Hogy üthet vissza Európa Pekingnek és Washingtonnak?

2018. május 07.

A 2021-től kezdődő uniós költségvetési periódus vitái során előtérbe kell kerülnie, és megfelelő mennyiségű forrást kell biztosítani az innovációs politika számára, máskülönben csak szemlélhetjük Kína és az Egyesült Államok versenyét – erről szól Tom Enders, az Airbus vezérigazgatójának cikke, ami a POLITICO-n jelent meg.

Európának volt egy 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégiája, ami a versenyképességre és a tudásalapú gazdaságra helyezte a hangsúlyt. A megvalósítás már kevésbé volt sikeres, míg az Egyesült Államok képes volt megőrizni piacvezető szerepét a világban a technológia és a digitális gazdaság terén. Az USA mellé pedig feljött Kína, aki egyre növekvő befektetésekkel erősödik ezen a téren.

Hogyan lehetne ezt megváltoztatni? A szerző szerint kulcskérdés az oktatás helyzete. Egyfelől Kína pokoli pénzeket öl az oktatásba, nagyon komolyan fog nőni a kínai diplomások száma a következő évtizedekben. Ráadásul pont a STEM (természettudomány, technológia, mérnöktudomány, matematika) területeken nő majd India és Kína részesedése a világ diplomásaiból – egyes előrejelzések szerint ez az arány 60% lesz, szemben Európa 8%-ával. Ennek egyik oka például az ezen a területen meglévő gender gap.

A szerző szerint az új, 2021-től kezdődő költségvetési ciklusban komolyabb szerepet kell szánni az innovációnak. Ezt két úton lehetne elérni: ki kell választani a kulcsfontosságú projekteket, mint a mesterséges intelligencia, űrkutatás, digitalizáció, és ezekre összpontosítani a forrásokat; másrészt pedig szükséges lenne növelni az innovációra fordított források arányát a büdzsében, leginkább a Kohéziós Alap és a mezőgazdasági támogatások rovására. Emellett fontos erősíteni a kockázati tőke szerepvállalását a startupok finanszírozásában.

Lejárt az ideje annak, hogy Európa csak külső szemlélő legyen a világ innovációjában. Együtt erősebb a blokk, mint az Egyesült Államok és Kína: ha ráébred az erejére, nem kell, hogy Kína és az USA boxzsákjának szerepét töltse be.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/opinion-how-europe-can-punch-back-at-beijing-and-washington-eu-budget-mff-innovation-horizon-2020/

 oliver_3.jpg

 

 Németh Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr4813898426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2018.05.09. 07:29:33

Európa mára kb. olyan, mint Rejtő Tizennégy karátos autójában a Wendriner Aladár nevű oroszlán. De mi majd pár Waldorf iskolában végzett, hites genderszakértővel úgy odacsapunk a jenkiknek meg a sárgáknak, hogy attól koldulnak!
süti beállítások módosítása