DiploMaci: Szerintünk ez volt 2014 és ez lesz 2015 (3)

2014. december 26.

Az Iszlám Állam megszületése és országhatárokat semmibe vevő hódításai kétségtelen ténnyé tették azt a nézetet, hogy a Marokkótól Indiáig terjedő térség a hidegháború béklyóit lerázva újrarendeződik. A véres folyamat során a Nyugatnak meg kell tanulnia egységes…

Tovább

Úton egy új közel-keleti rend felé?

Hétfőn a várakozásoknak megfelelően meghosszabbították a diplomáciai tárgyalásokat a nagyhatalmak és Irán között, amelyek célja a perzsa atomprogrammal kapcsolatos ellentétek megoldása. A határidő kitolásának szinte automatikus volta jelzi, hogy egy összetett…

Tovább

Izraeli-palesztin konfliktus: Patthelyzet és feszültség

Izrael további lakások építését hagyta jóvá Kelet-Jeruzsálemben, amelyet a palesztinok pofonként, Washingtonban szerencsétlen politikai manőverként értékelnek, a jelenlegi krízis azonban túlmutat az arab-izraeli kontextuson. Az újkori történelemben kevés olyan konfliktus van,…

Tovább

Síita félhold borítja be a Közel-Keletet

Az „arab tavasz”, valamint 9/11 a közel-keleti régió erőviszonyait alapjaiban változtatta meg. A 21. század első felére Irán rendkívül megerősödött, és ez a folyamat a „síita félhold” kialakulásához, valamint a Szaúd-Arábia vezette szunnita blokkal való geopolitikai…

Tovább

Iszlám Állam elleni koalíció: Egy nagy boldog család?

Az első öbölháború óta nem látott összefogás alakult ki a Közel-Keleten. Az Egyesült Államok vezetésével számos arab állam légihadjáratba kezdett az Iszlám Állam szíriai állásai ellen. Hosszú harcoknak néznek elébe a szövetségesek, kérdés, vajon egyben marad-e a…

Tovább

Az idén valóban vége lehet az évtizedes iráni atomvitának?

Elméletben november végére várhatná a világ, hogy pont kerüljön arra a hosszú évek óta tartó egyeztetésre, amelynek során Irán próbálja meggyőzni a nyugati hatalmakat arról, hogy nukleáris energiakapacitásait csupán békés célra hasznosítja. A tárgyalások jelenlegi…

Tovább

Közel-Kelet: A tűz alá vett puskaporos hordó

Régóta nem tekinthetünk a Közel-Keletre, mint a béke szigetére, azonban jelen helyzetben úgy tűnik, hogy minden szegletében nagyon rossz irányba dőlnek a dominók. Összefoglaló cikkünkben rövid áttekintést nyújtunk minden fontosabb konfliktus aktuális helyzetéről, ezzel is…

Tovább

Irak szétesését újabb bevatkozással oldaná meg Blair

A Levantei Iszlám Állam Irakban (ISIS) nevű szunnita terrorszervezet új néven (korábban: Iraki Iszlám Állam), ám a dzsihadistákra jellemző jól ismert céllal igyekszik romba dönteni Irakot: ez pedig nem más, mint az ország elfoglalásával egy kalifátus létrehozása, közben…

Tovább

Nagyhatalmi játszmák Szíriában

Újraosztották a lapokat a szíriai polgárháború külső szereplői között, miután valószínűsíthetően az Aszad elnökhöz köthető fegyveres erők vegyi fegyvert vetettek be a lázadók ellen. A jelenlegi vita, hogy legyen-e büntető katonai beavatkozás a rezsim ellen, vagy pedig…

Tovább

Izrael válaszúton: tűzszünet vagy szárazföldi beavatkozás?

