Venezuela évek óta súlyos gazdasági válsággal küzd, az országban a központi hatalom gyakorlatilag teljesen elvesztette a kontrollt a történések felett, a folyamatos hiperinfláció pedig tömegeket ösztönöz az ország elhagyására. Mindezt persze a térséget közvetlen érdekszférájának tekintő Egyesült Államok sem nézheti tétlenül, így múlt héten Trump adminisztrációja nyíltan állást foglalt a „bukott állam” belpolitikai kérdésében, és elismerte a Nicolás Maduro helyére önkényesen lépő, ideiglenes elnök, Juan Guiado pozícióját. Az egyszeri szemlélő számára ez a lépés az elnök impulzív döntéseinek újabb fejezetét jelölheti, azonban a háttérben számos tényező igazolja az állásfoglalás megalapozottságát.
Először is ki kell emelni a Republikánusok körében nagyjából teljesen elfogadott konszenzust a bejelentésről, másrészt pedig Trumpot igazolhatja az is, hogy a térség országai sorban csatlakoztak a Guiadot elismerő államok közé az amerikai állásfoglalás után. Alapvetően nem nevezhető túlzott kockázatnak sem a személyi változás, hiszen Maduro irányítása alatt gyakorlatilag minden széthullott, ami az ország működtetését biztosíthatná: mindent áthat a korrupció, a forgalomban lévő pénz pillanatok alatt értéktelenedik el, így hiába ül Caracas a világ talán legnagyobb olajtartalékán, ennek ellenére sem látszik, hogy miként lábalhatna ki Venezuela a gyűrűző válságból.
Mindemellett persze ellenzéki oldalon szép számmal akadnak a döntésnek bírálói. A demokraták elővigyázatlansággal és egy szélsőjobboldali formáció támogatásával vádolják az elnök adminisztrációját, azonban ezek a kritikák jobbára a Trump ellen érzett ellenszenvet, mintsem a reális külpolitikai értékelést tükrözik.
Egyrészt, akik a frissen színre lépett Guiadot szélsőségesként ábrázolják, elfelejtik, hogy Madurotól sem áll távol az autoriter vezetési stílus: elég, ha arra gondolunk, hogy 2018-ban milyen nyíltan ragaszkodott a hatalom megtartásához, többek között a választás manipulálásától és ellenzéki politikusok bebörtönzésétől sem riadt vissza. Másrészt a természetes hatalmi helyezkedés is azt diktálja, hogy az Egyesült Államoknak minden lehetséges módon meg kell próbálnia megszabadulni Madurotól, aki többek között Kína, Oroszország és Kuba támogatását élvezi, így őrültség lenne azt várni az USA mindenkori elnökétől, hogy egy platformra kerüljön a fenti országokkal, és passzivitásával életben tartson egy számukra szövetségesnek számító rezsimet ilyen földrajzi közelségben.
Más kérdés, hogy az elnök ismétlődően emlegeti a konkrét katonai intervenció lehetőségét, ami viszont beláthatatlan következményekhez vezethetne. Mindenesetre a jelenlegi, békés keretek közötti érdekérvényesítés során Guiado támogatása szolgálja a leginkább az Amerikai Egyesült Államok regionális érdekeit, így Trump döntése ezúttal maximálisan megalapozottnak tűnik.
A bejegyzés a Politico elemzése alapján készült, a teljes szöveg az alábbi linken érhető el: https://www.politico.com/magazine/story/2019/01/29/trump-venezuela-policy-analysis-224384
Péterfi Csaba
