Mostanában sok vita folyik az Európai Unió működéséről: hogyan lehetne átalakítani az uniós intézményrendszert, hogy az hatékonyabban működjön; nemzetekfelettiség kontra kormányköziség, stb. Az Európai Unió szervezete és működése meglehetősen bonyolult, ugyanakkor ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló vitákat megértse az ember, ismernie kell az Unió felépítését – ebben a cikkben, legalább nagy vonalakban próbálom bemutatni a kedves Olvasónak az uniós intézményrendszert a tisztánlátás érdekében.
Az EU történetében korábban az Európai Parlament (EP) nem úgy működött, mint ahogy egy átlagos nemzeti parlament; sőt, még most sem rendelkezik minden olyan jogkörrel, amivel például a magyar Országgyűlés igen (lásd: képviselők jogszabálykezdeményezési joga). A Parlament tagjait eredetileg kinevezték, nem pedig választották; az első európai parlamenti választásokat 1979-ben tartották. Jelenlegi hatásköreit fokozatosan ruházták rá, illetve vonta magához: az eredetileg konzultációs testület beleegyezése 1975-től szükséges a költségvetés elfogadásához, annak végrehajtását ellenőrzi. A jogalkotásban hosszú ideig csak véleményezési szerepe volt, majd ez a szerep 1987-től kezdve 30 év alatt fokozatosan kibővült egészen addig, hogy a 2007-ben elfogadott Lisszaboni Szerződés a rendes jogalkotási eljárásban (ami lefedi az EU-s hatáskörben lévő ügyek jelentős részét) a jogszabályok meghozatalát az EP támogatásához köti. A Parlamentnek jelenleg 751 képviselője van, plenáris üléseit Strasbourgban, bizottsági üléseit Brüsszelben tartja, elnöke az olasz Antonio Tajani, az Európai Néppárt tagja.
Az Európai Parlament plenáris ülésterme Strasbourgban / Forrás: Európai Parlament honlapja
Általában az EU végrehajtó hatalmaként, „kormányaként” szoktak hivatkozni az Európai Bizottságra, ez utóbbi elnevezés azonban enyhe túlzás, figyelembe véve, hogy 1) az EU általános stratégiáját a kormány- és államfőkből álló Európai Tanács határozza meg, 2) a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) területén alig rendelkezik hatáskörökkel. A Bizottság mindig is egy nemzetek feletti jelleget képviselt az EU-ban, dinamizmusa és cselekvőképessége viszont nagyban függ az éppen aktuális elnöktől. A Lisszaboni Szerződés óta az elnök hatalma megnőtt a testületen belül: ettől kezdve beleszólása van a biztosok közti munkamegosztásba (melyik tagállam biztosa milyen területért felel), meghatározza a testület politikai iránymutatását és a Bizottság belső szervezeti felépítését. A Bizottságnak az elnökkel együtt 28 tagja van, minden biztos egy területért felel, de a testület együttesen felelős a Parlamentnek. Az EP szerepe a Bizottsággal szemben kettős: a Bizottság által előterjesztett jogszabály-tervezeteket elfogadja (vagy nem), illetve a Tanáccsal közösen megválasztja az elnököt, figyelemmel az EP választások eredményére – magyarán a választásokon legtöbb mandátumot szerzett pártszövetségből kerül ki a Bizottság elnöke. Ugyan erre kifejezett jogköre nincs, előfordult már, hogy az EP nyomására le kellett mondania a Bizottság elnökének: Jacques Santer 1999-ben korrupciós ügyek miatt kényszerült lemondani. A Bizottságnak azonban csak egy részét teszi ki a biztosok testülete; a Bizottság szervezetrendszerén belül a Főigazgatóságokon és a Szolgálatokon hozzávetőleg 32 ezer ember dolgozik. A Bizottság feladat- és hatásköreit általában négy csoportba szokás sorolni: jogszabályokat kezdeményez; „a szerződések őre”, azaz vizsgálja az uniós szerződésekben foglaltak betartását; végrehajtó funkciót tölt be, ami jelenti 1) az Európai Tanács döntéseinek végrehajtását, 2) saját hatáskörben hozott döntések végrehajtását. Emellett pedig negyedikként kezeli az uniós pénzügyeket: elkészíti az EU éves költségvetését és felügyeli az uniós források elköltését.
