A francia gyarmatosítás utóélete Nyugat-Afrikában

2019. március 03.

Az elmúlt hónapban erősen megromlottak a francia-olasz kapcsolatok, miután Luigi di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt csillag mozgalom vezetője azzal vádolta Franciaországot, hogy az Afrikából származó migráció egy fő oka azon országok szegénysége, amik francia valutát használnak és kihasználják őket. „Ez egy olyan gyarmati rendszer, amely sosem fejeződött be” – mondta di Maio. Valóban, Franciaország gyarmattartó múltjából adódóan máig szoros kapcsolatot ápol több egykori gyarmatával, és néha nem is teljesen alaptalan az a vád, amit az olasz miniszterelnök-helyettes a franciák fejéhez vágott.

A második világháború után a meggyengült európai hatalmak sorra veszítették el gyarmatbirodalmaikat. Ez a dekolonizációs folyamat néhol véresen (pl. Indokína), néhol kevésbé véresen (pl. Ghána) zajlott, de az 1960-70-es évekre a volt gyarmatok függetlenedtek gyarmattartóiktól. Névlegesen legalábbis. Az újonnan függetlenedett országok jelentős része, főleg Afrikában, ugyanis borzasztóan szegény és fejletlen volt, amit lehetővé tette a fejlettebb államoknak, hogy gazdasági, politikai és kulturális eszközökkel függésben tartsák őket – ezt nevezzük neokolonializmusnak.

Ebben a folyamatban Franciaország nagyon is komoly szerepet játszott. Miután a politikai folyamatok miatt az 1950-es évek végére a francia nyugat-afrikai gyarmatok elnyerték függetlenségüket, Charles de Gaulle más eszközöket keresett, hogy francia befolyás alatt tartsa őket. A francia állam pénzzel, tanácsadókkal és adott esetben katonai beavatkozásokkal támogatta az újonnan kialakult államok vezetőit, nem riadva vissza a választási csalásoktól, merényletektől, államcsínyektől sem. Ezért cserébe pedig nyersanyag (arany, olaj, uránium például) áramlott Franciaországba és francia vállalatok komoly engedményeket kaptak az afrikai államoktól. Ezt a rendszert hívják Françafrique-nak.

Franciaország nagyon is elkötelezett volt a rendszer fenntartása érdekében – ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy 1960 óta több mint 40 katonai intervenciót hajtott végre a francia hadsereg Afrikában. Az 1990-es évek során azonban a megváltozott geopolitikai helyzet és a franciák afrikai machinációit leleplező botrányok új alapokra helyezték Franciaország és a nyugat-afrikai államok kapcsolatát. Továbbra is jelentős befolyással bírnak a franciák ezekben az országokban, de ez már nem a korábbi durva, erőszakos neokolonializmuson alapul.

macron.jpg

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Alassane Outtara elefántcsontparti elnök Párizsban, 2017. augusztus 31-én; forrás: www.afrique.latribune.fr

Jelenleg Franciaország és volt nyugat-afrikai gyarmatai között három olyan kapcsolat van, ami joggal vetheti fel a Luigi di Maio által is megfogalmazott vádat; ezek közül az első a korábban már említett valuta, a CFA frank. A gyarmati rendszer egy utolsó maradványa jelenleg 14 nyugat-afrikai ország hivatalos pénzneme, melynek árfolyama az euróéhoz kötött. Emiatt ezek az országok meglehetősen korlátozott monetáris politikát folytatnak, hiszen az euróra vonatkozó döntéseket az Európai Központi Bank hozza meg. A CFA franknak ez térségbeli más valutákhoz képest jelentős stabilitást ad, ami vonzhatja a befektetőket is.

