Ahogy fajulnak az események Kijevben, úgy válik egyre feszültebbé az orosz-európai viszony. A helyzeten nem segít, hogy a Visegrádi Négyek – élükön Magyarországgal – közös nyilatkozatot fogadtak el, melyben aggodalmukat fejezik ki az agresszióval kapcsolatban, ahogy a szélsőségek megjelenésével is. Még komolyabb hatása lehet annak a miniszterelnöki utasításnak, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter felé fogalmazott meg Orbán Viktor, hogy „készítse fel az országot arra a helyzetre, ha Ukrajnában a dolgok nem a kedvező kibontakozás irányába mutatnak”.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen májusban egy olyan átfogó gyakorlatot tartottak minden kar (Honvédtisztképző és Hadtudományi, Rendészettudományi és Közigazgatás-tudományi) bevonásával, amelyben a fiatal rendőr- és honvédelmi tiszteknek, valamint a közigazgatás jövőbeli kormánytisztviselőinek egy Ukrajna felől érkező, tömeges menekülthullámot képező válsághelyzetre kellett választ adniuk. A januári események tükrében igazán elismerésre méltó az oktatók előrelátása, ugyanis egy ilyen helyzet kialakulásának esélyei napról napra nőnek. A legújabb fejlemény: a hadsereg felszólította az államfőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az ország stabilizálására.
A fejlemény tovább mélyíti a már eddig is igen komoly válságot. A krízis eszkalálódása a szomszédos államokat hozta először kényszerhelyzetbe, válaszlépéseket pedig először a DiploMaci blogon (lásd: itt) viták kereszttüzébe került Visegrádi Négyek szövetség fogalmazott meg. Az aktuális lengyel-magyar csúcstalálkozóra a házigazda Orbán Viktor miniszterelnök meghívta a cseh és szlovák kormányfőket, hogy közös álláspont alakítsanak ki az ukrán krízisre reagálva. Azt azonnal leszögezték az állami vezetők, hogy támogatják a belpolitikai feszültségek demokratikus rendezését, azonban felhívták Kijev figyelmét arra, hogy az erő alkalmazása nem fog hozzájárulni a politikai konfliktusok megoldásához. A V4 tagállamok szerint a válság további eszkalációja veszélyezteti Ukrajna jövőjét, és az ország destabilizációjához vezet. Donald Tusk lengyel miniszterelnök már korábban is utalt arra, hogy a társulási szerződés megkötésének lehetősége továbbra is nyitva áll keleti szomszédunk előtt (erre már Angela Merkel is célzott), és a múlt heti csúcstalálkozón is hangsúlyozták, hogy az Európai Uniónak kötelessége segíteni az ukrán népet a jó megoldás kialakításában. Az amerikai külügyminiszter, John Kerry az európai vezetőknél jóval határozottabban avatkozik be az eseményekbe, gondoljunk csak arra, hogy személyesen is részt vett a tüntetéseken.
("Harcra készen állva")
Míg az európai vezetők az ukrán emberek felé fogalmazzák meg üzeneteiket, addig Putyin és Oroszország rendre az EU-t célozza meg a fenyegetést sem nélkülöző megnyilvánulásaival. „El tudom képzelni az európai partnereink reakcióját, ha a görög vagy bármely más tagállam krízisének közepette a külügyminiszterünk EU-ellenes üzenetekre ragadtatja el magát, és arra buzdítja a helyieket, hogy cselekedjenek a hatóságok ellen. Nem lenne túl jó. Az orosz-ukrán kapcsolatok szorosságának tükrében elfogadhatatlan viselkedés ez az EU részéről” – fogalmazott Putyin. Moszkva álláspontja azért ennyire kemény, mert a jelenlegi ukrán vezetés nyíltan Oroszország-párti, Janukovics lemondása egyértelműen sértené az orosz érdekeket. A válságra adott reakciók tökéletesen illusztrálják az euroatlanti és az orosz külpolitikai eszközök közti különbségeket: az unió szóbeli támogatást, esetleg orvosi segítséget nyújt a tüntetőknek, míg Putyin már felajánlott egy 11 milliárd eurós segélycsomagot, illetve kedvezményt a – mily meglepő – gázárakból.
A visegrádi államok közös fellépése tovább növeli a szövetség erejét, a jelenlegi helyzetben ez a következmény azonban eltörpül a tágabb nemzetközi viszonyok tükrében. Ezzel párhuzamosan ugyanis egyre mélyül az ellentét az amúgy sem éppen ideális orosz-európai viszonyban. Véleményem szerint ugyanaz történik Kijevben nemzeti szinten, mint ami a nemzetközi porondon. Az igazi kérdés ugyanis az, hogy hova tartozik Ukrajna: Európához vagy Oroszországhoz? Az ukrajnai belső ellentétek annyira súlyosak, hogy akár belharcok is kerekedhetnek ki, ha nem sikerül demokratikus eszközökkel elsimítani a konfliktust. Ha viszont erőszak alkalmazására kerül sor, akkor az EU és Oroszország is lépni fog. Hogy milyen irányba, annak megválaszolásához az elmúlt években felmerülő nemzetközi konfliktusokra adott válaszok nyújthatnak támpontot. Oroszország a grúz-orosz konfliktus alapján nem finomkodik: ha az érdekei sérülnek, akkor beavatkozik. Az euroatlanti hatalmak viszont csak akkor cselekednek, ha a saját állampolgárai ellen alkalmaz erőszakot egy adott ország vezetése, de akkor is csak közvetetten, és ha gazdasági érdekek is felmerülnek emellett: ezért volt légtér zár Líbiában, és az utolsó érv hiánya miatt nem történt semmi Szíriában. Sajnos Ukrajna esetében viszont mindkét fél számára elég érv szól a beavatkozás mellett, a harcok azonban szinte biztosan a szomszédos ország területére korlátozódnak. Szerencsére ezt egyelőre nem kell mérlegelnünk: még van esély a demokratikus rendezésre.
Tóth Nándor Tamás