Nemzetközi szinten is komoly figyelem övezi a régiónkban végbemenő kétharmados választási győzelmeket, főleg az elmúlt két magyar országgyűlési választás óta. Szlovéniában vasárnap járultak urnákhoz az állampolgárok, az eredmény pedig ennek fényében igencsak meglepőre sikeredett.

Szlovéniára nem szokás egy gazdasági, társadalmi vagy politikai nehézségekkel küszködő, folyamatos problémák súlya által visszahúzott államként gondolni. A délszláv háborúk egyik igazi győztese, az Európai Unió keleti nyitásának egyik példaképe, a régió első euró bevezetője, és még sorolhatnánk, milyen hangzatos mondatokkal illették a kis méretű, ám gazdaságilag annál sikeresebb országot az elmúlt évtizedben. Úgy tűnik azonban, hogy lekerült a rózsaszín szemüveg a piaci szereplőkről és a brüsszeli EU tisztviselőkről – nem beszélve a szlovén választókról, akik végső elkeseredésükben egy jobbára teljesen ismeretlen formációt emeltek kormányra.

("Börtönbevonulás előtt" - Janez Janša, f: www.bigstory.ap.org)

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, nézzük meg röviden, mi is okozza ezt a nagy kétségbeesést szomszédunknál. Gazdaságilag az országnak nem sikerült meghoznia azokat a lépéseket, amiket a gazdasági válság megkövetelt volna – sokszor kemény megszorítások képében. A legnagyobb probléma jelenleg Szlovéniában a rendkívül gyenge banki és vállalati mérlegszámokban rejlik. A kereskedelmi és állami bankok összesen hétmilliárdnyi eurónyi nem teljesítő hitelt halmoztak fel az évek alatt, ezt pedig igen nehéz kitisztítani a gazdaságból. Nagy vonalakban mindez csökkenő GDP növekményt és nemzeti fogyasztást jelent, viszont növekvő munkanélküliséggel és állami adóssággal jár együtt – adósosztályzatukat például nemrég minősítették le. Bár megtörtént a bankok feltőkésítése, kérdéses, hogy mindez elegendő lesz-e hosszú távon. Ezért komolyan felmerült, hogy nemzetközi mentőcsomagra lesz szüksége az országnak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, egyből hangot kaptak euró-ellenes vélemények is – felvetve, hogy a monetáris önállóság hiánya okozta a válságba való süllyedést az országban. Reálisabbnak tűnik azonban úgy értékelni a helyzetet, hogy a megfelelő reformok (például az eddig kvázi-tabutémának számító privatizáció) nélkül még a szlovén tolártól se várhattuk volna, hogy kihúzza a szlovénokat a csávából.

("Tények, fehéren-feketén", f: DiploMaci blog)

A problémák másik vetülete természetesen politikai: 2000 óta a Szlovén Demokrata Párt (SDS) vezette az országot. Az alapvetően jobboldali párt megpróbált szembemenni a rendszerváltás utáni posztkommunista (nevében hivatalosan Liberális Demokrata Párt) politikusok által irányított államfelfogással, amiért az itthoni sajtóban hamar ki is érdemelte a „szlovén Fidesz” címet. Azonban a kihirdetett lépések (például a már említett privatizáció) nem realizálódtak kielégítő mértékben, vezetőjük és az akkori kormányfő, Janez Janša végül korrupciós ügyei miatt kellett, hogy távozzon pozíciójából – a volt miniszterelnöknek közel két évet kell majd börtönben töltenie. A belpolitikai helyzetet utódja sem tudta stabilizálni, Alenka Bratusek, a balközép Pozitív Szlovénia vezetőjétől pártja megvonta a bizalmat, így előrehozott választásokat írtak ki az országban.

("A meglepetés ember" - Miro Cerar, f: www.siol.net)

Ennek eredménye pedig mindenkit meglepett: a Miro Cerar jogászprofesszor által vezetett balközép SMC (Miro Cerar Pártja) előzetes eredmények alapján 35 százalékot szerzett, amivel szinte a földbe döngölte Janša pártját, akik csupán 20 százalékot értek el. A helyzet még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy Cerar csupán egy hónappal ezelőtt hozta létre politikai formációját, és programja mondhatni egyenlő a nullával, hiszen semmit nem ígért a választóknak abban az esetben, ha kormányfő lesz belőle. Ez mostanra viszont már nem is kérdés, sőt: számítások szerint közel sem elképzelhetetlen, hogy koalíciókkal (a Nyugdíjasok Demokrata Pártja és talán a Szociáldemokraták is meghívást kaphatnak az együttműködésre) kétharmados többséget fog tudni szerezni. A helyzetet nem lehet nem a szlovén társadalom politikai elkeseredettségének és kiábrándultságának számlájára írni. Cerar felismerte, hogy jelen helyzetben nincs szükség politikai ígéretekre, gazdasági stratégiákra és hangzatos szólamokra. Egy tény fogja meggyőzni a választókat, és ez a korábbi hatalmi köröktől való különbözősége. Ez hozott sikert nem csak neki, de például a szélsőbaloldali pártok szövetségének is, akik álmodni sem mertek a 6 százalékos eredményről.

Cerar kormánya nem sokat várhat a reformokkal, minél hamarabb szükséges lesz olyan erőteljes lépésekkel előállni, amelyek képesek lesznek megnyugtatni a befektetői piacot. Így elkerülhetetlennek tűnnek mind a megszorítások, mind a több szektorban beindított privatizációk. Pártjának azonban ügyesen kell kommunikálnia ezen tevékenységét, hiszen egy pillanatra sem mutathat hasonlóságot az alapjaiban véve ugyancsak ilyen irányokat szorgalmazó SDS-el. Az eddigi politikai elittől való eltávolodást nem sokban segíti az a tény, hogy Cerar családilag is kapcsolatban áll a Liberális Párttal, édesanyja adta például az egykori kormány igazságügyi miniszterét. Könnyen kipukkanhat tehát a támogatási lufi, ha ezeket az árnyakat nem tudják gyorsan eloszlatni az új kormány feje fölül. Szlovénia mindenesetre felkínálta magának az esélyt, hogy egy erős nemzetgyűlés munkássága mentén tudjanak kilábalni a válságból, bár az oda vezető stratégiára még kíváncsian várnak – velünk együtt.

Mészáros Tamás