Irán felőrli támogatottságát az arab világban

2011. február 15.

Hétfőn több tízezren vonultak az utcára Teheránban, névleg az egyiptomi és a tunéziai diktátor bukását ünnepelve, valójában azonban az iráni rendszert igyekeznek megbolydítani. Annak ellenére, hogy a hatalom egyelőre sikerrel fojtotta el az ellenzéki megmozdulásokat, az…

Tovább

Merre tovább Szerbia?

Bár a magyar média érdeklődését különösebben nem keltették fel a hétvégi szerbiai események, több mint 50 ezer tüntető (akikre mintegy 10 ezer rendőr figyelt) mellett, akik a nyugat-barát kormány lemondását követelték, mi nem mehetünk el szó nélkül. Rövid elemzésünkből…

Tovább

Változást sürgetnek a franciák Afrikában

Előző cikkünkben már írtunk arról, hogy bizonyos nagyhatalmak könnyen felejtenek, amikor önös érdekeik kerülnek terítékre. Hiszen, ahogy az Egyesült Államok, úgy Franciaország sem különösebben válogatós – főleg emberjogi és demokrácia szempontból –, amikor…

Tovább

Vélemény: Az Egyesült Államok és Egyiptom

Alig egy hete, hogy Egyiptom lakossága egyre nagyobb számban fejezi ki, hogy nem akar tovább egy idős despota uralma alatt élni. Hoszni Mubarak elnök 1981-ben, Anvar asz-Szádát meggyilkolása után került az ország élére, mégis, megválasztása óta egyszer sem kellett szembenéznie…

Tovább

A katonaság kezében Mubarak sorsa

Tunézia példája ragadós, miután az észak-afrikai országban elkergették Ben Ali diktátor-elnököt, több arab államban rendszerellenes tömegdemonstrációk kezdődtek. Egyiptomban ötödik napja tartanak a tüntetések, egyelőre csupán a kormány menesztését sikerült elérni, a nép…

Tovább

Utcára vonultak a belgák

A politikai elit tétlensége ellen tűntettek vasárnap délután a belga főváros lakói. A tavaly júniusban megrendezett választások óta ugyanis képtelenek koalíciót alkotni a nyertes politikai erők, így az elmúlt fél évben egy ügyvivő kormány, élén Yves Leterme-mel, vezette…

Tovább

Káosz Tunéziában, válság az arab világban

Három hete tartó zavargások bénítják meg a legstabilabbnak és legfejlettebbnek tartott észak-afrikai állam életét. Az általános kilátástalanságtól megcsömörlött munkanélküliek és egyetemisták elfoglalták a nagyvárosok utcáit és volt, aki a felvonulások alatt végzett…

Tovább

A héten történt.. Egyesült Királyság

„Brown szerint a világ”: A volt brit miniszterelnök, Gordon Brown a hét elején egy interjúban figyelmeztette a nyugati hatalmakat, azonban belül is külön az Európai Uniót, valamint az Egyesült Államokat, hogy a brutális állami megszorító intézkedésesek könnyen olyan…

Tovább

Tandíjemelés után: London lángokban

Tegnap este végre pont került az elmúlt hónap legvitatottabb brit kormány által hozott döntésére, az egyetemi tandíjak növelésére. Ahogy az várható volt, a londoni diákok nem nézték tétlenül a majd háromszoros emelést és törtek-zúztak városszerte – még az éppen…

Tovább

A héten történt.. Egyesült Királyság

Megszűnhet az Operation Trident: A koalíciós kormány megszorító intézkedéseinek köszönhetően a szigetország egyik legismertebb és legsikeresebb bűnmegelőzési programja szűnhet meg – nyilatkozta Diane Abbott, munkáspárti képviselőasszony. A Trident műveleti csoportot 12…

Tovább

Mintaszerű tüntetések német módra

Németországban újra fellángoltak az indulatok az atomenergia körül. Már jóval azelőtt, hogy a radioaktív hulladékot szállító vonat átlépte volna a francia-német határt, az atomellenes aktivisták lendületbe jöttek, és a legapróbb részleteket is megszervezve lehetővé tették…

Tovább
süti beállítások módosítása