A mára hetedik napja tartó konfliktus Izrael és a Gázai övezetet uralma alatt tartó Hamasz palesztin terrorszervezet között kritikus szakaszba lépett, nagy az izraeli haderő szárazföldi beavatkozásának esélye Gázában, amennyiben a Hamasz nem adja fel új, iráni gyártmányú…

Tovább

A szíriai polgárháború lángra lobbanthatja a régiót

Kevesen gondolták volna, hogy az arab tavasznak nevezett politikai földindulás másfél év után is legfeljebb lassan változó patthelyzethez vezet Szíriában. A kormányerők és a felkelők közötti konfliktus mintegy 25.000 emberéletet követelt, több százezer szíriai polgárnak…

Tovább

A britek újabb hidegháborút vizionálnak

Korábban mi magunk is három átfogó cikkben (itt, itt és itt) foglalkoztunk Irán a nemzetközi politikában betöltött rendkívül érzékeny és problematikus helyzetével. Az elmúlt pár hét azonban felerősítette azokat a hangokat, amelyek már nyílt katonai beavatkozásról beszélnek…

Tovább

Fokozódik a háborús feszültség a Nyugat és Irán között

A perzsa állam minden korábbinál keményebb gazdasági szankciókra számíthat, amennyiben nem tisztázza a nukleáris programja körüli vitás kérdéseket és bizonyítja annak kizárólagos békés természetét. Ehhez képest az iráni vezetők a Perzsa-öböl blokádjával fenyegetőznek,…

Tovább

Felpörgőben az izraeli hadi- és propagandagépezet

A múlt héten számos izraeli vezető helyezte kilátásba, hogy a zsidó állam kész a közeljövőben katonai csapást mérni Irán nukleáris létesítményeire, amennyiben nem látják biztosítva, hogy a Nyugat megfelelő lépéseket tesz a végső stádiumba kerülő iráni atomprogrammal…

Tovább

Végéhez közeledik az iráni-török románc

A korábban komoly aggodalmakat keltő közeledés a két ország között úgy tűnik nem bírta ki a próbát, a befolyási övezetek metszéspontjában álló Szíria ügyén összekapott a két közel-keleti regionális hatalom. A török és iráni külpolitikai ambíciók a térséget…

Tovább

Irán felőrli támogatottságát az arab világban

Hétfőn több tízezren vonultak az utcára Teheránban, névleg az egyiptomi és a tunéziai diktátor bukását ünnepelve, valójában azonban az iráni rendszert igyekeznek megbolydítani. Annak ellenére, hogy a hatalom egyelőre sikerrel fojtotta el az ellenzéki megmozdulásokat, az…

Tovább

Lesz-e idén háború Izrael és Irán között? (2)

Az előző bejegyzésben megtárgyaltuk, hogy Izrael milyen indokok alapján tartja a létét fenyegető veszélynek az iráni atomprogramot, amelynek kapcsán erős a gyanú, hogy a perzsa állam nukleáris fegyver megszerzésére törekszik. A második részben az Izrael által esetlegesen…

Tovább

Lesz-e idén háború Izrael és Irán között? (1)

Január elején mindenhol megjelennek értékelések, hogy milyen eseményekre számíthatunk idén a nemzetközi porondon. Az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadás izgalmas témája is felbukkant itt-ott, köztük nemrég az Index címlapján is. Rövid elemzésünkben ezt a…

Tovább

A héten történt.. Egyesült Királyság

Konzervatív lázadás fenyeget: A héten az egyik jól ismert konzervatív politikus, David Davies arra figyelmeztette pártját, hogy a koalíciós együttműködés könnyen veszélybe kerülhet, ha a kormány továbbra is olyan döntéseket hoz (pl: tandíjemelés), amit a veterán konzervatív…

Tovább

Jó-e Izraelnek a WikiLeaks botrány?

Miközben minden államnak nagyon kellemetlen az amerikai diplomáciai üzenetek kiszivárgása, látszólag egy ország csak nyer belőle: Izrael. Hamar megindultak a találgatások, hogy biztosan a Moszad keze van a botrányban, egy Irán ellenes összeesküvésről van szó. A kép azonban sokkal…

Tovább

A WikiLeaks és az amerikai külpolitika

Harmadjára is robbant a média-bomba. Az afganisztáni és iraki anyagok után, vasárnap a Wikileaks megkezdte újabb 250 ezer dokumentum nyilvánosságra hozatalát, olyan neves újságok közreműködésével, mint a New York Times, a Der Spiegel, a Guardian, az El Pais vagy a Le Monde. A…

Tovább

Irán partjait a Földközi-tenger mossa?

Ahmadinezsád két napos libanoni látogatása jelzés volt a külvilág számára és a libanoni politikai elit felé, hogy Irán továbbra is teljes mértékben támogatja a Dél-Libanont uralma alatt tartó radikális Hezbollah szervezetét. Az erősödő síita tengely egyre inkább…

Tovább
süti beállítások módosítása