés számos jelentős állásfoglalást tett arról, hogy folytatnák az egyezmény végrehajtását, de csak abban az esetben, ha az európaiak játékban maradnak. […] Náluk van azon előny, hogy az Egyesült Államokra mutatva kijelentsék a következőt: >>Nézzétek, mi vagyunk a jófiúk; mi nem lékeltük meg a hajót az amerikai visszásságok ellenére, miközben ők nem tartják be az egyezségünk rájuk eső részét.<<”

A teljes cikket az alábbi linkre kattintva érheti el:

https://www.cfr.org/interview/will-decertification-spike-iran-nuclear-accord

eszak-amerika_2_het.jpg

 

Holló Richárd

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr1212993096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.