A Berlaymont-épület, az Európai Bizottság otthona, Brüsszel / Forrás: Wikipédia
A fent említett két szervhez képest az Európai Unió Tanácsa (továbbiakban: Tanács vagy Miniszterek Tanácsa) kormányközi jellegű, tehát a tagállami kormányok akaratát juttatja érvényre. 10 formációban ülésezik, amik különféle uniós szakpolitikákat fednek le (pl. külügyek, versenyképesség) ezekben a tagállami miniszterek vagy államtitkárok vesznek részt. A Bizottsághoz hasonlóan nem csak a „felső vezetésből” áll, hanem komoly előkészítő szakapparátus dolgozik a Tanácsban, így a döntéshozatalnak három szintje van. A legalsó szinten a tanácsi munkacsoportok találhatók, amikben a tagállami szakértők üléseznek és készítik elő a következő szint számára a döntések meghozatalát. A középső szintet egyrészt az állandó képviselők bizottsága, a COREPER jelenti. Minden tagállam delegál egy állandó képviselőt a Tanácsba (jelenleg Várhelyi Olivér), aki ebben a bizottságban képviseli a tagállami érdekeket. A középső szinthez tartoznak még további előkészítő bizottságok, ahova pedig az egyes tagállami szakminisztériumok küldöttei vitatják meg az eléjük kerülő ügyeket. Ennek a szintnek szintén a döntéselőkészítés a feladata, célja, hogy a felső szinten, azaz a miniszteri szinten az ülések a lehető leggyorsabban folyhassanak, azokon a lehető legkevesebb vita folyjon. A Tanács feladatait 5 pontban lehet felsorolni: részvétel az uniós jogalkotásban; tagállami szakpolitikák koordinálása; meghatározza és végrehajtja a közös uniós kül- és biztonságpolitikát; az EU nevében tárgyal és köt nemzetközi szerződéseket; részt vesz az uniós költségvetés elfogadásában. A Tanács elnöki pozícióját félévente más tagállam tölti be, olyankor azon tagállam képviselője vezeti az üléseket, nagyobb ráhatást tud gyakorolni azokra, így a neki fontos ügyeket helyezheti előtérbe. Az elnökséget 2018 júliusa és decembere között Ausztria tölti be. Itt kell még megemlíteni az eurócsoportot, ami egy informális testület, tagjai az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei; itt vitatják meg az euróval kapcsolatos kérdéseket és biztosítják a szoros koordinációt az euróövezeti tagállamok gazdaságpolitikáit illetően.
Az uniós politika legfelső szintje az Európai Tanács, ahol az egyes tagállamok állam- és kormányfői üléseznek (Magyarországról a miniszterelnök vesz részt, de Franciaországból a köztársasági elnök; ez a közjogi berendezkedéstől függ), mellettük még az Európai Tanács elnöke (Donald Tusk) és az Európai Bizottság elnöke a testület tagjai. Ezen a szinten azokat a politikailag érzékeny és összetett kérdéseket vitatják meg, amik a tagállamok vezetőinek személyes egyeztetését kívánják. Itt határozzák meg az EU stratégiai céljait és az iránymutatásokat a Bizottság számára, amiket annak végre kell hajtania. Itt döntenek a legfontosabb, a KKBP körébe eső kérdésekről is. A testület legalább félévente kétszer ülésezik Brüsszelben, de bármikor összehívható. Az Európai Tanács az eléje kerülő kérdésekben általában egyhangúan dönt, az uniós szerződések néhány esetben többségi vagy minősített többségi döntéshozatalt írnak elő.
Az európai vezetők az Európai Tanács ülésén, Szófia, 2018. május 17. / Forrás: https://www.politico.eu/article/mother-of-all-eu-summits-european-council-angela-merkel-migrants-eurozone-brexit/
Ezen négy fontos politikai szerv mellett léteznek még további uniós intézmények, amiket csak érintek most. Az Európai Unió Bírósága az EU-nak azon intézménye, ami (többek között) az uniós jog értelmezését végzi döntésein keresztül, vizsgálja az uniós és nemzeti jogok összhangját (előzetes döntéshozatali eljárás) és keresetre megállapítja a tagállami kötelezettségszegést. Minden tagállam egy bírát delegál, az ő munkájukat 11 főtanácsnok segíti véleményével. A Bíróság Luxembourgban ülésezik. A szintén luxembourgi székhelyű Európai Számvevőszék az uniós intézmények és az uniós forrásokból részesülő szervezetek gazdálkodását vizsgálja, emellett véleményt nyilvánít az éves uniós költségvetésről is. Az európai jegybank szerepét tölti be az Európai Központi Bank, melynek székhelye Frankfurtban található. Fontos, hogy nem ő maga bocsátja ki a pénzérméket és bankjegyeket, az a tagállamok feladata, de ez a szerv engedélyezi a pénzkibocsátást. Ezeken kívül léteznek még további uniós hivatalok, mint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), illetve számtalan uniós ügynökség, amit nehéz lenne felsorolni is.
Németh Olivér