Barack Obama amerikai elnök számára a szombati döntés nemcsak azért volt fontos, mert ezzel az egyik legfőbb választási ígéretét teljesítette választói felé, hanem azért is, mert e lépéssel talán sikerül feledtetni az időközi választások kínos, már-már megsemmisítő kudarcát. A történelmi győzelemhez természetesen nem lett volna elég kizárólag a demokrata szenátorok szavazata, ám miután hamar egyértelművé vált, hogy e kérdésben a mérsékelt republikánusok is Obama mellett állnak, a végső győzelem nem forgott veszélyben. A szenátorok végül biztos többséggel, 65-31 arányban fogadták el a nyíltan másság ellenes törvény feloldását.

 

A győzelem azonban Obamán kívül az amerikai katonai homo- és biszexuális társadalomé is, hiszen ők mindezideáig teljes titoktartás mellett voltak kénytelenek élni, mivel szexuális orientációjuk nyílt felvállalásával karrierjük végét, életük megkeserítését, sőt, egyes esetekben akár fizikai megtorlást is kockáztattak. Ahogy szombati beszédében ezzel kapcsolatban maga az elnök is kiemelte: „Eljött végre az idő, hogy történelmünk e szakaszát lezárjuk (…) Eljött végre az idő, hogy elismerjük, az áldozatvállalás, a hősiesség és a tisztesség nem szexuális beállítottság kérdése, ahogy nem is vallás, bőrszín, faji hovatartozás és nem kérdése.” A szenátusi döntés súlyát tovább emeli az a tény is, hogy a törvény megszüntetését egy független (Joseph Lieberman – Connecticut), egy republikánus (Susan Collins – Maine) és egy demokrata (Mark Udall – Colorado) képviselő együtt kérvényezték.

 

 

(forrás: www.telegraph.co.uk)

 

A törvény feloldása mindezek ellenére nem ment igazán könnyen, hiszen nem véletlenül volt 17 évig hatályban a hírhedt irányelv. A törvény hosszú életének legfőbb oka a legendás republikánus elnök, Ronald Reagen hagyatékában, illetve magában a Republikánus Pártban keresendő. 1982-ben ugyanis egy védelmi direktívában Reagen elnök kijelentette, hogy véleménye szerint „a homoszexualitás a katonai szolgálattal összeegyezhetetlen.” Ezt követően jött 1992-ben a már említett Bill Clinton, aki elnöksége legelején – valamint már kampányában is – ígéretet tett választóinak arra, hogy a megválasztása esetén eltörölteti a melegeket súlyosan megkülönböztető irányelvet. Erre azonban – minden igyekezete ellenére – Clintonnak reális esélye nem volt, sőt, az irányelvet még meg is erősítette, hiszen a Kongresszusra mindkét elnöki ciklusa alatt komoly befolyással bírtak a republikánusok.

 

2010. december 18-a viszont minden tekintetben fordulópontot jelentett a melegek katonai megítélésben, de legalábbis kormányzati szempontból, hiszen Barack Obama kiemelt támogatása mellett a Szenátus – a Képviselőház után nem sokkal – végre valahára feloldotta a hadseregben szolgálatot teljesítő nők és férfiak életének legfőbb megkeserítőjét, a „dont’ ask, don’t tell” irányelvet. E kezdeményezés annak ellenére sem bukott el, hogy olyan prominens republikánusok is ellenezték, mint például a háborús hős John McCain, aki amellett, hogy 2008-ban Obama legfőbb elnöki kihívójaként vált ismerté a világban, az amerikai haditengerészet pilótája és vietnámi hadifogoly is volt.

 

Zárásként pedig álljon itt egy bizonyos Stacey Vasquez nyilatkozata, aki egyike annak a több mint 13 ezer katonának, akinek a meghurcolását, majd 12 év szolgálat után a seregből történő elbocsátását is lehetővé tette ez a törvény: „Ez nem csak egy szavazás. Ez az életem. Engem arra képeztek ki, hogy katona legyek; én ezt szeretném csinálni; engem ez éltet. Ezután a szavazás után végre lehetőségem nyílik kimondani, hogy igen, én is szeretnék visszatérni a seregbe.”