Európai becslések szerint Kína jelenleg az eurózóna teljes adósságállományának valamivel több, mint 7 százalékát birtokolja, 8,8 ezer milliárd euró értékben. Görögország, Portugália és Spanyolország után – egyes értesülések szerint Írország következhet, de hazánk is szívesen látná Kínát befektetőként és államkötvényeink felvásárlójaként. A legújabb hírek szerint Kína 6 milliárd dollár értékben szándékozik spanyol állampapírokat vásárolni, mely a híresen nagy kínai devizatartalék 0,27 százalékát teszi csak ki, de a spanyol államnak ettől függetlenül nagy segítség. Mivel a titkolózás mindkét fél részéről elég nagy, pontos adatokat nem tudni, de egyes hírek szerint a kínaiak már tavaly is vásároltak kötvényeket több mint 600 millió dollár értékben, így mostanra – feltételezhetően - a spanyol állampapírok 10 százaléka van a birtokukban.

 

("Aki kapja..", forrás: www.economist.com)

 

Ami a kínai nyilatkozatokat illeti a kötvényfelvásárlásokkal kapcsolatban, mindenki egybehangzóan állítja, hogy a portfolió diverzifikálása zajlik épp. A kínai devizatartalék ismét rekordokat dönt, elérve a 2850 milliárd USD-t, melynek jelentős része továbbra is amerikai dollárban fekszik, de e hatalmas összeg körülbelül negyedét - 710 milliárd dollárt - már euróban tartalékolják. „Folyamatosan a devizatartalékaink diverzifikálására törekszünk, de e tartalékok növelése során továbbra is az amerikai eszközök adják a fő irányt” – mondta Csang Ming, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia egyik közgazdásza, majd hozzátette „Egyelőre ez az egyetlen lehetséges opció, mivel Európa még mindig túl kockázatos”. „Jó dolog befektetni Európában, de azért nem oldhatjuk meg mi az európai problémákat” – áll a People’s Daily tengerentúli verziójának hasábjain, „…, de nem akarjuk, hogy az euró eltűnjön” – kontráz a Kínai Központi Bank egyik tanácsadója.

 

Li Kö-csiang miniszterelnök-helyettes, a miniszterelnöki szék legvalószínűbb várományosa madridi látogatását követően – ahol az állampapírokról történő tárgyalások mellett több milliárd dollár értékben írtak alá megállapodásokat elsősorban infrastrukturális és mezőgazdasági beruházásokra - Németországba, majd az Egyesült Királyságba látogatott az múlt hét folyamán, mindenhol tárt karokkal fogadták. Az elmúlt időszak tehát nem csupán az állampapírok esetében vonzotta a kínai érdeklődést: a lengyel autópálya-tender elnyerése, illetve az olasz és görög tengeri- és egy olasz légikikötő megépítésére kötött – szintén több milliárd dollár értékű – megállapodások jelzik, Kína egyre több területen és egyre jelentősebb mértékben kíván jelen lenni Európában.

 

(Zapatero és Li Kö-csiang, forrás: www.tehrantimes.com)

 

A kínai – magán, illetve részben vagy egészben állami tulajdonú - vállalatok ma már szinte minden infrastrukturális tenderen ott vannak Európában. Egy kínai metróépítéssel foglalkozó cég állítólag még a budapesti 4-es metrót is megépítette volna, a szakasz – kínai szemmel nézve – rövid mivoltára való tekintettel INGYEN, hogy azt betehesse portfoliójába, s ezáltal jobb esélyekkel indulhasson egyéb metróépítéssel kapcsolatos európai tendereken. Bár az Európában jelen lévő kínai működőtőke mértéke – más térségekhez, például az Egyesült Államokhoz viszonyítva – szerénynek mondható, az elmúlt években dinamikusan növekszik. Más területeken, például az Unió és Kína közötti kereskedelem tekintetében még szembetűnőbb a kapcsolat élénkülése, hiszen 2010-re – az Egyesült Államokat megelőzve – Európa lett Kína legnagyobb kereskedelmi partnere.

 

Kína önmagát barátként aposztrofálja, aki olyankor nyújt segítséget az arra rászorulóknak, mikor mindenki más eltűnik. A kínai kereskedelmi miniszter, Csen Tö-ming nyilatkozata szerint csupán arról van szó, hogy „IMF-tagként Kína vállalja a rá háruló kötelezettségeket”. A valóság persze ennél némileg árnyaltabb: az, hogy Kína felkarolja a válság által sújtott európai államokat nem „jószolgálat”, s nagy valószínűséggel nem csak üzletről szól, hanem európai befolyásról is. Az erős euró Kínának is érdeke, így nem meglepő, ha összehangolt lépéseket tesz az eurózóna stabilitásának megőrzése érdekében, de az a fajta függőség, ami ily módon Kína és Európa között kialakul, „jövedelmező” lehet más szempontból is a Kínai Népköztársaság számára, előbb-utóbb ugyanis az európai döntéshozók engedékenyebbek lesznek a Kínával kapcsolatos úgynevezett érzékeny kérdésekben. Ne lepődjünk meg tehát, ha Európában ezentúl majd visszafogottabban szorgalmazzák a jüan felértékelését, kevésbé kemény hangot ütnek meg az emberi jogi kérdés kapcsán, s esetleg egyre több tagállam jut majd arra az álláspontra, hogy a Kínával szemben évtizedek óta fenntartott fegyverembargó idejétmúlt, fel kéne oldani, s a piacgazdasági státuszt is igazán megérdemelnék már.

 

Egy görög diplomata - a több milliárd dollár értékű megállapodások aláírását követően - azt mondta, Kína csupán a jól felfogott gazdasági érdekeit követi, sokat profitál majd a görög, s ahhoz hasonló beruházásaiból, így nem hiszi, hogy hátsó szándékról, egy „kínai trójai falóról” lenne szó. A hatalmas profit realizálása esetében semmi kétségünk nem lehet, de az is egyre bizonyosabb, hogy Kína európai gazdasági és politikai befolyása jelentősen nőni fog az elkövetkező időszakban.