Ennek a stabilitásnak azonban komoly ára van: egyrészt, a 14 államnak valutatartaléka 50%-át Párizsban, a francia államkincstárban kell tárolnia felelősségi okokból; másrészt pedig a fejletlen gazdaságok nagyon nehezen tudnak exportálni a túlértékelt valutájuk miatt, ami tovább hátráltatja fejlődésüket. Ez csak azoknak az országoknak jó, amelyek értékes nyersanyagokat (arany, gyémánt) képesek exportálni, például Gabon, illetve az elitnek, amelynek a stabil valuta egyértelműen előny. Természetesen Franciaország is profitál ebből, hiszen kvázi privilegizált helyzetből képes kereskedni ezekkel az országokkal. A helyzet azonban kevéssé valószínű, hogy rövid időn belül megváltozna: az erős pozícióban lévő elitnek és a franciáknak sem áll szándékukban ez.

cfa.jpg

A CFA frankot használó országok; forrás: The London Globalist

A másik, szintén gazdasági kapcsolat a francia vállalatok nyugat-afrikai jelenléte. A neokolonializmus időszakában ezeket is a direkt befolyás eszközeként használták, például a diktátorokkal való jó kapcsolat fenntartása érdekében pénzmosásra. Manapság még mindig sok francia vállalat van jelen a térségben, amelyek főként bányászati és mezőgazdasági nyersanyagokban érdekeltek. A problémát itt az jelenti, hogy a nyersanyag feldolgozatlanul kiáramlik az országból és a kész iparcikkek kerülnek vissza – ezzel egyrészt a nyereség nem Afrikában csapódik le, másrészt a térségbeli országokat függővé teszik a nyersanyag-exporttól és a késztermékek importjától. Ebben a kizsákmányolásban azonban nem csak a francia, hanem a fejlett világ többi országának vállalatai is masszívan részt vesznek. És az eredmény? Jó példa ide az európai tejpor exportja Afrikába, amelynek olcsósága a helyi gazdák ellehetetlenülését okozza, ennek a következményeit pedig talán nem is kell sorolnom.

Végül pedig meg kell említeni a francia katonai jelenlétet Nyugat-Afrikában. Szintén a gyarmati korszak egyik maradványa az a mértékű bázishálózat, amelyeken több mint 5000 francia katona állomásozott 2015-ös adatok szerint. Jelenleg a terrorizmus elleni harc jegyében van jelen Afrikában Franciaország, és bár az állomásozó haderejét lényegesen csökkentette, még mindig képes és hajlandó katonai intervenciókra -  legutóbb 2013-14-ben a mali polgárháborúban vett részt a francia hadsereg. Ez utóbbi és a korábbi beavatkozások között azonban azért lényeges különbség, hogy itt a mali kormány kérte a külföldi segítséget az iszlamista lázadók ellen és az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazta azt meg, illetve, hogy a közvélemény azt támogatta, míg régebben a francia kormány titkos szerződési záradékokban volt felhatalmazva katonai intervenciókra.

niger.png

A térkép bemutatja, mely afrikai országokban és milyen módokon van jelen katonailag Afrikában Franciaország; forrás: Radio France International

A gyarmati időszak máig egy nehéz, kibeszéletlen téma Franciaországban, és ennek megfelelően a neokolonizációs időszak sincs megfelelően feldolgozva, ráadásul, mint azt fent bemutattam, néhány tekintetben még ma sem ért véget a Françafrique. És bár nem igaz, hogy olyan hatalmas migrációs nyomás érkezne a CFA frankot használó országokból, mint ahogy azt di Maio állította, Franciaország befolyásával és térségbeli jelenlétével ennél jobban hozzá tudna járulni ezen országok fejlődéséhez és stabilizálásához.

Németh Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr614666317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2019.03.04. 01:26:41

Egyetlen afrikaiból se nézem ki, hogy össze tudna szerelni egy biciklit.

leroi 2019.03.05. 07:48:52

"Flandriától a Kongóig egy a törvény..." Ezt a gondolatot azóta sem engedték el Párizsban

dr. mesterséges színezék 2019.03.05. 08:11:24

@David Bowman: Ez minden bizonnyal az afrikaiak problémája.

dr. mesterséges színezék 2019.03.05. 08:12:28

@leroi: A világhatalmi szerepből kiesést nem lehet 70 év alatt feldolgozni. Nekünk pl. 500 év se volt elég rá.
süti beállítások módosítása